Két éve még csatáztam Ádámmal az első helyért, idén maximum a hátát nézhettem volna egy rövid ideig, ha elég közel rajtoltam volna hozzá a döntőben, hogy utolérjen. Ettől függetlenül az idei OB-t maximálisan sikeresnek kell, hogy értékeljem, azok után, hogy eleinte be se akartam nevezni az előre sejthető cirka 20km-es pályahossztól való – hát hogy is mondjam – egészséges viszolygásom nyomán. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy tudjam, ez bizony most fájni fog. Aztán mégiscsak beneveztem, valahogy úgy voltam vele, hogy a selejtező még biztosan menni fog, a döntőt meg majd maximum lerövidítem…
Olvasd el ezt a bejegyzést

Hétvégén az aggteleki VB terepen rendezte kedvenc :) hazai egyesületem az idei utolsó egyéni OB-t, a normáltávút. A pályák, hogy őszinte legyek, nekem sem a selejtezőben, sem a döntőben nem nyerték el túlságosan a tetszésemet, nem volt bennük komolyabb útvonalválasztást igénylő átmenet, csak nyomni kellett egyenesen, értelem szerűen ívelgetve a nagyobb domborzati formákat. A selejtezőben még nem nyomtam annyira, a döntőben viszont már annál inkább, és végül Ádámmal az utolsó pontokig is szoros versenyben sikerült megszereznem a győzelmet!
Olvasd el ezt a bejegyzést

A hétvégén megvolt a klasszikus OB, az idei utolsó versenyem, a szezon egyik csúcspontja, amire gyakorlatilag a VB befejezése óta készültem. Egy kicsit presztízs verseny, a jövő évi VB terep szomszédságában, és jött kismillió külföldi, szinte a teljes élmezőny. És jól sikerült, nagyon jól. Idén szokás szerint felemás szezonom volt, hiszen nem minden jött össze, de a korábbi évekhez képest sokkal több előremutató eredményem volt, olyanok, amik már önmagukban is megállják a helyüket. Az OB beszámolót egy kis szezon áttekintéssel kezdeném:
Olvasd el ezt a bejegyzést

Mint ahogy azt az előző bejegyzésem végén futólag elejtettem, az idei Középtávú OB-ra azzal a feltett szándékkal jöttem haza, hogy lehetőség szerint begyűjtsem első felnőtt Bajnoki címemet. Tudtam, hogy most vagyok olyan formában, hogy megverhessem Ádámot, még ha fizikailag ő még mindig jobb is egy kicsit. Semmi mást nem kellett tennem, csak futnom egy hibátlan versenyt. Ami persze nem olyan könnyű dolog…
Olvasd el ezt a bejegyzést

Kicsit késve ugyan, de azért írnék pár sort az idei ONEB-ről. Vagyis leginkább a futásomról, hiszen a versenyen úgyis ott volt mindenki. Szóval a selejtező, az utóbbi idők trendjéhez illeszkedve, ezúttal is elég vacakul ment. Volt 2-3 nem túl jól sikerült útvonalam, 3 kisebb, és egy elég nagy pontközeli hibám. Azért persze a döntőbe jutást abszolváltam – második helyen – de Zsebe elég csúnyán lemosott. Kicsit el is könyveltem magamban a másnapi méretes zakót. Mármint hogy Istitől is, hiszen abban a kezdetektől fogva biztos voltam, hogy ki fogja nyerni a versenyt. Ádám ezt az OB-t csak elveszíthette – volna.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Az egyik szemem sír, és a másik is. De hát így van ez rendjén, ha az ember nincs jó formában, nem fér fel a dobogóra. A tegnapi Sprint OB-n a 4. helyen végeztem, majd’ két perccel lemaradva a győztes Kovács Ádám mögött. Ádám nem bízta a véletlenre, az egyes ponttól kezdve végig vezetett, a 21 átmenetből 14-et megnyert… Józsa Gabi lett a második, Zsebe Isti pedig harmadik, előttem még mindig 45 másodperc előnnyel.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Igen, újra itt! Bizony szomorú, de nem írtam semmit honlapomra immáron 7 hónapja. A több mint fél éves kihagyásnak számos oka volt, bár ezeket leginkább a “kifogás” jelzővel lehetne illetni. Kétségtelen, a legfőbb ok az volt, hogy nem volt kedvem írni. Április közepén egyszer még megpróbálkoztam feldolgozni a félelmetes gyorsasággal felhalmozódott anyagot, de végül nem jutottam a végére. Leginkább csak elkezdtem… A Spring Cup-ról még úgy ahogy megírtam, amit akartam, de ez volt minden. Jobb később, mint soha alapon ezt az írást most felrakom – ha már egyszer megírtam ne vesszen kárba: Spring Cup itt
Ezen túl azonban azt hiszem nem fogok különösebben részletesen beszámolni az elmúlt időszakról.
Csak vázlatosan (így is hosszú lesz):
Olvasd el ezt a bejegyzést

