Most, amikor nekiülök megírni ezt a beszámolót a Főiskolás VB-ről, még csak a cím az, ami már fix pontként megvan a fejemben. „Jesszusom, ez mi volt?” Mets Marci első mondata volt e költői kérdés, miután befutott a hosszútávon, de nekem az egész hetemet is igen kifejezően jellemzi. A két egyéni számban nyújtott teljesítményeim közül nehezen tudom eldönteni, hogy melyik volt a kiábrándítóbb, és aztán az egészet megkoronáztam egy rossz pontfogással a váltóban. Még szerencse, hogy csak az eleve versenyen kívüliségre ítéltetett „B” váltónkat diszkóztam ki, de azért akkor is. Ilyen pocsék versenysorozatot, pláne világversenyen, én nem tudom mikor produkáltam utoljára. Kérdőjelek sorával állok a jelenség előtt.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Igen, újra itt! Bizony szomorú, de nem írtam semmit honlapomra immáron 7 hónapja. A több mint fél éves kihagyásnak számos oka volt, bár ezeket leginkább a “kifogás” jelzővel lehetne illetni. Kétségtelen, a legfőbb ok az volt, hogy nem volt kedvem írni. Április közepén egyszer még megpróbálkoztam feldolgozni a félelmetes gyorsasággal felhalmozódott anyagot, de végül nem jutottam a végére. Leginkább csak elkezdtem… A Spring Cup-ról még úgy ahogy megírtam, amit akartam, de ez volt minden. Jobb később, mint soha alapon ezt az írást most felrakom – ha már egyszer megírtam ne vesszen kárba: Spring Cup itt
Ezen túl azonban azt hiszem nem fogok különösebben részletesen beszámolni az elmúlt időszakról.
Csak vázlatosan (így is hosszú lesz):
Olvasd el ezt a bejegyzést

Október első hétvégéjén ismét felkerekedtünk, hogy megméressük magunkat a nemzetközi mezőnyben. Az úti cél Graz volt, a Junior Európa Kupa központja. A Junior EK egy olyan verseny, melyen ifi és junior kategória van a két egyéni számban, váltón pedig férfi és női. Valahol az Ifi EB és a Junior VB közt lehetne elhelyezni, ha rangsort akarnánk felállítani. És ez a mezőnyökön is meglátszott. A svájciak és a csehek gyakorlatilag „B” csapattal érkeztek, valószínűleg a válogatotthoz közel lévőknek biztosítottak így versenyzési lehetőséget. A svájciaktól a Junior VB-n középtávon győztes Hertner Fabian és a normáltávon második Rüedlinger Andreas is hiányzott, a cseheknél pedig szintén nem a két héttel korábban rendezett Cseh OB dobogósai indultak. A Skandinávokat egyedül a norvégok képviselték, de ők viszont teljes csapattal. Legnagyobb örömünkre a hosszútávon világbajnok Lundanes Olav is itt volt, és juniorban futott, annak ellenére, hogy még csak 18 éves. Adott volt a lehetőség a visszavágásra a Junior VB-n elszenvedett vereségért! Tehát az elmúlt évekkel ellentétben idén mi is kiállítottunk egy csapatot és 6-3 lány illetve 5-5 fiú képviselhette Magyarországot az eseményen.

A programunk csütörtökön kezdődött, amikor kiutaztunk Grazba és részt vettünk egy edzésen. A megismert terep azt hiszem tipikus osztrák terepnek mondható. Túlnyomó többségében jól futható fenyves, helyenként zöld foltokkal tarkítva, a domborzatot pedig lefutó völgyek és gerincek teszik változatossá. Az egyetlen kellemetlenséget az elmúlt hetek esős időjárása miatt kialakult saras, csúszós talaj és néhol a felnőtt szeder jelentette. A terepbemutató végeztével hazaautóztunk Szentgotthárdra és ott töltöttük az éjszakát. Pénteken a reggeli indulás előtt Zsebe Istivel még futottunk egy rövid átmozgatást, hogy a délutáni rövidtávú szám előtt a lehető legjobb állapotba hozzuk magunkat. Ezután visszautaztunk Grazba és elfoglaltuk a hivatalos szálláshelyünket. A déli ebédet követően nem volt sok időnk sziesztázni, a verseny „0” ideje rohamosan közelgett.

