Continental Cup

A Thermanland utáni hétvégén Zsebe Istivel arra vetemedtünk, hogy Csehországban részt vegyünk egy Contitnental Kupán. Jó kemény versenyt szerettünk volna, úgyhogy felnõttbe neveztünk. Nos megkaptuk, amiért elutaztunk: Kemény volt...
Már maga a terep is nagyon nehéz volt. Mocsaras, sziklás, helyenként sûrû. Volt minden, ami nehezíti a futást. El is hajoltunk rajta rendesen. Ilyenek itthon egyszerûen nincsenek. Fizikailag képtelenség felkészülni ilyen terepre a hazai kemény talajon futva. Nem sokkal a verseny után mindezt úgy fogalmaztam meg, hogy:

"Úgy küzdöttem az erdõben, mintha aznap láttam volna elõször fákat."

A verseny után többen is felvetették nekünk, hogy mi a fenének kell nekünk felnõttben futni egy ilyen versenyen, és teljesen kiütni magunkat. Akkor erre azon az általánosságon túl, hogy "mert kellenek az erõs versenyek, és egyébként is már a cseh junior mezõny sem a régi" nem igazán tudtam érdemi választ adni. Hát, azóta már tudok. Történetesen mire eljutottam addig, hogy ezt a beszámolót megírjam, már túl vagyunk az idei Junior VB-n: Nos, a hosszútávú szám pont olyan kemény volt, mint ez! Ilyenek nélkül lehetetlen felkészülni - nem is sikerült.

Rögtön a rajtbóját elhagyva feltûnt, hogy a talaj valami brutális. A növényzet itt még nem akadályozott, egy tiszta szál-fenyvesben kellett futni, de a talaja olyan egyenetlen volt, mintha összevissza felszántották volna. Fel alá járt a lábam. Meg is jegyeztem magamban, hogyha ez ilyen lesz végig, akkor nagyon vicces kis versenynek nézünk elébe. Hát olyan volt végig, viszont nem volt vicces. Ezek után az egyes pontra egy kisebb hibával nyitottam, 33. részidõt futottam. És ezzel véget is ért a "jól futható" szakasz. Jött helyette mocsár, és kettes zöld. Ennek ellenére a kettesre futottam egy harmadik részidõt! Fantasztikus! Itt kellett volna befejeznem... A susnyás mocsár a négyes pontig tartott, majd pihentetõleg újra kaptunk egy kis fehér erdõt az ötösre. Na itt még jól álltam. Futottam egy 13. részidõt, és a 20. helyen álltam. Az ötös után aztán elkezdtem lefelé csúszni az eredmény listában. A kilences pont elõtt utolért a mögöttem induló Michal Smola, aki végül ötödik lett. Igazából nem hoztam neki szerencsét. A 9, 10, 11-re sorban hibázott, úgyhogy jobbnak láttam elengedni. :-) Szegény elvileg tud tájékozódni, de mióta vele futottam képtelen volt megfogni a pontokat, így aztán a 12-esre nagyvonalúan - az elsõ emelkedõben - szépen lassan lemaradtam. A 13-asra menet még láttam a távolban, de aztán eltûnt a szemem elõl, és a következõ átmenetet megnyerte. :-D A 13-asra egyébként én végül hibáztam egyet pontközelben, de ezen nincs mit csodálkozni, mivel az a rész ott valami félelmetes volt. A térképen volt ugyan valami sziklaszerû, de a terepen én csak sziklákat láttam. Az egyiken volt a pont... Ilyen tanácstalan már régen voltam, mint ott! Azért durván egy perc hiba után nagy nehezen megtaláltam. Igazából a pálya már eddig a pontig felõrölte erõtartalékaimat, pedig a 15km-es pálya több mint fele hátra volt még. Aztán a 23-as pontig nem sok esemény volt, szépen haladtam, hiba nélkül fogdostam a pontokat, és futottam a 30. és 40. hely közötti részidõket... Összetettben már a 37. helyre csúsztam le. Ekkor a 23-asra utolért egy teljesen tizedrangú futó, és úgy húzott el mellettem, hogy csak néztem. Szerencsére már nem volt túl sok hátra, szépen leküzdöttem a pálya utolsó részét is, és egy gyors befutó (4. részidõ) után, 106 perces idõvel érkeztem célba. Ez persze már csak a 39. helyre volt elég... Hibázás tulajdon képpen minimális volt benne, 100 percen belül akkor se jöttem volna, ha szalagozva van. Isti hasonló képpen jutott túl a versenyen. Hajtott, küzdött, majd teljesen kimerülve (lásd a képen) szintén 106 perces idõvel ért célba. A másodpercek az én javamra döntöttek, így Õ lett a negyvenedik. Két embert verünk meg, az egyik a rajtunk kívüli egyetlen külföldi volt. 85 perccel nyerték, 21 percet kaptunk... Hát ennyit a szombati napról.

