Mind a két héttel ezelőtti éjszakai, mind a most hétvégi középtávú OB-n az 5. helyen végeztem. Úgy látszik, most ennyire vagyok hitelesítve. Viszont amíg az éjszakai lehetett volna jobb is – sokkal jobb is – addig a középtávú 5. helyemmel maximálisan elégedett vagyok. Vagyis azért mégse maximálisan, mivel úgy tűnik, hogy egy bizonyos Zsebe Isti újfent kezd sportot űzni abból, hogy ugyan minimális különbségekkel verjen meg, de azt stabilan. Volt már ilyen korábban is, úgy 10 évvel ezelőtt. Akkortájt is ezzel ment az idegeimre. Tiszta déjà vu!

Az Éjszakai OB-t a tavalyi normáltávú terepén és térképén rendezték a szegediek, Bereczki Máté személyében egyazon pályakitűzővel, aki ismét egy színvonalas pályát álmodott meg nekünk. Egyetlen aprócska probléma volt csak, nevezetesen, hogy azon a tényen, hogy az Éjszakai OB pályáját szabályzat szerint 80 percesre kell tűzni, nem pedig 100+-ra, mint a normáltávúét, Máté szemmel láthatóan átsiklott… Mindez, plusz egy késői rajtidő, és a 10 órára tervezett rajt vihar miatti egy órás csúszása, már-már azzal fenyegetett, hogy rám pirkad a pályán, ha sokat bénázok. Már csak ezért is szerettem volna egy összeszedett futást produkálni, de ezen elhatározás kivitelezésébe már az egyesre hiba csúszott.

Éjszakai OB – részidők

Már rögtön a rajt után nem éreztem rá a rét szélére, és pillanatok alatt egy nagy bozótosban találtam magam. Kétségbe azért nem estem, gondoltam, a fehér erdőbe csak kitalálok valahogy, onnan meg már magától meglesz a pont… Talán kicsit szerencsém is volt, de pontosan így is lett, és túl sokat nem is veszítettem ezzel a kis kitérővel. Ébresztőnek viszont mindenképpen jó volt ez a kis incidens, én innen egy sokkal koncentráltabb fokozatba kapcsoltam. A kettest határozottan élveztem, a hármasra ugyan nem sikerült betalálnom a zöldek közti keskeny, ligetes sávba, de két kisebb megtorpanásból így is jól megoldottam, aztán újabb jól kivitelezett hosszú húzás a négyesre. A könnyű ötös után aztán beértünk a sűrűbb, fenyveses részbe, ami eleinte szintén remekül ment, a lóhere kezdőpontján, a hetesen, egy pillanatra vezettem is a versenyben. Az első hurkot nagyon élveztem, és úgy gondolom, hogy a két kisebb hibám ellenére is jónak minősíthetem az itteni futásom, de azt is mindenképpen meg kell említenem, hogy az ezen a szakaszon leggyorsabb Isti több mint másfél perccel vert engem (és a 2. leggyorsabb Kerényi Mátét is 40 másodperccel), ami teljesítmény előtt süveget kell emeljek! A második hurkom aztán szintén nem kezdődött rosszul, de a 16-oson váratlanul utolértem Vöcsököt, majd pedig útban a 17-esre az első dombtetőn megmutattam egy elveszett lánynak, hogy hol vagyunk. Ezt követően keresztül törtem egy keskeny kis bozótoson, fel a mögötte lévő dombtetőre, és itt magam is elvesztem. Pontosabban csináltam egy jókora párhuzam hibát, ami után még percekig nem sikerült helyre tenni magam. Vöcsök mondta is, hogy ezért kár volt utolérnem, ekkorákat hibázni egyedül is tudott… Teljesen megtört a ritmusom, a 18-asra is elég darabosan mentem, a 19-esre pedig újabb két percet dobtam el. Majd még fél-fél perc a 20-21-re. Összesen több mint 6 perc hiba, így gyors egymásutánban. Ha valaki 3/4-ed kettő felé épp a környéken járt, és sorozatos, hangos káromkodásokat hallott az erdőben, attól elnézést kérek… Nagyon mérges voltam. Még a 22-est is sikerült egyébként majdnem nagyon elrontanom, mert a lóhere végeztével a 6-os pontra kezdtem el visszafelé tájékozódni, de szerencsére még idejében kapcsoltam. A 23-as után a hosszú átmenetben sikerült rendeznem soraimat, és innen megint egy jó szakaszom következett. A 27-es felé fizikailag holtpontra értem, az út után a réten egy pillanatra kedvem lett volna megállni sétálni is, de aztán sikerült túllendülnöm rajta. A 28-ason – legalábbis fejben – úgy éreztem magam, mint a pálya elején, élveztem az éjszakai tájékozódást, és jól is ment. A 29-es előtt aztán belefutottam Gyalog Zoliba, aki megkérdezte, hogy melyik pontra megyek. Lenéztem a szimboltartómra, majd mondtam, hogy 74-es, de mikor visszaemeltem tekintetem az erdőre, hirtelen feltűnt, hogy már alig világít a lámpám. Ekkor jártam 110 percnél. Gyorsan visszakapcsoltam 20W-ról 10W-re, gondolván, hogy úgy még talán marad elég kraft az aksimban a hátra lévő három rövid pontra. A 29-eshez ekkor már nagyon közel voltam és vaksötétben is megtaláltam volna, utána viszont elkezdtem kapkodni: ”nyomi kell, hogy beérjek még mielőtt teljesen kialszik a lámpám”… De persze ebből csak egy bő 5 perces hiba lett a 30-asra, majd még két perc a 31-esre. Így aztán tényleg csontra lemerült a lámpám a végére, ha Gyalog Zoli nem jött volna mögöttem a befutóra, az úton sem tudtam volna normálisan elfutni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a dobogót már a lóhere második hurkában elbuktam, és nem itt a végén, ilyen körülmények között, mert akkor aztán tényleg marha mérges lettem volna. Így egy szoros negyedik hely helyett lettem viszonylag nagy hátránnyal ötödik, és csak „kicsit” bántott, hogy a nagy hibáim levonásával akár nekem is meglehetett volna a 110 perces győztes idő. :/ Minden esetre Bandika mindenféle „HA”-k, és levonások nélkül futotta meg, megszerezve első felnőtt bajnoki címét, amihez ezúton is, ismételten, gratulálok!