Az idei Európa Kupán a sprintversenyt nem városi környezetben rendezték, hanem rendes erdőben 1:7500-as térképen. A 17-20 perces győztes idők miatt pedig már-már rövid középtávnak is lehetett volna titulálni ezt a versenyszámot. (A Junior VB-n ugyebár 21 perccel nyerte Fabian Hertner a középtávot.) Személy szerint mindezeknek maximálisan örültem, hiszen a városi sprint nem tartozik a kedvenc versenyszámaim közé, ellenben az ilyen rövidtávú versenyek annál inkább. A pályánk első fele hemzsegett az útvonalválasztásoktól, az egyes pontra rögtön három alternatíva is volt. Tóth Ádám fantasztikusan futott, sorra kiválasztotta a legjobb útvonalakat, és hibátlanul végre is hajtotta őket. A pálya első harmadában 20-30 másodperces előnyre tett szert, amelyet egészen a nyolcas pontig őrzött, de a kilencesre – rövidtávú versenyről lévén szó – hatalmasat hibázott, és kiengedte kezéből a győzelmet. Pedig innen már csak a befutó pontig kellett volna eljutni, és oda is szalagozáson… Ezek után az én ölembe hullott a második hely, amely kapcsán kicsit olyan érzésiem voltak, mint a 2003-as szlovákiai Ifi EB sprinten, amikor Kovács Ádám pontkihagyása miatt lett Zsebe Isti Európa bajnok, én meg második. Csak ezúttal Tóth Ádám volt az, aki elveszítette a győzelmet… Az eredi sprint egyébként az egész mezőnyt megtréfálta, mindenki rengeteget hibázott. Az én futásomban például 30-40 másodperc maradt pontközelben és az első három pontra rossz útvonalakat választottam, ami durván fél percbe került. És ezzel dobogóra lehetett állni, ritka az ilyen sprintverseny!
A két egyéni számról készítettem egy-egy pályaelemzést, az ide kapcsolódó elérhető innen.

Szombaton a normáltávú versennyel folytatódott a program. Magunk közt szólva a rendezők nem álltak mindig a helyzet magaslatán, nagyobb zökkenő nélkül megrendezték ugyan a versenyeket, de leginkább az információ áramlás terén bizony komoly hiányosságok voltak. Ezen a napon például csak reggel tudtuk meg, hogy a célból majd buszokkal visznek minket a rajtba, ahonnan pedig megfeledkeztek a ruhák és táskák visszaszállításáról gondoskodni. Már javában rajtoltak az első indulók, mire sikerült megoldani ezt a problémát, és kerítettek egy kisbuszt, amivel oda-vissza furikázhatták a csomagokat. De az ilyen apróságokról megfeledkezve mindannyian igyekeztünk inkább az előttünk álló versenyre koncentrálni. A pályákban ezen a napon is leginkább talán az útvonalválasztáson volt a hangsúly, mivel pontközelben nem nagyon volt olyan komoly feladat, mint mondjuk a svájci VB-n. Én azt hiszem eddigi egyik legjobb futásomat hoztam össze, az egész pályában összesen nem nagyon maradt több fél percnél, és ez is csak egy-egy nem teljesen tökéletes útvonal miatt. Kovács Ádám is hasonlóan jó futást produkált. Egyszer útvonalban kétszer pedig pontközelben kapott nagyjából 1-1 percet, és ezzel ki is alakult köztünk a 3 három perces különbség, ami még mindig elég volt neki a második helyre, és ezzel kettős győzelmet arattunk! A 18 éves Junior Világbajnok rövidtávon elkövetett hibája után ezen a napon sem alkotott olyan kiemelkedőt, mint a Junior VB-n, és csak az ötödik helyet tudta megszerezni. Kicsit sajnálom, hogy nem volt erősebb a mezőny, mert kíváncsi lettem volna, mire lett volna jó ez a futás, ha a legjobbak is mind itt vannak. Persze így is nagy elégtétel volt ez az eredmény a Junior VB-ért, de azért mégsem lettem Világbajnok… Minden esetre erről is elérhető a pályaelemzés innen.

