A svájci edzőtábor utáni héten máris újfent Csehországban versenyeztünk. Ezúttal szép nagy csapattal mentünk, hiszen a Cseh Sprint OB, illetve a másnapi Continental Cup is válogató versenynek volt kijelölve az ifiknek, és utóbbi a junioroknak is. Azt hiszem, nem kell különösebben részleteznem, hogy a sprint versenyekért nem rajongok különösképpen, de ez a verseny kimagaslott kategóriájából. Volt benne minden, ami egy sprintversenyt élvezetessé tehet. A pálya első fele igazi csemege volt. A szűk utcácskák, lépcsők, és sikátorok közötti navigálás biztosította a magas színvonalú tájékozódási feladatot. A térképet már kiolvasni sem egyszerű, az útvonalválasztás szinte minden pontra feladat, a végrehajtása pedig végképp nehéz nagy sebesség mellett. És persze minden nagyon hirtelen jön, pillanatok alatt kell dönteni.
Noha nem sikerült tökéletesen ez a rész, mégis nagyon élveztem. A négyes pontra két szerintem nagyjából egyenrangú alternatíva kínálkozott. A fölső talán azért lett volna egy picivel jobb, mert egy hajszálnyival kevesebbet kell benne tájékozódni. Minden esetre én az alsó verziót vettem észre, és hajtottam végre egy kis hibácskával az elején, amikor majdnem beugrottam egy házzal előbb. Az ötös pontra aztán egyértelműen hibáztam. Nem vettem észre, hogy hol lehet elfutni a kerítés és a kőfal közt, így csak a kőfalat fentről megkerülve tudtam a pont felé fordulni. Nyílván túl gyorsan hagytam el a pont környezetét, és már elhaladtam mellette, mire felnéztem. A hatos pontra megint két alternatíva volt. Amelyiket én választottam a hosszabb, de biztonságosabb volt. A másik azért lehetett volna kevésbé biztonságos, mert nem tudtam kiolvasni, hogy a pontot meg lehet-e közelíteni abból az irányból. Mint később kiderült meg lehetett volna, de a térképről ez elég nehezen látszik, pláne futás közben.

Hatos átmenet hármas négyes ötös hatos hetes 3. Kovács Ádám 0:18 ( 5) 1:09 (16) 0:38 (29) 0:32 (11) 0:15 (1) 4. Tóth Ádám 0:22 (21) 1:13 (23) 0:23 (2) 0:36 (16) 0:18 (11) 10. Kovács Robi 0:41 (30) 1:27 (29) 0:29 (23) 0:29 ( 3) 0:17 ( 5) 16. Gösswein Csaba 0:16 ( 1) 1:01 ( 6) 0:31 (27) 0:30 ( 6) 0:16 ( 2) Legjobb részidő 0:16 0:54 0:22 0:25 0:15

Ezek után két futósabb átmenet következett, és a nyolcas ponton a második helyen álltam egy másodperc hátránnyal. A következő két pont egy meredek susnyás, sziklás oldalban volt. Ez volt ez egyetlen része a pályának, ami nem tetszett, márcsak azért sem, mert a 10-esre egy jó nagyot hibáztam. Két percet szórakoztam el vele, mire megtaláltam. Ebben az átmenetben 2:07-el volt kevesebb a legjobb részidő, a végén pedig mindössze 2:01-et kaptam a győztestől… A pontot végül a mögöttem induló Dlabaja Štepánnal együtt fogtam, és aztán udvariasan előre is engedtem. Kicsit kedvetlenül folytattam a versenyt. De a későbbi ötödik helyezett sebességét annyira lassúnak találtam, hogy egész felbosszantott, hogy egy “ilyen” utolért. Úgyhogy az átmenet közepén sebességet váltottam, kiléptem mellé, majd otthagytam. A következő átmenetet megnyertem. Aztán egy második részidő, majd egy negyedik a rövid fordító pontra, és a 15-ösre ismét egy második részidő. Ezalatt 11 másodpercre növeltem előnyömet Dlabaja Štepánnal szemben, aki a kilences ponton aktuális hetedik helyéről időközben feljött a második helyre.