0. Davidik Marian 1. Józsa Gábor 2. Kovács Ádám 3. Gösswein Csaba

A hagyományosan legrangosabb OB-t idén Kiskunhalas mellett rendezték a szegediek, a tőlük megszokott magas színvonalon.
A terep egy eddig még nem használt, de jellegében már ismerős tipikus homokbuckás alföldi erdő. Technikailag nem túl nehéz, útvonalválasztást szintén nem nagyon kínáló terep. A feladat tehát a koncentráció magas szinten tartása és a hibák elkerülése volt. Egy 16km-es meglehetősen monoton futást igénylő pályán nem egyszerű feladat. A legjobban a szlovák Davidik Marian oldotta meg ezt a feladatot, és 80 perces idővel futott a célba. Mögötte szoros versenyben Józsa Gábor szerezte meg a Bajnoki címet.

Szombaton a selejtezőkkel kezdődött a verseny. Itt még esős időben futottunk, de másnapra már kisütött a nap és nagyon kellemes őszi idővel járult hozzá Bajnokságunk lebonyolításához. Itt még nem kellett túlzásba vinni a futást, aki elég jó ahhoz hogy a döntőben eséllyel induljon, annak be kell tudnia jutnia könnyebb futással is.

A két kép közt van három apró különbség. A helyes megfejtők közt hetente kisorsolok valamit. :-)

Isti előttem indult a döntőben és annak ellenére, hogy a pálya utolsó negyedében be is villant néha a háta előttem a távolban, megfogni nem tudtam. Kiegyensúlyozott futással ő is előkelő helyen ért célba, így mindhárom junior pontszerzőként végzett felnőttben!

Az én futásom elég jól sikerült. Hibázni szinte nem hibáztam, ami bennem volt fizikailag azt ki is futottam magamból. Nem esett túl jól a monoton ritmus, hiányoztak a hegyek, a felfelék és lefelék. Talán a képből is látszik milyen görcsösen futottam már a pálya végén.

Gábor is és Ádám is hibázott egy keveset, de kiemelkedő fizikai felkészültségüket kamatoztatni tudták ezen a terepen, és mindössze 4 másodperc különbséggel értek célba a végén. Jó látni, hogy ilyen szoros versenyben dől el egy OB Bajnoki cím, ez mindenkinek csak használ. Persze nem jó érzés 4 másodperccel kikapni, bár azt hiszem ezt még nem tapasztaltam. Én 2 illetve 3 másodperccel szoktam második lenni. :-)

Rövid kis beszámolóm ezzel véget is ért volna, biztos vagyok benne, hogy lesz még OB, amiről többet fogok írni!

Péntek van. Kedd óta köhögök, de mára már egész szépen megjavult. De valami mégsem stimmel. 37,2 fok. És ez nem a külső hőmérséklet. Egy kis hőemelkedés. Nem baj, holnapra biztos ez is elmúlik, mindjárt indulunk le Pécsre és felnőttben futok az OB-n…

Középtávú OB

És szombat reggelre valóban nincs komoly bajom. A közérzetem jó, nem köhögök. Hát akkor fussunk egy könnyűt a selejtezőben! Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. A rajtba kifutás közben is jól érzem magam. Fog ez menni!
A kettes pontig ment is. Itt viszont térképhajtogatás közben egy völggyel arrébb csúsztam, két perc hiba. A pontot egyszerre fogom Kiss Gáborral, ráadásul azt hiszem, hogy ő fogott meg engem. Hát azért ez így nem jó, kapcsoljunk egy kicsit magasabb sebességbe! Az erősebb tempó viszont már nem esik olyan jól, néha rám tör egy-egy köhögés roham, alapvetően gyengének érzem magam, a pulzusom is jó magas. Mindez a negyedik helyre elég a selejtezőben.