Vasárnap a váltóra került sor. A záró versenyszámban minden ország annyi váltót indíthatott, amennyit csak tudott, azaz teljes csapat esetén 4-4-et. Mi 9 lány és 10 fiúból álló csapatunk mellett 3-3 váltóval sorakoztunk fel a tömegrajtoknál. A csapatösszeállításoknál nem akartuk túlbonyolítani a dolgot, és a jövő évi Ifi EB és Junior VB felkészülés érdekében a „fix” csapatokhoz inkább nem nyúltunk. Tehát gyakorlatilag voltak ifi és junior váltóink, nem keveredtünk. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az előző nap után a mi váltónk milyen tervekkel vágott neki a versenynek. A „megszokott” felállásunkon (Ádám kezd, Isti befejez) azonban változtattunk, mert ez a sorrend már többször nem jött be igazán. Ezúttal én kezdtem, Isti volt a második, és Kovács Ádámnak jutott a befutó poszt.

És elrajtoltunk. Az első átmenet egy szép hosszú húzás volt keresztül egy hegyen, alaposan megszórta a mezőnyt. Az én egyesem volt a legmesszebbi pont, még jó 70-80 méter volt a pontomig, amikor már keresztbe futkorásztak körülöttem a közelebbi pontokat leggyorsabban fogók. A pálya közepén is jól muködött a Farsta, szépen szétszedte a mezőnyt, önálló tájékozódásra volt szükség. Ráadásul ezen a szakaszon egy sűrű fenyvesben kellett megfogni 2-3 pontot az igencsak hullámos oldalban, ez volt a legtechnikásabb része a pályának. Itt értem utol Szabó Bandikát, akinek szintén rövidebb volt az eleje, de innen megegyezett a hátralévő pályánk, és csaknem végig együtt is maradtunk. Kiérve a zöld részből, nem láttam előttem senkit, csak mögöttünk jöttek páran, de úgy sejtettem, hogy egy-két embernek azért kell lennie előttünk is. Amikor a 10-es pontot fogtam már csak egyetlen angol srácot láttam mögöttem is, de a 11-es hosszú átmenet végén egyszerre megjelent mögöttem egy egész tucat ember. A csehek ifi tehetsége Kodeda Stepan előre állt, és alaposan elhúzta az egész vonatot. 100 méterrel csúsztunk mellé a pontunknak, és ezt a 100 métert aztán csak két perc alatt sikerült leküzdeni. Sajnos a hibázásból elég rosszul jöttem ki, a vonat hátsó harmadába kerültem. Ezután már csak az átfutó és a kiskör volt hátra, és a vonatunk végéről nem sikerült előrébb kerülnöm. A 13. helyen váltottunk, Bandika is befutott mögöttem 8 másodperccel a 14. helyen. Kiderült, hogy az egyik svájci váltó az egyik norvéggal fej-fej mellett váltottak az első két helyen, és utánuk a mi vonatunk jött két és fél, három perccel lemaradva. Tehát a hiba előtt durván fél perc hátrányunk volt és 4-5. helyen futottunk… Minden esetre Zsebe Isti és Kerényi Máté is nekivágtak a pályának. Isti a pálya első felében felfutott az élbolyra, de sajnos nem sikerült befutnia velük, és még az átfutó előtt újra visszacsúszott, végül csak 2 helyet tudott javítani az eredményünkön. Az élen ekkor a mellékelt ábrán látható két norvég váltó váltott. Mögöttük nem sokkal a csehek és a svájciak, majd szépen sorban a többiek. Kovács Ádám azonban ma is hozta jó formáját, és az átfutónál a harmadik helyen bukkant ki az erdőből. Az első két váltó (norvég és cseh) egy perccel volt előttünk, őket megfogni már nem volt esélye a kiskörön, és sajnos mögötte nem sokkal jött a svájci váltó befutó embere is. És ez lett a vesztünk. A kiskörben egy ici-pici hiba után a svájci megelőzte Ádámot, és utána már nem tudta visszaelőzni, 9 másodperccel mögötte érte el a célvonalat.