A 16-os átmenet aztán ismét igazi ínyencség volt. Ilyen átmenetek miatt érdemes sprint versenyen indulni. Sokalternatívás, nehezen áttekinthető útvonalválasztás, kiélezett küzdelem közben, nagy nyomás alatt, hogy a gyorsan megszülessen a döntés. Előre gondolkodni pedig sprint versenyen nagyon nehéz a rövid átmenetek miatt. Kicsit sokkolt is az átmenet mikor megpillantottam még a 15-ös megfogása előtt. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem sikerült azonnal döntenem, a térképet böngészve bizonytalanul indultam kifelé a pontról nagyjából a légvonal adta irányban. Végül a legfelső kerülőt választottam, ami tájékozódásilag biztosan a legegyszerűbb. Persze kicsit mellé mentem a kerítés saroknak, mivel már elmászkáltam a pontról mire elindultam végrehajtani a tervem.

16-os átmenet 3. Kovács Ádám 2:50 (4) 4. Tóth Ádám (kék pöttyözött) 2:34 (1) 10. Kovács Robi 2:55 (14) 16. Gösswein Csaba 2:50 (4) 1. Hejzlar Štepán 2:43 (2) 5. Dlabaja Štepán 2:49 (3)

Nade nézzük, milyen alternatívák voltak még a hegyről lejutásra a folyón átvezető egyetlen szóba jöhető hídhoz. Szerintem a piros pöttyös az igazi. :-) Ezt az útvonalat választotta az elmúlt átmenetekben mögöttem loholó Dlabaja Štepán, aki a 15-öst 11 másodperccel utánam fogta. Az akadozó útvonalválasztásom miatt bizonyára hozott ezen pár másodpercet, de biztosan volt még belőle, amikor nekivágtam az útvonalamnak. Mindezek után lent a csatorna mellett majdnem összeütköztünk, mivel én hátulról jöttem lendületből, ő meg oldalról, a lépcsőről pont elém vágódott ki. Tehát jópár másodpercet hozott rajtam eddig. Itt már kezdett kicsit idegesíteni a srác, hogy még mindig itt van körülöttem, azután hogy a 10-es pont után majdnem nekifutottam a hátának, annyira lassan indult el. Szóval elrobogtam mellette, de aztán a nagy lendület miatt nem sikerült bevenni a kanyart a híd előtt és beszaladtam a játszótérre. Persze Štepán is jött utánam, bizonyára a szélárnyékom sodorta le őt is az ideális ívről. A játszóteret meglátva minden esetre felrémlett bennem, hogy a tervezett útvonalamon ilyen helyen nem kéne átfutnom. Egy térképre vetett gyors pillantás után rájöttem, hogy erre nemigen tudok majd feljutni a hídra a támfal miatt, maximum átfuthatok alatta. Szóval gyorsan megfordultam miközben Štepán elfutott mellettem. Aztán miközben futottam fel a hídra, láttam oldalt Štepánt felmászni a támfalon. Végre újra elszakadtam tőle pár másodpercre! Nade nézzük a további alternatívákat a hídhoz való lejutásra.

