Kicsit megkésve bár, de sikerült időt szakítanom, hogy összeszednem gondolataimat, ígyhát megírtam ezt a kis összefoglalót áprilisról. Sajnos a versenybeszámolókkal a HOB-ról, a Thermenlandról, a Continental Cup-ról továbbra is adós maradok…. De már nem sokáig!!! Az áprilisi edzésnapló felkerült az edzések közé, vagy elérhető innen, de gyakorlatilag az egész alábbi szöveg is arról szól. Tehát jó böngészést!

Viszonylag jól sikerült túljutnom a HOB-on szerzett bokasérülésemen. Csak a rákövetkező héten kellett mellőznöm a futásokat, helyettük voltam úszni meg gimnasztikázgattam. Aztán pont egy hét elteltével, szombaton már kimentem kocogni a Mecsek Kupa első napján. Következő héten már rendszeresen futottam is, és a Postás Kupán is többet vállaltam be, mint a Mecseken. Az első napi hosszútávon a pálya kb. harmadáig mentem, de addig keményen! Kétszer vezettem is, és befogtam a későbbi harmadik osztrák Thomas Krejcit is! Aztán a frissítőtől visszakocogtam a célba. :-) Délután aztán a Microsprinten is elindultam, sőt eredményesen célba is értem! Csak Marian Davidik volt gyorsabb nálam, a mickrosprintnek kicsit hosszú, 1700m-es pályán. :-) Másnap a középtávon Düdü rámparancsolt, hogy nem nyomhatom, mert túl sok lenne a terhelés a bokámnak, és mivel ezúttal is igaza volt, csak szépen könnyedén futottam le a pályát. Ezzel 10 perc hátránnyal a 15. lettem, kocogva nem is rossz! :-) Aztán a sérülést követő harmadik héten, ha intenzitásban még nem is, de mennyiségben már normálisan edzettem. És a Tipó Kupán is mindkét nap értékelhető eredménnyel végeztem. Itt a taktika az volt, hogy az első napi középtávot nyomhattam versenyként, a vasárnapi hosszútávon pedig csak lazán futhattam. Első nap ötödik lettem, három perccel a győztes Maki mögött, aki nagyszerűen teljesített! Nekem egy nagyobb hibám volt, ahol nagyjából másfél percet vesztettem, a többit a felfelékben kaptam futásban, ugyanis annak ellenére, hogy downhill versenynek volt kikiáltva a pálya, igencsak volt benne szint. Bár lehet, hogy csak én voltam gyenge. :-) Nameg sérülés után sem olyan rossz ez, és az is hozzá tartozik, hogy magas szárú cipőben futottam, amiben – szintén lehet, hogy csak én – de képtelen vagyok normálisan futni. Nyomja a vádlimat, sokkal nehezebb, nem tudok benne jól ellépni a talajról, és ez leginkább felfelében akadályoz. Mindenesetre most egy darabig ez lesz a biztonság kedvéért, hogy ne sérüljek újra rá a bokámra. Aztán ha majd felerősödik, a lehető leggyorsabban visszatérek a normális stoplisra. Szóval vasárnap aztán csak lazán futottam le a hosszútávot, de ennek ellenére ebbe is csúszott pár kisebb hiba. Nameg egy hatalmas is… A 21-es pontra 5 percet hagytam benne, amire azért már elég régen volt példa, de ez van, ha az ember nem koncentrál eléggé! Egyébként nem volt rossz verseny, a Kékesen ugyan még látszott némi hó, de eme látszat ellenére kellemes tavaszi idő volt. És máris elérkeztünk április utolsó hetéhez, ahol a Thermenland Open kínált megmérettetési lehetőséget. Mivel a bokám szépen javult, itt volt az ideje, hogy teljes gőzre kapcsoljak, mind edzésben, mind pedig a versenyen. Az edzéseken végre elkezdtem az eredetileg április elejére tervezett intenzív munkát, szerdán hosszú idő óta először domboztam, csütörtökön pedig 200 méteres résztávos edzést csináltam, amihez hasonlóra nem is emlékszem olyan régen futottam ilyet utoljára. Hát persze ezek nem hatottak éppen pihentetőleg a Thermenland előtt, de nem is az a fő verseny, és valamikor edzeni is kellett végre. Tehát a péntek reggeli sprintre kicsit fáradtan érkeztem, de örültem, hogy végre normálisan versenyezhetek egész hétvégén! Részletek majd a versenybeszámolóban… egyszer… Addig is itt van jobb oldalt két kép a versenyről ízelítőként. Csaba

