Gösswein Csaba Honlapja

Back into business!

Igen, újra itt! Bizony szomorú, de nem írtam semmit honlapomra immáron 7 hónapja. A több mint fél éves kihagyásnak számos oka volt, bár ezeket leginkább a "kifogás" jelzővel lehetne illetni. Kétségtelen, a legfőbb ok az volt, hogy nem volt kedvem írni. Április közepén egyszer még megpróbálkoztam feldolgozni a félelmetes gyorsasággal felhalmozódott anyagot, de végül nem jutottam a végére. Leginkább csak elkezdtem... A Spring Cup-ról még úgy ahogy megírtam, amit akartam, de ez volt minden. Jobb később, mint soha alapon ezt az írást most felrakom - ha már egyszer megírtam ne vesszen kárba: Spring Cup itt
Ezen túl azonban azt hiszem nem fogok különösebben részletesen beszámolni az elmúlt időszakról.
Csak vázlatosan (így is hosszú lesz):

A Spring Cup-on kritikán alul szerepeltem - ez nem dobott sokat az évkezdésemen.
Eredmények a Spring Cup honlapján.
A Hosszútávú OB-n túl szorosan ragasztottam be a bokámat, és az elszorította a lábfejem. Félpályától szinte szökdelve "futottam" végig és egyre jobban fájt a lábam. Végigküzdöttem a 30km-t, harmadik lettem 2 percre Kovács Ádámtól a második helyen... Gábor nagyon kemény tempót diktálva 13 perces előnnyel nyert. Eredmények a HOB honlapján.
Három nappal a HOB után Istivel és Gáborral karöltve kiköltöztünk Norvégiába, az Östmarka OK sorait erősítendő - nameg saját magunk fejlődése érdekében. Az edzés körülmények valóban jónak ígérkeztek, de így április derekán még hó volt mindenfelé a környéken, ami eléggé keresztbe húzta a számításainkat.
Azért rögtön az első napokban eljutottunk Svédországba egy klubedzőtábor keretében, ahol a TioMila felkészülés jegyében töltöttünk el egy hetet, közben elindulva egy 7 fős váltó versenyen is. Az eredményességem itt is hagyott némi kívánni valót.
Az első Norvégiában töltött napjaink aztán felemásan teltek. A klub illetve kerületi edzések többnyire nagyon jók voltak, de ezeken kívül sajnos nem sikerült olyan jól kihasználnunk az itt töltött időt, mint szerettük volna. Elsősorban a még mindig komoly mennyiségben jelen levő hó miatt, de voltak egyéb gondjaink is. (egyébként ennyire hosszúra nyúlni itt sem szokott a tél - csak a mi kedvünkért csinálta idén...) A különböző hétközi illetve hétvégi versenyeken meg rendre csúnyán elkalapáltak bennünket a helyiek, tized rangú futók, juniorok, szeniorok, mindenki...
Április végén aztán a TioMilán Gábor és Én az első, míg Isti az Östmarka második csapatában kapott helyet. A 10 fős váltóban kilencedik futó voltam, szereplésem ezúttal is "visszafogott" volt. Igazából szörnyen ment. Nem éreztem a terepet, és magáról a versenytől is mást vártam. Egyáltalán nem volt akkora tömegfutás, mint amire számítottam, nem kis meglepetésemre a pálya egy jó részét egyedül futottam. Persze a kilencedik futókig már szétszakadozott a mezőny, amire tulajdon képpen számítani lehetett volna. Végül 55. helyen ért célba a befutó emberünk, ami új klubrekordnak számít, de annak fényében, hogy ez lehetett volna akár 30-on belüli helyezés is, olyan nagy azért nem volt az öröm. Én például kifejezetten csalódott voltam. Ráadásul egy rossz lépésnek köszönhetően a térdemet is megtekertem a pályám felénél, ami akkor ugyan szerencsére nem okozott gondot a verseny folyamán, de később sajnos igen. Eredmények itt.