Még két helyen lehet lejutni a sziklafalak és a házak között. A lila pöttyözött útvonal elég vad, viszont nagyon rövid, de nem hinném, hogy sokan mentek erre. A másik lehetőség, hogy a 13-as pont melletti kilátóra felvezető kanyargós kis szerpentinen futni le a házak közti legdélebbi átjáróhoz. (zöld pöttyözött) Nos, Tóth Ádám is valami ilyesmit választott, azzal a különbséggel, hogy Õ a szerpentin helyett a sziklafalon futott le… (kék pöttyözött) Ez elmondása szerint életveszélyes volt, viszont minden bizonnyal gyorsabb, mint kanyarogni a szerpentinen.
Aztán a hidat elérve még mindig nem volt vége az átmenetnek, még innen is kétfelől lehetett megközelíteni a pontot. A hídról nézve a folyóparti lehetőséget túl gazosnak, és emiatt lassúnak találtam, – noha már szemmel látható csapás is volt benne – úgyhogy inkább a hátsó hosszabb, de mindenképpen gyorsabb futásra lehetőséget adó útvonalat választottam. Ádám a folyópart felöl közelítette meg a pontot, és ezzel meg a sziklamászással magasan nyerte az átmenetet – noha még egy picit hibázott is az átjáró után. 9 másodperccel gyengébbet futott a későbbi győztes – nem tudom milyen útvonalon – harmadik pedig az “én Štepánom” lett egy másodperccel gyorsabb idővel, mint az enyém, ami azt jelenti, hogy a hídtól 10mp-t adtam neki, hiszen a 15-ösön 11mp előnnyel vágtam neki az átmenetnek. Tehát 2:50-et futva a negyedik időt produkáltam ebben az átmenetben, holtversenyben Kovács Ádámmal, és ami azt illeti még két másik sráccal is.

A 17-18-19-20-as pontok ugyan azon a téren voltak, amin a cél is, és egy szép hosszú átfutó pontot alkottak. Már ezeken folytattam az elszakadást Štepántól, aztán a 21-esre adtam neki 9 másodpercet és ez elég is volt rá, hogy végleg kikerüljek a látótávolságából és elszakadjak tőle. Õ pedig ezzel vissza is esett a második helyről a harmadikra, majd a negyedikre, és végül ötödik lett. Én pedig a 18. helyről még felküzdöttem magam a 16-ra… Egyébként a pálya utolsó harmada is jó volt, ha nem is annyira, mint a legeleje, vagy a 16-os átmenet. Itt is több helyen kellett mérlegelni a szóba jöhető választásokat, aztán gyorsan dönteni, és hiba nélkül végrehajtani.

Összességében elmondhatom, hogy végre egy olyan versenyt produkáltam, ami után elmondhattam, hogy úgy érzem jó formában vagyok. Sajnos egyetlen buta hiba a 10-es pontra megfosztott attól, hogy ez az eredményemben is megmutatkozzon. Érdekes módon nem is bosszantott nagyon, hogy a 10-es pontra többet kaptam egyetlen átmenetben, mint a végeredményben, annyira örültem, hogy fizikailag jó formába kerültem.

Hát mindezek után délután sikerült tekintélyesebb mennyiségű focit beiktatni a pihenésbe, és hát másnap eléggé fáradtan sikerült felkeli… Ennek ellenére azért természetesen szerettem volna jól futni a Continental Cup-on, de sikerült a kettes, majd a hármas, és végül a négyes pontra is sorban hibázni egy-két nagyobbat: 4 és fél percet kaptam összesen ezalatt. Hát azért mentem tovább szépen, ahogy tudtam. Volt is egy-két jó átmenetem, de hogy úgy mondjam a kimagasló eredmény elmaradt.

De aztán hétfőn az idei első igazi atlétika pályás résztávos edzésemmel megvigasztaltam magam. A 10*400-at 67-es átlagra futottam meg, ami elsőre azért igazán nem rossz nekem! :-) Szóval kerek 5 héttel a VB előtt kezdtem végre – március óta először – úgy érezni, hogy jó úton járok!

Már megint eszméletlen sok idő eltelt, mióta utoljára jelentkeztem… És mennyi minden történt ez alatt!

