A 25 Manát követően, érthető okokból, pár nap pihenő következett könnyű futásokkal. A szezonnak azonban még közel sem volt vége, úgyhogy a hétvége már ismét a komoly edzések jegyében telt. Míg otthon az Egyéni Bajnokság selejtezője zajlott én az Östmarka hosszútávú házibajnokságán vettem részt.

A verseny tömegrajttal indult, és egy 15km-es pálya várt ránk 30 ezres turista térképpel, keresztbe-kasul az Östmarka (ami egyébként az Oslótól keletre elterülő erdőség neve) nem túl jól futható terepein. Ami a mezőnyt illeti, 4 válogatott juniorunkból 3 elindult, úgyhogy volt ki ellen futni. A verseny igen izgalmasan alakult, szinte minden ponton más vezetett. Olav (Lundanes) többször is hibázott, vagy választott rossz útvonalat, így hiába futott gyorsabban nálunk, 90 perc elteltével teljesen együtt voltunk mind a négyen az élen. Itt, az ötös ponton, volt a pályában egy kötelező 10 perces „ebédszünet”. Ennek igazából nem sok értelmét láttam, de mivel már X éve így rendezik a házibajnokságukat, és ez a hagyomány, nem volt mit tenni, meg kellett állni 10 percre. Gondoltam, hogy legalább kipihenem majd magam, de aztán, amikor újra neki kellett állni a futásnak, az sokkal rosszabbul esett, mint előtte… Pedig még hátra volt jópár kilométer nehéz terepen, és a versenyen sem dőlt még el semmi. Ráadásul a hatos pontra több útvonal választási alternatíva is kínálkozott, és sikerült is végre végleg szétszakadnunk, miután mind a négyen másfelé mentünk… Az utolsó két hosszú átmenetet pozíciómról mit sem tudva, csak a folyamatos haladásra koncentrálva teljesítettem, majd pedig a célbaérést követően elégedetten vettem tudomásul, hogy Olav mögött második lettem. Ennél jobb eredményt nem nagyon érhettem volna el, Olavot megverni egy 2 és fél órás futáson irreális elképzelés. (jelenleg :-) )

Másnap aztán, regenerálódás képpen, ismét egy hosszútávú, 15km-es, tömegrajtos versenyen vettünk részt. Annyi különbség azért volt, hogy ezt rendes 10 ezres térképpel és egy elég gyors terepen rendezték. Nameg nem házibajnokság volt, hanem egy megyei verseny, úgyhogy nem csak Olavék ellen lehetett futni. Mitöbb, a célunk pont az volt, hogy mindannyian megverjük a Haldeneseket. :-) Az ambiciózus célkitűzést azért nagyban segítette, hogy az igazán nagy nevek nem indultak ezen a versenyen – azt hiszem gondban lettem volna, ha Emil Wingsted, Mats Haldin vagy Tore Sandvik előtt kellett volna végeznem… Így azért volt esély.
És jól is ment a dolog. Mind a négyen az élmezőnyben futottunk és az idő előre haladtával szépen fokozatosan fogytak a Haldenesek. :-) Olyan 70-75 perc környékén azonban én is elkezdtem fáradni, és egy hosszú átmenetben kicsit le is maradtam. Szerencsére már nem volt sok hátra, így „mindössze” 3 perc hátránnyal a 11. helyen befutottam. Olav nyerte a versenyt Erik (Sagvolden) előtt, Tore (Mo) pedig hetedik lett – egy fránya Haldenes pedig sajnos hatodik… Ettől függetlenül azért elég jó kis edző hétvégénk volt egy héttel a Blodslitet előtt.

