Lassan már közeleg a 2005-ös szezon vége, egy olyan szezoné, amely ismét elég felemásra sikeredett. Ígéretes kezdés után erőteljes visszaesés mutatkozott elsősorban a bokám miatt, de így őszre végre újra sikerült eredményeket felmutatnom. Sajnos mostanában újfent akadozott a honlapom frissítése, pedig lett volna miről írni. A tájékozottabbak tudhatják milyen eredménnyel zárult a Junior Európa Kupa Ausztriában, illetve azóta már lezajlott az Egyéni OB is. Most igyekszem pótolni ezen hiányosságokat.

Legutóbbi bejelentkezésemet azzal zártam, hogy “Most úgy érzem, jó formába kerültem, most össze kell jönnie!”. És pontosan ez is történt: most összejött! A Junior Európa Kupa, amely a sérülésekkel tarkított VB után az elsőszámú versennyé lépett elő, a lehető legjobban sikerült. A fő számot, a hosszútávot 3 perces előnnyel nyertem! Sajnos a mezőnyök nem voltak igazán erősek, csak a Norvégok képviselték Skandináviát, a Csehek és a Svájciak is “B” csapattal jöttek, de ennek ellenére maximálisan elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, mert úgy gondolom ezzel a futásommal erősebb mezőnyben is hasonló eredménnyel végeztem volna. Rövidtávon egy közepes futással is az előkelő második helyet sikerült megszereznem miután Tóth Ádám elvesztette a versenyt az utolsó előtti ponton. De erről és a váltóról is részletesebben olvashattok a versenyek menüpont alatt, ahol megtaláljátok a Tájolóban is megjelent írásom kibővített változatát, illetve a két egyéni számról egy-egy részletes elemzés is elérhető.

Két héttel a JEK után már itthon, a Normáltávú Egyéni Bajnokságon versenyeztem. Akárcsak a Középtávú OB-n, most is felnőttben indultunk, de ezúttal sikerült megnyerni az “ügynek” Kovács Ádámot is, így a teljes junior váltó felnevezett. Középtávon még nem igazán sikerült bizonyítani, hogy nem volt elhamarkodott ötlet a felnőtt mezőnyben futni az OB-t is, de ezúttal mindhárman pontszerzőként végeztünk, ketten ráadásul dobogón. Nyílt bajnokság révén a versenyt a Szlovák Davidik Marian nyerte, mögötte Józsa Gábor (a képen) szerezte meg a Magyar Bajnok címet, Kovács Ádám lett a második, és még én is felállhattam a dobogó szélére. Gábor 22, Ádám 19, én 20 éves, hát nem tudom volt-e már ilyen alacsony az átlagéletkor felnőtt OB dobogón… Én személy szerint örülök, hogy így alakult az eredmény, és a saját futásommal is teljesen elégedett vagyok. Gyakorlatilag semmit sem hibáztam, fizikailag ennyit tudtam kihozni magamból, Gábor és Ádám pedig jobban futnak.
Ugyan nagy verseny volt, de erről mégsem fogok különösebben részletes beszámolót készíteni, ugyanis nem sok minden történt. Technikailag a terep adottságai olyanok voltak amilyenek, nem volt rossz, ilyen is kell, de elemezgetni nem nagyon tudom. Útvonalválasztás nem volt a pályában, nem is nagyon lehetett volna. Maga a verseny, meg elég egysíkú volt. Fogtam egymás után a pontokat, nem értem utol senkit. Zsebe Isti indult előttem, de nem sikerült megfognom, noha az utolsó pár átmenetben egyszer-egyszer bevillant a háta a távolban. Ez volt talán az egyetlen említésre méltó történés az egész 85 perces futásomból. Gábor és Ádám futásába csúszott pár perc hiba, amelyek nélkül megszoríthatták volna a Szlovákok kiválóságát, de így csak egymással versenyeztek. Létra a hatos pontra tett bele egy 3 perces hibát, ami a dobogó elvesztését jelentette neki, anélkül engem biztosan megvert volna. Nagyjából ennyi. A versenyek alatt elérhető pár fénykép a versenyről, némi kommentár kíséretében.

