Thermanland Open
Csaba | 2005. május 4. szerdaA Hosszútávú OB-n elszenvedett bokasérülésemmel gyakorlatilag lenulláztam az áprilisi edzéseket. Rendesen edzeni csak a Thermenlandot megelőző héten kezdhettem, úgyhogy rövidre fogva, nem voltam éppen csúcsformában.
Sprint prológ – és Gábor
A Thermenland péntek reggel Bükfürdőn egy sprint prológgal kezdődött: Józsa Gabi lemosott minket. Kicsit bővebben kifejtve, Gábor bebizonyította, hogy a 15 percen belüli ötezres ideét tájfutásban is kamatoztatni tudja. Ötven másodpercet adott a második helyre érkező Szundi Attilának, harmadik egy másodperccel lemaradva Kovács Ádám lett. A pályák a bükfürdői golfpályán kezdtek, majd egy nem túl élvezetes, de szerencsére nem túl hosszú köztes szakasz után Bükfürdő üdülő területén folytatódtak, majd magában a fürdőben fejeződtek be. Szerintem alapvetően jó verseny volt! A legjobban az eleje tetszett a golfpályán, elvégre ritkán jár a magunkfajta halandó ilyen helyeken.
 |
||||||||||
|
A hatos átmenet technikailag is kínált ínyencséget, egy jó kis útvonalválasztást. Amint a részidőkből is látható Ádám “út”vonala bizonyult a leggyorsabbnak. Bevállalta az úszást, és bejött neki. Én még a második csatorna láttán is inkább a kerülés mellett döntöttem, Ádám meg átúszott a tavon is. Hát erre születni kell. Aki nem akart úszni, az alapvetően két alternatíva közül választhatott. Fölülről kerülni kicsit hosszabb volt, Józsa Gabi mégis ezt választotta.. Az ifi pályában is szerepelt ez az átmenet, nekik a 3-4-es volt, és Szabó Bandika futotta a legjobb részidőt, az alsó kerülős útvonalon. Mindössze 4 másodperccel maradt el Ádám úszó idejétől.
Összetettben Ádám ezzel ideiglenesen átvette a vezetést, Gábor VELEM holtversenyben 10 másodperc hátránnyal a második volt! :-) Nade innentől Gábor begyújtotta a rakétákat – vagy csak mindenki más fáradt el – és egyetlen átmenet kivételével az összes többit megnyerve fölényes győzelmet aratott.
Ami engem illet, én valóban elfáradtam úgy félpálya környékén. Az eleje elég jól ment, de aztán elkezdtem érezni, hogy nem megy a pörgés, már csak vonszoltam magam mire a célba értem. Nem véletlenül: semmi intenzív edzés nem volt még bennem a sérülésem miatt. Úgyhogy tulajdon képpen ezzel az adott körülmények között elégedett is vagyok. Ja, negyedik lettem. :-)
Első futam – majdnem középtáv
Péntek délután az eredetileg középtávnak beharangozott, majd később “rövidített normáltávra” változtatott futammal folytatódtak az események. A terepet két részre lehetett osztani: egy alapvetően jól futható, de szintes, és egy kevésbé szintes, de nagyon bozótos részre. Az első fele jobban tetszett… Fizikai problémáimat jól jelezte, hogy a kilences pontig három átmenetben kellett másznunk, technikailag ezekben semmit sem hagytam, viszont futásban összesen két percet kaptam. Aztán jöttek a hibák is, a 10-esre, és 11-esre. Összesen másfél percet kaptam ezekben. A 12-es downhill volt, és nyertem az átmenetet, de aztán a 13-asra egy majdnem vízszintes úton is belesétáltam, nagyon nem ment. Plusz a végén volt egy mászás: 48mp hátrány… Ezzel átértünk a terep tiszta oldaláról a susnyásba, amiről nem sok jót tudok mondani. A 14-15-re rögtön hibáztam is kettőt, aztán gyakorlatilag feladtam… A végét csak lekocogtam.
