A TioMila idén sem úgy sikerült a csapatnak, ahogy szerettük volna, de mégis van pozitívum: Azok után, ahogy a verseny elején futott a csapat, a végére egész szépen visszajöttünk…
A következőkben igyekszem majd nem túlrészletezni a dolgokat, dehát egy TioMila fölött nem lehet csak úgy felszínesen elsiklani, és hát az én pályám sem csak egy volt a sok közül, hanem a híres “Långa natten”.

A csapatunk a követező felállásban futott:

1) Erik Sagvolden    11,9 km
2) Olav Lundanes   14,2 km
3) Tore Mo                 7,3 km
4) Csaba Gösswein  16,5 km
5) Thor Mella             7,2 km
6) Murray Strain    10,4 km
7) Gabor Józsa         11,5 km
8) Istvan Zsebeházy 9,5 km
9) Håkon Håversen   5,6 km
10) Søren Bobach    16,8 km

Ami azt illeti, tavaly erősebb csapatunk volt. Sok volt év végén az eligazolás, és ugyan jöttek újak is, a mérleg negatív maradt. Mindazonáltal egy jó csapatteljesítménnyel érhettünk volna el jobb helyezést, mint tavaly, dehát végül ez nem jött össze.
Az egész felállásra egy kicsit rányomta a bélyegét, hogy Erik és Olav is érdekeltek a két nap múlva kezdődő Nord bajnokságban, és Olav például a megfelelő pihenés érdekében elég konkrétan behatárolta, hogy mely pályákat hajlandó futni: első, második vagy utolsó. Erik volt eleinte a kiszemelt a Long Night-ra, de neki meg a válogatott vezetése adta ki, hogy csak rövidebb pályát futhat, ugyanis úgy találták, hogy nincs elég jó formában, és ha kiüti magát egy hosszú pályával, kiutaznia is fölösleges a NOC-ra. Szóval ő lett az első futó, Olav a második, én meg megkaptam a hosszú éjszakait.
Csütörtökön érkeztünk meg Eskilstunába, ahol rögtön egy éjszakai edzéssel kezdtünk el ráhangolódni az előttünk álló feladatra. Az edző térképek sajnos kritikán aluliak voltak, a domborzat ábrázolásuk katasztrofális volt, és a rajzolás színvonalát is krisztus előttre saccoltuk. Később kiderült, hogy csak 5-6 évesek voltak… Ez egy kicsit megnehezítette, hogy pozitív benyomást szerezzünk a terepről, de azért alapvetően szép volt az erdő, és megoldhatatlan feladatot sem jelentett technikailag. A pénteki nap még az edzés jegyében telt, de a szombat már a pihenésé volt. Ami azt illeti, kicsit többet is pihenhettem volna, és az étkezés ütemezése sem sikerült tökéletesen, és azt hiszem ez végül ki is jött a futásomon.

