Rövidtávú OB 2004. május 16., Almásfüzitő

Az „újkori” rövidtávú bajnokságok történetében egészen biztosan az eddigi legjobb bajnokságon vagyunk túl, hiszen a terep ezúttal futhatóságában valóban kielégítette az ehhez a versenyszámhoz támasztott követelményeket. Nem kellett kettes zöldben bujkálva versenyezni, így igazán látványos, és élvezhető lehetett volna az erre a célra kitalált versenyforma. Azonban az erkélyről a színes, furcsa öltözékű futókra ki-ki nézegető csekély létszámú helyi lakosságon kívül ismét nem élvezhette senki más a versenyt – mármint rajtunk kívül természetesen. Persze már ez is hatalmas előrelépés az előző évekhez képet, de az én elvárásaimtól még mindig messze elmarad.

Az OB-t megelőző hétvégén Pozsonyban nézőként, illetve utána a kísérőverseny keretében magam is részt vettem a PWT egy fordulóján. A rajt és cél egy helyen, a hangulatos óváros főterén, a pálya pedig innen indulva egészen föl a várba, majd vissza a térre vezetett, közben számtalan, sétáló turistával teli utcákon kanyarogva, sörözők és éttermek között. A főtéren a szpíker egyaránt közvetíti a befutó, a rajtoló és az átfutón átfutó versenyzőket, nem kevés bámészkodót állítva meg több-kevesebb időre a téren. Ugyanakkor a tájékozódási feladat sem volt jelentéktelen. Maga a pontfogás természetesen városi környezetben nem lehet túl nehéz, de az odajutás annál inkább. 3-4 igen gondolkodtató, és még úgy kétszer ennyi kisebb jelentőségű útvonalválasztás volt a 15 pontos pályában… A győztes Marian Dávidik két kiváló útvonalválasztásával a 4. és 6. pontokra érte el, (na meg egy kis helyismerettel) hogy 45 másodperccel győzzön a PWT-n abszolút favoritnak számító Yuri Omelcsenko előtt! A térképen Dávidik útvonala mellett a női győztes, korábbi Junior Világbajnok Dana Brozková útvonala látható. (És az enyém még nincs is rajta, pedig néhány helyen bizony mindkét útvonaltól eltért… Mondjuk lehet, hogy ez nem is olyan jó dolog az én szemszögemből nézve, de volt még alternatíva az biztos! :-) )

Persze egy ilyen versenyt nem lehet egy az egyben összehasonlítani egy hazai rövidtávú OB-val, hiszen ott csak két kategória van, és nem 20-szor annyi, és ez a résztvevők számára nézve még nagyobb különbség, de a célnak és magának a terepnek a megválasztása mindenképpen elgondolkoztató.

Egy másik igen hasonló esemény volt a május végén Fürstenfeld központtal rendezett Thermenland Open második napjának rövidtávú versenye, ami egyben felnőtt osztrák bajnokság is volt. A versenyt a Bad Blumau határában elterülő termálfürdőben, illetve annak környezetében bonyolították le. Délután háromkor rajtoltak a „rendes” kategóriák, majd hat órától – előbb a női, majd a férfi elit mezőny. A „rendes” kategóriákat és az eliteket nemcsak a rajtidő, de a terep is elkülönítette egymástól. A mezei kategóriák versenyét fele részben egy igen egyszerű parkszerű környezetben, másik felét pedig egy útvonalválasztós átmenetnyi városi rész után, egy jól futható erdőben bonyolították. Az erdős rész miatt a bozótruha kombinált cipővel volt (lett volna) a legjobb párosítás. De ami igazán érdekes, az a felnőttek „különversenye” volt. Az ő pályáikat a termálfürdő és a hozzá kapcsolódó szálloda épületei között rendezték. Fél órával az első rajt előtt karanténba gyűjtötték a versenyzőket, ugyanakkor a terepet megnyitották a nézők számára, így mindenki kedvére kereshetett pontokat a „labirintusban” a megvásárolható pontnélküli térkép alapján. A „terep filozófiájáról” az értesítőben a következőket olvashatjuk:

„A természetben nincsenek egyenes vonalak, az építészek találták ki őket, akárcsak az egyenes felületeket.”

„Épület építésekor elveszünk valamennyit a természetből, ezt azonban kötelességünk pótolni valahogy, ezért borítja növényzet a fürdő épületeit.”

