Még csak pár napja jöttem haza Skóciából, és máris Szlovéniába indultunk versenyezni a Lipica Openre. Pesten és aztán Szlovénia nagy részén is még javában tombolt a tél, de lent Lipicán, közel a tengerhez, mindkét versenynap napsütésben, és hómentes terepen futhattunk. És nem is voltunk kevesen, közel 100 magyar mellett sok tájfutó érkezett a környező országokból is, és összesen mintegy 750 fős mezőnyt alkotunk, ami azért nem semmi egy olyan országban, ahol mindössze 150-200 tájfutó van… Pedig Szlovénia fantasztikus adottságokkal rendelkezik, gyönyörű és technikás terepeik vannak, nem is értem, hogy történhetett meg az, hogy 21 évnek kellett eltelnie, hogy eljussak ebbe a velünk határos országba!
Minden esetre idén a világranglista futam miatt szinte kihagyhatatlan versennyé lépett elő számomra a Lipica Open, és még tavaly eldöntöttem, hogy indulni fogok rajta. Időközben aztán a verseny előtti napokra még beterveztünk egy pár napos “edzőtábort” is ráhangolódás képpen. Az ötlet remek volt, de a megvalósítással annyi kis probléma azért akadt, hogy a tervezett edzőterepeken még ugyancsak nagy havat találtunk. Ennek következtében pénteken például egy 6km-es átmozgatás helyett sikerült 90 percet sportolnunk térdig érő hóban… De szerencsére ez nem volt túlzottan megterhelő így a verseny előtt, hiszen futni nem nagyon lehetett… Kicsit kár volt ezért az edzésért, hiszen a terep nagyon jó lett volna, ha nem 20-30 centi hó borítja.

Nameg, amint az a térképeken is látható, igyekeztünk volna technikai képességeinket is csiszolgatni azzal, hogy nem a rendes, hanem egy erőteljesen leegyszerűsített és mindössze az átmenetek környékét ábrázoló térképpel futottunk volna. Egyébként ami azt illeti, az adott körülmények közt nem meglepő, hogy csak hárman jutottak a pálya végére. Kovács Ádám, Bogos Tomi, és Skuló Marci voltak a legjobbak, én személy szerint a 11-es pontra elvesztem, és utána a 17-es felé rövidítettem…
Az edzés után aztán tovább autóztunk délnek a verseny helyszíne felé, de amikor még a szállásunknak helyet adó Postojna környékén is jelentős mennyiségű havat találtunk, már-már azon kezdtünk el tanakodni, hogy vajon lesz-e verseny… Ám ahogy közeledtünk Lipica felé, egyre inkább eltűnt a hó az út mellől, és végül szinte az volt az érzésünk, hogy megérkeztünk a tavaszba. Nem is volt más hátra, mint felvenni a rajtszámainkat, és elkezdeni lelkileg felkészülni a másnapi szezonnyitó, világranglista versenyre.

És hát elég jó kis mezőny is gyűlt össze a 21E kategóriában. Egyrészt voltunk vagy 80-an, ami már önmagában sem semmi – különösen a hazai létszámokat figyelembe véve – de emellett minőségileg is egész jó volt a mezőny. Több osztrák és olasz válogatott is elindult, és tőlünk, magyaroktól is csak egy-két hiányzó volt az élmezőnyből. (például Józsa Gabinak pont ezen a hétvégén kellett átvennie a diplomáját, és ezért nem tudott jönni.) Szóval elég erős, nemzetközi mezőnyben kellett számot adni a téli felkészülés eredményéről, és mivel kint igazából nem tudtam felmérni hol tartok magamhoz képest, már nagyon vártam a megmérettetést.
A rajt után aztán igyekeztem higgadtan kezdeni a versenyt, és ugyan a hármas pontra volt egy kis bizonytalanságom pontfogáskor, de mégis, egészen a nyolcas pontig igazán nagyszerűnek minősíthető a futásom. Eddig a pontig pontosan tudtam tájékozódni, és a futás is remekül ment, nem is csoda, hogy a későbbi győztes Marco Seppivel fej-fej mellett álltunk az élen. De aztán sajnos elvesztettem a fonalat, és a kilencesre egy csúnya másfél perces hibát vétettem. És sajnos igazából még ez lett volna még a kisebb baj, de a hiba miatt nem csak a fonalat, de a fejemet is elveszítettem, és a következő pontokra sorra hibázgattam, és csak ész nélkül rohantam. A 10-esre szerencsére még megúsztam hiba nélkül, de a 11-esre újabb több mint 1 perc maradt. Itt aztán találkoztam Koprivanecz Imivel is, akiről meg nem tudtam, hogy előttem, vagy mögöttem indult, így még jobban kiestem a ritmusomból. A 12-esre össze-vissza rohangásztam, és a 13-asra is csak úgy nagyjából mentem oda. A 14-es hosszú átmenetnek már a legelején elvesztettem, hogy hol vagyok, utána csak rohantam át nagyjából irányban a terepen, várva, hogy valamiről helyre tehessem magam. Aztán szerencsére ezt még pont időben sikerült is kiviteleznem, és a pontot tulajdon képpen hiba nélkül fogtam, de ezt akkor sem így kellett volna csinálni. A 15-ösre szedtem magam újra össze tájékozódásilag, de ezt követően már csak a befutó pont volt hátra, így esélyem sem volt ledolgozni a sok kis buta hibával összeszedett tekintélyes hátrányom, és a győztes Seppitől több, mint két percet kaptam. Persze az azért jelentett egy kis vigaszt, hogy még így is én lettem a második. A többiek mind többet hibáztak, mint én. A hibák miatt elveszített világranglista győzelmet nagyon bántam, de annak azért örültem, hogy jó formában vagyok, mert ez a részidőket böngészgetve egyértelműen kiderült.
térkép, részidők