A TioMila után 5 nappal máris utaztunk az észtországi EB-re, első felnőtt világversenyemre. Ebből az öt napból az első pár azzal telt, hogy próbáltam felmérni mennyire súlyos a térsérülésem. Eleinte az látszott valószínűnek, hogy le fogom mondani az EB indulást, de végül elkezdett javulni a térdem állapota, így elutaztam a csapattal. Az utazás nem volt éppen sima, a repülőnk kicsit késve érkezett Helsinkibe, ami miatt lekéstük a Tallinba tartó kompot, és csak az estivel tudtunk áthajózni Észtországba. Tallinból még egy 3 órás autókázás is várt ránk, Otepaaba, a versenyközpontba csak hajnali kettő körül érkeztünk. Mivel én sprinten nem, csak közép és hosszútávon illetve váltóban indultam, nekem volt még két napom kipihenni az utat, nem is volt ezzel igazából probléma.
Magán az EB-n aztán a terepek elég kellemetlen növényzettel voltak megáldva, de ezen túl technikailag nem okoztak megoldhatatlan feladatot. Nekem a középtáv selejtezővel kezdődött a programom, ahol sajnos nem sikerült "A" döntős helyezést elérnem. A versenyem elég gyatrára sikerült, buta hibákat vétettem, és a futás sem ment. Igaz, utólag visszanézve látszik, hogy akkori formámban eleve reménytelen volt a döntőbe jutás, teljesen hibátlan tájékozódással is kiestem volna. Az élmezőny meg nagyon messze volt. Másnap a "B" döntőben aztán már nagyságrendekkel jobban szerepeltem, a 12. helyet szereztem meg, ami ugyan még nem jó, de már nem is rossz. Ebben a futásban csak egy nagyobbnak nevezhető hiba volt, azt leszámítva úgymond jól ment. Azért a részidőket megnézegetve kiderül, hogy a legkisebb hibának is komoly ára van ebben a mezőnyben - de azért szerencsére volt egy pár jó átmenetem is. Azért az jellemző, hogy kilométer átlagra még ez a viszonylag jó futás sem lett volna elég előző nap a döntőbe jutáshoz... térkép itt, egy elemzés féleség - szöveg nélkül - itt
Pihenő nap után a hosszútáv selejtező következett, ahol meglepően jól szerepeltünk - igazából mindenki. Gábor is és én is csak minimális különbséggel nem jutottunk "A" döntőbe. És ez már csak azért is meglepő volt, mert ez a terep volt a legnehezebb mind közül, technikailag és fizikailag is. A legjobbak el is vertek minket rendesen, de az utolsó döntős helyek megcsípése meglepően közel került hozzánk. De a "közel" azért még mindig túl távol volt az "A" döntőtől, így másnap megint csak a "B" döntőben versenyeztünk. Ez azonban ugyancsak komolytalan volt egy nappal a váltó előtt, nagyon sokan el sem indultak, akik meg rajthoz álltak, nagy százalékban csak lekocogták a pályát. Szándékaim szerint én komolyan akartam venni ezt a futást is, de az első fél óra után behibáztam egy nagyobbat, és innen én is kocogósra vettem vissza a tempót. Pár átmenet múlva megfogott egy utánam induló finn, akin ugyan látszott, hogy szintén nem max tempót fut, de azért jól haladt, így csatlakoztam hozzá. Ketten együtt futottuk le a pálya hátralévő részét, néha még egy-egy szót is váltva, nem különösebben nagy tempóval. Ezzel a finn nyerte a "B" döntőt, én meg ötödik lettem... no comment.
A zárószámban, a váltóban eredetileg nem terveztem indulni, de Istinek gondjai voltak a térdével miközben az enyém rendben volt, így végül csapatba kerültem. A befutó poszt jutott rám, miközben Gábor kezdett és Dénes Zoli volt a második futó. Sajnos Gábor behibázott egyet, és a nagyon futós terepen esélyünk sem volt később behozni a lemaradást. Dénes Zoli megtette amit tudott, de már csak a hozzánk hasonlóan a versenyből gyakorlatilag kiesett csapatokkal tudott küzdeni, én meg ilyen helyzetből nem tudtam felpörögni a versenyzéshez. Egy lengyel és egy spanyol közt mentem ki, az elején jó ritmust kaptam el, de aztán gyorsan jött egy nagyobb hiba, és lelkileg feladtam. Éreztem már az elmúlt négy futást is a lábaimban, és így a mezőny végén nem volt lelkierőm küzdeni. Később majdnem fogtam egy rossz pontot is, szóval egészen borzasztóan sikerült a futásom. És ezzel vége is volt az EB-nek. Nem valami jó eredményekkel, nem túl motiváló összképpel, de azért sok tapasztalattal. Eredmények, az EB honlapján.