Annak ellenére, hogy itt is, akárcsak a Junior VB-n, legalább kétszer buktuk el az érmes helyezést, ennek most mégis tudtunk örülni. A negyedik hely azért már mégsem olyan rossz, még ha szebb befejezést szerettünk is volna. Mivel a junior világversenyektől Isti és én is ezzel elbúcsúztunk, kétséges mikor fog újra felállni ez a váltó, ha még fel fog egyáltalán. A felnőtt kategória már egy más világ, talán soha többet nem fogunk így együtt egy váltóban futni. Olyan jó lett volna éremmel zárni le ezt a közös korszakot!

A váltó végeztével a csapat egyik fele tovább utazott Szlovéniába, egy rövid edzőtáborba, hogy a jövőévi Ifi EB terepeivel ismerkedjenek, mi juniorok pedig hazafelé vettük az irányt. Azt hiszem, egy jól sikerült versenyen vagyunk túl, ismét megmutattuk, hogy ahogy Janó mondaná „a jövő a lábainkban van”.

“A Euromeeting versenysorozat a skandináv B válogatottak közép-európai terepen rendezett összecsapása, melyhez az utóbbi években egyre több nem-skandináv ország is csatlakozik, sokszor a legjobb csapatukkal.”
Ezt rendezték idén nálunk, és ehhez csatlakoztunk mi is. Jól szerettünk volna szerepelni, idén õsszel ez volt a legfontosabb verseny. Jó mezõny jön ide hozzánk, jó terepen, jó térképen, elméletileg minden ideális egy jó kis versenyhez! Istivel és Danival az “eredeti junior VB-s” felállásban akartunk futni a váltón (Én-Dani-Isti), ami már akkor megbukott, amikor kiderült, hogy Isti nem tud jönni szemmûtétje miatt. Helyette került a csapatba Kovács Ádám, aki végül klasszikuson a magyar fiúk közt a legjobb lett. Nade ne szaladjunk ennyire elõre. Elõször a sprint verseny várt ránk Hévízen.

A futam péntek délután volt, nekem pedig délelõtt még le kellett tudnom az elsõ egyetemi ZH-mat, szóval “jól” ráhangolódva érkeztem a versenyre. Szerencsére nem a rövidtáv izgatott a legjobban, a másnapi klasszikusra, és a vasárnapi váltóra sokkal jobban koncentráltam. Nem titkoltan nem a rövidtáv a kedvenc versenyszámom, ez a verseny azonban nagyon színvonalas feladatot állíthatott volna a versenyzõk elé, HA a térkép nem olyan lett volna, mint amilyen volt: rosszul olvasható, és egyébként is hibás. Több tucat hibával találkoztunk futás közben, melyek teljesen tönkretették a versenyt. Minden versenyen, de rövidtávúakon aztán igazán nagyon fontos, hogy jó legyen a térkép, itt a legkisebb pontatlanságok is kijönnek, ha meg olyan hibákat tartalmaz, mint ez a térkép, akkor ezek teljesen megkérdõjelezik a végeredményt. A gyõztesek útvonalában is szerepelnek olyan dolgok, amik miatt ki kellett volna zárni õket a versenybõl, – mint ahogy a mezõny tetemes hányadát – noha a térkép állította õket ilyen szituációkba.

Rögtön a rajt után egy jó kis útvonalválasztasos feladát várt a versenyzõkre, de ezt nagyban megnehezítette, hogy a “jó” útvonal kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy az ember észre vette-e, hogy az út mellett hosszan elhúzódó magas kerítésen van egy kis (1mm-es) törés, ahol be lehet jutni a parkba. Futás közben ezt nagyon nehezen lehet látni, szerintem ki lehetett volna emelni egy piros átjáró jellel.