Újabb egy hét elteltével egy 2+2 napos versenyhétvégén élveztem a késő őszi napsütést. A Bükkfennsík Kupa és az Eger Nagydíj remekül illeszkedett a hosszúhétvége programjába. A baj csak az volt, hogy a Bükkfennsík Kupa versenyei nem igazán tetszettek. Maga a terep sem volt jó választás miután az utóbbi időben igencsak felnőtt a gaz, és az egyébként jó fónagysági célhelyről még a felnőtt pálya is éppen, hogy csak érintette a terep jó részeit. Így a verseny túlnyomó többségében maradt a terep kevéssé élvezetes, értéktelen része. Ezen kívül a térkép sem tetszett, és úgy gondolom a pályakitűzés sem érte el egy kétnapos világranglista futam színvonalát. Első nap már az elején elment a kedvem az egésztől, és a fél pályát lekocogtam. Másnap a pálya eleje fent vezetett a Kisfennsíkon, a térkép használható részén, és ezen a szakaszon jól is ment a verseny. Aztán félpályánál véget ért a tájfutás és maradt valami egészen más. Ezt azzal jellemezném, amit az egyik velem futó szlovák versenyző mondott a pálya utolsó harmadában: “Did we get the correct map?” (Biztos, hogy jó térképet kaptunk?) Nem hinném, hogy jó reklám volt a magyar tájfutásnak, szerintem ő nem jön többet. Minden esetre a pálya ezen szakaszát is úgy ahogy lefutottam normális ritmusban. Ugyan ezúttal is teljesen elment a kedvem az egésztől a végére, de lement lendületből. Futottam azok után, akiket korábban befogdostam, nem erőltettem a futást, és ennek köszönhetően az utolsó három ponton ki is kaptam. 30 pontunk volt, a 27-esen még vezettem, de a célba már 20 másodperccel Marian Davidik mögött érkeztem. De mindez egy kicsit sem érdekel!
Hétfőn az Eger Nagydíjjal folytatódott a program. Az Eger belvárosi futás nagyon kellemes dolog volt a hétvége után. Sajnos Kovács Ádám nagyon otthon érezte magát és majdnem két perccel lemosta a mezőnyt a 30 perces futás alatt. Én Marian Davidik és Lukas Bartak mögött a negyedik helyen végeztem. Ez az intenzív atlétikus futás meghaladta a képességeim, félpályánál belezsibbadtam, és csakhamar két fél-fél perces hibát is elkövettem. Volt még egy kisebb az elején is, és a végén a várban is hibáztam egy kisebbet, összesen úgy másfél perc maradt benne. Hiba nélkül is egy percet kaptam volna!
A négy napos versenyhétvégét kedden a Mátra északi lejtőin zártuk. Már elég fáradtan érkeztem erre a napra, nem tudtam erőt vinni a futásomba, a köves tereppel nehezen birkóztam meg.

Még két verseny van hátra az évből. A Spari Kupán felnőttben futok, aztán pedig Velencében búcsúzom a junior kategóriától. De az igazi érdekesség ezután fog következni. A jól értesültek már tudhatják, hogy a következő hónapokat Angliában fogom tölteni. Erről most még nem írnék túl sokat, reményeim szerint majd kintről is tudok jelentkezni és akkor beszámolok részletesen.

Csaba

0. Davidik Marian 1. Józsa Gábor 2. Kovács Ádám 3. Gösswein Csaba

A hagyományosan legrangosabb OB-t idén Kiskunhalas mellett rendezték a szegediek, a tőlük megszokott magas színvonalon.
A terep egy eddig még nem használt, de jellegében már ismerős tipikus homokbuckás alföldi erdő. Technikailag nem túl nehéz, útvonalválasztást szintén nem nagyon kínáló terep. A feladat tehát a koncentráció magas szinten tartása és a hibák elkerülése volt. Egy 16km-es meglehetősen monoton futást igénylő pályán nem egyszerű feladat. A legjobban a szlovák Davidik Marian oldotta meg ezt a feladatot, és 80 perces idővel futott a célba. Mögötte szoros versenyben Józsa Gábor szerezte meg a Bajnoki címet.

Szombaton a selejtezőkkel kezdődött a verseny. Itt még esős időben futottunk, de másnapra már kisütött a nap és nagyon kellemes őszi idővel járult hozzá Bajnokságunk lebonyolításához. Itt még nem kellett túlzásba vinni a futást, aki elég jó ahhoz hogy a döntőben eséllyel induljon, annak be kell tudnia jutnia könnyebb futással is.