Utána gazdaságossági megfontolásokból 3 napot még Észtországban töltöttünk mielőtt visszajöttünk volna Norvégiába. Eredetileg komolyabb edzéseket terveztünk, de az EB sokat kivett belőlünk, úgyhogy igazából csak "eltöltöttük" ezt a pár napot. Norvégiába visszatérve még mindig egy kevés hó várt bennünket (már május volt), de ez már nem okozott problémát, és gyorsan is olvadt. Hétvégén aztán jött egy helyi verseny, ahol a gyors, de kemény terepen futott nagy tempó következtében visszatért a TioMilán szerzett térdfájásom és pár napot ki is kellett hagynom.
Mindezek után felüdülés volt hazamenni egy kis időre a Thermenland Open ürügyén, aminek első két napja válogató volt a felnőtt VB-re. A "csúcs formától" ugyan meglehetősen messze voltam, de a norvégiai edzések még ilyen körülmények közt is úgy látszik, hogy "jók voltak valamire", a magyar és osztrák mezőnyben az első versenynapon, hosszútávon, Doma mögött második lettem. Másnap a sprinten elért hatodik (3. magyar) helyem is jónak tekinthető, hiszem ez a szám áll a legtávolabb tőlem. (azt azért sajnáltam, hogy a normál kategóriáknak megrendezett délelőtti középtávú futamon az Elit nem futott - technikásabb is volt, meg erdő is, jobban tetszett volna, mint a városi sprint). Harmadik nap a vadászrajtnak második helyről vágtam neki kis hátránnyal Doma mögött, de ugyancsak kevés előnnyel egy dán versenyző előtt. Kovács Ádám hátránya a negyedik helyen már kicsit nagyobb volt, de a gyors terepen nagyon elkapta a ritmust, és úgy alakult, hogy félpályánál mind a négyen összejöttünk. Nagyon izgalmas volt a verseny, de egy valakinek érem nélkül kellett távoznia, és ez én lettem. Az alapvetően lapos, futós terepen Doma, Ádám és a dán is gyorsabb tempót tudott futni, mint én, igazából nem volt esélyem. Előbb a dán és Ádám mentek el, aztán Domától is leszakadtam, negyedik lettem. (eredmények a TLO honlapján) Ennek ellenére tulajdon képpen sikeres volt a hétvégém, és a válogatóban is második helyen zártam - ebbe Doma nem számított bele, és Ádám is igazából csak a Postás Kupán futott eredményeivel vert meg, ahol én meg nem indultam. De igazából nincs is jelentősége: amúgy sem akartam már futni a felnőtt VB-n.
És ez azt hiszem egy kis magyarázatra szorul. Miért is nem akartam indulni a VB-n? Ez kicsit bonyolult dolog, de alapvetően arról volt szó, hogy nem gondoltam úgy, hogy ott a helyem a Világbajnokságon, mégha a magyar válogatottba be is jutottam. Nem tudtam célt kitűzni, hogy mit szeretnék elérni a VB-n. Eredmény tekintetében "az A döntőbe jutást" nem tudtam célként elfogadni, ennél többet pedig nem nagyon lehetett volna kitűzni. A tapasztalat szerzés részével meg úgy voltam, hogy nem biztos, hogy ehhez VB-n kell indulni. Az EB-n meg már amúgy is szereztem tapasztalatot a felnőtt világversenyekről, és legközelebb úgy akartam indulni ilyenen, hogy már helyezésekért versenyezhessek. Nameg a dániai VB-n a terepek sem voltak olyan különlegesek, ezért sem volt érdemes elindulni. Az meg csak ráadás volt, hogy TioMilán szerzett térdsérülésem, még mindig nem volt 100%-osan rendben...