Útban az egyes pontra a második útvonalválasztást befolyásoló kifogásolható tényezõ az elõbb említett park másik oldalán volt. Az ösvény betonútba torkolása elõtt az ÉNY-i karikával jelzett helyen egy komoly földletörés van, ami a térképen nincs ábrázolva. Ez a nyolcas pontra menet is útba esik, és ugyancsak befolyásolja az útvonalat. A DK-i karika pedig azt a helyet jelzi, ahol szintén semmi sem jelöli, hogy a ház sarkánál nem lehet elfutni, a kõfal vége és a ház közt benyúló utacskáról nem lehet a rétre ráfutva körbefutni házat. Ott is folytatódik a fal, és ez a térképrõl nem látszik. Más kérdés, hogy a legideálisabb útvonal nem erre, hanem a házat északról kerülve vezet. De én ezt nem vettem észre, és a kis utacskán – ami egyébként lejáró egy ajtóhoz – lévõ csempézett, vizes lépcsõn, majdnem kitörtem a nyakam. Ezután pedig további dél felüli kerülõre kényszerülve folytattam utamat. Részletes útvonal a az eredeti térképen.
A kettes pontra aztán akkor ért a következõ meglepetés, amikor a fürdõt kerülve a kerítés mellett egy utat találtam. A fürdõt csaknem körbe kerüli egy út, ami viszont olyan szerencsétlenül lett ábrázolva a térképen, hogy abból, csak egyetlen fekete vonal látszott, mivel a rajzolók nem hagytak ki egyáltalán helyet a kerítés és az út közt, így egyik szélük egybeolvadt. Egyébként itt ért utol a késõbbi harmadik, aki mögöttem indult. Az egyes pontra csaknem 50 másodpercet kaptam tõle, tehát valószínûleg már ott látott, amikor fogta a pontot.
A hármasra csak a csalán okozhatott gondot, ami nem a legjobb rövidtávú versenyen, de nekem, késõi rajtolónak ezzel már nem volt problémám a csapások miatt.
A négyesre viszont ismét gondok akadtak a térképpel. A logikus útvonalon ismét gondot okozott egy út észrevétele a térképen, amit a mezõny jó része így nem is vett észre, és egy dél felöli kerülõt választott. Ekkor azonban elfutott egy olyan helyzen, ahonnan látni lehetett a pontot, noha egy háznak kellett volna az ott lennie. Mivel a pont látszott, és egy alacsony kerítést leszámítva – amin át lehet kelni a szabályok szerint – semmi sem akadályozta a versenyzõket, hogy “átvágjanak a házon”, ezt meg is tették. A ház helyén egyébként építkeztek, és egy magas kapu volt a két ház között, ami azonban nyitva volt. A rendezõk szerették volna, hogy ezen a területen ne vágjunk át ezért egy kis félreértést követõen került oda a ház. Nyilvánvaló, hogy ezt ezer másféle képpen lehetett volna jelölni, vagy talán pontot sem kellett volna ide rakni… Egyébként én ebben az átmenetben teljesen elvesztem, de a saját hibámból. Aztán nem sokkal a négyes elõtt szedett össze Haresz, akit szintén utolért egy Svéd (a késõbbi ötödik), így hárman ugrottunk át a kerítésen.