1-es 2-es 3-as 4-es 5-ös 6-os 1. Én 1:07 K. Imi 1:55 Én 2:29 Szundi A. 2:38 Én 1:07 T. Krejci 2:42 2. Zsebe 1:09 Borbás N. 1:57 Zsebe 2:34 Magyar Zs. 2:41 K. Imi 1:10 Én 2:54 3. Foresz 1:13 Szundi A. 2:00 Fecó 2:35 T. Krejci 2:42 Dénes Z. 1:11 Maki 2:55 Én 3:22 (23) 3:20 (22)

De aztán a döntő előtt, ahogy telt-múlt az idő egyre jobban éreztem magam. Hiba nélküli futással így is jó lehetek! Az eleje valószínűleg töbrös lesz, azt pedig nagyon szeretem! Ha azon jól tudok menni, a többit már csak túlélem.
Hosszan melegítek, és sokkal jobban érzem magam, mint a selejtezőben. A repülők is nagyon jól mennek, pörögnek a lábaim, ahogy kell. Na ide azokkal a töbrökkel!

Az egyes pont rögtön technikásnak néz ki, de minden remekül megy. A domborzat vezet, tökéletesen fogom a pontot, és ezzel nyerem is az átmenetet.
A kettes pontra a völgy aljában a töbrök között leveszem az irányt, már csak fel kell futni a bozótos folt elé, és ott kell lennie! A bozótfolt egyáltalán nem jellegzetes, már korábban is sűrű az erdő. Gödrökből is sokkal több van, tiszta lyuk a hegyoldal. Többen kóvályognak már a környéken, én is próbálom valamiről beazonosítani a helyzetem. De semmi nincs a környéken. Aztán valahogy belebotlom… Ez egy lutri pont volt! A fenébe is, na mindegy menjünk tovább.
A hármast nekem találták ki, enyhe lejtő végig, laza iránytartással le az útra, aztán a lapos gerincen balra be a mélyedésre. Sima ügy. Ezt az átmenetet is nyerem.
Négyes. Átnavigálás a völgyön a töbrök közt, aztán nyomás fel az oldalba. De az első töbör kerülésénél rögtön elnézem. Mire eszmélek, már majdnem fent vagyok az úton. Oké, akkor az útról fogom, legalább közel lesz a támadópont.
Az ötös megint végig lejt, iránytartás, megy is szépen. Az ösvény előtt pont a kis kúpnál futok el, már látszik a bozótos gerinc. Azt ugyan nem értem, hogy miért sárga a térképen egy bozótos. Sebaj, a pont megvan. Ezt is nyerem.
A hatossal véget ér a töbrös rész. Egyszerű pont, a felhagyott ösvényről látszik. Összidőben a hatodik helyen állok, és mindössze 1:10 a hátrányom, az élmezőnyből szinte mindenki más is hibázott.
A hetesre elcsúszok irányban, ahhoz képest nevetséges az a 20 másodperc, amit itt kaptam. A nyolcast nem lehet eltéveszteni. Belenézek a töbörbe, amelyikbe a pontot várom, de nem látom meg. Mi a fene, elnéztem volna? Nézzük ezt itt balra. Ebben sincs. Az előzőben kell lennie! Ott is van, csak vak vagyok. Hihetetlen hogy ilyenekkel szórakozom el az időt!
Na jöhet a kilences. Tuti kis jellegtelen oldal, bozótfoltok és valami köves izé egy kis orron. Az útelágazás a legközelebbi támadópont. Pontos iránylevétel és befutok az erdőbe. De a pont nem jön, pedig már sokat jöttem. A fenébe is… Forduljunk meg. Á, teljesen reménytelen megfogni ebben a jellegtelen susnyában, alulról az útról talán menni fog. Az út menti kis kúptól megyek fel, nagyjából két méterről látom meg a pontot bedugva a kövek közé. Első nekifutásra nagyjából 5 méterre mehettem el mellette… Ez is szerencse pont volt, ebből elegem van!