A Thermenland terhelése és a VB lemondása körüli stressz után a szervezetem kikövetelt magának egy kis pihenőt, a következő héten beteg lettem. Semmi komoly, csak pont annyi rosszullét, hogy az otthon töltött napjaimban ne nagyon edzhessek, pedig a következő nagy verseny már közelgett. Ez pedig újfent egy nagy Skandináv váltó verseny, ezúttal a Jukola volt Finnországban. A betegségem után mondanom sem kell, hogy ide sem csúcsformában érkeztem, de azért az Östmarka első csapatában kaptam helyet. Ötödik futó voltam a hét fős váltóban, és a csapattársak az első 4 pályán jól szerepeltek, a 32. helyen futhattam ki. Az első pont még jól megvolt, tartottam a lépést a körülöttem futókkal, de nem sokkal ezután egy meredek, köves lejtőben, kificamítottam a bokám... Azt hittem megőrülök! A pillanatnyi elmezavar után, értékelve a helyzetet, úgy döntöttem, hogy tovább megyek. Nem tehettem meg a csapattal, hogy tönkre teszem az ő versenyüket is, végig kellett mennem. És végig is mentem, noha a bokám és a lelkem is rettenetesen fájt. Természetesen ez sem lett így az év futása, hiba is volt benne, és a sebességem is szánalmas volt, sorra előzgettek a mögöttem indult csapatok. Végül 57. helyen értem célba, ahonnan az utolsó két emberünk sem tudott már sokat visszahozni, sőt végül 62-edikek lettünk - ami egyébként, akárcsak a TioMilán, itt a Jukolán is új klubrekord, dehát... ez is mennyivel jobb is lehetett volna... RouteGadet itt.
A Jukola után hasonló volt a helyzet, mint tavaly a Junior VB után. Egy jó téli alapozás és az első pár verseny bíztató eredményei után erőteljes visszaesés következett, sérülések tarkították a tavaszi hónapokat, és így a szezon első felére kitűzött célokat aligha sikerült elérni. Tavaly mindössze egy 9. helyet tudtam elhozni a junior VB-ről, idén meg már magától az indulástól is visszaléptem a felnőtt VB-n. És mindezeknek a tetejébe volt egy friss bokasérülésem is... Mit tehet ilyenkor az ember? Hát azt hiszem mindenek előtt meg kell nyugodni, és elkezdeni felépíteni azt, ami leomlott - elsősorban lelkileg. És új célokat kell kitűzni: tavaly ez a Junior Európa Kupa lett, idénre is találni kellett valami hasonlót. Na olyan sokat azért nem kellett keresgélni, amúgy is gondoltam már, hogy jó lenne indulni a Francia Világkupa döntőn, hát most ez első számú versennyé lépett elő.
