Tájoló 2007/9: Interjú Kovács Ádámmal,
az idei Normáltávú Egyéni Bajnokság győztesével.
Először is gratulálok idei harmadik egyéni bajnoki címedhez!
- Köszönöm.
Hogyan értékeled a versenyed?
- Nem vagyok elégedett a futásommal. Elég sok hiba volt benne. Nagyon nyerni akartam és nem a hibátlan futást tűztem ki célul és ez hiba volt. Több mint 4 percet vesztettem egy pontra, amiért a térképet okolom.
Összesen 7 percnél is több hiba marad benne.
- Elég soknak tűnik, de több mint a fele a 17-es pontra ment el, ahol egy nagy völgyet nem ábrázol a térkép. Az ellenfeleim is sokat hibáztak, de fizikailag erősebb voltam náluk, így megérdemelten nyertem.
Igen, sajnos kétségtelen, hogy bent maradt a térképben egy komoly hiba. Érdekes, hogy a kérdéses völgy a térkép előző verzióiról is (évek óta) hiányzik. A selejtező után a rendezőség kézzel felrajzolta ugyan a térképre a völgyet, de ez nem volt túl jól kiolvasható futás közben. Gondolom te sem vetted észre?
- Csak a verseny után láttam,hogy behúzták a völgyet nagyjából. A szemem a nyomtatott térképjelekre van beállva, el sem hittem volna,hogy egy akkora völgyet így akarna valaki jelezni.
Még szerencse, hogy végül nem múlt rajta semmi…
- Tőled nem tartottam. :-)
A térképhibát leszámítva, mit gondolsz, mi okozta a sok hibázást a mezőnyben? A terep azt hiszem, nem tartozik a legtechnikásabbak közé, nagy volt az akarás?
- A terep nehézségével szerintem senkinek nem volt problémája. Nekem a stressz jelentette a problémát. Elvárták tőlem, hogy nyerjek és emiatt kapkodtam egy kicsit. A selejtezőben teljesen nyugodtan futottam végig a pályát hiba nélkül.
A VB-n 20. lettél, három magyar bajnokságot nyertél, külső szemlélőként úgy tűnik, hogy egy nagyon sikeres szezont zártál idén, Te hogyan értékeled?
- Igen, mondhatni, hogy egy eredményes évet zártam. Nem jól indult az év, mert az alapozásomból két hónap kimaradt sérülés miatt. A hosszútávú OB-n ez meg is mutatkozott. A nyárra azonban összeszedtem magam fizikailag és a VB eredményeimen ez meg is látszott.
Nemrégiben – eddigi pályafutásod során először – részt vettél egy skandináviai versenyen. Mi is volt ez, és hogy sikerült? Hogy tetszett Svédország?
-A 25 manna nevű váltóversenyen vettem részt a Söders SOL svéd klub színeiben. Nagyon motiválóan hatott rám a 9000 résztvevő látványa. Ez egy 25 fős váltó mindenféle korosztály részvételével. Én a leghosszabb pályát kaptam, a 24. futó voltam. Elég jó helyen rajtoltam, profi versenyzőkkel futottam együtt. Nem volt nehéz a pálya, de nagyon kemény volt a tempó. Az elején ráfutottam az előttem váltó versenyzőkre és így én jöttem ki a legjobban a bolyból és megnyertem a pályámat. Nagyon komoly szinten van a tájfutás Svédországban, az iskolában is tanítják. Nagyon jó lehetőségeik vannak a tájfutás gyakorlására, edzésre, összemérhetetlen a hazai körülményekkel.
Jövőre is a Söders színeiben fogsz versenyezni?
- Most tárgyalok a Pan-Kristianstad nevű klubbal. Ez egy nagyobb egyesület, sok elit versenyzővel. Számomra nagyon kedvező ajánlatuk van, kihagyhatatlan lehetőség, ha élvonalbeli versenyző akarok lenni.
Milyen terveid vannak a következő szezonra?
- Jövőre a fő célom a Cseh világbajnokságon való jó szereplés. Minél többször ki szeretnék menni külföldi nagy versenyekre, hogy versenyezzek az elit mezőnnyel. Egy nagyon jó alapozást kell csinálnom, mert az elkövetkezendő két VB-n sokat fog számítani a fizikai erőnlét.
Mi a legközelebbi cél? Mi a cél a jövő évi VB-n?
- Még novemberben megmérkőzöm a magyar atlétákkal két válogató versenyen, hátha összejön egy részvétel a decemberi spanyol U23 mezei EB-re.
A 2008-as VB-n szeretném minimális hibával végigfutni a döntőket. Elég nehéz számokban kifejezni a célomat, de nem is akarom.
Köszönöm az interjút, még egyszer gratulálok, és további sok sikert!
Az interjút készítette, Gösswein Csaba




