Az idei Tiomilát átélni az OK Linné csapatával nagyon nagy élmény volt számomra. Már múlt hét vége óta, mióta egyértelművé vált, hogy az első csapatban futhatok majd, roppant izgatott voltam, hiszen tudtam, hogy nagyon erős csapatunk van, amellyel akár nyerhetünk is. Tudtam azt is, hogy a csapattársaim bíznak bennem, és abban, hogy jól fogok futni a rám bízott pályán. Mindezt annak ellenére, hogy a „válogatók” alatt nem kápráztattam el őket kiugró eredményekkel. Meg akartam mutatni, hogy jól döntöttek, amikor engem raktak a csapatba.

A hétvége nyitányaként szombat délután a csapattal izgultam végig a női váltó végét, ami roppant izgalmas és fordulatos volt. A Linnés csapat kétszer is vezetett a verseny folyamán, a második és a negyedik pálya váltásakor is. Az utolsó pálya is izgalmasan alakult, a célban felállított kivetítőn ráadásul a GPS vevőkkel ellátott versenyzők mozgását is nyomon lehetett követni. A kiskörön hatalmas hajrá bontakozott ki, és végül másfél percen belül 9 csapat futott célba! A mi befutó emberünknek sajnos nem jött ki igazán a lépés, „csak” hetedikek lettek a lányok.

Az izgalmak után a többi magyar résztvevővel ápoltuk kicsit kapcsolatainkat – eredetileg egy magyar csapatfotót is szerettünk volna készíteni, de se a Rykmentti-s juniorok (Bandi és Máté), se Doma nem tudott eljönni a megbeszélt találkára.

Egy könnyed vacsora után aztán a Linnés fiúcsapat utolsó meetingjével zárult a nap, aminek végeztével fél 9-kor nyugovóra is tértem, hogy minél többet pihenhessek a hajnali háromra beütemezett várható ébresztésem előtt.
Aztán valamivel három előtt jöttek is, és felébresztettek, és informáltak a csapat állásáról: Az első futónk sokat hibázott, 6 perc hátrányt hozott, de aztán a második és harmadik pályán sokat visszahoztunk, a negyedik pályán pedig Tomas Stenström egészen fantasztikusat futott, és visszahozott minket egészen előre. Ébredésemkor éppen az ötödik pálya zajlott, és a rádiós pontokon itt is jól álltunk. Mivel gyorsabban ment a váltó, mint ahogy az tervezve volt, a rajtomat immár öt óra körülre saccolták az edzők, úgyhogy gyorsan hozzá is láttam a reggelim elfogyasztásához. Mire lementem a célterületre már befutott az ötödik emberünk és a harmadik helyen küldte ki a legidősebb Troeng testvért, Mats-ot. Mats pedig szemmel láthatóan begyújtotta a rakétákat, és hamar az élre ugrott. Már az első TV-s pontig leszakította a mezőnyt, egyedül a Kristiansandos Jostein Andersen futott el vele. Aztán sorra jöttek a rádiós és TV-s pontok, Mats pedig mindenhol vezetett, én meg a kivetítőn nézve a versenyt kezdtem szoktatni magam a gondolathoz, hogy könnyen lehet, hogy 60-70 perc múlva az élen kell majd nekivágnom a versenynek. Nem sokkal azután, hogy Mats a Kristiansandos futóval a sarkában másfél perc előnnyel behozta a váltónkat az első helyen és leváltotta a hetedik futónkat, Mattias Millingert, én is elkezdtem melegíteni. Izgatott voltam persze, de valahol azt hittem jobban fogok izgulni. Mattias viszont nem futott jól. Többet is hibázott, kielőzték, visszafutott a bolyra, majd megint hibázott, és így tovább. Nem sikerült elkapnia a ritmust.