A két kép közt van három apró különbség. A helyes megfejtők közt hetente kisorsolok valamit. :-)

Isti előttem indult a döntőben és annak ellenére, hogy a pálya utolsó negyedében be is villant néha a háta előttem a távolban, megfogni nem tudtam. Kiegyensúlyozott futással ő is előkelő helyen ért célba, így mindhárom junior pontszerzőként végzett felnőttben!

Az én futásom elég jól sikerült. Hibázni szinte nem hibáztam, ami bennem volt fizikailag azt ki is futottam magamból. Nem esett túl jól a monoton ritmus, hiányoztak a hegyek, a felfelék és lefelék. Talán a képből is látszik milyen görcsösen futottam már a pálya végén.

Gábor is és Ádám is hibázott egy keveset, de kiemelkedő fizikai felkészültségüket kamatoztatni tudták ezen a terepen, és mindössze 4 másodperc különbséggel értek célba a végén. Jó látni, hogy ilyen szoros versenyben dől el egy OB Bajnoki cím, ez mindenkinek csak használ. Persze nem jó érzés 4 másodperccel kikapni, bár azt hiszem ezt még nem tapasztaltam. Én 2 illetve 3 másodperccel szoktam második lenni. :-)

Rövid kis beszámolóm ezzel véget is ért volna, biztos vagyok benne, hogy lesz még OB, amiről többet fogok írni!

Október első hétvégéjén ismét felkerekedtünk, hogy megméressük magunkat a nemzetközi mezőnyben. Az úti cél Graz volt, a Junior Európa Kupa központja. A Junior EK egy olyan verseny, melyen ifi és junior kategória van a két egyéni számban, váltón pedig férfi és női. Valahol az Ifi EB és a Junior VB közt lehetne elhelyezni, ha rangsort akarnánk felállítani. És ez a mezőnyökön is meglátszott. A svájciak és a csehek gyakorlatilag „B” csapattal érkeztek, valószínűleg a válogatotthoz közel lévőknek biztosítottak így versenyzési lehetőséget. A svájciaktól a Junior VB-n középtávon győztes Hertner Fabian és a normáltávon második Rüedlinger Andreas is hiányzott, a cseheknél pedig szintén nem a két héttel korábban rendezett Cseh OB dobogósai indultak. A Skandinávokat egyedül a norvégok képviselték, de ők viszont teljes csapattal. Legnagyobb örömünkre a hosszútávon világbajnok Lundanes Olav is itt volt, és juniorban futott, annak ellenére, hogy még csak 18 éves. Adott volt a lehetőség a visszavágásra a Junior VB-n elszenvedett vereségért! Tehát az elmúlt évekkel ellentétben idén mi is kiállítottunk egy csapatot és 6-3 lány illetve 5-5 fiú képviselhette Magyarországot az eseményen.

A programunk csütörtökön kezdődött, amikor kiutaztunk Grazba és részt vettünk egy edzésen. A megismert terep azt hiszem tipikus osztrák terepnek mondható. Túlnyomó többségében jól futható fenyves, helyenként zöld foltokkal tarkítva, a domborzatot pedig lefutó völgyek és gerincek teszik változatossá. Az egyetlen kellemetlenséget az elmúlt hetek esős időjárása miatt kialakult saras, csúszós talaj és néhol a felnőtt szeder jelentette. A terepbemutató végeztével hazaautóztunk Szentgotthárdra és ott töltöttük az éjszakát. Pénteken a reggeli indulás előtt Zsebe Istivel még futottunk egy rövid átmozgatást, hogy a délutáni rövidtávú szám előtt a lehető legjobb állapotba hozzuk magunkat. Ezután visszautaztunk Grazba és elfoglaltuk a hivatalos szálláshelyünket. A déli ebédet követően nem volt sok időnk sziesztázni, a verseny „0” ideje rohamosan közelgett.