És ezzel véget is ért a versenyem, a pálya maradékát lekocogtam. Csak azt nem értem mire jó olyan pontokat berakni egy tájfutó pályába, amik megtalálásához nem jól tájékozódni kell, hanem csak belebotlani valahogy. Ha egy pontot 5 méterről nem lehet meglátni, akkor szerintem ez messze túlmegy azon pontosságon, amit egy 200 méteres iránymenetnél el lehet várni a futóktól. Egy ilyen pont nem fair! Azt hogy ki fogja meg gyorsabban nem az határozza meg, hogy ki a jobb tájfutó. Márpedig egy OB-n minden átmenetnek ezt a célt kéne szolgálnia. Sajnálom.

Váltó OB

Másnapra azért sikerült túltennem magam a szombati bosszúságon. A PSE váltóban Józsóval és Kiss Lacikával álltunk fel. Utóbbit azt hiszem, nem sokan ismeritek, ugyanis mostanában nem sokat versenyzett, ami azt illeti idén is ez a hétvége volt az első versenye. De annak idején 96-ban együtt kezdtük a tájfutást, és első bajnoki dobogós eredményünket is együtt értük el még 99-ben a pirtói Csapat OB-n F14-ben. Csak aztán időközben pár évet kihagyott, hogy idén egy felnőtt Váltó OB pontszerzéshez segítsen hozzá minket. Nos igen, valóban pontot szereztünk. Azt hiszem, nem tartoztunk éppen az esélyesek közé, magam sem hittem volna, hogy első 10-ben végzünk, de mégis. A taktikánk az volt, hogy első futóként a lehető legtöbb előnyt hozok, amivel aztán végig mezőnyben tarthatjuk a váltónkat, és senkinek nem válik egyéni futássá a versenye.
Tehát elő futóként vágtam neki a pályának. A tömegrajt után megindult a tülekedés, amit megelégelve gyorsan az élre álltam. Az egyes pont egy hihetetlenül C-s pont volt. A rajtbója után is csak döngetni kellett tovább azon az úton, amelyiken addig is futottunk. Ez bevezetet egy rétre egy hatalmas völgy mellé, amiben csak fel kellett futni az első gerincig, amin egy messziről látszó vadles volt a pont. Hát ez azért nem okozhat gondot. Józsa Gabi és Bogos Tomi ugyan erre a pontra kezdtek, mi hárman fogtuk először a pontot, és egy kicsit elszakadtunk a többiektől. A kettesre fel kellett mászni egy meredek oldalban, ami kicsit lassabban ment, mint az imént említett két sporttársnak, így visszacsúsztam a harmadik helyre. Gáborék a gödörpont mellett aztán elfutottak, én is bizonytalankodtam, de tudtam, hogy nagyjából ott kell lennie, ahol voltam, és csakhamar meg is láttam. Ezzel a kis bizonytalankodással azért magamra húztam a mezőnyt, de ismét vezettem. A hármast, négyest csont nélkül fogtam, és úgy éreztem, hogy jó iramban futok. Az ötösre aztán egyszercsak magam előtt is láttam embereket, a másik kombinációt futók elém kerültek. Az ötöst mindenkinek közös pont volt, és olyan 3-4. helyen fogtam. Ott volt Borbás Nándor, Fodor Joci, Gábor, Bogos Tomi, és még mások is. A hatosra Gáborral és Tomival együtt hibáztunk vagy egy percet, jópáran elénk kerültek. Itt szakad el a mezőnytől Boci (Borbás Nándor) is, persze erről akkor mit sem tudtunk. Miután megtaláltuk a hatost, a hetesre Gábor eszeveszett tempót kezdett diktálni. Amikor meghallottam, hogy milyen lendülettel közeledik mögöttem, inkább lehúzódtam a csapásról és elengedtem, nehogy elsodorjon… Aztán különböző pontra