Kicsit késve ugyan, de azért írnék pár sort az idei ONEB-ről. Vagyis leginkább a futásomról, hiszen a versenyen úgyis ott volt mindenki. Szóval a selejtező, az utóbbi idők trendjéhez illeszkedve, ezúttal is elég vacakul ment. Volt 2-3 nem túl jól sikerült útvonalam, 3 kisebb, és egy elég nagy pontközeli hibám. Azért persze a döntőbe jutást abszolváltam – második helyen – de Zsebe elég csúnyán lemosott. Kicsit el is könyveltem magamban a másnapi méretes zakót. Mármint hogy Istitől is, hiszen abban a kezdetektől fogva biztos voltam, hogy ki fogja nyerni a versenyt. Ádám ezt az OB-t csak elveszíthette – volna.

Szóval úgy alakult, hogy Létra indult előttem, Zsolti mögöttem, aztán Cseri, Isti és Ádám. Az esélyeket úgy latolgattam, hogy Istin és Zsoltin kívül még a még a Létra előtt induló Gábor is esélyes az Ádám mögött még kiadó második helyre, úgyhogy szoros versenyre számítottam. Úgy gondoltam, hogy közülünk is leginkább Istinek áll a zászló, hiszen Ádám mostani fölényét bekalkulálva egyáltalán nem tűnt soknak az a 4 perc különbség, amivel Isti előtte indult, és ha sikerül elfutnia vele – gondoltam – mi többiek osztozhatunk a bronzon. Ezt követően két taktikát dolgoztam ki: Nem szabad hibáznom, mert az nagy luxus, ha ilyen sűrűn vagyunk. Másrészt meg piszkosul kell erőltetnem a futást, ha akarok valamit. El is határoztam, hogy elkezdem maxra nyomi, és megpróbálom minél előbb megfogni Létrát. Aztán társaságban már talán könnyebb lesz fenntartani a sebességet, több szem többet lát, stb, a szokásos. A rajt előtt még Zsolti is felpaprikázott egy kicsit, mikor azzal kezdett el viccelődni, hogy majd a 4-esre befog – mert a 92-es kód tetszik neki… Elég gyönge próbálkozás volt ez részéről, hogy kizökkentsen, sőt talán még segített is egy kicsit összpontosítani a figyelmem.

