Mozdulj ki!
Csaba | 2009. december 20. vasárnapSvédül Hitta ut, azaz nyersfordításban találj ki. Ez a neve annak a hivatalosan szabadidős és egészségmegőrző, de nem mellesleg egyben tájfutást is népszerűsítő programnak, amin a napokban fogok elkezdeni dolgozni. A program lényege, hogy a programba bekapcsolódó komplett város és az azt övező zöldterületek megrajzolásra kerülnek tájfutó jelkulccsal, az így kapott térképből pedig minden háztartás kap egy példánnyal. A térképen persze pontok is vannak, amelyeket a kimozduláshoz kedvet kapott emberek felkereshetnek, de a dolog hangsúlya sokkal inkább a kimozduláson van, mint maguknak a pontoknak a felkeresésén. Azok csak az eszközök, a tájfutó térkép pedig a körítés.
Az ötlet 2007-ben született Nyköpingben, de azóta több más svédországi városban is átvették a koncepciót a helyi tájfutó klubok, és jövőre az OK Linnén keresztül Uppsala is bekapcsolódik. Az elgondolás több szempontból is nagyon jó. Egyrészt, a térkép előállítási költsége a tömegterjesztés miatt részben vagy egészében fedezhető a térképekre nyomtatott reklámokból, hiszen ezek piaci alapon is eladhatóak. Mivel “jó” célt (egészségmegőrzés, kulturált szabadidős tevékenység) szolgál, legalábbis itt Uppsalában az önkormányzatot is sikerült megnyerni az ügynek. Ezáltal nagy területekről készülhet egyidejűleg tájfutó térkép, melynek kivágatai aztán (sprint jelkulcsra történt átalakítás után) sprint edzésekre/versenyekre is felhasználhatóak, és mindeközben indirekt módon a tájfutás, mint sport ismertsége is növelhető. De ha csak annyi történik, hogy pár család kimegy a környező parkba, már az is jó. A pontokat olyan helyek közelébe kerülnek, ahol amúgy is lenne valami látnivaló, vagy pusztán csak olyan zöldterületekre, amiről az átlagos lakos lehet, hogy azt sem tudta, hogy ott van a lakóhelye közelében. Ezáltal egyébként állandó pontokat se feltétlenül kell telepíteni, elég pusztán a pontleírásban megadni, hogy az adott helyen mit kell keresni, mi a “látványosság”.
Azért persze nem titkolt cél, hogy a tájfutás iránt esetlegesen felélénkülő érdeklődést a helyi tájfutó klub felszívja, illetve a térkép esetleges későbbi újraeladásából (második példányok, stb) plusz bevételei legyenek. Részben azért is kapcsolódik a programhoz egy honlap, ahol időről időre új pontok jelennek meg a térképen, hogy aki kedvet kapott a pontkereséshez, annak legyen mit keresnie – és persze ehhez lehet új, friss térképet is vásárolni, stb. De a program lényege a tömegterjesztésen és ezáltal a térkép piaci/önkormányzati forrásokból történő finanszírozásában van.
Szóval ennek a programnak az uppsalai megvalósításán fogok dolgozni januártól. Uppsala déli, parkosabb/erdős részének a térképe már korábban is gyakorlatilag megvolt, most tavaszig pedig a központi részt fogjuk többekkel együtt az önkormányzati alaptérképekről megrajzolni. Őszre van tervezve a város északi részeinek a bekapcsolása, illetve egy-két kibővítés, szóval több lépcsőben több kiadás is lesz. De amiért igazából írtam erről, az az, hogy ezt simán meg lehetne csinálni otthon is! Persze munka van vele, és a pénzügyi feltételeket is biztos nehezebb otthon biztosítani, mint itt (pl egy önkormányzat nem biztos, hogy ugyan olyan nagyvonalúan támogatna egy ilyen programot), de a térkép “fölös” felületeinek reklám célú értékesítésének otthon is működnie kéne!
Érdeklődőknek, így néz ki a jönköpingi hittaut program honlapja.
Csaba
ui: A honlapom – mint látható – jelenleg átalakítás alatt áll. Akik az utóbbi években csak a blogomat olvasták, lehet nem is tudják, hogy az internetes tevékenységem eredendően egy “analóg” honlappal kezdődött még 2003-ban, ugyan ezen a helyen, ahova most a blogom is visszaköltözött. A blog szekciót 2006 végén indítottam a wordpress rendszerében, annak érdekében, hogy megkönnyítsem magamnak a publikációt, de mióta rájöttem, hogy ehhez nem kellett volna a külső rendszerre hagyatkoznom, hanem integrálhattam is volna a blogot a honlapomba, azóta terveztem a visszaköltözést. Erre most került sor – mivel már nagyon untam a régi “agresszívzöld” keretet – és remélem, hogy a költözés és designváltás mellet némi funkcióbővítést is eredményez majd a folyamat. Ha más nem, előbb-utóbb a régi, 2006 előtti statikus oldalaim is mind újra elérhetőek lesznek. Például, hogyha valaki a 2003-as ifi EB-ről szeretne olvasni, ezt már most is megteheti. :)
ui2: a design még nem végleges, úgyhogy például a menü irtózatos színét még ne kritizáljátok!!! :)






Szia Csabi,
És ott ahol nem nevezetességek vannak, ott mit helyeznek el az ellenőrzőponton?