A hatodik helyen küldött ki, 3:45 hátránnyal, közvetlen a Turun Metsänkävijät és a PAN-Kristianstad futói mögött. A srácok nem álltak neki olyan hú de nagyon nyomni, úgyhogy nem sokkal a rajt után már én mentem elöl, és jöttek is szépen a pontok. A finn gyerek hamar leszakadt, vagy más kombinációja volt, vagy nem tudom, de lényeg a lényeg, hogy többet nem láttam. Ádám csapattársa (PAN-Kristianstad) még jött mögöttem egy darabig, de nem nagyon foglalkoztam vele. Jól ment a futás, és a tájékozódásom is gördülékeny volt. Motivált voltam, és hajtott, hogy utol akartam érni a Haldent és a vezető triót. Aztán jött egy hosszabb átmenet, melynek a vége egy zöldben volt, és úgy döntöttem, hogy biztosra megyek. Kicsit kerültem, hogy egy úton közelítsem meg a zöld szélét, ahonnan meg mindenféle domborzati formákat, kúpokat meg egy gerincet követve terveztem megközelíteni a pontomat. Viszont a bozótosban ezeket valahogy egyáltalán nem érzékeltem, úgyhogy végülis elég vaktában sikerült eljutnom pontközelbe. Sajnos a térképem még nem kaptam vissza, úgyhogy nagyon kielemezni nem tudom, hogy mit láttam, és mit minek hittem, de minden esetre kicsit túlmentem, és végül vissza kellett fordulnom megfogni a pontot. Akkor nem tűnt olyan nagynak a hibám, de most innen a rádiós pontok eredményeit böngészve még azt is el tudom képzelni, hogy akár másfél percet is bukhattam itt. Ott helyben kb. fél percnek saccoltam, de az első rádióson, ami innen három rövid átmenetnyire volt, 4:58 hátránnyal a hetedik helyen álltam, miközben a Turun Metsänkävijät futója 3:20-al volt negyedik. Minden esetre innen újra belelendültem, és a következő átmenetek alatt sikerült visszafutnom azokra, akikkel rajtoltam, illetve a Leksands OK futójára, aki a hibám alatt előzött ki. Ádám csapattársa és a finn srác továbbra sem mozogtak valami ritmusosan, úgyhogy megint én kerültem az élre, mögöttem a Leksands futójával, Mikael Kristenssonnal (2006-ban a sprinten Junior Világbajnok, és a hosszútávon meg negyedik). Ez a felállás a célig már csak annyiban változott, hogy a finn srácot és Ádám csapattársát leraktuk, Mikael meg a befutóban lehajrázott és előttem váltott. Tehát ötödiknek jöttem be, és aminek különösen örülök, hogy a hátrányom az első csapathoz képest az első rádiós pont óta nemhogy nem nőtt, de még csökkent is! Igaz csak egy másodperccel, de azért akkor is.
Ezután rövid élménybeszámoló a csapattársaknak, helyzetelemzés, levezetésként visszakocogás a szállásunkra (ami egyébként kemény 1 kilométerre is lehetett a céltól), zuhanyzás majd kajálás következett. Mire mindezzel végeztem, és visszatértem a célterületre, már befutott az általam útnak indított Ulf Troeng is. Ő is jól futott, egy kicsit lerázta a Leksandot, azaz a negyedik helyre hozott fel minket. Viszont az első három csapat mögött már elég nagy volt a lemaradásunk, és mivel az utolsó pályában még kombinációk sem voltak, elég halovány volt az esélye annak, hogy az utolsó futónk, a középső Troeng, valami csodát tegyen és felhozzon minket a dobogóra. Hát ez nem is sikerült, sőt, egészen máshogy alakultak a dolgok. Még a pálya első harmadában valahogy nagyon szerencsétlenül belépett két kisebb kő közé, amelyek megroppantottak ott valami kis csontocskát Jan talpában. Az átfutóig fel se tűnt, hogy valami nincs rendben, mert Jan nagyon keményen küzdött, és a hátránya nőtt ugyan egy kicsit az elsőkhöz képest, de az üldöző csapatok sem közeledtek túl gyorsan. Az átfutó előtt azonban választott egy rossz útvonalat, és egyszerre megjelent mögötte vagy 4-5 másik csapat is, miközben a lába is egyre jobban fájt. Amikor az átfutóban megjelent, még tartotta a negyedik helyünket, de már nagyon otrombán sántikált. Az utolsó fél órás körön fű-fa-virág megelőzte, és végül csak a 15. helyen ért célba. Kár érte, de persze az ember főleg Jant sajnálja. Az eredmény ilyenkor mindegy. Volt egy ütőképes csapatunk, kihevertünk egy nagyon rossz kezdést, és majdnem bele tudtunk szólni a végjátékba is. Én is boldog vagyok, mert jól futottam, hoztam amit vártak tőlem, talán még többet is. És nagyon nagy élmény volt! Hát igen, az meg tényleg csak kár, hogy az eredményhirdetés helyett Jant mentünk meglátogatni a korházba… Azt mondták, ha szerencséje van, akkor akár két hét múlva már futhat is vele, de ha nem kezd el gyógyulni, lehet, hogy meg kell operálni. Ez utóbbi nem lenne jó, mert akkor biztos nem futhatna a Jukolán. Ami ugye ma délutántól átvette az elsőszámú cél szerepét a klubban. (nekem azért közben lesz még egy EB is)

A verseny egyébként végül a Kristiansand OK nyerte, miután Daniel Hubmann a befutóban lehajrázta a Haldenes Emil Wingstedt-et, illetve ott volt még Michal Smola is a Södertälje-Nykvarn színeiben. Ők hárman szinte méterről méterre együtt futották végig az egész pályát, és gyakorlatilag együtt bélyegeztek a befutó ponton…
Ádám a befutó ember volt a PAN-Kristianstadban, és hatodiknak hozta be a váltójukat. Zsolti csapata, az IFK Moras OK a hetedik helyen zárt. Zsolti harmadik futóként a hetedikről a negyedikre hozta fel őket. Mindketten jól futottak. És még Doma is meg Zsebe is, meg Bandi és Máté is. Tulajdon képpen mindenki jól futott. Jó kis Tiomila volt ez!

Képek:

Akik el tudtak jönni a magyar meetingre: Ádám, Isti, Száva és Zsolti

A célterület, háttérben Rosersbergs kastélyával

A férfi verseny végkifejlete a kivetítőn GPS tracking formályában

A nagy hajrá: Hubmann már elöl, mögötte Emil és Smola

Ádám a befutóban

A győztesek

Zsolti és a Moras OK a pódiumon

Csaba

ui: eredmények, infók: www.10mila.se