Akárcsak otthon, a héten itt Uppsalában is leesett az első hó. Csak itt kicsit több. :) Egy szó, mint száz, tegnap előkaptam a pincéből a léceimet, hogy leteszteljem, vajon emlékszem-e még a sífutás mozgásformájára. És a válasz: Igen! Ami azért is igen örömteli, mert az utóbbi hetekben egy kisebb sérüléssel bajlódtam, ami miatt a futóedzéseim ugyancsak korlátozottak voltak.

Még november végén volt egy könnyebb megfázásom, és azalatt a pár nap alatt, amíg nem edzettem, összeszedtem egy valószínűsíthetően horpaszizom húzódást – ne kérdezzétek, hogy hogyan… Igen kellemetlen a dolog, ráadásul a kezdeti tünetek nagyban hasonlítottak a „Pelyhe Dani féle szindrómához”, úgyhogy elsőre jól be is szartam. De most már javul a dolog. Minden esetre, a sífutásra a hóeséssel megnyíló lehetőségek mindenképpen örömteliek. Ezzel újra könnyedén fel tudom majd tornászni az edzéseim összmennyiséget anélkül, hogy állandóan az edzőteremben kéne füllednem. Ráadásul a tél úgy tűnik, hogy hosszú távra tervez a hideggel és a hóval, amit az is bizonyít, hogy a lakásunktól nem messze lévő iskola udvarát ma reggel elkezdték elkorcsolyapályásítani. Ez is jó hír! :) Ezen felbuzdulva a reggeli futásomból hazatérve megnéztem az időjárás előrejelzést. Jövő hétre újabb havazások várhatóak, ami után már valószínűleg fognak fektetni rendes, motoros szánnal kihúzott nyomokat is, úgyhogy az egyetlen problémám az a jövő péntekre pro-vizionált mínusz 17 fok, amit a -3 és -1 között nem is igazán értek?!

Csaba