És elkezdődött a felkészülés. A mindössze egy héttel a Jukola után megrendezett Norsk O-festival-on már versenyeztem - nem is keveset. A bokasérülésem gyorsan javult, így rászántam magam, hogy a pénteki futamon rajthoz álljak, és ez olyan jól sikerült, hogy kikerülhetetlen volt, hogy a másnapi világranglista futamon is versenyezzek. Ez már kevésbé sikerült "szenzációsra", de annak fényében, hogy kevesebb, mint egy hete volt, hogy kiment a bokám, és a héten csak egyszer futottam vele a verseny előtt, igazán elégedett lehettem az eredménnyel. És nem csak én voltam elégedett, hanem a klub is. A vasárnapi váltóra eredetileg tervezett negyedik vagy ötödik csapatos szereplésemet átértékelve feltettek a második csapatba. Ez persze jól esett a lelkemnek, de már a harmadik verseny volt három napon belül, miközben a Jukola után egyet sem terveztem. Sebaj, nem volt mit tenni, hajtani kellett a csapatért, és láss csodát, jól sikerült! Az élmezőny végén mentem ki utolsó futóként, a pálya eleje egészen elképesztően jól ment, megelőztem több csapatot is, majd egy hiba után egy 4 fős bolyba csöppentem. Innen volt aztán igazán izgalmas a verseny, hiszen közelgett a pálya vége, és ezekkel a futókkal "test-test ellen", helyezésekért kellett küzdeni. A kiskörre is együtt mentünk ki, de ott aztán elkezdtünk szétszakadozni. Nagy volt a tempó, voltak pontatlanságok, és hát egymásra is figyelni kellett, nem volt szabad senkit elengedni. 2 pont volt még hátra, amikor egy nagyobbacska hiba csúszott a futásunkba. A négy futóból egy már leszakadt korábban, a másik kettő meg rossz felé kereste a pontot. Én kiszúrtam a bóját nem messze tőlünk, de nem futottam rögtön oda hozzá, hiszen ekkor még a többieknek is kifogtam volna. Térképolvasást szimulálva én is tettem pár lépést abba az irányba, amerre ők keresték a pontot, aztán meg szépen feltűnés mentesen lemaradoztam tőlük. Amikor megfelelő volt a helyzet, max tempóra váltva odafutottam a ponthoz, majd amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a környéket, és vissza sem nézve rohantam a következő pont felé. Ezt nagyon körültekintően fogtam meg, nehogy hiba legyen a nagy rohanásból, aztán már csak a befutó volt hátra. Időre és helyezésre is jó eredménnyel zártam a váltót, igazán elégedett voltam. RouteGadet itt.
Az ezt követő egy hónapban egyáltalán nem indultam versenyeken, csak edzettem a norvég nyárban, sokat futva terepen, térképpel, és egyébként is sokat futva. Időközben Gábort Skuló váltotta a norvégiai magyar tájfutó trióban, így Istivel ismét hármasban edzettünk a jobbnál jobb terepeken - immár hómentesen. :-) Ezt az időszakot nagyon élveztem, nem volt semmi "nyomasztó nagy verseny" a levegőben, az edzéslehetőségek nagyszerűek voltak, és még az időjárás is hozzájárult, hogy igazán jó nyarunk legyen. Egyszerűen minden ideális volt, az edzések is mentek szépen.
Még egy hét volt hátra norvégiai kinttartózkodásunkból mielőtt hazamentünk "nyaralni" (illetőleg Isti és Skuló végleg), amikor egy "túl jól" sikerült hosszú futással megint kiütöttem magam. Az edzés több mint 3 és fél óra lett Istinek is, nekem meg még egy kicsit több, mivel az utolsó lejtős 1km-t már inkább csak lesétáltam. A térdemnek volt sok a futás. Azt ugyan még nem mondanám, hogy fájt, de a futás végére bizony már érzékeny volt. Erre aztán rátett egy lapáttal, hogy a "nyári szünet" utáni visszatérésem Norvégiába még ugyancsak bizonytalan volt (finanszírozási gondok), úgyhogy megint hullámvölgybe kerültem.
Hazatérve a hullámvölgy tünetein enyhíteni látszott szlovéniai családi tájfutós nyaralásunk, ahol a Lipica Openen márciusban nyert lipicai hétvégét kötöttük össze a Cerkno Kupával, ami remek terepeken ráadásul középső versenynapján világranglista futamként került megrendezésre. A versenyzés azonban nem ment, a technikás terepeken sorra halmoztam a hibákat. Egyik nap rosszabb volt mint a másik... Ráadásul az időjárás is rossz volt, nem is meglepő, hogy általános levertségemben összeszedtem valami vírust is, és újfent beteg lettem. Ezek a hazamenetelek idén nem jöttek össze túl jól eddig... Eredmények és RouteGadet a Cerkno Cup honlapján.