A vasárnapi versenynapot éppen ezért nem akartam a véletlenre bízni, és elhatároztam, hogy nem fogok hibázni… De aztán ezt sajnos egyáltalán nem sikerült betartanom, és rögtön a pálya elejét végighibázgattam. Szerencsére csak kicsi pontatlanságokkal, apró hibákkal haladtam, nagyobb nem volt benne, de így is, amikor a hatos pontig gyakorlatilag nem fogtam jól egyetlen pontot sem, már kezdtem nagyon mérges lenni magamra. A hetes egy hosszabb átmenet volt, és ezalatt sikerült fejben rendbe tennem magam, és innentől viszont nagyon elkaptam a tájékozódás ritmusát. Sorra futottam a jó átmeneteket, és ugyan részidőket még nem tudok (a rendezők valamit elkavartak az eredményekkel), de biztos vagyok benne, hogy ezen a szakaszon alapoztam meg a későbbi meglehetősen nagy előnyömet. A 7-es ponttól a 21-es befutó pontig egyetlen egyszer hibáztam, a 15-ösre (ami viszont sajnos egy nagyobbacska volt), de ezt leszámítva igazán remekül ment a versenyzés. A spíker pont bemondta, hogy még négy percem van beérkezni, ha nyerni akarok, amikor megjelentem a befutó ponton, és kényelmesnek nevezhető előnnyel megnyertem a 2006-os Lipica Opent. És hát ugyan egyik nap sem futottam olyan túlzottan jól, sok volt a hiba és a pontatlanság, de egy győzelemmel kezdeni az évet, azért mégsem olyan rossz. Kicsit hasonlít ez az egész a tavalyi Spring Cup-ra, ahol hasonlóan ehhez a mostanihoz, nem túl jó futással, de mégiscsak sikerült nyernem, és ez mindenképpen bíztató a szezon további versenyeire tekintettel. Egyébként másodiknak végül Kovács Ádám futott be, és Dénes Zoli lett a harmadik. (igen, a képen nem ez látható, ugyanis a rendezők olyannyira elnézték az eredményeket, hogy Dénes Zolit hirdették ki másodiknak, és az olasz Marco Seppit harmadiknak…)
térkép, részidők

Minden esetre a következő versenyem a dániai Spring Cup lesz, ami már csak azért is különleges lesz idén, mert itt fogunk Istivel és Józsa Gabival először az új, norvég klubunknak, az Ostmarka OK-nak futni. De egyébként is jó versenynek ígérkezik, hiszen a nyáron rendezendő VB miatt a szokottnál is nagyobb az érdeklődés a versenyre, és az F21E-t ketté is kellett bontani a sok nevező miatt. Igaz, most még ott is hó van a terepen…

Minden esetre a Spring Cup és a Hosszútávú OB felkészülés érdekében, múlt héten még volt egy utolsó, igazi alapozó hetem, ami azt hiszem egész jól sikerült. Edzés jelleggel elindultam például a Dél-Alföldi Hosszútávú Bajnokságon, ahol így egy kicsit sikerült el is veretnem magam. Zsebe Isti ugyanis nagyon jól futott, én meg kicsit fáradt voltam az előző napi edzésektől, és ennek nyomán mintegy 15 perc különbség alakult ki kettőnk között. Most vasárnap pedig még egy újabb hosszú futás keretében lefutottam a tavalyi HOB junior pályáját, előtte és utána egy-egy 6km-es futással megtoldva, így összesen 30km-t teljesítve, ráadásul mindezt hóban, és szintes terepen… Azt hiszem ez megfelelő felkészülés volt a két hét múlva esedékes alföldi HOB előtt.

