Igaz, csak a Főiskolás VB-re. Amikor tavaly elkezdtem járni a BGF-re, felmerült bennem kósza gondolatként, hogy esetleg majd meg kéne próbálom kijutni az idén Alicantéban megrendezendő versenyre, mivel a Főiskolás VB-ken való részvételnek az csak az egyik feltétele, hogy az ember valamilyen főiskolára/egyetemre járjon, emellett korhatára is van a dolognak, amelyből én jövőre már kicsúszok. Ez is motivált valamennyire, hogy tavasztól kezdődően összeszedjem a teljesen padlón lévő formám, és mostanra egy, ha nem is jó, de legalább elfogadható állapotba kerüljek,  hiszen ez most egy amolyan “most vagy soha” lehetőség a számomra.

A válogató versenyek a Borsod kupa, azt azt megelőző napon egy város sprint Miskolcon, és múlt pénteken egy a Zajnát-hegyeken megejtett „házi rendezésű” középtáv voltak.

Sprint válogató verseny, Miskolc – részidők

A sprinten sejtettem, hogy nem sok babér fog teremni nekem, eleinte még azon is gondolkodtam, hogy egyáltalán elinduljak-e, aztán meg azon, hogy ha már elindulok, mennyire tegyem oda magam. Végül nem sikerült semmiféle döntésre jutnom az energiatartalékolást illetően, úgyhogy egyszerűen elkezdtem „majd’ meglátjuk” alapon. Ennek az eredménye annyira pocsék lett, hogy az már nevetséges volt. Én nem tudom, mikor voltam utoljára tök utolsó egy versenyen, de ezúttal bizony ezt a kitüntetett helyet sikerült elfoglalnom. Utólag azért látszik, hogy nem csak a futósebességemmel voltak problémák, úgy egészében nem sikerült ráállnom a sprint tájfutás ritmusára, és emiatt több kisebb-nagyobb hibát is elkövettem. Ezzel persze tisztában voltam rögtön a futás után is, de a hibák mértékével nem, így kicsit megdöbbentett, amikor itthon a részidős táblázattal felvértezve több mint két percnyit sikerült összeadogatnom belőlük. Futás közben nem tűnt ennyinek… Pedig ott volt majd’ fél –fél perc a 8-asra, és a 16-osra, a 17-est alig találtam meg és a cél környéki „labirintusban” is maradt bőven. De persze a fő „attrakció” a 12-es volt, ahol önmagában elkövettem annyi hibát, hogy azzal rászolgáljak az utolsó helyre.

Borsod kupa – részidők

A Borsod kupával kapcsolatban már előzetesen is derűsebben láttam az esélyeimet, sőt, még egy meglepetés eredményben is reménykedtem. A meglepetés eredmény tulajdon képpen majdnem be is jött, de azért azt hozzá kell tenni, hogy ha Zsolt, vagy Ádám indultak volna, nagy valószínűséggel egészen máshogy alakultak volna a győztes idő/futott idő arányok. De nem indultak. Naszóval szépen nyugisan elkezdtem a maratoninak ígérkező 13km/700 szintes pályát, és nem is ment rosszul. A 3-asra nem igazán sikerült fájdalommentes útvonalat találnom, északról kikerülni a szintet túl nagy kerülőnek tartottam, úgyhogy maradt az egyenes. A 7-esre hasonlóképp, gondoltam, azért kár kerülni, hogy a sípályán mászhassak fel, elvégre a felvonók nyáron nem járnak. Azért ezzel az átmenettel nem vagyok elégedett, át kellett volna csapnom félúton a tisztáson, majd pedig a dózerúton szaladni körbe a zöld helyett, mert az ott nem volt az igazi. Két egyenesen bevállalt hosszú átmenet után a 10-esre már fel se merült bennem az egyenes, sőt, a lehető legszinttakarékosabb megoldást választottam hátulról körbe futva a hegyet. Ebben mondjuk az is benne volt, hogy egy kicsit reménykedtem benne, hogy hátulról fogva a pontot esetleg megláthatom az előttem indult Istit kifutni a pontról, és egyben némi visszajelzést kaphatok a verseny állásáról. Ez végül nem következett be, mivel Isti itt már több mint másfél perccel vezetett előttem, így túl nagy volt köztünk a távolság ahhoz, hogy meglássam. Mire a lóhere kezdőpontjához értünk, ez a különbség már a két percet is megközelítette, viszont a lóherében ezt csaknem teljesen sikerült ledolgoznom, és a 23-as ponton már csak 18mp volt a hátrányom. (itt jegyezném meg, hogy nekem a fenti térképivel ellentétes sorrendben volt a lóherém, csak azért raktam erre a térképre a track-et, mert csak ezt a verziót töltötte fel Áron a válogatott honlapra – de igazából mindegy is) Lényeg a lényeg, a hátralévő pontokon már elég enerváltan mozogtam, különösen a 27-esre való felmászás nem hiányzott már a hátam közepére sem, viszont amivel igazi gondom támadt, az a 28-as volt. Pontatlanul mentem rá, a nyakig érő susnyásban nem láttam meg, így végül kénytelen voltam lemenni az útra, hogy onnan biztos helyről foghassam meg, ám ez több mint 3 percembe került. Így kaptam ki végül 3:50-el. Isti igazából végig egy lépéssel előttem volt, de azért jobb lett volna közelebb végezni hozzá. Amúgy nem volt ez egy rossz futás, de különösebben jónak se nevezném, és azért az látszik, hogy nagyon erős még mindig nem vagyok, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a juniorok, akik ugyan ezt a pályát futották, csak a lóherék nélkül, azért alapvetően gyorsabban mozogtak az erdőben.