Második futam – ez nekem magas
 |
||||||||||
|
Másnap a hosszútávnak harcosabban vágtam neki. Az egyesre jól kezdtem, de a kettesre utólag nagyon úgy néz ki, hogy rosszul választottam útvonalat. Létra útvonala két szempontból is jobb. Első ránézésre nem úgy néz ki, de megszámolás után bizony kiderül, hogy ha nem is sokkal, de kevesebb benne a szint. Azon kívül útonfutás is volt benne, míg az enyém egyetlen pozitívuma, hogy rövidebb volt. Szóval mivel az egész átmenet emelkeddett is, ami nem nagyon ment ekkoriban, amint az előző napból is látszott: 53mp-t kaptam.
A hármas egy relatív rövid, de szintén végig emelkedő átmenet volt. Itt is kaptam 20 másodpercet…
Aztán jött a négyes átmenet. Ez megint egy egész jó útvonalválasztós átmenet volt. Az útvonalakból azért kitűnik, hogy a legtöbben azt a megoldást választották, amit én is, hogy egy hosszú szakaszon a dózerút felhasználásával lefutni a völgy aljába, aztán felküzdeni a meredek oldalban a pontig. Eltérések leginkább a betonút elhagyásánál voltak, de ezek nem jelenthetnek komolyabb különbségeket. Az izgalmasabb különbség Létra és Ricsi útvonalában még az elején volt, amikor is Ricsi nem használta fel a szintutat, hanem rögtön átvágtatott ez erdőn. Az élmezőnyből Jürgen Egger választotta a felső kerülőt. Szépen végigfutott a szintúton, majd le a meredek oldalban a völgy aljára, és hátulról be a pontra. Ennek az útvonalnak az utolsó része egyértelműen barátságosabb, mint a mi útvonalunké, de a középső szakasza annyival lassabb a betonúton lefelé rohanásnál, hogy összességében másfél percet kapott Létrától és Ricsitől.
Én sajnos két helyen is belerontottam az útvonalba. Először még az elején az úton futásnál néztem el egy elágazást, és elfutottam egy metsződésben… Itt már éppen a hatos átmenetre próbáltam alternatívákat keresni – nem sok sikerrel – és eközben néztem útnak az egyébként mélyútnak is beillő metsződést. Aztán egyszercsak feltűnt, hogy nagyon emelkedik az út, miközben nekem szintben kéne futnom… Aztán korrigáltam, de szerintem ezzel majdnem egy percet is veszthettem. Aztán meg a pontfogás sem sikerült. Pontatlan irányban mentem fel az oldalba, aztán kotorhattam a pontot… Két és fél perc a mögöttem két perccel induló Ricsihez képes. Még szerencse, hogy előtte jobban álltam mint, Õ, így csak az ötösre fogott meg, amikor meg elfutottam a pontom mellett, és egy 45 másodperces kör után egymástól látótávolságban értünk oda két irányból.
 |
||||||||||
|
 |
||||||||||
|
A kifutásnál azt tartottam szem előtt, hogy minél gyorsabban kiérjek a betonútra, – és elszakadjak Ricsitől, nehogy végleg utolérjen – ezért rögtön a pont után felfelé vettem az irányt. De ahogy kiértem a betonút kanyarjába, azonnal belém hasított a felismerés, hogy az út bizony lejt egy kicsit, tehát fölöslegesen vettem fel szintet. Bevillant az a választás, amit Létra és Jürgen Egger is csinált, hogy innen elfutni tovább felfelé a beágazó úton, de ezt elvetettem, mert túl nagy kerülőnek tűnt, miközben nem kerül ki semmi szintet. Tehát inkább feldolgoztam magamban, hogy a rossz kifutással elpazaroltam 5-10 méter szintet, és nekiláttam lefelé futni a betonúton. Pár pillanattal később aztán egyszercsak kibukkant Ricsi az erdőből olyan 80-100 méterrel előttem. Õ jól futott ki a pontról… Nahát más se kellett még nekem, nem elég, hogy befognak, ha nem vigyázok még le is rak! Hát ezt nem hagyhattam, és nekiláttam úgy futni, ahogy csak bírtam. Persze hamarosan véget ért a betonútfutó szakasz, és