Matthias Merz: Egy aranyérem, amit nem érdemeltünk ki

Nagy kár, hogy a magyarországi VB váltónak így kellett végződnie. Volt egy ambiciózus célunk, mely a verseny közben elúszni látszott, ám a célba mégis elsőnek érkeztünk. Ez a győzelem azonban említésre sem méltó. Az a nap nem rólunk szólt, mások voltak a hősök: Gueorgiou, Nordberg és Smola. Azt hiszem a történtek a lehető legjobb arcát mutatták sportágunknak. Felejtsük most el az eredményeket…
Számomra ez egy nagyon különleges verseny volt. Valószínűleg sohasem fogom elfelejteni. Mit tehet az ember egy ilyen helyzetben? Egy érmet nem lehet csak úgy visszautasítani! Kizárathattuk volna magunkat, de kinek lett volna az jó? És tényleg nekünk, versenyzőknek kéne ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, vagy inkább a rendezőknek, a Szövetségnek?
Hetediknek rajtoltam, de a hátrányunk már akkora volt, hogy az aranyérem elérhetetlennek tűnt. Érmes helyre még lehetett esélyünk, és én harcolni akartam érte! Jól ment a futás, az elején kicsiket hibáztam, de az önbizalmam nem tört meg. A pálya közepén elhagytam a finneket és az angolokat, majd pedig utolértem az elsőnek rajtolt Khramovot. Nagyon meglepődtem, és úgy érzékeltem, hogy már fáradt. Viszonylag gyorsan megelőztem és az átfutó ponthoz már egyedül érkeztem. Nagy volt a hangzavar és hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy vezetek. Ez nem lehet igaz, gondoltam. Kicsit izgatott lettem, de úgy gondoltam, biztosan rosszul hallottam. A kiskörben két kisebbet hibáztam, majd pedig az utolsó pontra menet egy furcsa érzés kerített hatalmába. A befutóban már hallottam, ahogy a szpíker kiabálja, hogy mi nyertünk, a csapattársaim öröme hatalmas, az álom valóra vált! De a célba érés után egyszerűen nem tudom elhinni. Az első gondolatom az, hogy kihagytam egy pontot. Az nem lehet, hogy ennyi jó futót kielőztem úgy, hogy még csak nem is láttam őket! De minden pontfogás rendben van, nyertünk…
Hamarosan megkezdődnek a találgatások. Mi történt? Lehet, hogy valaki komolyan megsérült? Az öröm csökken.  A mögöttünk lévő csapatok harcolnak a helyezésekért, a hangulat nagyon furcsa. Senki sem tudja mi történt, pletykák keringenek. Az öröm eltűnt.
Még vége sincs a versenynek, de már azon törjük a fejünket, hogy mit csináljunk. Végül abban állapodunk meg, hogy odamegyünk a rendezőkhöz, és elmondjuk nekik, hogy nem érezzük magunkat győzteseknek. Ez, ugyanakkor, tönkretenné a versenyt. Én személy szerint örültem volna neki, ha törlik az eredményeket. Egy ilyen körülmények közt megnyert aranyéremnek úgysem fogok tudni soha örülni. Nem mi érdemeltük meg.
Nagyon fontos számomra, hogy mindenki tudja, hogy fogalmam sem volt a balesetről a verseny alatt. Ha tudtam volna, természetes, hogy én is megálltam volna segíteni – sokkal jobb lett volna, mint így nyerni! A mostani verseny emlékeztessen mindenkit arra, hogy nem az eredmény a fontos

A Norvég Tájfutó Szövetség közleménye: A váltó eredményét érvényteleníteni kellett volna.
Nem kérdés, hogy miután Anders Nordberg, Thierry Gueorgiou és Michal Smola félbeszakították versenyüket, hogy a sérült Martin Johanssonnak segítsenek, a verseny igazságtalanná vált. Az eredmények nem tükrözik a reális erőviszonyokat, a legerősebb csapatok nem nyertek érmeket.
A nemzetközi versenyszabályzat 26.13-as pontja alapján érvényteleníteni kellett volna az eredményeket, hiszen ez a pont kimondja, hogy ha egy versenyen olyan körülmények merülnek fel, melyek a versenyt igazságtalanná (vagy veszélyessé) teszik, a versenyt félbe kell szakítani. Véleményünk szerint a Martin Johansson sérülése után kialakult helyzet kimeríti ennek a szabálynak a hatáskörét.