Csaba

Ez a tél félelmetesen gyorsan elrepült! Amikor ezeket a sorokat írom, már csak egy hétvége választ el attól, hogy hazarepüljek. Három és fél hónapos Skóciai tartózkodásom vége vészesen közeleg, miközben olyan érzésem van, mintha éppen csak pár hete jöttem volna ki. Sok minden nem úgy sikerült, mint ahogy terveztem, de voltak olyanok, amik messze felülmúlták a várakozásaimat, és összességében, azt hiszem megérte kijönni. Jó tapasztalat volt ez a tél minden tekintetben.

Érdekes volt egy telet úgy végig edzeni, hogy nem kellett hóban futnom egyetlen egyszer sem. Bár lehet, hogy ez ma délután változni fog…. Ugyanis igencsak meglepő módon, ezekben a percekben itt Edinburghban szép nagy pelyhekben esik a hó! (lásd a képen) És mivel a mai edzést délutánra terveztem, úgy néz ki, mégiscsak fogok hóban futni kinttartózkodásom alatt. Igaz, ma már tavasz van, és nem tél. :-) Nameg, ahogy az otthoni híreket hallom, az is elképzelhető, hogy otthon is lesz még pár havas edzésem, szóval úgy néz ki mégsem sikerül megúsznom az idei havas edzéseket.

Minden esetre a hómentes tél alatt sikerült egy-két igazán nagyszerű helyre eljutnom itt Skóciában, és ezeken egy-két igazán nagyszerű edzésem is volt! Legutóbb például a 99-es Skóciai világbajnokság terepein futottam, és kicsit versenyeztem az akkori világbajnokkal, Björnar Valstad-al is. Na jó, igazából csak képletesen. :-) Az edzés keretében az egykori világbajnoki klasszikus pálya egyik átmenetét teszteltem, hogy melyik útvonal a legjobb. Sajnos a teszt nem volt igazán sikeres, mert a VB óta sokat lassult az erdő, ugyanis volt pár vihar, ami sok fát kidöntött, és a földön is sokkal több gally volt most, mint 6 éve. Ennek nyomán a részidők nem igazán összehasonlíthatóak, és az is szintén megmagyarázható, hogy miért is nem vertem tönkre Björnart. :-) A térképen Björnar eredeti VB-n futott útvonala látható, nameg az én útvonal teszteléseim.

Az első futásom alakalmával, mivel nem voltak kint pontok, kicsit bizonytalan voltam a 16-os pont helyét illetően, ugyanis a horpadás elég jelentéktelen volt, és a pont helyen nem volt egyértelmű. Szóval ez a részidő körülbelül fél perccel jobb lehetett volna, ha van kint egy bója, mert ennek hiányában egy kicsit körbenéztem a környéken… Aztán egy kerülő útvonalon szépen visszafutottam a 14-esre, és jöhetett a következő útvonal, majd pedig egy harmadik. A harmadikban azt hiszem, már egy kicsit fárad voltam, nem mentek úgy az emelkedők, mint elsőre. De aztán még hátra volt az edzésemből a 17-es átmenet lefutása is, amely szintén nem sikerült rosszul, de elég sok helyen volt probléma a kidőlt fákkal. Ettől függetlenül ez egy nagyon jó kis edzés volt, mégha nem is vertem meg benne a világbajnokot! :-)

Hát nagyjából így edzegettem mostanában, a részletek megtalálhatóak a februári edzésnaplóban, ami a napokban szintén felkerült. Sajnos azért ez a hónap sem lett “tökéletes”, a végére azt hiszem kicsit sok volt a terhelés, és ez a leggyengébb ponton, a bokámnál jelentkezett is… Viszont úgy látszik tényleg erősödött az elmúlt időszakban, ugyanis a szombati kis félrelépést követően mindössze két nap kellett ahhoz, hogy olyan állapotba kerüljön, amivel ezt a mostani hetet már az eredeti terv szerint tudtam végezni. Azaz ezúttal mindössze egy hétvége ment rá a ficamra, és még az sem teljesen, hiszen már vasárnap is tudtam futni vele, csak nem annyit, és nem úgy, ahogy terveztem. És lehet, hogy direkt jó volt ez a kis extra pihenő, mert már kezdtem fáradt lenni, márpedig egy hét múlva indul a versenyszezon, és oda friss erő kell!!!

Szóval hamarosan kiderül hogy sikerült ez a Skóciában töltött alapozásom. Az biztos, hogy a decemberi sérülésem miatt nem lett annyira jó, mint szerettem volna, de azért azt hiszem, januárban és februárban tudtam olyan szinten edzeni, ami valahol majd meg fog mutatkozni a későbbiekben. Most még egy utolsó edzőhétvége vár rám jó kis Skót terepeken, aztán utazok is haza. Már csak négy és fél nap…

Csaba
március 3.