Ebből is látható, hogy egy egészen extrém terep várta az elit futókat. A térképolvasás igencsak nehéz lehetett futás közben, valamint csak úgy hemzsegett a pálya az útvonalválasztásoktól. Ebből adódóan persze jogosan felmerülhet, hogy rövidtávú tétversenyre nem a legmegfelelőbb, mert akárcsak a Monostori Erőd, ez sem fair teljesen a különböző szintbeli kereszteződések 2D-s térképen való ábrázolhatatlansága miatt. Ugyanakkor néző szemmel rettentő szórakoztató volt! A néhol teljesen különböző irányokból felbukkanó futók között sétálgatva a terepen, több pontot is felkeresve és ott buzdítva a szívünknek kedves futókat, mindenki, aki nem volt túl fáradt a saját pályája után és kisétált nézelődni, egész biztosan egy újabb maradandó élménnyel gazdagodott!

Ezzel mind csak azt szerettem volna illusztrálni, hogy rövidtávú verseny lehet egyszerre látványos, szórakoztató, de ugyanakkor technikailag is kihívást jelentő a futónak.

És hogy visszatérjünk a mi bajnokságunkra, amiről ennek a cikknek szólnia kellene, a másik dolog, amit a nézőkön kívül hiányoltam az eddigi rövidtávú bajnokságainkon, az a tájékozódási feladat. Aminek rövidtávú verseny esetében leginkább útvonalválasztásnak kellene lennie. Ha nagyon tüzetesen átvizsgáljuk a férfi felnőtt pályát, akkor is csak 1 vagy maximum 2 átmenetre lehet ráerőltetni ezt a jelzőt. De ezek is mindössze a „melyik oldalról kerüljem a házat” kategóriába tartoznak. Ilyet azt hiszem már szalagos kategóriában is meg lehet kockáztatni…

Úgy vélem mindössze ez a két komoly hiányossága volt az idei Rövidtávúnak, amik ezen kívül előfordultak nem hiszem, hogy döntően befolyásolták a verseny színvonalát, még ha egyes kategóriák végeredményében játszottak is szerepet. Bizonyára sokan hallottak Józsa Gábor esetéről a szárítókötéllel az utolsó előtti pontnál, ami miatt elvesztette pár másodperces előnyét Doma előtt, így veszítve el a bajnokságot, arról nem is beszélve, hogy súlyosabb sérülést is szerezhetett volna.

A Főiskolás VB (és a Felnőtt VB) válogatás miatt a felnőtt és a junior pályák azonosak voltak, így jó összemérési lehetőséget biztosítottak mind nekünk, mind a felnőtteknek.

A fiúknál Doma és Józsa Gabi eredménye kiemelkedik mintegy fél perccel, őket viszont meglehetősen szorosan követjük előbb ketten Pelyhe Danival, majd Lévai Fecó, Foresz, Maki és Skuló, végül Isti „zárja” a sort az első hat felnőtt és első három junior tekintetében. Ugyanakkor a részidőkből az is kiderül, hogy Maki volt a leggyorsabb, ugyanakkor ő volt az, aki a legtöbbet is hibázott, így csak az ötödik helyet szerezte meg végül. Mi juniorok egyetlen egy átmenetben tudtunk jobb részidőt futni a felnőtt mezőnynél, a többi 14-ben a felnőttek – többnyire Maki – voltak a jobbak.

A lányoknál kevésbé volt szoros a küzdelem a korosztályok között. Makrai Évi egy kiegyensúlyozott futással nyert Füzy Anna, és a nagyot hibázó Oláh Katalin előtt. Őket követik mintegy negyven másodperccel lemaradva előbb a junior győztes Kelemen Detti, majd Viniczainé Kovács Ildikó, és a tőle egy másodperccel kikapó Zsebe Eszter. Őket szorosan követi a junior második helyezett Szerencsi Ildikó, őt pedig szintén egy másodperccel az utolsó felnőtt pontszerző Császár Éva. Tőlük jócskán lemaradva, mintegy 45 másodpercre a változatosság kedvéért ismét mindössze egy másodperc döntött a junior dobogó harmadik fokáról Kerényi Kriszti és Zsigmond Száva között az előbbi javára.

Azt hiszem összességében egy jó Országos Bajnokságon vagyunk túl, amibe ugyan becsúsztak hibák, és a rövidtávú versenyek műfajában is van még mit fejlődni, de a rendezők egy újabb mércét állítottak föl a jövő évi gárdának, hogy jövőre egy még jobb OB-t rendezhessenek majd Balatonfüreden!

Gösswein Csaba
Tájoló 2004/5