mentünk, az enyémet én hiba nélkül fogtam, Gábor viszont hibázott, többet nem láttam. A nyolcas előtt utolértem Fodor Jocit, és miután a kilences felé félúton elszakadtam tőle egy emelkedőben, meg voltam róla győződve, hogy vezetek. A következő pontokon futottam, ahogy csak tudtam, igyekeztem növelni az előnyöm. Az átfutó ponthoz érve azonban gyanús volt, hogy a szpíker mintha mondott volna valamit, hogy valaki vezet F21-ben. A kordonban futva aztán már tisztán hallottam, ahogy bemondják, hogy második vagyok 30mp hátránnyal az utolsó öt perces kiskör előtt. Na más se kellett, elsőnek akartam váltani! Hamarosan kiderült, hogy Boci van nem sokkal előttem. Szinte azonnal, ahogy elhagytam az átfutót megláttam előttem futni. Balszerencséjére egy kicsit túlfutott a ponton az úton, így a kiskör első pontját máris egyszerre fogtuk. A következő pontra is fej-fej mellett futottunk. A 15-ös pont felfelé volt, és elég pontatlanra sikeredett az irányom, úgyhogy meglehetősen bizonytalanul futottam. Boci is tétován haladt, közel egymáshoz egész lassan haladtunk a pont felé, fél szemmel a pontot keresve, fél szemmel a másik reakcióit kémlelve. Egyszercsak bevillant a pont, odarohantam, bélyegzés és nyomás tovább. Innentől már végig lejtett a pálya. Maximális tempóval futottam a 16-os pontra. Egy bozótfolt csücske, ezt nem lehet elvéteni. Meg is van, és már csak a befutó pont van hátra. A hangokból ítélve Boci egyre távolodott, már csak pár méter, kint vagyok a tisztáson, és már roboghatok is a cél felé. Elsőnek hoztam a váltót! A tegnapi X+1-edik hely után ma megmutattam, hogy azért mégis tudok valamit!
Most Jozsón a sor, vajon mit tud kezdeni a szituációval, hogy első helyen ment ki. Nagy izgalom az átfutó pontnál, már jönnek a második futók, és ott.. Igen! Jön Jozsó is! Közvetlen Lévai Fecó mögött fut át. Még mindig első hatban vagyunk! Aztán a befutó pontnál várunk tovább, Fecó befut, és telik múlik az idő. Egy évnek tűnik, pedig nem egészen egy perc telt el, és jön Jozsó is. Hetedik helyen váltunk. Józsó fantasztikusat futott, alig 3 perccel rosszabbat, mint én. Kifutotta magából, ami benne volt, talán még többet is. Aztán innentől még izgalmasabb. Ki tudja Lacika mire lesz képes élete első felnőtt pályáján. (és ami azt illeti, még juniorban sem futott soha…) Viszont a taktikánk befuccsolt, mögöttünk messze nem vált senki, Lacikának végig egyedül kell futnia, hacsak nem fog be valakit. Dehát elég erős emberek mentek ki előtte, ez nemigen valószínű. És valóban, Lacika egy lelket sem látott a pályán, szépen lefutotta teljesen egyedül. Hetedik helyen ment ki, és a célba is hetedik helyen érkezett. Hát ez aztán a nem várt eredmény.
Az OB-t végül a MEAFC nyerte. Lévai Fecót váltva Doma kifutott a pályára, lemosta a mezőnyt és magabiztosan behozta a váltót az első helyre. A második helyért viszont remek kis csata bontakozott ki Dénes Zoli és Szundi Attila között. Az átfutóban még Dénes Zoli volt előrébb, de a befutó pontot már Attila fogta előnyösebb helyzetben. Aztán a nagy hajrá végén meg is tudta őrizni hajszálnyi előnyét, és megszerezte az ezüstérmet.