Az idei Európa Kupán a sprintversenyt nem városi környezetben rendezték, hanem rendes erdőben 1:7500-as térképen. A 17-20 perces győztes idők miatt pedig már-már rövid középtávnak is lehetett volna titulálni ezt a versenyszámot. (A Junior VB-n ugyebár 21 perccel nyerte Fabian Hertner a középtávot.) Személy szerint mindezeknek maximálisan örültem, hiszen a városi sprint nem tartozik a kedvenc versenyszámaim közé, ellenben az ilyen rövidtávú versenyek annál inkább. A pályánk első fele hemzsegett az útvonalválasztásoktól, az egyes pontra rögtön három alternatíva is volt. Tóth Ádám fantasztikusan futott, sorra kiválasztotta a legjobb útvonalakat, és hibátlanul végre is hajtotta őket. A pálya első harmadában 20-30 másodperces előnyre tett szert, amelyet egészen a nyolcas pontig őrzött, de a kilencesre – rövidtávú versenyről lévén szó – hatalmasat hibázott, és kiengedte kezéből a győzelmet. Pedig innen már csak a befutó pontig kellett volna eljutni, és oda is szalagozáson… Ezek után az én ölembe hullott a második hely, amely kapcsán kicsit olyan érzésiem voltak, mint a 2003-as szlovákiai Ifi EB sprinten, amikor Kovács Ádám pontkihagyása miatt lett Zsebe Isti Európa bajnok, én meg második. Csak ezúttal Tóth Ádám volt az, aki elveszítette a győzelmet… Az eredi sprint egyébként az egész mezőnyt megtréfálta, mindenki rengeteget hibázott. Az én futásomban például 30-40 másodperc maradt pontközelben és az első három pontra rossz útvonalakat választottam, ami durván fél percbe került. És ezzel dobogóra lehetett állni, ritka az ilyen sprintverseny!
A két egyéni számról készítettem egy-egy pályaelemzést, az ide kapcsolódó elérhető innen.

Szombaton a normáltávú versennyel folytatódott a program. Magunk közt szólva a rendezők nem álltak mindig a helyzet magaslatán, nagyobb zökkenő nélkül megrendezték ugyan a versenyeket, de leginkább az információ áramlás terén bizony komoly hiányosságok voltak. Ezen a napon például csak reggel tudtuk meg, hogy a célból majd buszokkal visznek minket a rajtba, ahonnan pedig megfeledkeztek a ruhák és táskák visszaszállításáról gondoskodni. Már javában rajtoltak az első indulók, mire sikerült megoldani ezt a problémát, és kerítettek egy kisbuszt, amivel oda-vissza furikázhatták a csomagokat. De az ilyen apróságokról megfeledkezve mindannyian igyekeztünk inkább az előttünk álló versenyre koncentrálni. A pályákban ezen a napon is leginkább talán az útvonalválasztáson volt a hangsúly, mivel pontközelben nem nagyon volt olyan komoly feladat, mint mondjuk a svájci VB-n. Én azt hiszem eddigi egyik legjobb futásomat hoztam össze, az egész pályában összesen nem nagyon maradt több fél percnél, és ez is csak egy-egy nem teljesen tökéletes útvonal miatt. Kovács Ádám is hasonlóan jó futást produkált. Egyszer útvonalban kétszer pedig pontközelben kapott nagyjából 1-1 percet, és ezzel ki is alakult köztünk a 3 három perces különbség, ami még mindig elég volt neki a második helyre, és ezzel kettős győzelmet arattunk! A 18 éves Junior Világbajnok rövidtávon elkövetett hibája után ezen a napon sem alkotott olyan kiemelkedőt, mint a Junior VB-n, és csak az ötödik helyet tudta megszerezni. Kicsit sajnálom, hogy nem volt erősebb a mezőny, mert kíváncsi lettem volna, mire lett volna jó ez a futás, ha a legjobbak is mind itt vannak. Persze így is nagy elégtétel volt ez az eredmény a Junior VB-ért, de azért mégsem lettem Világbajnok… Minden esetre erről is elérhető a pályaelemzés innen.

Vasárnap a váltóra került sor. A záró versenyszámban minden ország annyi váltót indíthatott, amennyit csak tudott, azaz teljes csapat esetén 4-4-et. Mi 9 lány és 10 fiúból álló csapatunk mellett 3-3 váltóval sorakoztunk fel a tömegrajtoknál. A csapatösszeállításoknál nem akartuk túlbonyolítani a dolgot, és a jövő évi Ifi EB és Junior VB felkészülés érdekében a „fix” csapatokhoz inkább nem nyúltunk. Tehát gyakorlatilag voltak ifi és junior váltóink, nem keveredtünk. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az előző nap után a mi váltónk milyen tervekkel vágott neki a versenynek. A „megszokott” felállásunkon (Ádám kezd, Isti befejez) azonban változtattunk, mert ez a sorrend már többször nem jött be igazán. Ezúttal én kezdtem, Isti volt a második, és Kovács Ádámnak jutott a befutó poszt.