következett az a rész, amely komoly szerepet játszott abban, hogy a pályánkban 750m szint legyen… 160 szintet kellett felvennünk a következő 800 méteren egy az egyben. Minden esetre Ricsi úgy nekiesett a hegyoldalnak, hogy csak pislogtam. Lemaradni semmiképpen sem szerettem volna, úgyhogy minden erőmet megfeszítve küzdöttem utána. Ricsi úgy ahogy van az egészet megfutotta, nekem néha muszáj volt egy-egy kis szakaszt megsétálnom és erőt gyűjtenem a folytatásra. Ennek következtében egy kicsit növeltem hátrányomat hozzá képest. De aztán nagy nehezen átbuktunk a nyergen a Kendig 725 méteres csúcsa alatt, és még hátra volt az átmenetből olyan 1200m lefelé. A különbség ekkorra már akkora volt köztünk, hogy a kanyargós út miatt el-elveszettem szem elől, gyakorlatilag a nyeregtől kezdve nem is láttam, egészen addig, amíg leértem a betonra. Ricsi itt elkezdett futni a beton júton, hogy egy kicsit pihenjen, de én nem láttam okot arra, hogy ne nyílegyenesen fussak keresztül az egyébként gyönyörű szálerdőn, úgyhogy irányban folytattam utam a pont felé. Nem sokkal előtte aztán egyszercsak ismét megláttam Ricsit, de nem előttem, hanem közvetlen mellettem. A betonon kerüléssel annyit vesztett, hogy ledolgoztam hátrányom. A pontot végül mintegy 9 másodperccel előtte fogtam.
Ezzel ő nyerte az átmenetet, és én lettem második. Harmadik pedig Dénes Zoli lett 15:57-el! Létráék egyértelműen vesztettek a kerülő útvonalukkal.
A hetesre aztán különböző útvonalakat terveztünk el Ricsivel, így rögtön pontfogás után elváltak útjaink. Az átmenet közepén aztán találkoztunk egy pillantás ereéig, és ezzel sikerült is annyira megzavarnunk egymást, hogy végül egyikünk sem azt az útvonalat hajtotta végre, amit eltervezett. Minden esetre a találkozásunk után is különböző útvonalon haladtunk tovább egymástól függetlenül. Mikor rájöttem, hogy nem azon az útvonalon futok, amit elterveztem, meg voltam róla győződve, hogy Ricsi elém került, de mint később kiderült, Õ még több időt veszített ezen az átmeneten, és a pontot majdnem egy perccel előtte fogtam.
De aztán a nyolcasra sikerült mindezt az előnyömet eladnom, mert csúnyán elrontottam az pontfogást. A bozótos, aljnövényzetes oldalban elég rendesen elcsúsztam irányban, aztán nem sikerült helyretennem magam pontközelben. Persze, mivel nem is voltam a pont közelében. Szóval 3:43-at kaptam itt a legjobb részidőtől, ez durván 3 és fél perc hiba lehetett. Persze ezzel Ricsi is bőven elém került, de én erről mit sem tudva, kicsit letörve folytattam az utam a kilencesre. Az szerencsére egy C-s pont volt, nem is okozott gondot.
 |
||||||||||
|
A tízes átmenet az utolsó komoly útvonalválasztást kínáló átmenet volt. Itt három alternatíva is felmerült bennem. A harmadikról, amit a zöld pöttyök demonstrálnak, sajnos nincs információm, hogy ki futotta, illetve milyen eredménnyel, de a legjobbnak minden esetre az általam is választott “egyenesen” útvonal bizonyult. Ebben a szintén sok szintet tartalmazó átmenetben ismét csak Ricsi futotta a legjobb időt, és nagy büszkeségemre ezúttal tőle teljesen függetlenül én futottam a második legjobb időt, nem túl nagy különbséggel. Úgy látszik, mióta a hatosra megmutatta, hogyan is kell felfelé futni, egész jól belejöttem. :-) Az útvonalunkban lényegében csak annyi a különbség, hogy az elején én a bozótos széléhez érve inkább úgy döntöttem, hogy illedelmesen kikerülöm azt, míg Ricsi átcsörtetett rajta. Létra és Jürgen Egger ismét csak veszített a kerülő útvonalukkal.