Mire kilábaltam a betegségből már indulhattam is vissza Norvégiába. A korábban felmerült problémákat időközben sikerült megoldani, és a helyzet csak javult. Elsősorban új lakótársaim jelentettek nagy változást, ugyanis úgy alakult, hogy a tavalyi junior világbajnok Olav Lundanes-el, és klubunk edzőjével Kenneth Buch-al kerültünk egy fedél alá! Ehhez talán nem is kell más komment. :-)

És innentől megint pozitív fordulatot vettek az események. Mind az edzés, mind a versenyzés újra felfelé ívelő pályára került. A versenyek közül hármat emelnék ki: az Oslo kerületi Klasszikus és Váltó Bajnokságot, a Norvég Középtávú Bajnokságot, és egy relatív kis helyi váltó versenyt. A kerületi bajnokságon talán az eddigi legjobb futásomat hoztam össze skandináv terepen, és ezzel sikerült az első 10-be is beverekednem magam! Azért olyan húde nagy mezőny ezúttal nem volt, viszont a hátrányom sem volt olyan sok a győzteshez, Anders Nordberghez képest, így meglehetősen elégedett voltam. A másnapi váltóban az Östmarka kettes csapatában ismét egy egész jó váltó futást hoztam össze a befutó poszton, 4 helyet javítva addigi eredményünkön végül a 10. helyen értem célba.
A Norvég Bajnokság itt egy négy napos esemény, a hosszútávot, a középtávot és a váltót egyszerre rendezik (a sprint és az ultra hosszú külön van). A bajnokágban ugyan én nem futhattam lévén nem élek Norvégiában jan. 1 óta (márpedig itt ez a szabály), de azért elutaztam a csapattal és igyekeztem hasznosan eltölteni az időt. Az Oslotól végre meglehetősen távol eső terepeket és hát magát a helyszínt és a tájat is nagyon élveztem, először jutottam el ilyen messzire, be a Norvég hegyvidék szívébe. Sajnos a bajnokság mellett csak egy napon rendeztek "nézők versenyét", de az viszont többel is felért! Na nem azért mert olyan hosszú volt, épp ellenkezőleg, csak középtáv volt, ellenben az eredeti bajnoki pályát futhattuk le a verseny után, és ez ínyencségeket is tartogatott. A verseny ugyanis az otthon még szinte ismeretlen Micro-O versenyformában lett megrendezve. A Micro-O nem összekeverendő az otthon "játszott" mikrosprinttel, sokkal inkább hasonlít a Trail-O-ra, rendszerében meg leginkább a biatlonra hajaz.


A Micro-O kör	A 12-es pont elemzése
(nagyobb nézetért kattints a képekre)

A különbség a hagyományos tájfutáshoz képest lényegében annyi, hogy a pályába be van iktatva egy olyan szakasz, ahol a pont környezetében több bóját is elhelyeznek, ezek közül ki kell választani a "jó" pontot (Trail-O), a rossz választást pedig büntetőkörökkel (biatlon) jutalmazzák. A versenyforma a nagy méretarány ellenére magas fokú pontosságot követel meg leginkább talán a térképolvasásban, maga a verseny pedig valamivel "nézőbarátabb", mint a hagyományos versenyforma. Részletes elemzésért ajánlom figyelmetekbe a World of O honlapot, ahonnan a Micro-O elemzés közvetlenül itt érhető el. Ami az én versenyemet illeti, egy nagyobb hibám volt benne még a rendes részen. A Micro-O-t nagyon élveztem, és mindössze egy hibával/egy büntető körrel teljesítettem, és egész jó idővel értem célba. (az meg csak ráadás volt, hogy ugyanezen nap délelőttjén elindultam egy sima hegyifutó versenyen is: 17km-en 1200m szinttel 109 percet futottam "melegítésként")

Végezetül, a harmadik esemény egy relatív kis váltó verseny volt az egyik Olso melletti erdőben megrendezve, és igazából csak két dolog miatt érdemel említést. Az egyik az az, hogy 3 fős váltóban először raktak be egyesületünk első csapatába, a másik meg maga az eredmény: ugyanis nyertünk! Mint mondottam nem volt ez olyan nagy verseny, de akkor is... ez az első norvégiai dobogós helyezésem! Első futóként a rövid, mindössze 20 perces pályáról második helyen hoztam be a váltót közvetlen a vezető Beaklaget mögött, és innen villámlábú juniorjaink, Erik és Olav, könnyűszerrel megnyerték a versenyt.