És elrajtoltunk. Az első átmenet egy szép hosszú húzás volt keresztül egy hegyen, alaposan megszórta a mezőnyt. Az én egyesem volt a legmesszebbi pont, még jó 70-80 méter volt a pontomig, amikor már keresztbe futkorásztak körülöttem a közelebbi pontokat leggyorsabban fogók. A pálya közepén is jól muködött a Farsta, szépen szétszedte a mezőnyt, önálló tájékozódásra volt szükség. Ráadásul ezen a szakaszon egy sűrű fenyvesben kellett megfogni 2-3 pontot az igencsak hullámos oldalban, ez volt a legtechnikásabb része a pályának. Itt értem utol Szabó Bandikát, akinek szintén rövidebb volt az eleje, de innen megegyezett a hátralévő pályánk, és csaknem végig együtt is maradtunk. Kiérve a zöld részből, nem láttam előttem senkit, csak mögöttünk jöttek páran, de úgy sejtettem, hogy egy-két embernek azért kell lennie előttünk is. Amikor a 10-es pontot fogtam már csak egyetlen angol srácot láttam mögöttem is, de a 11-es hosszú átmenet végén egyszerre megjelent mögöttem egy egész tucat ember. A csehek ifi tehetsége Kodeda Stepan előre állt, és alaposan elhúzta az egész vonatot. 100 méterrel csúsztunk mellé a pontunknak, és ezt a 100 métert aztán csak két perc alatt sikerült leküzdeni. Sajnos a hibázásból elég rosszul jöttem ki, a vonat hátsó harmadába kerültem. Ezután már csak az átfutó és a kiskör volt hátra, és a vonatunk végéről nem sikerült előrébb kerülnöm. A 13. helyen váltottunk, Bandika is befutott mögöttem 8 másodperccel a 14. helyen. Kiderült, hogy az egyik svájci váltó az egyik norvéggal fej-fej mellett váltottak az első két helyen, és utánuk a mi vonatunk jött két és fél, három perccel lemaradva. Tehát a hiba előtt durván fél perc hátrányunk volt és 4-5. helyen futottunk… Minden esetre Zsebe Isti és Kerényi Máté is nekivágtak a pályának. Isti a pálya első felében felfutott az élbolyra, de sajnos nem sikerült befutnia velük, és még az átfutó előtt újra visszacsúszott, végül csak 2 helyet tudott javítani az eredményünkön. Az élen ekkor a mellékelt ábrán látható két norvég váltó váltott. Mögöttük nem sokkal a csehek és a svájciak, majd szépen sorban a többiek. Kovács Ádám azonban ma is hozta jó formáját, és az átfutónál a harmadik helyen bukkant ki az erdőből. Az első két váltó (norvég és cseh) egy perccel volt előttünk, őket megfogni már nem volt esélye a kiskörön, és sajnos mögötte nem sokkal jött a svájci váltó befutó embere is. És ez lett a vesztünk. A kiskörben egy ici-pici hiba után a svájci megelőzte Ádámot, és utána már nem tudta visszaelőzni, 9 másodperccel mögötte érte el a célvonalat.

Annak ellenére, hogy itt is, akárcsak a Junior VB-n, legalább kétszer buktuk el az érmes helyezést, ennek most mégis tudtunk örülni. A negyedik hely azért már mégsem olyan rossz, még ha szebb befejezést szerettünk is volna. Mivel a junior világversenyektől Isti és én is ezzel elbúcsúztunk, kétséges mikor fog újra felállni ez a váltó, ha még fel fog egyáltalán. A felnőtt kategória már egy más világ, talán soha többet nem fogunk így együtt egy váltóban futni. Olyan jó lett volna éremmel zárni le ezt a közös korszakot!

A váltó végeztével a csapat egyik fele tovább utazott Szlovéniába, egy rövid edzőtáborba, hogy a jövőévi Ifi EB terepeivel ismerkedjenek, mi juniorok pedig hazafelé vettük az irányt. Azt hiszem, egy jól sikerült versenyen vagyunk túl, ismét megmutattuk, hogy ahogy Janó mondaná „a jövő a lábainkban van”.