A vasárnapi napnak már rutinosabban vágtunk neki. De mielõtt elkezdeném ezt a napot ecsetelni, szólnék néhány szót az idõjárásról. Szóval május eleje volt dúlt a tavasz... legalábbis valahol biztos. Minden esetre nálunk 2 fok volt, és hó esett. Elsõ nap sem volt melegebb, de legalább hó nem volt. Ennek persze nem sok köze volt a versenyhez, csak gondoltam megemlítem. És két hófúvás közt néha még a nap is kisütött pár perc... másodpercre, és az olyan jó volt futás közben! Tehát visszetérve a versenyre: Egyszerûen fantasztikusan kezdtem! Engedjétek meg, hogy így fogalmazzak, de tényleg hihetetlen, hogy az elõzõ napi ronggyá verés után, egész komoly távolságig versenyben voltam. Az ötös pontra például már az ötödik helyre jöttem fel! Magam sem értem mi történhetett. A csoda gyakorlatilag eddig tartott, bár 20-on belüli helyezésemet még a 14-es pontig megõriztem. És ezen a napon nem is futásban maradtam leginkább alul - mármint a középmezõnytõl - mindháromszor, amikor komolyabbat csúsztam vissza az eredménylistában, hibázás okozta. Pontközeli hiba a hatosra, és a tízesre, valamint elrontottam a hosszú átmenetet a nyolcasra. Így voltam 18. a 14-es ponton. Na, aztán belezavartak minket egy mocsárba, ahol elvesztem. Elõbb a 2 perc hiba a 15-ösre, aztán újabb 1 perc a 16-osra. Ez utóbbi lett volna több is, de ezen a napon is befogott Michal Smola, aki ezúttal nem 4 - mint elõzõ nap - hanem 8 perccel rajtolt mögöttem, és kifogta nekem a pontot. Pechem volt, a 17-es rögtön egy mászás volt, úgyhogy nem zavartam olyan soká sem, mint elõzõ nap, gyorsan lemaradtam tõle. (Meg is lett az eredménye, második lett) Aztán felérve a ponthoz elsõre elfutottam mellette, nehogy véletlenül ne szakadjak le végképp Smoláról. A 18-asra úgy támolyogtam el, mint egy félholt, egyszerre teljesen kimerültem. A 19-es barátságos átmenet volt, lefelé egy fehér erdõben, egész jól meg is oldottam. Nade itt hamarosan véget ért a versenyem. Ugyanis nem messze a ponttól egy úton futva egyszercsak egy lágy reccsenés kíséretében kiment a bal bokám. A vicc az, hogy a terep hemzsegett a kövektõl, borzasztó egyenetlen volt, és nekem hol megy ki a bokám? Egy úton. Ráadásul úgy, hogy a "szuper biztos" magasszárú bokavédõ cipõben futottam. Szóval lepörgött elõttem az életem, nagyon megijedtem. Nem akartam, hogy úgy járjak, mint a HOB után, hogy egy hónapot gyakorlatilag ki kelljen hagynom, amikor ráadásul egyre csak közeledik a VB... Szóval inkább besétáltam a célba, nem akartam kockáztatni, hogy még jobban megterheljem. És, ami azt illeti, valóban egész jól megúsztam, másnap már futottam is vele itthon - persze csak könnyen.
Zsebe ezt a napot is végig küzdötte, és 118 perc futás után végül 27. lett. Ezzel egyébként megdöntötte leghosszabb pályán töltött idejét.

Hogy megérte-e kimenni? Nagyonis! Minden nehézség és probléma ellenére nagyon nagy élmény volt, és biztos vagyok benne, hogy sokat tanultunk is belõle. Hát ezt a bokaficamot jó lett volna elkerülni, dehát "semmi sem lehet tökéletes".

Elsõ nap részidõk	Elsõ nap térkép
Második nap részidõk	Második nap térkép