Az ötösre az útvonal szintén a kerítésen és a “házon keresztül” vezetett, ezt csak egy-két ember nem erre futotta. Tehát ha azt vesszük, hogy “térképen jelölt házon” nem szabadna “átvágni”, akkor gyakorlatilag a teljes mezõnyt ki lehetne zárni…
Nade innen Haresszal folytattuk utunkat. Én mentem elöl, hiszen a keverésem után elég pihent voltam. A nyolcas elõtt az emelkedõben – miután felmásztunk a nem létezõ földletörésen – egy kicsit hátranéztem, hogy mégis megnézzem, ki fut mögöttem. Azt hittem Haresz az, de õ már egy kicsit leszakadt, és csak a Svéd lihegett a nyakamban. Úgy döntöttem inkább térképet nézek az emelkedõben, és megvárom egy kicsit Hareszt, hiszen nekem több mint 2 perc hibával már nem sok keresnivalóm lett volna rövidtávon, és amúgy sem ez a szám izgatott a legjobban, mint már írtam korábban is. Tehát gondoltam inkább neki segítek, meg persze az emelkedõben sem volt olyan kellemes felfelé futni. Ekkor elkezdtem térképet nézni és elõre megnéztem pár átmenetet. Viszont, miközben a térképet néztem kicsit letértem az útról, és fejjel elõre belesétáltam egy útszéli fába… :-) Haresz, aki ekkor nézett éppen fel, csak azt látta, hogy egyik pillanatban még a Svéd elõtt futok, a következõben pedig két lépést hátrálok felé, meg is jegyezte, hogy nem kell rá várnom. Kicsit még kába voltam, így erre nem tudtam reagálni… :-D
Ezután jött a kilences átmenet, ami szintén egy jó kis térképhibát tartalmazott. Az immár ismét erdei terep kelet felé lejtett. Az átmenet a térkép szerint tehát 3 szintvonalat (2,5m alapszintköz) keresztez felfelé. A valóságban azonban a kilences pont kicsit alacsonyabban, vagy majdnem szintben van, mint a nyolcas, de semmiképpen sem felfelé. Az útvonalból is látszik, hogy a szintemelkedésre arányosan futva jócskán eltértünk az iránytól, onnan pedig lefelé futottunk, míg a térkép szerint szintben kellett volna. A mezõny jó része szintén ezt rajzolta be. (meg lehet nézni a Euromeeting honlapján) Ebbõl egyébként az is látszik, hogy ilyen átmenetben – rövidtávú versenyen – nem irányt vesznek le a versenyzõk, hanem a domborzatot olvasva tájékozódnak.
És, hogy a legdurvább térképhibára ugorjunk, íme a 11-12-es átmenetben elénk kerülõ szálloda és környéke. A térkép alapján az épületet délrõl félig megkerülve minden gond nélkül el kellene, hogy lehessen jutni a szemben lévõ utcához. De nem. A szürke rész nem tudom mit ábrázol, erre nem emlékszem, gondolom valami terasz szerûség. De ez nem is lényeges. Na az egész ott kezdõdött, hogy a pont után megkerülve a falat egy kis, derékig sem érõ kerítés volt keresztbe a “sikátorban”, de egy tárva nyitott kapuval. Ezen semmi kivetnivalót nem találtam, elvégre a térkép nem jelöli, és a mögötte lévõ terület is nyílt=”szabad” területként van ábrázolja. Aztán viszont a ház sarka elõtt szembe jött egy fickó, aki miközben elfutottunk mellette, félvállról, kicsit egykedvûen odavetette nekünk, hogy “az a kapu zárva van ám”. Persze mire ezt felfogtam már régen a ház másik oldala mellett futottunk. Itt azonban hamarosan jött a FAL. Igen, az a kis fekete. Már az gyanús volt, hogy közte és az épület közt nem lehetett elfutni. (Tehát a házkerülõs útvonal nem járható) A fal azonban nem volt túl magas, éppen hogy csak derék fölé ért. Már kicsit fáradt voltam, nem ugrottam át lendületbõl… Közelebb érve azonban feltûnt, hogy “nincs meg mögötte a talaj. A szálloda mélygarázsának lejárata volt a fal másik oldalán, potom 8-10 méter mélységben… Aki ezt a térképrõl leolvassa az jelentkezzen nálam, és magyarázza el, mit nem látok. Az elsõ megdöbbenés után aztán gyorsan körülnéztem, hol lehetne innen kijutni, így jutottunk a “libafoszöld” (elnézést a szóért :-D) területre, ami ugyebár tiltott. Arra kikerülve a mélygarázst végülis kijutottunk az utcára, ahonnan immár terv szerint futhattunk tovább. A Svéd egyébként kicsit elõttünk volt már a 11-es ponton, õ azonban északról kerülte az egész blokkot. (lehet, hogy neki már szóltak a csapattársak, hogy ne menjen keresztül) Szóval vele gyakorlatilag egyszerre érkeztünk az utcához még így is… Egyébként ezt szintén sokan mások is eljátszották, (az elsõ háromból is) tehát megint csak ki kellett volna zárni a fél mezõnyt a tiltott terület keresztezése miatt. Más kérdés, hogy amikor olyan helyre kerültek, ahonnan nem tudtak arra menni, amerre a térkép szerint lehetett volna, onnan már nem sok választásuk volt. Amúgy is az egész szálloda mögötti részt be kellett volna “zöldezni” és rögtön fel sem merült volna, hogy bárki a mélygarázsnak egyáltalán a környékére kerüljön. Na meg nem ártott volna rárajzolni sem…
Ezeket azért írtam le ilyen tételesen, mert mind olyan hibák, melyek tönkretehetnek, (tettek) egy egyébként nagyon színvonalas versenyt. Nem szabad ilyen pontatlanságokat megengedni. Sehol sem, de rövidtávú versenyen meg aztán pláne nem. A nagyobb méretarány miatt minden pici hiba jobban látszik, nagyobb futósebesség mellett olvasva a térképet pedig az egyébként is pici/vékony dolgokat még nehezebb észrevenni, és egy rosszul olvasható térkép tönkreteszi a versenyt. Kár volt érte. (Én egyébként ezzel az utolsó elõtti helyet szereztem meg Balabás Peti elõtt…)

Másnap aztán a klasszikus következett. A sprinten mutatott remek teljesítményem után méginkább szerettem volna egy jót futni. Mögöttem egy Emil Lauri nevû õrült, de nem rossz Svéd indult. A tavalyi junior VB-n egy 6. és egy 10. helyezést ért el, váltóban pedig ötödikek lettek, azt meg, hogy miért õrült, most inkább nem részletezném… :-) Szóval biztos lehettem benne, hogyha az elején hibázok, akkor utolér. Már a rajtban elkövettem az elsõ hibámat. (itt még nem ért utol) Nem néztem meg merre ment ez elõttem induló Dán. A rajtbója közel volt, rendes versenyhez híven pedig nem állt rendelkezésre egy perc térképet nézegetni, így gyorsan kellett eldönteni az egyesre az útvonalat, amit még az is nehezített, hogy az a kifutási irányra merõleges volt. Ezek következtében rosszul futottam ki a rajtból, de ezt még korrigálni tudtam, és az átmenet közepén már visszatértem az ideális útvonalhoz. Innen azonban érthetetlen módon elkanyarodtam ez iránytól, és szép nagyot hibáztam. Ez még nem volt két perc, így még nem lettem megfogva. A kettest hiba nélkül fogtam, majd a hármasra gyakorlatilag elkövettem ugyan azt a hibát, amit az átmenet közepén az egyesre. Elkanyarodtam az iránytól. Aztán a lapos semmiben bevillant egy pont is, ami még horpadásszerû is volt, így odafutottam, de nem az enyém volt. A pont egy határkaró volt, – mint kiderült, mikor odaértem – amibõl gyorsan leszûrtem, hogy hol lehetek, és már mentem is pontom felé. De a pontot már egyszerre láttam meg a jó irányból közeledõ Laurival, pár méterrel elõtte fogtam. Hát itt fogott meg. Nem baj, gondoltam, hogy ez lesz, ha hibázok. Most akkor vele kell menni, ûzni kell egymást, hosszú még a pálya (majdnem) semmi sincs veszve. Azt terveztem, hogy figyelek rá, de közben azért én is csinálom a saját dolgom, nem ragadok, de persze megyek vele, nem maradok le semmiképpen sem! Eleinte nem akarok majd neki vezetni, hagyom had menjen õ elöl, majd a vége felé próbálok jobb lenni nála. Részben ezt Õ is így gondolta, a pont után rögtön leelõzött, nehogy már egy vacak kontinentális futó menjen Õ elõtte. Innen gyorsan haladtunk, végre beértünk a domborzatos részbe, élmény