Tizennyolcadik alkalommal rendezte idén a Roman Volčič névre hallgató egyszemélyes „rendező gárda” Szlovénia most már csaknem tradicionálisnak nevezhető idény-nyitó versenyét, a Lipica Opent. A versenyen az elmúlt évek hagyományaihoz híven ezúttal is szép számú magyar induló vett részt, köztük a csaknem hiánytalanul rajthoz álló Magyar válogatottal, hiszen a verseny az augusztusi hazai VB-t megcélzó felkészülési programunknak is része volt. De nem csak mi gondoltuk úgy, hogy a Lipica környéki töbrös terepeken megrendezett verseny jó felkészülés lehet a Világbajnokságra, a svájci válogatott és egy finn elit klub is hasonlóan vélekedett, így biztosítva volt az erős nemzetközi mezőny.

A női Elit kategóriában két nap versenyzés után mindössze 8 másodperc döntött a dobogós helyezések sorsáról, végül a finnek javára, akik Karoliina Sundberg és Anne-Mari Leskinen révén megszerezték az első és a harmadik helyeket, közrefogva a második helyen a svájci Angela Wild-ot. Magyar részről az első nap jól futó Szerencsi Ildi (2.) és Makrai Évi (7.) második nap egyaránt elvéreztek, így a stabilabban jól teljesítő (10. és 7.) még junior Péley Dorka lett a legjobb magyar a maga 8. helyével, de összesen csak 7 perc hátránnyal!
A férfi kategóriában a toronymagas esélyesnek számító, tavaly hosszútávon világbajnok és összetett világkupa győztes Daniel Hubmann, elsősorban második napi elképesztően jó futásának köszönhetően magabiztosan szerezte meg az összetett győzelmet, Lenkei Zsolti és magam révén közvetlenül két magyar előtt. De ezek kis túlzással csak száraz eredmények, ezeknél sokkal izgalmasabb, hogy mindez hogyan történt. Ezt a kérdést többféle képpen is lehet értelmezni, én most konkrétan arra gondolok, hogy hogyan tudta Hubmann a második napon több mint 7 perccel leverni a teljes mezőnyt? Hogy mi a különbség egy jó, és egy NAGYON JÓ futás között?

Nem könnyű a válasz, de hála az utóbbi időben tájfutó körökben egyre inkább elterjedő GPS-es sportóráknak, nem is lehetetlen. Azok kedvéért, akik még nem találkoztak GPS-es órákkal, először gyorsan összefoglalnám, hogy miről is van szó: Az utóbbi időben egyre több sportóra gyártó hozott ki olyan órákat, melyekbe igen érzékeny műholdvevőket szereltek, olyan érzékenyeket, amelyek már sűrű erdőben is képesek megdöbbentően pontos nyomkövetésre. Az így keletkezett „track”-et egy svéd válogatott által direkt tájfutó célokra fejlesztett programmal (Quick Route) könnyen rá lehet illeszteni a verseny vagy az edzés digitális formában elmentett térképére, és ezt követően soha nem látott lehetőségek nyílnak meg előttünk futott útvonalunk elemzésére. A nemzetközi élmezőnyben vírusmód terjedtek el az utóbbi időben az ilyen GPS-es órák, így ma már akár azt is meg lehet tenni, hogy egy verseny után a győztestől ezt a track-et kérjük el, és egész pontosan megnézzük, hogy hol is kaptunk ki tőle 7 perccel. Én magam december óta használok egy Garmin által jegyzett órát, és akkor itt kérnék előre elnézést a lányoktól és Zsoltitól, de az ő futásukról több szó nem fog esni.