A Honvéd Kupa előtt megvolt az idei 5000m-es atlétikai felmérő is, és ismét sikerült fantasztikus, már-már hihetetlen eredményt elérnem: 17:08, még a tavalyinál is rosszabb… Még szerencse, hogy ennek nem sok köze van a tájfutáshoz, és ezt a “kiemelkedő” eredményt azért nagy részben ráfoghatom arra, hogy áprilisban a bokasérülésem miatt kimaradt a tervezett intenzív edzés, és ezt két hét alatt nyilvánvalóan nem lehetett behozni.
Aztán versenyeztem a Honvéd Kupán, ahol a hosszútávon kicsit erőtlenül, de mégis egész jól futottam, majd pedig elverettem magam középtávon, ami felnőttben ráadásul az utolsó válogató is volt. Igaz, végül nem is utazik fiú csapat Japánba a VB-re. Nem is baj, azt a pénzt el lehet költeni sokkal hasznosabban a következő évek világversenyinek felkészülésére, és a lányok majd fotóznak helyettünk is! :-D

Következő hétvégén aztán már úton voltunk Svájcba, ahol a Junior VB-re felkészítő edzőtábort tartottunk. Ez úgy nézett ki, hogy szombattól hétfőig Olaszországban, a Mendóla-hágó környéki terepeken tartottunk 4 edzést, aztán hétfőn délután utaztunk át Svájcba, ahol keddtől csütörtökig 6 különböző terepen szaladgáltunk. Azaz, leginkább másztunk. Minden pályánkba bőven 5%-ot meghaladó volt a szintemelkedés, több, mint 1000m szintet másztunk minden nap… És ráadásul a szállással is voltak gondjaink, a konyha kritikán aluli volt, és eleve minden nagyon koszos volt. A függönyöket végül lepedőnek használtuk, mert a sima ágyakra senki se akarta ráteríteni a hálózsákját… Minden esetre ezt is túléltük, fantasztikus helyeken jártunk, kicsit nehéz, de mindenképpen szép helyeken futottunk, végig remek időnk volt, és nem utolsó sorban biztos, hogy hasznos edzőtábor volt a VB felkészülés szemszögéből is. Feltettem pár képet az edzőtáborról, elérhető innen.
A többiek aztán péntek hajnalban elindultak haza, hogy a két Ádám (Kovács és Tóth) hazaérjen a megismétlendő matek érettségire, én viszont kint maradtam egyedül a hétvégére is, ugyanis egy regionális verseny keretében a svájci válogatott tartotta a válogató versenyeit. Úgy értékeltem, hogy ezt nem lehet kihagyni, meg kellett méretnem magam a helyiek ellen ezeken a terepeken. Pénteken tehát tartottam egy átmozgató edzést, aztán átutaztam a VB főrendezőjéhez, és náluk töltöttem az éjszakát. Szombaton egy elég kemény hosszútávú pálya várta a mezőnyt, és sajnos eléggé elvertek rajta. Az edzőtábor nagyon sokat kivett belőlem, 4. lettem, de sokat kaptam a győztes Hertner Fabiantól, akit a Spring Cup-on még meg tudtam verni… Verseny után aztán csatlakoztam a svájci válogatotthoz, és velük utaztam át a másnapi verseny színhelyére, ahol a szállásuk is volt. Voltak vagy 80-an, úgyhogy mondták, hogy egyel több vagy kevesebb már igazán nem számít… Aztán vasárnap egy középtávú pálya volt soron, és én nagyon meg akartam mutatni a svájciaknak, hogy azért ne nagyon írjanak le a tegnapi után. Ennek az lett a következménye, hogy noha az első két ponton tényleg jól sikerült mennem, utána sorra hibáztam kisebbeket a következő pontokra. Aztán a megkoronázandó egész hétvégi ténykedésemet, a befutó pontra teljesen elszálltam, és 3 percet kaptam csak itt… Verseny után nekiláttam feldolgozni ezt a kisebb fajta tragédiát, de szerencsére nem volt túl sok időm magamat emészteni, mert még meg kellett szerveznem, hogy eljussak Milánó fapados repülőterére, ahonnan este 9-kor indult volna a gépem hazafelé. Szerencsére sikerült a versenyen kint lévő olaszokkal összefutnom, és mázlimra el tudtak vinni Milánó felé, sőt végül egészen a repülőtérre vittek ki. Ezzel egy kb. 6 órás 3 átszállásos vonatozást + egy buszozást sikerült megspórolnom, ezúton is köszönöm nekik, bár elég kicsit a valószínűsége, hogy olvasnák a honlapom. :-)
Aztán a gépem késett egy csöppet, este 9 helyett végül csak hajnali fél háromkor szálltunk fel, de ez már igazán nem tartozik ide… (ez a reklám helye: SkyEurope gép volt)