Herman váltó – részidők

A vasárnapi Herman váltó megörökítését már Isti is kiadta nekem házi feladatnak saját blog bejegyzésében, most mégis igyekszem rövidre fogni. Tehát Isti-Dénes Zoli-Jómagam felállásban próbáltuk felvenni a versenyt a fiatalokkal. A taktika az volt, hogy Isti hoz 1-2 perc előnyt, amit Zoli annyira kibővít, hogy én már ne nagyon adhassam el. No, ehhez képest Isti egy perc hátrányt hozott, s noha váltig állította, hogy végig a hosszú kombinációkat kapta, ezt természetesen nem hittem el neki, és egyébként sem mentség. :-) Ezután Zoli addig növelte a hátrányt, hogy azt reálisan már ne nagyon dolgozhassam le, és a harmadik helyen vágtam neki a pályámnak 8 perccel az ETC (Lajszi), és 6 perccel a Spari (Bugár Gergő) után. Ugyan nagy lendülettel indultam, az első emelkedő rögtön megfogott. A 4-es, 5-ös felé kezdtem igazából belerázódni, de aztán a hosszú átmenet már az agóniáról szólt, éreztem az előző napot(kat) a lábamban. A 7-es után aztán egyszer csak szembe jött Lajszi, így megörököltem a második helyet, amit a célig sikerült is megtartanom, annak ellenére, hogy pl. a 9-esre kétszer is megpróbáltam elhibázni. Ez se volt egy nagy futás a részemről (a legjobb időt futó Bandikától 5 percet kaptam), örülök, hogy túléltem. A Herman váltóról ennyit.

Középtávú válogató verseny – részidők

Néhány nap regeneráció után aztán jött a válogatók utolsó felvonása a Zajnáton, ami a tavalyi KOB-VOB rendezés után azért tagadhatatlanul hazai terepnek számít nekem, még ha azokat a részeket, amikre konkrétan én javítottam a térképet, most szerencsére nem is érintette a pálya (úgy azért nem éreztem volna fair-nek a dolgot, így is határeset volt). A pályán túl sok említésre méltó esemény nem történt, küzdöttem az elemekkel, és szenvedtem, merthogy a futás nem nagyon ment. A 8-asra menet már teljesen el volt borulva az agyam, ennek köszönhető a fölösleges hegymászás, és ennek köszönhető a 10-es keresztbe átdarálós útvonala is, ugyanis egyszerűen nem volt kapacitásom a kerülő lehetőségek mérlegelésére… Ez utóbbi mondjuk bejött, ez lett az egyetlen győztes átmenetem! :-) Ráadásul majdnem befogtam vele az előttem indult Liszka Krisztiánt is, akire aztán hiába próbáltam felzárkózni a 11-esre, inkább távolodott, mintsem, hogy közeledett volna, majd pedig a 12-es újabb delíriumos útvonala már a látótávolságomból is eltávolította. Az eredeti terv itt amúgy az volt, hogy a 7-es fölötti nyeregben átfutva hátulról közelítem meg a pontot, de a fene tudja miért, ezt félúton meggondoltam, pedig biztos jobb lett volna, mint a 7-estől az oldalazás. Ennek ellenére azért összességében elég jól sikerült ez a futás, és végül pont egy perccel Baumholczer Máté mögött a 3. helyen végeztem – sprint utolsó hely ide vagy oda, mégiscsak „simán” kijutva a Főiskolás VB-re.

Folytathatnám még a beszámolót az Éjszakai OB-val, de azt hiszem, arról majd csak később fogok írni, ha már letudtam az utolsó vizsgámat a suliban – remélhetőleg még a Középtávú OB előtt! :-)

Csaba