Most már tényleg mindjárt belevágok az elemzésbe, de előtte még két megjegyzés: Az útvonalak színezése az aktuális sebességet jelöli: minél zöldebb az útvonal, annál gyorsabban, és minél pirosabb, annál lassabban haladt a versenyző. Jelen esetben a „telezöld” a 3:30-as és az annál gyorsabb ezer métereket jelöli, a nagyon piros pedig a 8 percesnél lassabbakat (ez állítható a programban). Ezen túl még azt érdemes megjegyezni, hogy Daniel egy valamivel ritkább adatrögzítésű beállítást használ az órájában (meg eleve más modellje is van), így az ő útvonala kevesebb adatpontot tartalmaz. Ez azért fontos, mert első ránézésre én magam is azt a megállapítást szűrtem le először az útvonalaink összehasonlításakor, hogy ő sokkal egyenesebben halad a pontok között, és azt csak később (amikor már az általa megküldött adat file-t kezdtem el nézegetni) vettem észre, hogy az én útvonalamban még jól kivehető, egész kis törések az övében sokkal generalizáltabban jelennek meg. Ettől még, mint ahogy arra majd később rátérek, az továbbra is igaz lesz, hogy ő egyenesebben halad, csak azért mégse annyival. De most már tényleg nézzük az útvonalakat! (a képekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetőek)

1. részlet, egyes átmenet, balra az én, a jobbra Hubmann útvonala. Mit látunk, ha összehasonlítjuk őket? Hubmann okosan egy technikailag könnyebb útvonalat választott az egyesre, az átmenet elején felhasznál egy könnyen azonosítható nyílt töbörsort (A), később egy ösvényen is fut, majd egy enyhén hosszúkás, megint csak nyílt töbrön (C) átfutva állítja be magát irányba a pontfogáshoz. Útvonalán végig gyorsan tud futni, egyedül a B pont környékén lassul le egy kicsit, ahol láthatóan köves és egyben emelkedik is a terep. Ehhez képest az én útvonalam sokkal „agresszívabb”, az átmenet elején „üres” terepen futok lényegében irányban, aztán megmászom az egész hegyet, majd pedig annak észak felé lefutó lapos gerince alapján pontosítom a helyzetem a nehezen átlátható egyes zöld erdőben. Az átmenet utolsó szakaszán köves, szabdalt, és növényzetileg is zavaros, ligetes és bozótos erdőn keresztül közelítem meg a pontomat, oldalról ráfutva egy két sziklafal között elhelyezkedő pontra. A pontos tájékozódás miatt kétszer is le kell lassítanom, mind a D és az E pontokban a jellegtelen domborzatot olvasom rossz láthatóságú zöld erdőben, aztán pedig pontközelben is kerülnöm kell (F), mivel oldalról érkeztem rá a sziklafalra. Hubmann részideje 4:31, az enyém 4:47. Hiába volt rövidebb az útvonalam, 16 másodpercet kapok, mert elsősorban technikailag nehezebben kivitelezhető útvonalat választottam.

2. részlet, ötös átmenet. Daniel megint okosabb, technikailag könnyebb, és egyben jobban is futható útvonalat választ. Míg én köves töbrök és kőfalak közt navigálok (A), ő az egészet kikerülve, ugyan egyes zöld erdőben, de leküzdendő tereptárgyak nélkül, és lényegében tájékozódási feladat nélkül sokkal egyenletesebben és gyorsabban halad (B). Aztán az átmenet középső szakaszán, míg én továbbra is szabdalt terepen küzdök a felfelében , nem egy kőfalat, lefutó völgyet és gerincet keresztezve (C), ő ösvényen kerül (D). A pontfogáshoz én az E és F pontokban található, messziről is jól látható sziklákat használom fel, de Hubmann megoldása még jobb a völggyel (G), mint vezető vonallal. Ebben, és az első átmenetben is, GPS nélkül is könnyen belátható, hogy miért és hol kaptam 17 illetve 20 másodpercet. Viszont a GPS-es útvonalakkal kiböki a szemünket.