volt a tájékozódás. Közben az emelkedõkben Emil barátom látványosan arra törekedett, hogy leszakítson, nyomta, és hátra-hátra nézegetett. De nem ment neki, jól bírtam a tempót, és míg az õ mozgásán látszott, hogy küzd az emelkedõvel, én nem éreztem túl megerõltetõnek. Ez is megerõsített abban, hogy a végét jobban fogom bírni. Az is feltûnt, hogy kis gerinceken ívelgetve én jobban haladtam, jobb íveket választottam, õ szinte egyenesen ment, egy csomó szintet vett fel és adott le, pazarolta az energiáját. Így haladtunk közel egymáshoz, jó tempóban, hiba nélkül. Azonban jött a kilences pont. A pont elõtt egy éles gerincrõl futottunk éppen le, amikor a völgy alján, lendületbõl, maximális sebességgel futva, ráléptem egy kõre, amin megcsúszott a lábam, és a bokám egy “lágy” reccsenés kíséretében kiment. A lendület vitt még pár lépést, de hamar a földön találtam magam. “Tudtam” hogy erõs a bokám, máskor is volt már hasonló eset, szóval azonnal felkeltem, és folytattam volna utamat. Pár lépéssel felfutottam a következõ kis, éles gerincecskére, de itt már tudtam, hogy ez nem olyan kis szokásos megbicsaklás. Ez sokkal komolyabb volt, nem bírtam ráállni. Borzasztóan fájt. Pár percig csak összeszorított fogakkal feküdtem, és azon gondolkoztam, hogy miért? Miért most, és miért velem? És egyáltalán, hogyhogy a bokám? Még soha semmi baja nem volt, ez egyszerûen nem lehet igaz! Lassan be kellett látnom, hogy sajnos igaz volt, velem történt, és lassan nem ártana felkelni, mert még meg is fázok itt az esõben feküdve. Merthogy természetesen ezen a hétvégén is esett az esõ, ha még nem említettem volna. Innen lassan besétáltam a célba, és jó mély depresszióba estem. Az õsz minden bizonnyal legjobb versenyén, az egyik legjobb terepünkön – amihez ráadásul nem sûrûn volt eddig szerencsénk – képes voltam kificamítani a bokámat, ami ugye ráadásul nem csak ezt a versenyt tette tönkre. Másnap sem indulhattam a váltón, sõt egy idõre egyáltalán nem futhatok. Éljen! Mély depresszióm azért kezdett múlnia, mikor a részidõket nézegetve kiderült, hogy Lauri sem jutott sokkal tovább, mint én, õ még eljutott a 10-es pontig, de onnan neki sincs több részideje… :-) Persze õ nem sérült le, legalábbis másnap futott. Nem tudom mi történt vele, de azért vicces!

Az eredményekre rátérve egyébként Oláh Kati mindkét napot nyerte, nálunk meg Kovács Ádám érte el a legjobb helyezést a klasszikuson a maga 11. helyével. Õ egyébként pont olyan béna volt az elején, mint én, õt is a hármasra fogták meg, csak õt a késõbbi harmadik norvég. Aztán hozzájuk csatlakozott még az Ádámék elõtt induló Svájci, akit kielõztek, amikor hibázott, majd utolérte õket a 14-esre. Aztán így hármasban nyargaltak tovább, a svájci elöl, utána Ádám, a norvég pedig hátul, aki ezzel végül harmadik lett… Ezt nem azért írtam le, hogy Ádám érdemeit csorbítsam, az már magában sem semmi, hogy el tudott futni velük, és még az útvonalat is be tudta rajzolni! :-D Jövõre jó társunk lesz Istivel a VB váltón, csak úgy mint két éve az EB-n! (Második hely…)

Vasárnap volt a váltó verseny, amin természetesen így nem tudtam résztvenni, tehát a junior váltó végleg befuccsolt. Errõl túl sokat már nem írnék, nincs is személyes élményem róla pusztán csak nézõként, és amúgy is írtam eddig már eleget. :-) Azt azonban megemlíteném, hogy Kelemen Detti elsõ helyen hozta be a nõi váltót a tömegrajtból! Valamint a “kiesett” fiú váltó helyén végül az ifi csapat, Lenkei Zsolti-Kerényi Máté-Szabó Bandi futott, és jól szerepeltek! Bandi a kiskörben például lehajrázta Dénes Zolit, akit elõzõleg a pályán ~1 perccel fogott meg. Hajrá fiatalok! :-D (Elnézést az elfogultságért!)