Na ez egy jó verseny volt. A probléma csak annyi, hogy a betegségem kiújult a következő héten, és csütörtökig szenvedtem vele. És az a sok kihagyott edzés így egyre közelebb a VB-hez…

Hosszútávú OB

Dani a befutón. Első éves felnőttként több mint 11 perccel utasította maga mögé a mezőnyt – mint később kiderült: sérülten…

Egész jó alapozás után, és bíztató eredményekkel hátam mögött a Spring Cup-ról, és a Hegyisport Kupáról vágtam neki az idei HOB-nak. Jó formában voltam. Már péntekeken, meg szombaton is fantasztikusan jól éreztem magam! A rajtban melegítés közben is, ahogy futottam a repülőket, és éreztem, hogy “repülök”. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy kikapjak. Úgy terveztem, hogy a pálya elején csak közepes tempóban futok, és csak a második felében kapcsolok majd “utazósebességre”. Ennek megfelelően nyugodtan kezdtem. Útban az egyes pontra már megterveztem az útvonalam a 3-as átmenetre, ami majdnem 3km hosszú volt és több lehetőséget is kínált. Eközben azonban kicsit elfelületeskedtem a kettes pontot és nem a legjobb útvonalon közelítettem meg, aztán pontközelben hibáztam is rá egy kicsit. Ez nem zavart meg túlságosan, a hármasra szépen megcsináltam az eltervezett útvonalam, 1:14-et vertem Istire, aki a második volt ebben az átmenetben, és még ezt sem futottam maxra. De a pulzusom nagyon magas volt! A hármason lenyomtam egy részidőt, és 177-es átlagpulzust hozott ki erre az első 33 percre, és a maximális 196 volt!!! Pedig nem is nyomtam maxra…. Úton a hármasra már nézegettem a hatos átmenetet, de nem végeztem vele, mert a “tökéletes útvonalat” akartam kiválasztani. Ezért aztán a négyes pontra menet is folytattam az előre tervezést, de itt nem voltak igazán megfelelőek a körülmények erre, mert pl. nem volt elég hosszú az átmenet, és a terepen való haladásomat is akadályozta, hogy a térképpel bíbelődtem. Ezzel itt vesztettem jó pár másodpercet, aminek következtében utol ért Tóth Ádám, aki ugyan előttem indult, de kielőztem valahol a hármasra. Innen aztán egy “darabon” – kisebb megszakításokkal tulajdonképpen végig – együtt futottunk. Az ötös pont egy bozótosban volt, és a megfogását az is nehezítette, hogy határozatlan tisztás és erdőfoltok alapján kellett finoman tájékozódva megközelíteni a mélyedést. Ádám itt belerakott egy kis hurkot, így egy kicsit elszakadtam tőle, amit aztán a hatosra menet igyekezett ledolgozni.
Az útvonalat időközben már sikerült elterveznem, szerintem elég jól!
Ádám futott rajta 10:03-at, én 10:07-et, Zsebe volt a harmadik 10:40-el, a felnőttek hasonló átmenetében pedig csak Dani futott nálunk jobbat 9:56-ot, – egyébként itt vette át a vezetést – az élmezőny többi tagja 10:40 környékén futott. Úgyhogy azt hiszem ez elég jó választás volt részemről, de nem sokan vették észre, a legtöbben körbekerülték az egész zöldet (piros pöttyözött). Utólag azonban azt hiszem a legjobb mégis az lett volna, ha majdnem teljesen egyenesen átvágunk a zöldön, egy-két út és nyiladék felhasználásával (kék pöttyözött). Ez az útvonal az enyémtől eltérő szakaszon 10 méterrel kevesebb szintet vett volna fel, és nagyjából 300 méterrel lett volna rövidebb, cserébe egy kevés kettes zöld bozótért.