3. részlet, hatos átmenet (nagyításért katt a képre!). A hatos átmenet esetében viszont nem biztos, hogy csak simán az útvonalakat a hagyományos, „manuális” módon berajzolva, egyértelmű lenne, hogy miért kaptam 47 másodpercet. Persze az itt is rögtön látszik, hogy megint más útvonalakat választottunk, és hogy az övé megint egyenesebbnek és egyenletesebbnek néz ki (de akkor itt jegyezném meg megint, hogy ez részben a más beállítású adatrögzítés miatt is van). De ennyi lenne? Pusztán a rosszabb útvonal-választás miatt kaptam 47 másodpercet? Na itt hívhatjuk igazán segítségül a GPS adatokat, és Mats Troeng programját, a Quick Route-ot. A „vájt fülűek” talán már észrevették az útvonalam közvetlenül pontfogás előtti szakaszán, hogy az meglehetősen girbe-gurba és pirosas, vagyis lassú. Ennek oka az volt, hogy futás közben nem sikerült a térképről megértenem a pontkörnyék domborzati viszonyait, így az utolsó töbröt (T, mint támadó pont) elhagyva, elbizonytalanodtam, és belassultam. Lássuk mennyit vesztettem ezzel! A Quick Route-ban könnyen utána járhatunk a dolognak, hiszen az útvonalunk minden egyes pontjához meg lehet nézni az összes létező adatot, a számunkra kevéssé hasznos koordinátáktól a pillanatnyi pulzuson át a pontos részidőig. Mindezeket ráadásul grafikusan is megjeleníti a program (lásd a grafikont), így tényleg gyerekjáték az elemzés, és jelen esetben még abban a szerencsében is részünk van, hogy nemcsak Hubmann útvonala, de maguk a GPS-ből kinyert adatai is a rendelkezésünkre állnak, ráadásul ő is ugyan ezt a támadó pontot használta. Innen már tényleg csak le kell olvasni, hogy a töbörtől neki 45 másodperc volt megfogni a pontot, míg nekem ugyan ez a művelet 75 másodpercig tartott. Fél perc máris megvan, de még mindig van kb. 17 további „elszámolni való”. A grafikonon még három helyen látszik, hogy csúnyán belassultam: az első még rögtön az ötös megfogása után a kifutás volt, az ok pedig, hogy pontfogáskor még nem volt meg a tervem az átmenetre, szinte vaktában indultam el tovább egyenesen föl a pontul szolgáló sziklafalon (nagyon rossz „futhatóság”), mindeközben még tájékozódva. A „B” pontban a terep futhatósága lassított le, mivel pont a töbör egyetlen sziklás részét sikerült elkapnom. A „C” pontban pedig ismét tájékozódás miatt veszítettem, mert elsőre nem láttam meg a lapos völgyet, amiben fel akartam futni, és elbizonytalanodtam. Az „A” pontban 10, a „B” pontban 11, a „C” pontban pedig 4 másodpercig futottam nagyon lassan. Vagyis, az útvonalaink ezúttal nagyjából egyen rangúak voltak Hubmannal, ám pontközeli rossz térképolvasás miatt fél percet veszítettem, nagyjából 5 másodpercembe került, hogy nem volt még kész tervem az átmenetre, amikor az ötöst megfogtam, egy kisebb elbizonytalanodás a „C” pontban kb. 2 másodperc volt, és végül még 5mp maradt ott a sziklafalon a „B” pontban, de ez mondjuk úgy, hogy pech volt. Minden esetre, 42 másodperc megvan a 47-ből!

Hogy ugyanennél a térképrészletnél maradjunk, a hetes pontra azért az is látszik, hogy Hubmann se tökéletes. Látszik, hogy még közvetlenül a hatos megfogása után megtorpant valamiért kifutás közben, aztán vélhetően egy párhuzam hiba nyomán rossz töbrök közti nyeregre futott rá, ezzel jó nagyot kerülve, és még pontközelben is lassú volt. Ezekkel 9 másodpercet kapott a legjobb részidőtől, tőlem pedig 8-at.
Szintén még maradva ezen a térképrészleten, a 17-as átmenetet mindenki elemezheti maga. Az eredmény: Hubmann nyeri az átmenetet, 7 másodperccel előttem. A kérdés, hogyan? Ki, hol, és miért veszített időt? Ennek az átmenetnek a grafikonja is ott van a térképrészlet alatt, lehet próbálkozni összepárosítani az összetartozó pontokat.