Az egyest nyertem. A kettesre a felfelé ugyan nem ízlett túlságosan, és Ádám elég jó részidővel nyerte is, de mögötte én voltam a második. Aztán a hármasra is jól mentem, és annak ellenére nyertem az átmenetet, hogy pontközelben még mellé is futottam egy kicsit. A négyesre a felfelé megint megfogott egy kicsit, de jól megvolt. Az ötösre viszont hibáztam. Balga voltam, és nem futottam le az útra, hanem végig az oldalban maradtam, ráadásul pontközelben is eldobtam pár másodpercet, amikor a pontot meglátva elsőre nem akartam odafutni hozzá, mivel csak a bóját láttam, a sziklát nem, és ugyebár szikla lett volna a pont… (ez ilyen norvégiai utóhatás, ott a térképen jelölt sziklák általában legalább ember magasságúak…) A 6-os, 7-es rendben jött, bár utóbbira mehettem volna jobban is. Itt – Ádám egy hibájának köszönhetően – még vezettem a versenyben, de egyre inkább vártam volna, hogy utolérjem Létrát, és fusztrált, hogy mindez még nem következett be. A nyolcasra aztán kicsit elkapkodtam az útvonalválasztást. Gondoltam nem kerülök, lehet nem is vettem észre az utat, minden esetre mentem egyenesen. Ez nem is lett volna még egyébként olyan nagy baj, de útközben egy kicsit elkalandoztam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom, hol járok – azon túl, hogy egy hegyoldalban. Azt azért leszűrtem, hogy minden bizonnyal jobbra csúsztam el, de nem tudtam mennyire, és azon kezdtem el vacillálni, hogy inkább húzzak tovább jobbra, hogy akkor már szintet spóroljak, vagy visszamenjek balra a légvonal közelébe. Egy darabig így futkostam felfelé cikk-cakkozva, de aztán inkább úgy határoztam, hogy megyek tovább egyenesen és majd a gerincen helyrerakom magam. Így is lett, és onnan már rendem meglett a pont is. Nem tudtam mennyit buktam ezzel, de kicsit bosszantott a dolog, és ami azt illeti kezdtem egy kicsit fáradni is a megnyomott első harmad után. Ezt követően a kilencesre is mellémentem egy kicsit. A 10-esre viszont jól esett a lejtő, jó ívet kaptam el, újra nyertem egy átmenetet. A 11-esre aztán egy kerülő mellett döntöttem, de utólag nézve nem érte meg a dolog. Spóroltam ugyan szintet, de túl hosszú volt, egy perccel tovább tartott, mint a többieknek egyenesen. A 12-13 nem volt nagy szám, a 14-esre el is felejtettem újra bekapcsolni az agyam. Az első gerincet ki akartam kerülni, majd pedig az aljánál élesen jobbra fordulni, és még a felfutó nagy völgy tetejénél rámenni az utakra, és úgy tovább a pontig. De a gerinc lábánál elmaradt a jobbkanyar, és egyszercsak a völgy alján találtam magam. A következő pontok aztán rendben mentek, egészen a 17-esig. Kódja 74-es… Igazából itt sem volt gondom, de ez csak Mets Mikinek köszönhető. Ugyanis vele még a rajtom előtt beszélgettünk, és mesélt nekem egy előző napi hibájáról a 74-esre… Elég részletesen. Amikor megláttam, hogy ma nekünk is meg kell fogni ezt a pontot, rögtön eszembe jutott a beszámolója a térképhibáról, és gyakorlatilag ez alapján fogtam a pontot… Nos, a részidők tanúsága szerint Ádám nem beszélt Mets Mikivel a rajt előtt, hibázott is vagy négy percet… (még jó, hogy végül ezen nem múlt semmi!). Szóval itt ezzel ideiglenesen visszavettem a vezetést a versenyben, és mentem tovább a 18, 19, majd pedig a 20-as pontokra. A 21-es felé futva a felfelében kihajtottam a térképet, és szembesültem vele, hogy már csak két átmenet van felfelé, aztán downhill, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megpróbáljam mozgósítsani a tartalékaim, és kicsit megnyomjam ezt az utolsó mászást. Meg is nyomtam, fölé is másztam… Két percet hibáztam, és a pontról kifutóban már hátrafelé kacsintgattam, gondoltam, mindjárt jön Zsolti… Hát nem jött, a 22-esre pedig már rendesen eltaláltam. Ezután jött egy kis oldalazás a 23-24-re, ami csak azért volt baj, mert időközben a már meglehetősen vacak állapotban lévő cipőm elkezdte eléggé kikezdeni a talpam, és emiatt egyre kevésbé esett jól a futás. A downhill aztán megdöbbentően rosszul esett, szinte fájt, a 26-osra pedig még újfent tettem bele egy kis hibát is. A futás már nagyon vacakul ment az utolsó pár ponton, és csalódott is voltam, hogy végül egy egész pálya is kevés volt ahhoz, hogy utolérjem Létrát. Mint később kiderült, a 28-ast sikerült másodpercre azonos idővel fognunk, a 29-esre ő volt 2 másodperccel gyorsabb, a befutóra pedig én… A befutón aztán megint rajta volt a sor, hogy megverjen, úgyhogy 97 perc futás után végül 1 másodperccel végzett előttem. Amikor befutottam, úgy hallottam, hogy Kocsik Árpi azt mondja be, hogy én vettem át a vezetést 1 másodperccel Létra előtt, amivel természetesen meglehetősen elégedett voltam, de igazából akkor se keseredtem el túlságosan, amikor kiderült, hogy fordított a helyzet. Úgy értékeltem, hogy megtettem, amit meg lehetett, reálisan csak azt a két perc hibát a 21-esre kellett volna elkerülni, a többi apróság belefér egy klasszikus pályába. A végére éreztem, hogy elfáradtam, a feltört lábamat is éreztem egy kicsit a lefelékben, de így is elégedett voltam. Végülis megtettem, amit tudtam. Úgy saccoltam, hogy Ádám betolja majd 90 perc alá, és ennél fogva valószínűleg Isti is 90 perc elejével végez. Cseritől igazából nem tartottam (meg is lepődtem a nagyon jó selejtező futásán), Zsoltiban bíztam, hogy első éves juniorként még hosszú lesz neki a 16 kilis pálya (ha már egyszer nem fogott meg), úgyhogy igazából csak az bosszantott egy kicsit, hogy valószínűsítettem, hogy azon múlik, hogy 1 másodperccel leszorulok-e a dobogóról, hogy Isti mennyit fut el Ádámmal… De az élet mást hozott, Ádám a térképhibánál ugyebár eldobott 4 percet, volt még benne másik 2-3 perc hibája is, úgyhogy nem érte utol Istit! Azaz már csak későn, a pálya legvégén, és ez persze már nem jelentett túl sok segítséget Istinek. :-) Ádám végül 94 percet futott, Isti meg 98-at, enyém lett a bronzérem. Úgy érzem, kihoztam a helyzetből a maximumot, annak ellenére, hogy azért azt a pár kisebb hibáimat, és tökéletlen útvonalaimat összeadogatva, 5-6 perc között marad hiba a futásomban. Ha a 21-esre azt a két percet kihagyom, utána talán maradt volna még kicsit több lelkierőm a végére, talán fogható lett volna Ádám ideje, és ezzel ugyebár az aranyérem, de mint ahogy azt már korábban is írtam, örülök, hogy nem így lett. Hiszen ez azt jelentette volna, hogy Ádám a térképhibánál vétett 4 perces hibája miatt veszítette volna el a Bajnokságot, és így nem lett volna édes a győzelem. Most Ádám érdemelte meg ezt a bajnoki címet, a tényleg kétség kívül remek formájával, és nem tette meg azt a szívességet, hogy önhibájából elveszítse. Létra 1 másodperce miatt meg aztán végképp nem bosszankodom, legközelebb majd fordítva lesz.
Ez a „kis” írás is hosszú lett. :-)

Selejtező térkép, selejtező részodők
Döntő részidők

Csaba