Aztán nem volt túl sok esemény a hetesig. Futottam elöl, Tóth Ádám mögöttem, és még mindig nem éreztem a fáradás legkisebb jelét sem. A nyolcasra aztán jött a “fekete átmenet”. A hetes után egy völgy oldalában kifordult a bokám. Persze nem az, amelyik tavaly ősszel a Euromeetingen ment ki, és azóta mindig bekötöttem, ha terepen futottam, hanem a másik, eddig jónak hitt bokám. Ez még nem volt olyan súlyos, némi bosszankodás után – noha azért fájt vele futni – mentem tovább. De ez még nem volt elég, párszáz méterrel arrébb, egy másik völgy oldalában újfent kifordult a bokám, és ez már csúnyább volt, pláne az előző után… Hát ez már baromira fájt is, ordibáltam egy sort, szegény Tóth Ádám pedig földbegyökerezett lábakkal nézett vissza rám. Mint később kiderült Kovács Robi, aki éppen a nyolcas pont előtti nagy gerinc másik oldalán futott… hát még ő is hallotta, hogy valami őrült ordibál az erdőben… Szóval szenvedtem egy kicsit, aztán lassan elkezdtem átkocogni a völgy másik oldala felé, föladni nem lett volna túl sok értelme, mivel a pálya lehető legtávolabbi csücskében voltam. A meredek emelkedőben nem nagyon lassított le a fájdalom egy nagyjából normális sebességhez képest, és aztán felérve a tetőre csak azért is elkezdtem újra futni! Itt az átmenet utolsó harmadában végül 1 perccel maradtam le Tóth Ádámtól, aki nagyon sportszerűen mindkétszer megállt, amikor kiment a bokám, és megkérdezte, hogy élek-e még. Zsebétől persze vagy másfél percet kaptam, de ez a kis időveszteség lett volna a legkisebb baj.
A kilencesre aztán megkezdtem a felzárkózást, és félúton a tízes felé újra meg is pillantottam Ádámot, aki időközben utolérte Kovács Robit is. Alakult a vonat. Még az átmenet utolsó harmada előtt teljesen felfutottam rájuk, majd pontközelben közösen hibáztunk egy szépet. Bevallom, egy az útkanyarban levett satnya irányon kívül nem sokat foglalkoztam a tájékozódással, leginkább csak a felzárkózásra koncentráltam. Amikor már egyértelművé vált, hogy valahova egész máshova érkeztünk, mint szerettünk volna, Kovács Robival nagyjából egyszerre eszméltünk, és csakhamar meg is fogtuk a pontot.
Aztán meglódult a vonat. Robi sebességet váltott, Õ vezette a vonatot, úgy megindult, hogy egyik pillanatról a másikra, nehezemre esett követni. A következő két átmenetet meg is nyerte. A 11-esre még nagy nehezen követni tudtam, de aztán a 12-es átmenet utolsó harmadában már túl nagyra nőtt köztünk a távolság, és elvesztettem szem elől. Hát persze azért ez annyira nem meglepő: minden lépésnél fájt a bokám, rengeteg energia ment el azzal, hogy minden egyes lépésemre koncentrálnom kellett. Ugrálni, hirtelen kanyarodni egyáltalán nem is tudtam, márpedig erdőben bizony elő-elő fordul ilyesmi. Szóval Ádámot még láttam a 12-esnél, de a 13-asra ő is otthagyott, igaz csak időlegesen. Néha-néha láttam magam előtt a feltűnni a távolban, majd pedig a 15-ösre kicsit rossz útvonalon ment, és ezért újra utolértem. Robi persze már sehol sem volt.
Innen szerencsére már csak négy pont volt hátra a pályából, amiket ugyan két kisebb hibával, de azért megfogtam. Mindezek után a befutó pontra menet a szememmel belefutottam egy ágba. Itt már komolyan azt hittem, hogy célba sem fogok érni, még az utolsó pár méteren Gánt utcáin elüt egy autó vagy ilyesmi. Ez csodával határos módon nem következett be, és nagy nehezen befutottam.

Ráadásul mindez még a második helyre elég is volt. Zsebe megérdemelten nyert, harmadik végül Tóth Ádám lett, és a dobogóról lemaradva negyedik lett Kovács Robi, aki 3 percet tudott ránk verni, azután, hogy elváltak útjaink. Hát mit is mondhatnék, az áprilisom ráment, hogy rendbe rakjam úgy ahogy a bokámat, és sajnos nem is igazán sikerült. Fél éven belül még háromszor ment ki ugyan ez a bokám, és kétszer a másik is…

Részidők Térkép első fele Térkép második fele

Istivel a dobogón. Itt már be volt dagadva a bokám…