Június első hétvégéjén aztán Csehország volt az újabb uticél. Itt a Cseh sprint bajnokságon vettünk részt szombaton, majd vasárnap egy középtávú Continental Cup-on. Hát itt megint nem sikerült maradandót alkotnom. Szombaton, a sprinten ugyan remekül ment a futás, de egyetlen – nem kimondottam sprint pályába illő pontra – sikerült több mint két percet hibáznom… Összesen pont két percet kaptam… Másnap aztán ennél is jobban leszerepeltem a középtávon, és azt hiszem most már nincs olyan ember, aki még az esélyesek közé sorolna a VB-n. Pedig tél végén nem így indult a dolog, de tavasszal sikerült a skandináv országok kivételével mindenhol lejáratnom magam, ahol hallották már a nevemet. De nem baj, elég ha én hiszek még magamban, négy hét múlva meglátjuk. :-)

Most hétvégén meg ugyan nevezve voltam az ARAK Kupára, de időközben kiderült, hogy a Cseh felnőtt válogatott a Sátor-magason tartja a válogató versenyeit a Japán VB-re, és úgy értékeltük, hogy ott érdemesebb elindulnom. ÉS ITT VÉGRE MUTATTAM IS VALAMIT!!! Szombaton, a középtávú válogatójukon, fél órával a mezőny előtt indulva a 3. legjobb időt futottam, abban a mezőnyben, ahol olyan nevek vannak, mint Michal Horácek, Petr Losman, Michal Jedlicka, Jaromír Švihovský, vagy Michal Smola, hogy csak párat említsek. Na erre végre büszke vagyok! Megvolt a harmadik jó futásom idén…
Vasárnap aztán sikerült egy olyan brutális elvileg normáltávú pályát kitűzniük, amin ezek a sokat látott csehek is csak 110 percet tudtak jönni. Nekem ez 131 percig tartott és ezzel megjavítottam a leghosszabb tájfutó pályán töltött időmet, amit mindeddig az első, 17 évesen futott Hosszútávú OB-m tartott a maga 128 percével. Azt hiszem elmondhatom, hogy túléltem, és ennél többet ezen nem is akarhattam elérni. Egyébként a Sátor-magason eszméletlen nagy susnya nőtt a csapadékos tavasznak köszönhetően, mindenki kétszer gondolja meg, ha erre akar futni, én ezt a mostani hetet arra szánom, hogy új bőrt növesszek a lábaimra…

Hát ennyit mára, három nap múlva Középtávú OB, ahol felnőttben indulok. Egyelőre teljesen reménytelennek tűnik, hogy valaha is sikerül megírnom a beszámolókat a különböző eseményekről, de hiszek benne, hogy egyszer majd erre is jut időm. Addig is itt van pár verseny részidős eredménye.

Csaba

Péntek van. Kedd óta köhögök, de mára már egész szépen megjavult. De valami mégsem stimmel. 37,2 fok. És ez nem a külső hőmérséklet. Egy kis hőemelkedés. Nem baj, holnapra biztos ez is elmúlik, mindjárt indulunk le Pécsre és felnőttben futok az OB-n…

Középtávú OB

És szombat reggelre valóban nincs komoly bajom. A közérzetem jó, nem köhögök. Hát akkor fussunk egy könnyűt a selejtezőben! Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. A rajtba kifutás közben is jól érzem magam. Fog ez menni!
A kettes pontig ment is. Itt viszont térképhajtogatás közben egy völggyel arrébb csúsztam, két perc hiba. A pontot egyszerre fogom Kiss Gáborral, ráadásul azt hiszem, hogy ő fogott meg engem. Hát azért ez így nem jó, kapcsoljunk egy kicsit magasabb sebességbe! Az erősebb tempó viszont már nem esik olyan jól, néha rám tör egy-egy köhögés roham, alapvetően gyengének érzem magam, a pulzusom is jó magas. Mindez a negyedik helyre elég a selejtezőben.

