Mostani beszámolóm a szokásoktól eltérően meglehetősen rövid lesz. Pedig lenne miről írni. Idei utolsó norvégiai kiruccanásom nem okozott csalódást, a Norvég OB keretében egy nagyon jó hosszú hétvégét töltöttem el Oslótól másfél órányira északra, Hamar és Løten környékén. Norvégiában ez az „összevont” Bajnokság (hosszú, közép, váltó), igazi ünnep. Van körítés, show, kihívást jelentő pályák, és persze mezőny. A nem válogatottaknak egész biztosan ez az év egyik legfontosabb versenye, mindenki itt van, aki számít. Épp ezért voltam ott én is. :-) Igaz, végülis maguk a versenyek, mondjuk úgy, meglehetősen felemásan sikerültek. A középtáv selejtezőn például simán kiestem.

De kezdjük az elején.
Szerdán utaztam ki, de aznap sajnos már nem sikerült edzést beiktatni a programba. A csütörtöki nyitó számon, a hosszútávon, energiatakarékossági megfontolásból nem indultam. A négy nap egymás utáni verseny sok lett volna, és a hét (klub szempontból is) legfontosabb eseménye a záró szám, a váltó volt. Erre feltétlen frissnek kellett maradnom, hiszen nagy elvárások voltak velünk szemben. (ha minden összejön, akár egy érem, bla-bla-bla…) Ráadásul a váltót Makro-O-val megspékelve rendezték, ami egyrészt egy kis extra odafigyelést igényelt, másrészt meg a csütörtöki napot végül az erre való felkészülés jegyében töltöttem el még Oszló környékén. (A Makro-O olyasmi, mint a Mikro, csak nem egy külön kis kört jelent, hanem bele van építve a normál pályába. Ilyenkor teleszórják a pont környékét kód nélküli bójákkal, és rossz pontfogásért büntető kör jár.) Ez egyfelől persze jó volt, hiszen specifikusan erre otthon nem igen tudnék készülni, másfelől viszont rossz is, hiszen a versenyeket aztán egész más jellegű terepeken rendezték, és bizony utólag nézve, nem ártott volna egy kis akklimatizáció hasonló terepeken.

Szóval pénteken a középtáv selejtezőinél csatakoztam be a programba. A rajtlistában négy csoportba osztva 160, döntős helyekre éhes norvég, és előttünk meg, ami elválaszt tőle, a részlet gazdag, köves terep. Előzetesen azt mondták, hogy ugyan technikás lesz, de jó lesz a láthatóság, és a futhatóság, de persze nem lepett meg nagyon, hogy ezt én egy kicsit másként éltem meg. Mást jelent náluk a jól futható terep, mint nálunk… Ettől függetlenül nem ment rosszul a futás, leszámítva egy-két átmenetet… Akár mennyire is nyugodt voltam a bejutásommal kapcsolatban, mégis sikerült egy kicsit elkapkodni a versenyzést. Nem sikerült azonosulnom a tereppel, és már a kettes pontra beletettem egy perc hibát. Aztán a hetesre is. Szerencsére kint a terepen egyik hibát sem éreztem egy percesnek, úgyhogy nem pánikoltam be, és ahol nem hibáztam, ott határozottan jól oldottam meg a részletgazdag terep állította feladatot. A 11-esre viszont volt egy hosszú átmenet, amiben egyszerűen elvesztettem a fejem és egy kicsit elvesztem útközben. Nem volt meg a térkép kontaktus, eltértem az iránytól, és egy idő után semmi sem stimmelt. Végül két és fél percet buktam az átmeneten, és ez már sok volt. Az első két hibával, neccesen ugyan, de még bejutottam volna, de ez az újabb hiba teljesen esélytelenné tette a bejutásomat. Két és fél perccel a bejutást jelentő 12. hely mögött a 22. helyen végeztem csoportomban. Hát ez nem nyert.

