Dániai edzőtábor és Spring Cup

Itthon még javában dúlt a kései tél, amikor március 13-án dél körül Rajkánál elhagytuk Magyarországot, hogy másnap már Dániában, Silkeborgban edzőtáborozzunk a 2006-os VB edzőterepein, majd pedig hétvégén részt vegyünk a Spring Cup-on. A női csapatot Kelemen Detti, és Szerencsi Ildi képviselte, a férfi különítményt Kovács Robi, Létra, Pelyhe Dani, és Én alkottuk. Egy héttel az indulás előtt még nem ez volt a felállás. Józsa Gabinak betettek pár ZH-t az egyetemen, így kénytelen volt lemondani az utat, az ő helyére ugrott be “last minute” Robi, illetve még Zsigmond Száva jött volna harmadik lánynak, de ő meg lebetegedett az indulás előtt.
Így csak hatan vágtunk neki az útnak. Brno és Prága közt hóesés, Prágát elhagyva tiszta tavasz, majd a cseh-német határon több méteres hóval borított táj tette változatossá az utazást. Este 9 körül értünk Lipcsébe, ahol egy kinti magyar házában töltöttük az éjszakát. Persze a futás sem maradhatott el, így fél tíz előtt valamivel, Danival nekivágtunk a “lipcsei éjszakának”. Jelentéktelen keringés után megtaláltuk a városi parkot, és belestünk a lóverseny pályára is, sajnos zárva volt.
Másnap Hamburgon át egyenesen Silkeborgba kocsikáztunk, és bevettük magunkat a dán válogatott és a helyi klub közös edzőházába. Na emellett nem lehet csak úgy elmenni. Hát ez a ház a legvadabb várakozásainkat is felülmúlta. Tudtam, hogy nem a jól megszokott “edzôtábori körülmények” közé megyünk, de hogy az “erdôszéli klubház” definíció ezt takarja, arra nem számítottam. Az, hogy az öltözőkből a Skandináviában alapfelszereltségnek számító szauna nyílt, még rendben van, de hogy erősítő terem, mindkét emeleten egy-egy tökéletesen felszerelt konyha, DVD lejátszós szélesvásznú TV, írásvetítők, meg sok minden egyéb is rendelkezésre állt, ami csak egy színvonalas felkészüléshez kellhet, az már egy kicsit sokkolt. Nem véletlen, hogy a dánok (is) előttünk járnak… És erős a gyanúm, hogy nem egy ilyen kis házikójuk van Dániában, valamely gyengus kis terep szélén. Egyébként a ház úgy működik, hogy a helyiek, ha kedvük támad egy kis mozgáshoz, csak kijönnek a házhoz, beütik a kódot egy kis dobozba, és máris szabaddá válik a kulcs. Egy füzetbe beírják a nevüket, meg hogy mikor jöttek/mentek és máris lehet sétálni, futkározni, bringázni, sífutni, – ki mit szeret – utána meg szaunázni kedvükre… És akkor még nem is mondtam, hogy az egyik hálószoba közepén egy csocsóasztal állt, hogy kikapcsolódás végett se kelljen a szomszéd kocsmába menni.
Szóval szállásfoglalás után felfedeztünk pár térképet a közeli terepről, így hát rögtön mentünk is átmozgatni. Reményeinknek megfelelően már csak pár apróbb hófolt hirdette a terepen, hogy itt is éppen hogy, csak véget ért a tél. Aztán ezek is szépen leolvadtak a következő napokban.
Este a helyi klub valami összejövetelt tartott az alsó szinten, így végre mi is találkoztunk a vendéglátóinkkal (délután mi is a kód birtokában jutottunk be a házba). Sajnos kiderült, hogy a norvég válogatott, – akik ugyancsak itt edzôtáboroztak volna – az utolsó pillanatban lemondta az utazást, pedig feltett szándékunk volt, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Minden esetre a norvégok által tervezett pályákat a helyiek ki is telepítették nekünk, úgyhogy nem volt más dolgunk, mint, hogy kiválasszuk a bőséges választékból, hogy melyiket futjuk le. Nagyon nem akarok belemenni a részletekbe, kedden délelőtt egy hosszú pályát futottunk a Silkeborg Nordskov névre hallgató terepen. Ezen mindannyian nagyon elhasaltunk, nyílván bennünk volt még az utazás.
Délután egy felpörgető edzést csináltunk az előző nap már megismert közeli terepen (Vesterskoven). Párosával, fél perces különbséggel indulva, 2-3 pontos szakaszokon üldöztük egymást, azt hiszem mindenki nagyon élvezte.
Szerdán délelőtt egy 10 km-es pályát futottunk a Silkeborg Sonderskov terepen. Létra és Robi a pálya kétharmadánál előbb egy felnyergelt lóra lettek figyelmesek, majd párszáz méterre megtalálták a ledobott, enyhén megrongálódott utasát is, úgyhogy egy kis segítségnyújtást is beiktattak a pályába. Danival mi kicsit korábban haladtunk el arra, így a mi dolgunkat csak az akadályozta, hogy valami vihar egy csomó fát kidöntött ezen a környéken, és ezen az edzésen különösen sokszor állták utunkat ilyen területek.
Délután aztán átruccantunk Arhusba, és megszemléltük a majdani sprint szám terepét.