1-es 2-es 3-as 4-es 5-ös 6-os 1. Én 1:07 K. Imi 1:55 Én 2:29 Szundi A. 2:38 Én 1:07 T. Krejci 2:42 2. Zsebe 1:09 Borbás N. 1:57 Zsebe 2:34 Magyar Zs. 2:41 K. Imi 1:10 Én 2:54 3. Foresz 1:13 Szundi A. 2:00 Fecó 2:35 T. Krejci 2:42 Dénes Z. 1:11 Maki 2:55 Én 3:22 (23) 3:20 (22)

De aztán a döntő előtt, ahogy telt-múlt az idő egyre jobban éreztem magam. Hiba nélküli futással így is jó lehetek! Az eleje valószínűleg töbrös lesz, azt pedig nagyon szeretem! Ha azon jól tudok menni, a többit már csak túlélem.
Hosszan melegítek, és sokkal jobban érzem magam, mint a selejtezőben. A repülők is nagyon jól mennek, pörögnek a lábaim, ahogy kell. Na ide azokkal a töbrökkel!

Az egyes pont rögtön technikásnak néz ki, de minden remekül megy. A domborzat vezet, tökéletesen fogom a pontot, és ezzel nyerem is az átmenetet.
A kettes pontra a völgy aljában a töbrök között leveszem az irányt, már csak fel kell futni a bozótos folt elé, és ott kell lennie! A bozótfolt egyáltalán nem jellegzetes, már korábban is sűrű az erdő. Gödrökből is sokkal több van, tiszta lyuk a hegyoldal. Többen kóvályognak már a környéken, én is próbálom valamiről beazonosítani a helyzetem. De semmi nincs a környéken. Aztán valahogy belebotlom… Ez egy lutri pont volt! A fenébe is, na mindegy menjünk tovább.
A hármast nekem találták ki, enyhe lejtő végig, laza iránytartással le az útra, aztán a lapos gerincen balra be a mélyedésre. Sima ügy. Ezt az átmenetet is nyerem.
Négyes. Átnavigálás a völgyön a töbrök közt, aztán nyomás fel az oldalba. De az első töbör kerülésénél rögtön elnézem. Mire eszmélek, már majdnem fent vagyok az úton. Oké, akkor az útról fogom, legalább közel lesz a támadópont.
Az ötös megint végig lejt, iránytartás, megy is szépen. Az ösvény előtt pont a kis kúpnál futok el, már látszik a bozótos gerinc. Azt ugyan nem értem, hogy miért sárga a térképen egy bozótos. Sebaj, a pont megvan. Ezt is nyerem.
A hatossal véget ér a töbrös rész. Egyszerű pont, a felhagyott ösvényről látszik. Összidőben a hatodik helyen állok, és mindössze 1:10 a hátrányom, az élmezőnyből szinte mindenki más is hibázott.
A hetesre elcsúszok irányban, ahhoz képest nevetséges az a 20 másodperc, amit itt kaptam. A nyolcast nem lehet eltéveszteni. Belenézek a töbörbe, amelyikbe a pontot várom, de nem látom meg. Mi a fene, elnéztem volna? Nézzük ezt itt balra. Ebben sincs. Az előzőben kell lennie! Ott is van, csak vak vagyok. Hihetetlen hogy ilyenekkel szórakozom el az időt!
Na jöhet a kilences. Tuti kis jellegtelen oldal, bozótfoltok és valami köves izé egy kis orron. Az útelágazás a legközelebbi támadópont. Pontos iránylevétel és befutok az erdőbe. De a pont nem jön, pedig már sokat jöttem. A fenébe is… Forduljunk meg. Á, teljesen reménytelen megfogni ebben a jellegtelen susnyában, alulról az útról talán menni fog. Az út menti kis kúptól megyek fel, nagyjából két méterről látom meg a pontot bedugva a kövek közé. Első nekifutásra nagyjából 5 méterre mehettem el mellette… Ez is szerencse pont volt, ebből elegem van!

