Vasárnap, a sprint döntővel véget ért az idei VB. Végre… Hosszú egy két hetet töltöttünk el Kijevben, kevés olyan országban jártam eddig, ahonnan úgy Isten igazából haza vágytam volna. Hát Ukrajna ilyen volt. A záró számban azért szerettem volna egy jó futást összehozni, és ezzel lehetőség szerint egy jó eredményt is zsebre vágni, de ez végül nem jött össze. Igazából nagyságrendekkel elégedettebb vagyok a futásommal, mint a középtáv döntő teljesítményével, pedig az eredményem még pár helyezéssel gyengébb is lett. Dehát sprinten egyetlen kis áramszünet sem fér bele – nemhogy kettő.

A rajtot a cél mellé telepítették a rendezők, de a nagy tömeg egyáltalán nem zavart. Ahogy elrajtoltam és a kezemben vettem a térkép, rögtön eltűntek az emberek, és csak a pálya volt előttem. Jól esett a futás, a középtávval ellentétben ezúttal fejben teljesen ott voltam, és az egyes pontot tökéletesen fogtam. A rajtbója után a kerítést használtam mankónak, majd a sétány keresztezésére figyeltem, végül pedig a pont fölötti kis házat néztem ki messziről. Ott aztán lassítottam és bekocogtam a pontért a sövényekkel határolt mini labirintusba. Nyolcadik időt futottam, ami ebben a mezőnyben nagyon jó. A kettessel úgy voltam, hogy az a legbiztonságosabb, ha nem bonyolódok bele a labirintusba, úgyhogy rövid úton kifutottam belőle. Ez is teljesen rendben volt. A hármasra a bal oldali kerülő csak egy pillanatra merült fel bennem, jobbról jobbnak tűnt, és jó is volt. Amikor elkezdtem megmászni a hegyet, egy kicsit elkezdtem előre gondolkodni, aminek következtében elcsúsztam az ideális ívtől. Miután az ötös útvonal választását eldöntöttem, észre vettem a hibát, és gyorsan felfutottam a tetőre megfogni a pontot. 7 másodpercet kaptam itt, ami egyáltalán nem nevezhető soknak. Négyesre csak irány, aztán meg az előre eltervezett útvonal az ötösre. Utólag nézve nem ez volt a jó útvonal, jobbra kellett volna menni az ösvényeken. Azért ez a bal oldali kerülő sem volt nagyon rossz, és legalább megint gondolkodhattam előre. Igaz, ez sem jött be igazán, hiszem a hatos kipipálása után, a hetesre sem sikerült a jó útvonalat kiválasztanom. Azt az ösvényt, amit már az ötösre menet is fel kellett volna használni, ezúttal sem vettem észre, és az átmenet elején átvágtam az erdőn. Ez sem volt azért olyan vészesen nagy hiba, és ha csak ennyi maradt volna a pályában, szerintem nem lettem volna elégedetlen. Viszont a nyolcasra beütött az áramszünet. A bal oldali kerülő mellett döntöttem, ami már önmagában sem volt túl jó ötlet, de a gond nem igazán ezzel volt. Úgy terveztem, hogy a házak után vágok át jobbra a réten, és úgy le a pontra, de erről valahogy teljesen elfeledkeztem. Egyszercsak azon kaptam magam, hogy a befutó pont kordonozását keresztezem, és ezzel valami nyilvánvalóan nem stimmel. Mire nagyjából rájöttem, hogy merre járok, már balról kellett kikerülnöm a 9-10-es átmenet közepén lévő házat is, és végül egészen hátulról futottam rá a pontra. Számomra kicsit hihetetlen, de ezzel az iszonyat nagy kerülővel is „csak” 40 másodpercet kaptam. A pontra nem sokkal a mögöttem indult dán futó után érkeztem, aki nem mellesleg tavaly dobogón volt ebben a számban. Elsőre az villant be az agyamba, hogyha ő idén is hozza a tavalyi formáját, akkor ez az 1 perc hátrány még nekem sem lehet olyan nagyon rossz. A kilencesre mögötte indultam, de amikor a pont előtti művelt területet elkezdte jobbról kikerülni, kicsit megingott a belé vetett hitem. Én még gyorsan korrigáltam a bal oldali kerülés felé, de a lelassítással már nem tudtam elé kerülni a pontig. A 10-esre is mentem tehát utána, de erre sem a jó útvonalon mentünk. Persze ez sem számított olyan extrém sokat, csak 10 másodpercet kaptam a legjobb időtől, de a mezőny jellemzésére azért azt is hozzátenném, hogy ezzel csak 4 futót vertem meg. A közönség átmenet nem volt semmi különös, a következőre viszont végleg elástam magam. A kiskör meg volt hurkolva, és hiába húzott a dán jó felé, én úgy éreztem, hogy okosabb vagyok, és szépen elfutottam a 14-es felé. Amikor már a kifutást kezdtem tervezgetni, akkor tűnt fel, hogy a 14-es után 13-as következik a térkép jelenlegi nézőpontjából. Egy szaftos káromkodás elengedése után, úgy 20 méterrel a 14- es előtt, fordultam egy 90 fokosat, és elindultam a 12-es irányába. Persze a kontroll oda volt, úgyhogy még innen is egy kicsit ívesen fogtam a pontot. Ez egy újabb fél perces hiba volt. Az utolsó 3 pont aztán már nagyobb hülyeség nélkül meglett, és szépen befutottam a célba.

38. lettem, de ha kerek egy perccel jövök jobbat, akkor is csak a 31. helyre fértem volna be. Igazából szerintem 30-on belüli eredményre most nem volt reális esélyem, ahhoz teljesen csont nélküli futás kellett volna. Ami persze nem lehetetlen, csak ritka. Szóval emiatt a 38. hely miatt nem is vagyok különösebben bosszús. Jó lett volna egy jó futással zárni a VB-t, de a középtávnál már így is nagyságrendekkel jobban futottam, és ez is valami.

És hát azt hiszem, hogy összességében is sikeresnek értékelhetem a VB-t. A sérülésem után nem sok élsportolásnak nevezhető tevékenységet sikerült végeznem a VB-ig és a kiutazásunk előtt én komolyan arra számítottam, hogy a selejtezők lefutása után indulok is majd haza. Ehhez képest az, hogy mindkét selejtezőn simán tovább jutottam, ráadásul a középtáv selejtezőn egy kifejezetten jó futással, az már sikerélmény. A döntők, ha így nézzük, már csak bonuszok voltak, vagyis lettek volna… És ha az egész csapatot nézzük, akkor is sikeres volt a VB. Volt 10 döntőbe jutásunk, ami az utóbbi évek tükrében nagy javulás. Ádám a hosszútávon 20. lett, ami egy kiváló eredmény. Zsolti is befért a legjobb 30 közé középtávon, Detti és Fanni meg ugyan ezt tette a hosszún. A végén még tényleg összejön egy egész ütőképes csapat 2009-re.

Eredmények, útvonalak, képek, hanganyag, stb. a VB honlapján.

Csaba