De először Eriken volt a sor. 23:00-kor elsütötték a tömegrajtot, amit én még a szállodai szobámból néztem az interneten keresztül. Egy élmény volt nézni is, és az is látszott, hogy Erik szépen eljött, nem taposták agyon, jó helyen volt a mezőny elején. De aztán, amit már nem láttam, hogy az egyesre csúnyán kiszállt… Vagy 10 percet hibázott, a koncentrációja oda lett, és utána is csak egyre többet veszített az élen állókkal szemben. 237. (kétszázharminchetedik) helyen ért célba 24 perc hátránnyal. Kis túlzással, itt már véget is ért a verseny a csapat számára… Innen visszajönni az első 50-be, ami a cél volt, szinte lehetetlen. Persze ha innen mindenki teljesen hiba nélkül futotta volna le a saját pályáját, még talán feljöhettünk volna, de 10 órányi tájfutásba olyan keveset hibázni szintén szinte lehetetlen… És aztán a második pályán Olav is hasonlóan teljesített. Feljöttünk ugyan egy keveset, de a hátrányunk már 40 perc volt. És aztán a harmadik pályán sem történt csoda. Az a három pálya, aminek a taktikánk szerint talán a legjobban kellett volna, hogy menjen, teljes csőd volt. És jöttem én: a 175. helyről, 55 perc hátránnyal…
A váltásra várva a kivetítőn a saját pályám második harmadát nézegethettem, ahogy az élmezőny útvonalválasztásait mutogatták GPS jeladók segítségével. A velem együtt várakozó csapavezetőnk gyorsan le is fordította, hogy a kommentátorok szerint a hosszú átmenetben körbe kell kerülni az egészet. Az az útvonal a leggyorsabb… Az is világos volt, hogy mikorra én oda fogok érni, már világos lesz… Nesze neked „Long Night”. Talán inkább hosszú hajnali! Még egy kicsit hibáznak a társak és lámpát sem kellett volna vinnem. Való igaz, hogy nappali pályát szerettem volna, de azért nem így! És hol a mezőny? Kikkel versenyezzek így? Arról volt szó, hogy majd beraknak valami jó kis bolyba, aztán lehet nyomulni! És ráadásul mindezt hajnali háromkor! Ki a bánat találta ki, hogy az éjszaka közepén menjen ez a verseny? Ez az egész egy őrültség! Békésen kéne otthon aludnom, de nem, én arra várok, hogy kiküldjenek egy16 kilis pályára, amin nekem meg kéne váltanom a világot! Ja, és persze az Østmarka 2 is előttünk van vagy 20 perccel… Egyszóval utáltam az egészet.

(a teljes térképért kattints a képre; sajnos kicsit nagy, 1mB, és kicsit zavaros is az eleje, mert eredetiben térkép csere volt, de azért azt hiszem érdemes megnézni. És köszönet érte Tomas Dlabajának :-) )