(ha van olyan, aki esetleg futotta a felső útvonalat, szívesen beleírnám az elemzésbe, hogy mennyit futott – ergo jelentkezz nálam -> e-mail cím a menü sávban)
Ezzel az átmenettel aztán túljutottunk a pályából hátra lévő komolyabb szinteken, még egy kicsi volt a 12, és 13-as átmenetekben, de ezzel mit sem törődve a 11-esre végre gyorsan tudtam futni. Ez többé-kevésbé szintben volt, és valahonnan sikerült előkerítenem erőtartalékaimat, és nyertem az átmenetet! Aztán egy kicsit megtorpantam, amikor a 12-esre kicsit több szint volt benne, mint ahogy korábban futólag néztem. A 300 méteres 40m szintet tartalmazó átmeneten hibátlan futással is 31mp-t kaptam. De aztán 13-as rövid átmenettel letudtuk az utolsó 15 méter szintet is, és jöhetett a downhill! Ide még kaptam 11mp-t, de innentől egyetlen szintvonalat sem kellett felfelé keresztezni! Az utolsó kilométerek végig lefelé voltak. Más se kellett nekem, a sajgó lábaim elkezdtek végre szaladni: A 14-es és a 15-ös átmenetet is én nyertem, 2 másodpercet kaptam a 16-osra, és a 17-est ismét én nyertem! Mitöbb, a 17-es előtt egyszercsak belebotlottam Ricsibe is! Volt egy elég nagy hibája a 15-ösre, hasonló, mint amit én csináltam a nyolcasra, így a pálya végére ismét összejöttünk. Nagyon megörültem neki, hogy sikerült utolérnem, úgyhogy a 18-asra meg is próbáltam lerakni, hiszen már közeledtünk a pálya végéhez, és mivel mögöttem indult, még mindig két perccel jobban állt, mint én. A 18-asra úgy futottam, ahogy csak tudtam, de pontközelbe érve annyira zavaros volt a térkép számomra, hogy nagyon le kellett lassítanom. Na persze, ha történetesen egyből rárohanok a pontra, akkor sem tudtam volna lerakni Ricsit. A következő pontra már ő vezetett, majd pedig a befutó pontra Velem falu utcáján úgy megindult, hogy nem tudtam követni. Mindkét átmenetet Ricsi nyerte. A célba teljesen kimerülve érkeztem, de jó verseny volt! (mint az a beszámoló hosszúságából is látszik)
Harmadik futam – ennyi is elég volt…
A vasárnapi verseny is jónak ígérkezett: Vadászrajt, pörgős futás egy egész jó rajtpozícióból. A terep is jó kis technikás, aztán egy kör Kőszeg középkori belvárosában, igazán remek kilátások. Egy dolgot nem kalkuláltam csak be, hogy nem sikerült kihevernem az előző napi futást…
Az elején belezavartak minket a lehető legdurvább részbe: árkokkal sűrűn szabdalt, legallyazott fenyőerdő. Hát én már ez első 50 méter után szenvedtem… Az egyest még hiba nélkül fogtam, de a kettesre már belecsúszott hiba is. A hármason ennek ellenére még a harmadik helyen álltam. De már itt úgy éreztem, hogy nagyon rosszul megy. A négyesre aztán beleraktam egy újabb hibát, viszont aztán az ötöst – az első lejtős átmenetet – megnyertem! Mindezek után, a hatos pont előtt láttam kifutni a nem sokkal előttem indult Ricsit a pontról, de ennek ellenére mégis belehibáztam. A 7-8 megint felfelé volt, és már tényleg nagyon fáradt voltam. A 9-esre aztán “végre” egy nagyobbat hibáztam, és láttam, ahogy kielőzött a mögöttem induló… A 10-es megint felfelé volt, és azt hiszem, itt adtam fel lelkileg… Már semmi erőt nem éreztem magamban. Még 3 pontot fogtam kocogva, aztán bejöttem a célba.
Azért sajnálom, hogy ezt az utolsó napot nem futottam le végig, dehát az áprilisi szenvedésem után szerintem ez is bőven elég volt. Összességében szerintem jó verseny volt ez a Thermenland, a térképek lehettek volna egy kicsit jobbak, de azért túl lehetett élni. (Sajnos futunk rosszabbakon is…) Szóval szerintem több ilyen verseny kéne, mint amilyen ez is volt!
Ilyen időtávlatból legalábbis így gondolom. :-D
| Prológ Részidők | |