Csütörtökön a verseny közeledtével két rövidebb, de annál pörgősebb és technikásabb edzést választottunk magunknak. Ezek a Sletten című terepen voltak, ami szomszédos a váltóra kijelölt tereppel. Szerintem ezek, különösen a délelőtti volt a legjobb az összes itt megismert terep közül. Mindkét edzésen Dani diadalmaskodott fölöttünk. Délelőtt fantasztikusat futott, nekem is csaknem hibátlan volt a futásom, mégis majdnem egy teljes percet kaptam tőle 20 perc alatt! Délután kicsit más volt a helyzet. Az egyes pontra két és fél perc hibával nyitottam, így Dani ki is elôzött. Aztán utolértem, és a pálya kétharmadáig őrült sebességgel “nyulaztam” neki, és próbáltam elszakadni tőle. De végül én dőltem meg előbb, és egy rossz útvonalnak köszönhetôen ő hagyott ott engem. Azt hiszem ez a középső szakasza a pályának, ahol együtt száguldottunk, nagyon hasznos edzés volt. Dani ezzel a futásával perceket vert (rajtam kívül) Létrára is, ami jól mutatja, hogy micsoda tempót tudtunk együtt megfutni! (Mármint én csak egy darabig.)
Pénteken aztán átutaztunk – egy kis koppenhágai városnézéssel megszakítva – Hillerödbe, a Spring Cup versenyközpontjába. Koppenhágában nem túl sok néznivalót sikerült találnunk, állítólag a kikötője szép, de ezt már csak később tudtuk meg. Hillerödben viszont a szállás elfoglalása előtt még körbesétáltuk a Frederiksborg névre hallgató igazán lenyűgöző kastélyt és parkját. Aztán miután az iskolában lepakoltuk a cuccainkat a számunkra kijelölt osztályteremben, az átmozgatás helyszínéül is a kastélyparkot választottuk.
Futás után aztán Dani megfejtette a miénkkel szomszédos teremben lévő számítógépek belépési kódját, úgyhogy még internetezni is tudtunk. (Képesek voltak kódnak az iskola dán megfelelőjét a “skole”-t adni, és mivel Dani két szót tudott dánul, a Danmark-ot, és a skole-t, másodjára máris beléphetett…)
Másnap reggelre aztán a héten először a nap is kisütött, igaz az eddig kellemesnek mondható 5-10 fok közti hőmérséklet viszont 0-ra csökkent. De a versenyláz hevében ezen gyorsan túltettük magunkat és inkább a napsütésnek örültünk. Hát igen, a Spring Cup nem rossz verseny. Bár az igazat megvallva én egy kicsit többet vártam. Mindössze 800 induló volt, és az igazán nagy nevek hiányoztak a rajtlistából. Persze azért így is nagyon erős volt a mezőny (már csak azért is, mert ennek a 800-nak a felét a FN18-20-21-es Elit kategóriák adták).
Az egyéni, de főleg a váltó terepe meg semmi extra. Nem állít olyan feladatot, amit ne tudnánk magyar fejjel megoldani, csak menni kell és figyelni. Viszont mindehhez profi szervezés és hibátlan rendezés társult, ami megadta a verseny színvonalát. Egy dolog volt, ami számomra egész elképesztően hatott. Az “eredményhirdetést”, azaz sokkal inkább a díjátadást úgy bonyolították le, hogy egész egyszerűen kihirdették, hogy ha egy kategóriában kialakul a végeredmény, akkor a helyezettek menjenek a díjátadó sátorhoz, és ott átvehetik a díjaikat… Valami borzasztó volt! Úgy osztogatták a díjakat, mint a menzán a kaját, teljesen tönkretették a hangulatát. Ez alól egyedül a 2 felnőtt Elit kategória volt kivétel, őket kihívták egy rozoga emelvényre, és kezükbe nyomták a pénzdíjakat.
A szezon eleji forma az egész mezőnyön meglátszott, még egyet-egyet hibázni is lehetett egy dobogós helyhez. Mi egy kicsit fáradtak voltunk az edzőtábor után. Létra tartotta a frontot felnőttben, a többiek hátrébb végeztek. A lányok hibáztak, Robinak még sok volt a felnőtt pálya, és sajnos Dani volt az, aki leginkább maga alatt teljesített. Nekem juniorban sikerült megszereznem az első helyet egy nagy hibáktól mentes, egyenletes futással. A sebességem nekem sem volt meg, befutás után meg voltam róla győződve, hogy ez kevés lesz. Való igaz, hogy egyetlen átmenetet sem nyertem, viszont a relatív kevés hibám mégis lehetővé tette, hogy a lehető legjobban kezdjem a szezont a teljes cseh és svájci válogatott és jó néhány skandináv előtt.
Vasárnap aztán a váltó következett. A lányoknak nem sikerült harmadik embert találni, így csak ketten álltak ki. Nálunk Dani kezdett a normál pályán (12 km), Létra folytatta (12 km), majd Robi jött a rövid pályán (7,5 km), és nekem kellett befejeznem a hosszún (14 km). Hát azt hiszem, megint nem alkottunk maradandót… Egyikünk sem tudott kihozni magából olyan teljesítményt, ami hasonlított volna az élmezőnyéhez. Daninak megint nem jött össze, Létra egy kicsit javított rajta, Robi is rendben végigfutotta a “rövid” pályát, aztán én meg estem-keltem, hibáztam, és a pálya felénél el is éheztem, úgyhogy ennél rosszabbul már nemigen futhattam volna…
Befutásom (bevánszorgásom) után rögtön indultunk is haza. Átkompoztunk Németországba, Lipcsében ismét aludtunk egy pár órát, és hétfő délután már itthon is voltunk.
Kétség sem férhet hozzá, hogy nagyon megérte kimenni! A valaha volt egyik legjobb edzőtáborom volt ez, egy jó felkészülés után az itt szerzett tapasztalatok egész biztosan helyezéseket jelentenek majd a 2006-os VB-n. Jó lenne legalább mégegyszer kijönni nagyobb csapattal a VB előtt, hiszen nincs elérhetetlen távolságban, és a helyben szerzett tapasztalatok pótolhatatlanok!

Gösswein Csaba
Tájoló 2005/3