És ezzel véget is ért a versenyem, a pálya maradékát lekocogtam. Csak azt nem értem mire jó olyan pontokat berakni egy tájfutó pályába, amik megtalálásához nem jól tájékozódni kell, hanem csak belebotlani valahogy. Ha egy pontot 5 méterről nem lehet meglátni, akkor szerintem ez messze túlmegy azon pontosságon, amit egy 200 méteres iránymenetnél el lehet várni a futóktól. Egy ilyen pont nem fair! Azt hogy ki fogja meg gyorsabban nem az határozza meg, hogy ki a jobb tájfutó. Márpedig egy OB-n minden átmenetnek ezt a célt kéne szolgálnia. Sajnálom.

Váltó OB

Másnapra azért sikerült túltennem magam a szombati bosszúságon. A PSE váltóban Józsóval és Kiss Lacikával álltunk fel. Utóbbit azt hiszem, nem sokan ismeritek, ugyanis mostanában nem sokat versenyzett, ami azt illeti idén is ez a hétvége volt az első versenye. De annak idején 96-ban együtt kezdtük a tájfutást, és első bajnoki dobogós eredményünket is együtt értük el még 99-ben a pirtói Csapat OB-n F14-ben. Csak aztán időközben pár évet kihagyott, hogy idén egy felnőtt Váltó OB pontszerzéshez segítsen hozzá minket. Nos igen, valóban pontot szereztünk. Azt hiszem, nem tartoztunk éppen az esélyesek közé, magam sem hittem volna, hogy első 10-ben végzünk, de mégis. A taktikánk az volt, hogy első futóként a lehető legtöbb előnyt hozok, amivel aztán végig mezőnyben tarthatjuk a váltónkat, és senkinek nem válik egyéni futássá a versenye.
Tehát elő futóként vágtam neki a pályának. A tömegrajt után megindult a tülekedés, amit megelégelve gyorsan az élre álltam. Az egyes pont egy hihetetlenül C-s pont volt. A rajtbója után is csak döngetni kellett tovább azon az úton, amelyiken addig is futottunk. Ez bevezetet egy rétre egy hatalmas völgy mellé, amiben csak fel kellett futni az első gerincig, amin egy messziről látszó vadles volt a pont. Hát ez azért nem okozhat gondot. Józsa Gabi és Bogos Tomi ugyan erre a pontra kezdtek, mi hárman fogtuk először a pontot, és egy kicsit elszakadtunk a többiektől. A kettesre fel kellett mászni egy meredek oldalban, ami kicsit lassabban ment, mint az imént említett két sporttársnak, így visszacsúsztam a harmadik helyre. Gáborék a gödörpont mellett aztán elfutottak, én is bizonytalankodtam, de tudtam, hogy nagyjából ott kell lennie, ahol voltam, és csakhamar meg is láttam. Ezzel a kis bizonytalankodással azért magamra húztam a mezőnyt, de ismét vezettem. A hármast, négyest csont nélkül fogtam, és úgy éreztem, hogy jó iramban futok. Az ötösre aztán egyszercsak magam előtt is láttam embereket, a másik kombinációt futók elém kerültek. Az ötöst mindenkinek közös pont volt, és olyan 3-4. helyen fogtam. Ott volt Borbás Nándor, Fodor Joci, Gábor, Bogos Tomi, és még mások is. A hatosra Gáborral és Tomival együtt hibáztunk vagy egy percet, jópáran elénk kerültek. Itt szakad el a mezőnytől Boci (Borbás Nándor) is, persze erről akkor mit sem tudtunk. Miután megtaláltuk a hatost, a hetesre Gábor eszeveszett tempót kezdett diktálni. Amikor meghallottam, hogy milyen lendülettel közeledik mögöttem, inkább lehúzódtam a csapásról és elengedtem, nehogy elsodorjon… Aztán különböző pontra mentünk, az enyémet én hiba nélkül fogtam, Gábor viszont hibázott, többet nem láttam. A