Mit kap az a lelkes “mozdulj ki” aki mindent megtalál?
Szerinted ha itthon beindulna egy ilyen program, akkor melyik klub tudná “felszívni” az érdeklődőket?
Amúgy mindig nagyon dicséretesek a svéd kezdeményezések: Tudják, hogy nem ülhetnek a babérjaikon, a sportágat amilyen formában csak lehet, népszerűsíteni kell.
Ha jól hallottam a budapesti pályázati konferencián akkor ugyan nem svéd, hanem norvég mintára, de egy próba projekt megvalósuló félben van kis hazánkban is.
Sajnos Magyarországon jelenleg semmit sem lehet megvalósítani, vagy nagyon kevés elképzelést. Nem csak a sportágunkon belül.
“Nagy vagy” – ez egy TV2 műsor itthon.
Nem tudom, hogy mi lesz kirakva a pontokra, de ez a része úgysem releváns a hazai viszonyokra: itt ugyanis nem lopnak… Otthon semmit se lehet kint hagyni, amiben csak egy kicsi anyag is van, hacsak nincs lebetonozva. Ezért is írtam, hogy telepített pontokra igazából nincs feltétlenül szükség.
Valóban tervbe van véve valamilyen ajándéksorsolás azok között, akik regisztrálják a honlapon, hogy megfogtak valamennyi pontot, de nem ez a lényege a dolognak. Elméletileg nem ennek kéne lennie a motiváló erőnek, hogy valaki felkerekedjen, és megkeressen egy ellenőrzőpontot. Bár most, hogy jobban belegondolok, azért ez is szerepet játszhat. De ilyen esetben viszont tényleg valahogy ellenőrizhetővé kell tenni a “pontfogást”. Ha más nem egy kvízzel: “mit láttál a ponton, milyen színű volt az akármi, hány darab volt belőle”, stb.
No, azért meg van itt csillantva az érdekeltség, motiváció
Alla som registrerar sig som deltagare på hittaut.nu deltar fortlöpande i utlottning av priser. Ju fler checkpoints Du besöker desto större chans har Du att vinna – en lott för varje checkpoint gäller.
Varje månad utser vi en månadsvinnare som får ett pris värt minst 1000 kr. Månadsvinnarna presenteras här på vår hemsida.
Vid slututlottningen i juni kommer vi att lotta ut flera fina priser.
Hányan dolgoznak szerinted csak a városodban ezen a projekten?
Te értesz svédül Janó?
Egyébként igen, lehet ilyen ajándéksorsolásokat csinálni, nálunk, az uppsalai projektnél is tervbe van véve, de változatlanul azt mondom, hogy nem ez a lényege. Ezek már csak körítések, meg hatékonyságnövelés. A lényeg a térképkészítés megfinanszírozásában van, és a tömegterjesztésben. Az, hogy a kiadott térképeken a honlap hivatkozását fellelve felmennek-e oda regisztrálni, és részt vesznek-e a játékban, a program egészét tekintve nem fontos.
Nálunk van egy főkoordinátor, egy reklámok szervezésért felelős, egy főtérképész, és most 5-6-an fogunk besegíteni a térkép megrajzolásába. De végső soron a teljes klub részt vesz, ha van valami kisebb alkalmi feladat, azokra a koordinátor megkér valakit.
Én minden nyelvet le tudok fordítani :-)))
Viszont a Firefox keresőm örökké összeomlik, ha felmegyek az új blogodra.
Most Explorert használok.
Firefox javaslatodra megjavult és még egy pontosításom lenne:
Én minden nyelvet le tudok fordítani :-)))), de én nem mindenkinek értem meg a nyelvét .-) és pláne milyen sokan nem értenek meg engem. :-((
Gondolom Svédországban is vannak más hasonló felépítésű honlapok, amik csak abban különböznek a Mozdulj ki felülettől, hogy nem mozgásos formában csalogatják az embereket a város különböző részeire. Itt van pl. egy hazai felület.
http://www.iranymagyarorszag.hu/terkep/pecs
A légifotó is elég jó alatta, igaz ennél bizonyára jobbat is be lehet szerezni a FÖMI-nél pár százezer forintért.
Érthető a reklám szervező alkalmazása, rajta áll és bukik minden. No ez az ami a mai gazdasági helyzetben (de még dübörgő gazdaság mellet is) a “bukik” irányába vinné el a jónak tűnő elképzelést.
Nem teljesen így, de lesz rá példa itthon is, folyamatban van. Be is lesztek vonva a megvalósításba mindketten :-)
> Be is lesztek vonva a megvalósításba mindketten
Igen? Ezt jó tudni! :D Gondolom a részleteket majd idejében kifejted! :)
Figyelem, figyelem, szolgálati közlemény: Janó firefox problémája a verzió frissítés után is visszatért, de mivel nálam nem jelentkezik a probléma, ezért kérném, hogy aki szintén firefoxot használ, és az szintén kiakad nála a honlapom böngészése közben, azt ezt jelezze felém, hogy tudjam mennyire általános a probléma. Illetve, azt is jelezhetitek, ha firefoxot használva semmilyen problémátok nincs az oldal böngészése közben! Előre is köszönöm!
Szia,
Nálam Firefox alatt OK, (3.5.5. verzió)