Másnap, miután végignéztem a döntőt, kimentem én is versenyen kívül lefutni a pályát. Eleinte nem teljesen döntöttem el, hogy verseny jelleggel fussam, vagy csak egy könnyű edzésnek fogjam fel, és inkább csak a tereppel ismerkedjek meg, de végülis győzött a verseny szellem, és a rajtból már max sebességgel indultam el. Persze hibáztam. Aztán a kettesre is bizonytalankodtam, majd pedig a hármasra belefutottam egy ugyancsak vizes mocsárba, amit végül inkább teljesen ki is kerültem. És így tovább. Nem mennék végig rajta, lényegében a rajttól a célig rettenetesen ment a „versenyzés”. De ami ennél is aggasztóbb volt a másnapi, azonos terepen rendezendő váltó fényében, hogy a rettentő köves, és sok helyen legallyazott terepen futni se nagyon tudtam. Csak bukdácsoltam… Miután befutottam, először azon gondolkoztam, hogy megmondom a klubvezetésnek, hogy valaki mást rakjanak másnap az első csapatba, mert ez nekem nem fog menni… Aztán végül valahogy erőt vettem magamon, és azt híreszteltem el, hogy csak könnyen futottam, és ezért kaptam negyed órát… Lényegében a váltó miatt mentem ki, és ha nem én lennék a második futó az első csapatban, akkor biztos, hogy hátrébb végeznének a srácok. Velem van esélyük jobbra. Valahogy majdcsak megoldom – gondoltam.

És sikerült is megoldani. Elképesztő volt a különbség a két futás között, össze se lehet hasonlítani. Miután Erik a 17. helyen küldött ki 3 perc hátránnyal, az első pár pont alatt elfutottam a környezetemben lévőktől. A négyestől kezdve egy teljesen üres erdőben futottam, de sorra fogtam jól a pontokat, egészen a tízesig. Ez is egy Makro-O-val megspékelt pont volt, úgyhogy különösen bosszantó volt, hogy egyetlen bóját sem láttam meg annak a helynek a környékén, ahova a pontot vártam. Felmerült bennem, hogy tök rossz helyre értem, de ezt azért végül elvetettem, egyszerűen csak nem értettem a dolgot. Kicsit tökörésztem, majd visszafordultam, és már láttam is közeledni a bolyt. Hamarosan bevillantak a pontok is, és gyorsan kiválasztottam melyiket kell nekem megfogni. A boly elejében folytattam utam a 11, majd a 12-es felé. Ez is Makro-O pont volt, úgyhogy kicsit megszórta a mezőnyt, de nekem ezzel sem volt gondom. (a Makro-O pontokon is kombináció volt,de azon kívül is volt farsta a pályában) Az átfutóra 12. helyen érkeztem, de egy helyet rögtön előreléptem miután kiolvasták az emit kütyüjeinket, mivel nekem minden Makro-O pontfogásom rendben volt, miközben az előttem lévő srácnak futnia kellett egy büntetőkört. Meg a boly mögöttem lévő részében is lehettek hibázások, mivel a kiskörre végül tök egyedül futhattam ki. Ott már komoly hibám nem volt, így a 11. helyen válthattam Olavot. Végül a nyolcadik helyen zártunk. Jó lett volna az első hatban végezni, de mivel 10-et hirdettek, így is kiállhattam a pódiumra, idén már másodszor. A célt végülis teljesítettük, csak a középtávért kár.

Hazaérkezésem után nem sokkal aztán gyorsan leamortizáltam magam, miután egy terepfutó edzés keretében beleállítottam egy tüskét az egyik térdembe. Megbökött egy ideget, begyulladt, tuti jó volt, hét közepén alig tudtam hajlítani. Miután a bringázás sokkal jobban esett neki, gondoltam futás helyett az is jó megteszi majd edzésnek, de erre meg defektet kaptam. Ma utazunk a Cseh OB-ra a válogatottal, úgy, hogy a héten végülis nem sok edzésnek nevezhető tevékenységet tudtam végezni. De mára már legalább nem fáj a térdem. Egy biztos, kipihenni kipihentem magam…

Norvég OB eredmények: selejtező, (döntő), közönség futam, váltó

Csaba