nyolcas előtt utolértem Fodor Jocit, és miután a kilences felé félúton elszakadtam tőle egy emelkedőben, meg voltam róla győződve, hogy vezetek. A következő pontokon futottam, ahogy csak tudtam, igyekeztem növelni az előnyöm. Az átfutó ponthoz érve azonban gyanús volt, hogy a szpíker mintha mondott volna valamit, hogy valaki vezet F21-ben. A kordonban futva aztán már tisztán hallottam, ahogy bemondják, hogy második vagyok 30mp hátránnyal az utolsó öt perces kiskör előtt. Na más se kellett, elsőnek akartam váltani! Hamarosan kiderült, hogy Boci van nem sokkal előttem. Szinte azonnal, ahogy elhagytam az átfutót megláttam előttem futni. Balszerencséjére egy kicsit túlfutott a ponton az úton, így a kiskör első pontját máris egyszerre fogtuk. A következő pontra is fej-fej mellett futottunk. A 15-ös pont felfelé volt, és elég pontatlanra sikeredett az irányom, úgyhogy meglehetősen bizonytalanul futottam. Boci is tétován haladt, közel egymáshoz egész lassan haladtunk a pont felé, fél szemmel a pontot keresve, fél szemmel a másik reakcióit kémlelve. Egyszercsak bevillant a pont, odarohantam, bélyegzés és nyomás tovább. Innentől már végig lejtett a pálya. Maximális tempóval futottam a 16-os pontra. Egy bozótfolt csücske, ezt nem lehet elvéteni. Meg is van, és már csak a befutó pont van hátra. A hangokból ítélve Boci egyre távolodott, már csak pár méter, kint vagyok a tisztáson, és már roboghatok is a cél felé. Elsőnek hoztam a váltót! A tegnapi X+1-edik hely után ma megmutattam, hogy azért mégis tudok valamit!
Most Jozsón a sor, vajon mit tud kezdeni a szituációval, hogy első helyen ment ki. Nagy izgalom az átfutó pontnál, már jönnek a második futók, és ott.. Igen! Jön Jozsó is! Közvetlen Lévai Fecó mögött fut át. Még mindig első hatban vagyunk! Aztán a befutó pontnál várunk tovább, Fecó befut, és telik múlik az idő. Egy évnek tűnik, pedig nem egészen egy perc telt el, és jön Jozsó is. Hetedik helyen váltunk. Józsó fantasztikusat futott, alig 3 perccel rosszabbat, mint én. Kifutotta magából, ami benne volt, talán még többet is. Aztán innentől még izgalmasabb. Ki tudja Lacika mire lesz képes élete első felnőtt pályáján. (és ami azt illeti, még juniorban sem futott soha…) Viszont a taktikánk befuccsolt, mögöttünk messze nem vált senki, Lacikának végig egyedül kell futnia, hacsak nem fog be valakit. Dehát elég erős emberek mentek ki előtte, ez nemigen valószínű. És valóban, Lacika egy lelket sem látott a pályán, szépen lefutotta teljesen egyedül. Hetedik helyen ment ki, és a célba is hetedik helyen érkezett. Hát ez aztán a nem várt eredmény.
Az OB-t végül a MEAFC nyerte. Lévai Fecót váltva Doma kifutott a pályára, lemosta a mezőnyt és magabiztosan behozta a váltót az első helyre. A második helyért viszont remek kis csata bontakozott ki Dénes Zoli és Szundi Attila között. Az átfutóban még Dénes Zoli volt előrébb, de a befutó pontot már Attila fogta előnyösebb helyzetben. Aztán a nagy hajrá végén meg is tudta őrizni hajszálnyi előnyét, és megszerezte az ezüstérmet.

Na ez egy jó verseny volt. A probléma csak annyi, hogy a betegségem kiújult a következő héten, és csütörtökig szenvedtem vele. És az a sok kihagyott edzés így egyre közelebb a VB-hez…