Hogy mi az a Blodslitet? Egy nagy hagyományokkal rendelkező, természetesen hosszútávú, és tömegrajtos verseny. A győztes időt 2 óra 40 percre tervezik, és a világ élmezőnyének számos tagja rendszeresen elindul rajta. Jó kis kemény verseny… És igazából sokat gondolkoztam rajta, hogy kell-e nekem ez a verseny a szezonom végére, hiszen ez a 2:40-es győztes idő nekem már igen valószínű, hogy egy 3 órán kívüli futást jelent, ami verseny ritmusban bizony már nem kevés. Aztán leginkább egy dolog miatt határoztam el, hogy bevállalom, ez pedig az volt, hogy az idei Blodslitet világranglista futam volt… Na nem mintha ettől előre láthatólag gyorsabban végeznék a pályával, de még szükségem volt 1095 pontra az év vége előtt, és mivel más WRE versenyen már nem terveztem indulni, kénytelen voltam a Blodsliteten megpróbálkozni a pontszerzéssel. Hogy miért volt szükségem pont 1095 pontra? Nagyon egyszerű. A verseny előtt Létra volt a legjobb magyar a világranglistán, de összesen csak nyolc apró pici ponttal előzött meg engem… A legrosszabb beszámító pontom 1086 volt, azaz ha 9 ponttal többet tudtam volna ennél szerezni… De nem tudtam.

A táv 25km volt egy Fredrikstad környéki – itteni viszonylatban – jól futható terepen. A pálya 3, egyenként 4,1km-es kiskörrel kezdődött, melyek Wannes rendszerű szakaszkombinációval voltak ellátva. Ez természetesen egy kicsit szétszórta a mezőnyt, így a harmadik térképcsere után a maradék 12,8km már mindenkinek azonos volt. Az első kiskör nagyon jól ment, és a térképcserénél mindössze két perc hátrányom volt az éppen aktuális vezetőkhöz képest. Ha ezt az arányt tudtam volna tartani a maradék 21km-en is, akkor ~12 perc hátránnyal baromi jó eredményt értem volna el. Persze azért számítottam rá, hogy ez nem fog megvalósulni, előzetesen is 3 órára terveztem a futást, az pedig elvileg 20 perc hátrány lett volna. A második kiskör is még egész jó volt, viszont a harmadikba már csúsztak kisebb hibák. Részben ennek következtében is úgy alakult, hogy az utolsó körre társaság nélkül indultam ki. Szerencsére nem kellett sokat egyedül futnom, rögtön az egyes ponton összetalálkoztam két másik futóval. Innen együtt folytattuk tovább és hamarosan újabb futókat is utolértünk. A pontokat szépen sorban fogdostuk és közeledtünk a cél felé. A kör feléhez közeledve aztán minket is utolértek páran, így már több mint 10 fős volt a vonatunk, amikor a térképet kihajtva egyszercsak egy hosszú, több mint 3 km-es átmenet tárult a szemünk elé. Természetesen több útvonalválasztási lehetőség is kínálkozott, úgyhogy szét is szakadtunk legalább 3 csoportra. Az én csoportomban csak négyen maradtunk és egy nagy kerülő útvonalat választottunk, ami nagy százalékban dózerúton haladt. Számomra ez igazából nem bizonyult jó választásnak, ugyanis a dózerúton sem tudtam sokkal gyorsabban futni, mintha az erdőben maradtunk volna, sőt, a sok puha talaj után a szilárd burkolat sem eset jól a testemnek. Az első párszáz méter után elsősorban a talpam kezdett el fájni a szöges cipőben, és mivel nyílván már amúgy is fáradt voltam egy kicsit, végül lemaradtam a többiektől. Az útonfutás végeztével az erdőben újra egy kicsit magamra találtam, és mivel innen már nem is volt sok hátra, teljesen az eredeti terv szerint, 3 óra 2 perces idővel célba értem. Viszont a probléma, ami miatt a tervezett mennyiségű WRE pontot mégsem sikerült megszereznem, az az volt, hogy a győzteseknek sajnos nem tartott 2 óra 40 percig a futás, csak 2:34-ig, és így természetesen a hátrányom sem 20 perc lett, hanem 28… Térképek tekintetében ajánlom Øystein Kvaal Østerbø térképtárát felkeresni. Eredmények itt.
Mivel sem a közvetlenül a verseny után, sem másnap nem voltam teljesen meghalva, nomeg maradandó károsodásokat sem szenvedtem, végülis örülök, hogy elindultam. Persze kár, hogy Létrát nem is sikerült végül megelőznöm a világranglistán, de egye fene, idén még lehet ő az első! ;-)

Csaba