Két héttel az Éjszakai OB után most hétvégén pedig a középtávú volt soron.

Középtávú OB selejtező – részidők

A selejtezőt terv szerint elég lazára vettem, de amit nem terveztem, az az ezzel párosuló időszakos dekoncentráció volt. Az ötösre elképesztően rosszul választottam útvonalat, nem tudom, miért tűnt jó ötletnek megmászni fölöslegesen a fél hegyet? Aztán a 10-esre megpróbáltam megismételni a 2009-es VB váltón, innen nem is túl messze elkövetett orbitális, rossz hegyre felfutós hibámat, majd pedig megkoronázandó az egészet, a 17-esre még egy töbrök közt elveszős kétpercest is hozzáadtam a hibalistához. Hogy csak a nagyobbakat említsem. De azért jó átmeneteim is voltak, és a célnak végülis megfelelt a produkcióm, így ahogy volt. 4. helyen végezve a csoportomban gond nélkül továbbjutottam.

Középtávú OB döntő – részidők

A döntőben egy sokkal koncentráltabb hozzáállás könnyebb tereppel és pályával párosult. A kettesnek egy kicsit alácsúsztam, annak ellenére, hogy szintezni próbáltam, de ezzel együtt, a pályának ez az első harmada, úgy éreztem, hogy kifejezetten jól ment. A szintelosztás is baráti volt, és a pontok is jöttek szépen sorban. A 7-8-9-es átmeneteket nyertem, nem tudom, hogy a downhill feküdt nekem, vagy a bozótos, de minden esetre, mivel az utóbbi időben nem sok átmenet nyertem, ezeknek most külön örülök! A 13-as átmenetben a ketteshez hasonló mértékű, kb. 10-15 másodperc hibát hagytam, a változatosság kedvéért ezúttal fölé csúsztam, de komolyabb törést ez nem okozott bennem. A 14-essel viszont véget ért a pálya „kellemes” szakasza, és jött a hegyi szakasz. A 15-ösre, a fehér erdőbe kiérve, mintegy a felfelé erőteljesebb megfutását motiválandó, bevillant előttem Dénes Zoli háta. A 15-ösig nem sokat közeledtem hozzá, de a 16-osra kicsit más ívet választva a völgyön át, a felfelében mellé kerültem, majd pedig Novikov stílusú (kéz a combokon), erőltettet menetben a dombtetőig egyből meg is előztem. Persze közben a fülemen is vettem a levegőt… Mellesleg így kaptam kerek egy percet Ádámtól ebben az átmenetben! A 17-esre jó ötletnek tűnt a zöld foltokat felülről kerülve közelíteni, de utólag visszatekintve ez csak fölösleges szintet jelentett, még ha nem is sokat. A két sziklás átmenet közül a másodikat ettem még meg egy kicsit, fölülről kellett volna menni, ahol nemcsak, hogy sokkal futhatóbb lett volna a terep, de a tájékozódás szempontjából is előnyösebb lett volna. A 20-assal nem volt gond, utána meg már szinte csak be kellett futni – igaz, benne még egy kiadós mászással.

Összesen kb. 1 percet hagytam a pályában az említett 3-4 apróságból, de ezzel most elégedett vagyok. Ádám amellett, hogy demonstrálta fizikai erőfölényét, technikailag is nagyon jól ment, azokban az átmenetekben is csak keveset kapott, amiket történetesen nem ő nyert meg. Öt és fél percet kaptam tőle, ami első hallásra kicsit soknak tűnik, de tőle most azt hiszem, nem szégyen ennyivel kikapni! A dobogóra esélytelen voltam, az „alsóházban” viszont szorosan alakult a meccs Isti, Bandika és köztem. Egyértelműen a 19-es volt a sorsdöntő átmenet. Erre mindhárman hibáztunk, én a legkisebbet, Isti a legnagyobbat. Viszont mivel előtte pont Ő állt közülünk a legjobban, csak pár másodperccel kerültem elé, és ezt a kis előnyt a célig még simán visszavette. Nem úgy Bandika, aki szintén gyorsabb volt nálam az utolsó átmenetekben, de 5 másodperc még maradt a 19-esen kapott előnyömből mikor véget ért a pálya. Így végeztünk 15 mp különbséggel a 4-6. helyeken. Mivel én kerültem középre, különösebben nem panaszkodhatom, de mint már említettem, Istitől semennyivel sem szeretek kikapni, de ilyen pár másodpercekkel aztán végképp nem…

Szerencsére most egy darabig nem fogunk egymás ellen futni, én Fősikolás VB-re megyek, Ő meg rendesre, őszig meg hátha tudok majd fordítani az erőviszonyokon!

Csaba