A futásom jól indult. Az egyest, kettest simán fogtam, és a futás is jól ment. Sorra előzgettem a futókat, és a kettesre utolértem egy nagyobb vonatot. Szánalmas sebességgel futottak ki a pontról, szinte fájt látnom őket magam előtt. Tovább fokoztam a tempómat, sorra mentem el mellettük, de persze közben a tájékozódás háttérbe szorult. Elvesztettem a fejem, és miután végeztem a boly megelőzésével, rájöttem, hogy idő közben a térképkontaktust is elvesztettem. Nagyjából irányba futottam, még láttam tőlem jobbra a rét csücskét, és arról is meg voltam győződve, hogy mindjárt ott lesz előttem a nagy hegy. Igazából már nem emlékszem rá, hogy végül ott volt-e vagy sem, de az biztos, hogy a következő fix pontom 2-300 méterrel a pontom mögött a cél háta mögötti nagy dózerúton volt. Innen már jól megvolt a pont… Jó 5 percet veszítettem, és ha eddig még volt is valami harci kedvem (gondoltam, hogy ha már a csapat kiszállt a versenyből, a magam „dicsőségére” még megnyerhetem a Long Night-ot), akkor ezzel a hibával az is elszállt. A négyesre tovább amortizáltam magam, a tájékozódásom romokban hevert, nem értettem semmit, és a tájolóm is úgy tűnt, mintha körbe-körbe forogna… A vasúton való átkelésnél a rendezők által épített híd baromi meredek volt, és lefelé majdnem szörnyet haltam, de az ötös aztán úgy ahogy jól meglett. A hatosra az átmenet elején szintén közel járhattam az agyhalálhoz, de aztán a dózer úton futás helyre tett. A kocogásnál kicsit gyorsabban futottam, megpróbáltam élvezni az amúgy igen kellemes éjszakát. A nyolcasra utol értem (feltételezhetően) ugyan azt a bolyt, akiket már a kettesre is egyszer, de ezúttal már nem rohantam el tőlük. Beálltam szépen a sorba, és azt képzeltem, hogy nincs egy óra hátrányom, és a sor elején valamelyik Haldenes futó diktálja az iramot. A 12-es felé újabb embereket fogtunk be, mintegy bizonyítva, hogy még nem a mezőny legelején futunk, és mivel jól esett a futás, szépen lassan felgyorsítottam, és újra elkezdtem előzgetni. A pontot már a vonat elején fogtam. A hosszú átmenet útvonal választása egy percig sem volt kérdéses, először ki sem hajtottam a térképem, és hát amúgy is mindeni arra ment. A mezőn futva többszáz méterre előre lehetett látni, szépen sorban futottak az emberek, kisebb nagyobb távolságokra egymástól. Na, itt nem kellett gondolkozni, volt előttem majd’ 3km mezőn illetve beton úton futás. A bolyt egy pillanat alatt leraktam, és csak futottam és futottam. A betonon futva már éreztem, hogy kemény ritmust futok, de nem érdekelt. Mérges voltam, és örültem, hogy nem kell tájékozódni. Nem számoltam, hogy hány ember mellett mentem el a beton úton, de 10 és 20 között volt az biztos. Aztán a pontok is simán jöttek, és ezen a részen a terep is nagyon szép volt. Fehér moha, tisztások, alapvetően jól futható fenyves. A 19-es előtt értem utol egy újabb nagyobb vonatot, és aztán hangosan felnevettem, amikor a 20-ast fogva mindenki nekiállt térképet olvasni, és útvonalat választani. Ők nem nézték a közvetítést? Biztos korábban rajtoltak… Minden esetre a beton úton ezt a vonatot is leraktam, és a réten újabb embereket értem utol. Viszont így másodjára már ezt a részt is utáltam. Mezei futás, és ráadásul már kezd világosodni is. Mire a vasúti hídhoz értem, már fölösleges volt a lámpa. A 25-ösig nyomtam tovább a ritmust, de ott, olyan 105 perc környékén, elkezdtem érezni, hogy valami nem jó a gyomromban. Még a 26-os előtt meg kellett állnom WC-re, kétszer is… Na itt jött ki, hogy a szervezetem aludni szeretett volna, és nem díjazta, hogy az éjszaka közepén erős iramú futásra van kényszerítve. Még két átmenetet csikart a hasam, volt hogy csak sétálni tudtam, és eközben egy 5-6 fős boly el is suhant mellettem… Az utolsó három pontra azért normalizálódott a helyzet, és még sikerült is utolérnem ezt a pár fős bolyt, és közvetlen mögöttük váltottam. És még csak igazából rosszul sem sikerült a futásom. A csapatvezetőnk oda volt meg vissza. Hát az biztos, hogy az első négy pályából az enyém sikerült a legjobban…

A srácok aztán az utolsó hat pályán már azt hozták, amit el lehetett várni tőlük. Egy kiugróan jó futásunk volt, a hatodik pályán az angol légiósunk az ötödik legjobb időt futotta. Végül a 75. helyen zártunk.

75. Østmarka OK1                         12:35:52
Erik Sagvolden       1:33:02  237    1:33:02 237
Olav Lundanes       1:45:24  147    3:18:26 191
Tore Mo                   1:04:24 163    4:22:50 175
Csaba Gösswein      1:56:33   89    6:19:23 139
Thor Mella                  49:14   61     7:08:37 129
Murray Strain            55:53     5     8:04:30 101
Gabor Józsa            1:09:54   80     9:14:24 98
Istvan Zsebeházy  1:02:54   69   10:17:18 87
Håkon Håversen       38:18  119   10:55:36 84
Søren Bobach         1:40:16   43   12:35:52 75

És még mielőtt elfelejtem: Lenkei Zsolti az IFK Moras OK színeiben a nyolcadik pályán a nyolcadik legjobb időt futotta! Ez igazán emberes, ezúton is gratulálok! Ők végül a 12. helyen végeztek.

Eredmények: http://www.10mila.se/2007/

Csaba