Az ezt követő héten aztán átrepültem Pozsonyba, ahol két napot töltöttem el, majd pedig csatlakoztam a Cseh OB-ra tartó magyar csapathoz. Sajnos messze nem volt teljes a csapat, amit azért is sajnálok, mert a magyar OB-n idén nem indultam, és ez lehetett volna az a verseny, ahol összemérhettem volna magam a magyar mezőnnyel is. Ez így nem teljesen valósult meg, viszont kárpótlásul így is megmaradt a jó kis cseh mezőny, úgyhogy ellenfél volt bőven. Előzetesen úgy kalkuláltam, hogy azért a selejtezőből illene továbbjutni, de bizony végül rezgett a léc. Futamomban hetedik helyen végeztem miközben csak az első nyolc jutott tovább. Zsebe Istinek pont ugyan így sikerült a verseny, így a másnapi döntőben - akárcsak tavaly - ismét egymás után rajtoltunk - de ezúttal én rajtoltam utána. (Magyarok közül más nem is jutott döntőbe a felnőtt kategóriában.) A terep egyébként rendkívül nehéz, szintes, homokkősziklás labirintus volt. A döntőben 1000m szintet kellett leküzdeni, miközben a tájékozódás is minden egyes pontra komoly feladat volt. A pontfogás sem volt egyszerű, de az talán az útvonalválasztásra kellett leginkább odafigyelni. Isti az elején többet is hibázott, így a hármas pontra már ki is előztem. De aztán a négyesre egy rossz útvonalamnak köszönhetően egyszerre érkeztünk. Az együtt futás nem tartott sokáig, az ötösre máris külön váltunk. Az én útvonalam volt a gyorsabb, és ezzel 45mp előnyre tettem szert vele szemben, melyet a következő pontokon gondosan őriztem is. Általában igyekeztem energiatakarékos útvonalakat választani, melyek többnyire jónak is bizonyultak. Isti néha-néha látta a hátamat pontközelben, de általában más útvonalakat választott, melyek utólag nézve fizikálisan nehezebbek voltak, és ezek bizony azt hiszem sok erőt kivettek belőle. A nyolcasra sajnos pontközelben hibáztam vagy 2 percet, majd pedig a 10-esre és a 12-esre útvonalban hagytam kb. fél-fél percet. Miután a 13-asra is bénáztam egy kicsit, Isti stabilan látótávolságon belülre ért, és a 14-esre utol is ért. A 16-osig mentünk együtt, majd a 17-esre újra külön váltunk. Itt én egy elég nagy kerülő útvonalat választottam, amiben viszont szinte nem volt szint. Lehet, hogy ez nem volt a legjobb választás, de minden esetre kicsit pihenni tudtam, és a következő átmenetek útvonal választásait is előkészítettem. Magára a pontra meg aztán Istivel teljesen egyszerre érkeztünk, csak ő már lényegesen fáradtabb volt, és a következő két átmenetben teljesen le is maradt. A célba végül 115 percet futva érkeztem, ami végül a 13. helyre volt elég, és ezzel alapvetően elégedett is lehettem. A térképet ajánlom mindenki figyelmébe, a győztes útvonalakkal együtt elérhető itt. Eredmények meg itt. (a díszítő képekhez meg csak annyit, hogy ahogy néztem a honlapon, a két nap alatt 3 magyarról készült fénykép, ebből kettő Isti (???) :-) )
A Cseh OB-t követően pár napot ismét otthon töltöttem, és igyekeztem ezúttal nem megbetegedni... Mivel ezúttal ez sikerült is, a következő hétvégén újult erővel ismét felkerekedtem: ezúttal Francia ország felé, annak is a közepébe, Clermont-Ferrand környékére, ahol rendkívül technikás terepeken a következő hétfőn vette kezdetét az idei Világkupa záró fordulója. Erről a Tájolóba írt cikkemben olvashattok a következő oldalon.