Andor, pontosan, ahogy írod, az elmélet nem új, pusztán a technika, amivel mostmár mindezt meg is lehet jeleníteni. És akkor itt talán el is hinthetem, hogy a Tájoló következő számába már elkezdtem megírni egy elemzést Hubmann GPS-es útvonalára alapozva – elkértem tőle az eredeti track-et (!), a rendezőktől pedig igen jó felbontásban a térképet – úgyhogy akit érdekel a téma, és még nem fizetett elő az idei évre, annak épp itt az ideje! (és ez volt itt a reklám helye is egyben)

Más kérdés persze, hogy a pontközeli domborzati viszonyoknak a töbör is szerves része. Aki nem érti meg – mint ahogy a verseny közeben én sem – hogy melyik szintvonal tartozik már a töbörhoz, és melyik még a gerinc másik oldala, az pontosan úgy fog járni mint én.

Szóval szerintem ez már pontközeli térképolvasás kategória. De felfogás kérdése. Lehet olyan is, aki még az előző töbör után előbb direkt mellé irányozva odafut ennek a töbörnek a széléhez, szó szerint érintve azt, mint támadó pontot, és csak innen fordul rá a pontra.

A mögötte (DK) levő kisebb töbör nem jó támadópont? Megengedve azt a kiegészítést, hogy a támadópontot nem kell feltétlenül érinteni, elég látni.

Bár ez nagyjából már a te elméleted más szavakkal, mert lényegében a pontközeli térképolvasással kell feltenni a pontot az i-re.

Az első két kérdésre annyit tudok mondani, hogy tökéletesen egyet értek velük. Egy versenyen a lehető legnagyobb sebességre és a hibátlan tájékozódásra kell törekedni. És ha majd egyszer tudatosan megfigyeled azt, hogy hogyan tájékozódsz, szerintem hamar rá fogsz jönni, hogy te is sokszor vagy úgy vele, hogy éppen nem tudnád pontosan megmondani, hogy hol vagy, de tudod, hogy nem sokkal az előtt hol voltál, és hogy most éppen hova tartasz. Te valószínűleg még elég sokszor használod verseny közben ezeket az utolsó fix pontokat a tájékozódásodhoz, Gueorgiou pedig abban nagyon jó, hogy azokra a pontokra vagy területekre koncentráljon, ahova tart. Nem olyan bonyolult ez egyébként elméletben, csak futás közben az erdőben kivitelezni nehéz.
Az útvonalválasztás pedig még egyszerűbb: azt az útvonalat kell választani, ami a leggyorsabb. :) Viccet félre téve, ez ugyebár két dolgot jelent: hogy legyen a leggyorsabban lefutható, és a leggyorsabban letájékozódható. Ez utóbbi pedig nyílván annál gyorsabb (egyszerűbb), minél jobb a kiválasztott tereptárgyak láthatósága.
Ezek az elvek egyébként közel sem akkora nagy újdonságok vagy ésszel felfoghatatlan technikák, mint amekkorának első hallásra tűnnek. Pont ellenkezőleg, nagyon is racionálisak, és valamilyen szinten mindenki így tájékozódik. Gueorgiou abban nagyon jó, hogy mindezt nagyon tudatosan, és pontosan csinálja, és nagyon nagy hangsúlyt fektet arra az edzéseiben, hogy ezt a szemléletmódot a lehető legjobban begyakorolja, és még jobban tudatosítsa magában.
A támadó pont kérdésre már csak röviden: Mindig van egy olyan utolsó “pont” a pontfogás előtt, ami után már az ember magát a pontot illetve annak a tereptárgyát keresi. Ezt lehet támadó pontnak is nevezni, de szerintem ez elég megfoghatatlan, és nehezen általánosítható. Hogy egy példával kicsit konkretizáljam a választ, vegyük a már emlegetett második napi hatos pontomat. Ott, ha akarjuk, támadópontnak nevezhetjük az utolsó töbröt. Elég nagy volt, egyértelmű, tudtam hogy ott vagyok az ÉNY-i végében. De ez a pontfogásomat nem nagyon segítette, mivel a pontkörnyék domborzatát nem sikerült megértenem a térképről, és nem mertem csak úgy irányba belerontani a “semmibe”. Megtehettem volna, lehet, hogy működött is volna, de ez a fajta pontfogás nem az erősségem. Nem szeretek csak úgy irányba menni, pláne nem ekkora távolságból. Egy egészen kis irányeltéréssel is könnyen eltéveszthető a pont, elég, ha az ember éppen rossz felé néz pontközelben. Viszont közelebb már nem nagyon van másik úgymond “támadópont”. Ami ezután van, az már “pontközelnek” minősíthető, és kizárólag nem pontszerű domborzati formákból áll. (ha egy-két jellegtelen, a tájékozódást nem segítő tereptárgytól, pl. a ponthoz közel lévő sziklákól (sziklás terepen jó vicc), vagy az álltalában jellegtelen jellegfáktól eltekintünk) Ezt a pontot szerintem úgy lehet gyorsan megfogni, ha az embernek megvan valahol a közelben egy utolsó fix pontja (mondjuk a töbör) és onnan egy viszonylagosan pontos befutási iránya, valamint ha jól kiolvasta, érti, és maga előtt látja a pontközeli domborzati viszonyokat, és ezek alapján a pont elhelyezkedését a terepen. És ezek közül szerintem nem a támadópont a legfontosabb. Egy pontos pontközeli képpel egy távolabbi és egy esetleg nem is teljesen biztos utolsó pontról is jól meg lehet fogni egy pontot, de egy támadópont önmagában szerintem még kevés. Vagy legalábbis nem a leggyorsabb.
Persze lehet más útvonalat is választani, például nyugat felé kerülve, az ösvényeken a ponttól ÉNY-ra lévő sziklás töbör felöl közelíteni meg a pontot. Ez a támadópont közelebb van a ponthoz, utána mintha még lenne egy kis rávezető gerinc is, kérdés viszont, hogy az egész útvonalat tekintve arra gyorsabb lesz-e az átmenet? Mert ha nem, akkor jó támadó pont ide-vagy oda, nem arra kell menni. “Röviden” ennyi.

Nincs abban annyi késés, egyébként.

Haresz, a te meglátsoddal viszont tökéletesen egyetértek. Pontosan ezért is írtam idézőjelbe az “úgymond” futásbant, hiszen ez csak részben futás. Kell hozzá persze, hogy az ember hatékonyan tudjon mozogni terepen, és afelől sincsenek kétségeim, hogy Hubmann akármilyen terepen gyorsabb nálam. De egy másik igen nagy része a dolognak inkább tájékozódás jellegű. Ez az a szintje a dolognak, amikor az embernek már nem azzal kell foglalkoznia, hogy megtalálja a pontokat, és hogy köztük ne vesszen el az átmenet közepén. Amikor már tényleg arra tud koncentrálni, hogy merre a leggyorsabb. Amikor a pontfogáskor már megvan a kész terve a következő átmenetre, és tudatosan keresi maga előtt a térképről kinézett tereptárgyakat, amik alapján tájékozódni akar és amik aztán madzagon húzzák a pont felé. Ez az, amit el kéne érni, és akkor az én útvonalaim is kiegyenesednének.

De a tempó önmagában nem mond sokat, főleg terepen. Izgalmasabb lenne pulzussal.