Még két átmenet van, amiről írni gondoltam. Az egyik, pálya úgymond hosszú átmenete, a 10-es. Nekem ez se sikerült a legjobban, fölöslegesen választottam egy kerülő útvonalat, amit aztán ráadásul több helyen is elrontottam. Kerülő útvonal lévén gyorsan akartam futni, de a nagyobb tempó mellett nem tudtam rendesen kontrollálni, hogy merre is megyek. Szezon eleje van még, majd belejövök… Viszont, mint látható, Hubmann már belejött. Nyílegyenesen átrobogott a terepen, láthatóan teljesen kontrollálva, hogy mit csinál, hiszen sehol egy megtorpanás, sehol egy belassulás. 40 másodperces előnnyel nyerte az átmenetet, nekem 1:21-et adott. És ez az, amiért ő tavaly világbajnok lett, mert így tud tájékozódni és mozogni egy koránt sem egyszerű terepen. Ahhoz, hogy valaki így tudjon tájfutni, szerintem pontosan az kell, amit napjaink másik nagy tájfutója, a francia Thierry Gueorgiou hangoztat, amerre csak jár, hogy „nem azt kell tudnod, hogy hol vagy, hanem, hogy hova mész”. Vagyis, hogy előre kell nézni, a térképről kiválasztani a tájékozódáshoz jól felhasználható tereptárgyakat, aztán a lehető legnagyobb távolságból tudatosan keresni őket a terepen – de még mielőtt elérnénk hozzájuk, már tovább előre kell tekinteni. Mindig egy lépéssel magunk előtt. Másképp egyébként szerintem ilyen szinten ez már nem is megy. Mert ha valaki már egyszer úgy fut az erdőben, mint Gueorgiou, vagy Hubmann, ha nem tud előre tájékozódni, folyamatosan le fog maradni maga mögött.

Sőt, amint az a 12-es átmenetem példáján tökéletesen bemutatható, sajnos még lassabb tempónál is könnyen le lehet maradni magunk mögött. Az átmenet teljes hosszában, végig pontosan tudtam, hogy hol vagyok, de valahogy sosem volt igazán határozott elképzelésem róla, hogy merre is kéne tovább mennem. Az összes köves és futhatatlan tereprészt felkerestem útban a pont felé, gondosan elkerülve az utat, és a könnyen azonosítható markáns töbröket. Szépen látszik is az útvonalam színeiből, hogy gyakorlatilag nem haladtam. Pláne nem Hubmannhoz képest, aki a kezdeti emelkedőt leszámítva szinte végig „telezöld” útvonalat produkál. Ezzel megint 11 másodpercet ad az egész mezőnynek, nekem 34-et.


A pálya 23 átmenetéből ötöt említettem eddig, ezeken összesen több mint 3 percet kaptam – igazi hiba nélkül! Az elemzést azzal a kérdéssel kezdtem, hogy „mi a különbség egy jó, és egy NAGYON JÓ futás között?” Hát ez. Emellett nekem még sajnos volt csúnya két és fél perces hibám is a 14-es pontra, Hubmannak pedig – ahogy nézem – nem nagyon maradt benne több hibája annál a már említett 8 másodpercnél a hetesre…

Végezetül ezúton is szeretném megköszönni Danielnek, hogy rendelkezésemre bocsájtotta futásának GPS track-jét, valamint a verseny rendezőinek a térképet, illetve magát a remek versenyt! Az eredmények elérhetőek a verseny honlapján: www.lipicaopen.com/

Gösswein Csaba