A franciák nem hivatalosan óvtak: A Francia Tájfutó Szövetség nem érti az IOF döntését, hogy kihirdették a VB váltó eredményét, hiszen egy kivételes helyzetben a fair-play szabályok természetszerű betartása alapjaiban befolyásolta a verseny kimenetelét. Az eredmények érvénytelenítésével az IOF kifejezhette volna a fair-play és a sport alapvető értékei melletti elkötelezettségét, méltó módon elismerve a sérült versenytársuk megsegítése érdekében az érmekért folytatott harcot azonnal feladó versenyzők érdemeit. Az IOF-nek fel kellett volna vállalnia ezt a politikai döntést ebben a kivételes helyzetben!
A Francia Tájfutó Szövetség úgy gondolja, hogy a VB váltó eredményeit meg kell semmisíteni, és a versenyt későbbi időpontban sem újrarendezve biztosítani, hogy a 2009. évi férfi VB váltó a versenytársukat megsegítő versenyzők által tanúsított kimagasló sportszerűségről maradjon emlékezetes.

Anders Nordberg befutás utáni nyilatkozata:

- Hallottam, hogy nagyon kiabál. Mikor odaértünk, Martin azt mondta, hogy csak fussunk tovább, de láttunk, hogy nagyon rosszul néz ki. Egy nagy száraz bot állt ki a combjából, nagyon ijesztő volt. Egy pillanattal azelőtt még egy kiélezetett versenyt futottunk, mindannyian tele voltunk adrenalinnal, bele telt egy kis időbe mire összeszedtük magunkat és összegeztük, hogy mit is kéne tennünk. Gueorgiou levette a felsőjét és körbekötözte vele a sebet, majd megegyeztünk, hogy ő ottmarad vigyázni Martinra míg én elfutok segítségért a célba. Ekkor ért oda a cseh is és ketten levitték Martint az útra. A cél felé menet egy mobiltelefonról sikerült beszólni a rendezőknek majd pedig beszálltam a kiérkező mentőbe, hogy megmutathassam, hol találják Martint.
- Mi történt volna Martinnal, ha ti nem álltok meg segíteni neki?
- Erre nem is akarok gondolni. Meg vagyok győződve róla, hogy szüksége volt segítségre, olyan állapotban volt, hogy szeretett volna lefeküdni, nem volt teljesen magánál.

Åke Jacobson beszéde:
Az eredményhirdetés előtt az IOF elnöke, Åke Jacobson, egy rövid beszédben fejezte ki elismerését a segítségnyújtásban részt vevő három versenyzőnek: „A tájfutás alapeszméje a sportszerű versengés. Ma láthattuk ennek az alapvető értéknek a megkérdőjelezhetetlen megtestesülését. A három versenyző, Thierry Gueorgiou, Franciaország, Anders Nordberg, Norvégia, és Michal Smola, Csehország, ma feláldozták saját, és nemzeti csapataik dicsőségét, és éremesélyeit, hogy egy sérült versenytársuknak segítsenek. Meg kell, hogy hajoljunk ez előtt az önzetlenség előtt, mely jellemzi versenyzőinket, és sportágunkat. Amit ma tettetek, az a sportszerűség, és a fair-play mintapéldája. Példaképek vagytok mindannyiunk számára!”

És végül Martin Johansson szemszögéből:
Hogyan is történt a sérülés? A 12-es ponttól kifutóban a lejtőben felgyorsulva hirtelen valami beleütközött a combomba. Próbáltam tovább futni, de aztán éreztem, hogy meg kell állnom. Mikor lenéztem a combomra, láttam, hogy egy ág áll ki belőle, leültem, és megfogtam az ágat, ami nem mozdult. Majdnem pánikba estem, és szinte már láttam magam előtt, ahogy egy rossz mozifilmhez hasonlóan mindenfelé fröcskölni fog a vér belőlem. Ekkor tűnt fel Thierry, és segítségért kiáltottam. Másodpercekkel később már ott volt Anders is, és végül Michal Smola is azonnal megállt segíteni. Emlékszem, azt mondtam nekik, hogy menjenek tovább, de mind visszautasították. Utólag már örülök, hiszen míg segítettek, többször is elájultam.  Kiszedték az ágat a lábamból, és a GPS nyomkövető hámjával ,valamit Thierry bozótfelsőjével elállították a vérzést. Az ág 12 centi mélyen állt bele a combomba. Ezután levittek a közeli betonútra és Anders elfutott a célba segítséget hívni. Pár örökkévalóságnak tűnő perc után már orvosok voltak körülöttem, majd pedig egy mentővel bevittek a Miskolci kórházba, ahol alaposan kitakarították a sebet.
Az ilyen helyzetek eszébe juttatják az embernek, hogy a sport csak egy játék. Elmondhatatlanul hálás vagyok, és boldog, hogy azok, akik egyik pillanatban még legádázabb ellenfeleim voltak, a következőben egy villanás alatt elfelejtkeztek mindenféle érmekről, és hatalmas elszántsággal és hatékonysággal a segítségemre siettek! Anders, Michal, Thierry, KÖSZÖNÖM azt a magas fokú sportemberséget, amiről tetteitekkel tanúbizonyságot tettetek!
Sajnos érmeket nem adhatok nektek, de tiétek legnagyobb tiszteletem, mint sportolóknak, és mint embereknek! Azt hiszem, nagyon sokan értenek velem egyet ebben.