Józsa Gabi lemosta a mezőnyt a TLO sprint prológján Bükfürdőn. Légvonalban is 3:57-es ezreket futott. A szlovákok ifi tehetsége Michal Krajcik korát meghazudtolóan versenyzett egész hétvégén. Nézzük csak a bozótját: OK ORION – egy svéd klub. Hát igen… Nagyon csodálkoznék, ha nem ő nyerné idén az ifi EB-t.

Kicsit régen írtam már frissítést belátom, de a suliban is most van a hajrá, edzések versenyek, egyszerűen nincs időm írni. Remélem hamorosan, ha véget ér a szorgalmi időszak, majd jobban rá fogok érni, és írok pár sort az elmúlt időszakról.
Most a legaktuálisabb hír, hogy hétvégén Csehországban versenyeztünk Istivel a Continental Cup-on. Felnőttben mentünk, és nagyon kemény volt! Mocsár, szikla, sűrű fenyves, minden ami nehezítí a futhatóságot. Életem egyik legkeményebb versenye volt. Isti arcáról ugyanez tükröződik az első napi verseny befutójában:

Sajnos második nap a pálya kétharmadánál megint megbicsaklott a bokám, úgyhogy kénytelen voltam feladni a versenyt. Szerencsére nem súlyos, de ezen a terepen képtelenség lett volna így tovább futni.
Remélem ezzel most nem kell majd kihagynom edzéseket, és a VB-ig hátralévő időben rendesen készülhetek… Csak azért is menni fog!!!

A Thermanland utáni hétvégén Zsebe Istivel arra vetemedtünk, hogy Csehországban részt vegyünk egy Contitnental Kupán. Jó kemény versenyt szerettünk volna, úgyhogy felnőttbe neveztünk. Nos megkaptuk, amiért elutaztunk: Kemény volt…
Már maga a terep is nagyon nehéz volt. Mocsaras, sziklás, helyenként sűrű. Volt minden, ami nehezíti a futást. El is hajoltunk rajta rendesen. Ilyenek itthon egyszerűen nincsenek. Fizikailag képtelenség felkészülni ilyen terepre a hazai kemény talajon futva. Nem sokkal a verseny után mindezt úgy fogalmaztam meg, hogy:

“Úgy küzdöttem az erdőben, mintha aznap láttam volna először fákat.”

A verseny után többen is felvetették nekünk, hogy mi a fenének kell nekünk felnőttben futni egy ilyen versenyen, és teljesen kiütni magunkat. Akkor erre azon az általánosságon túl, hogy “mert kellenek az erős versenyek, és egyébként is már a cseh junior mezőny sem a régi” nem igazán tudtam érdemi választ adni. Hát, azóta már tudok. Történetesen mire eljutottam addig, hogy ezt a beszámolót megírjam, már túl vagyunk az idei Junior VB-n: Nos, a hosszútávú szám pont olyan kemény volt, mint ez! Ilyenek nélkül lehetetlen felkészülni – nem is sikerült.

Rögtön a rajtbóját elhagyva feltűnt, hogy a talaj valami brutális. A növényzet itt még nem akadályozott, egy tiszta szál-fenyvesben kellett futni, de a talaja olyan egyenetlen volt, mintha összevissza felszántották volna. Fel alá járt a lábam. Meg is jegyeztem magamban, hogyha ez ilyen lesz végig, akkor nagyon vicces kis versenynek nézünk elébe. Hát olyan volt végig, viszont nem volt vicces. Ezek után az egyes pontra egy kisebb hibával nyitottam, 33. részidőt futottam. És ezzel véget is ért a “jól futható” szakasz. Jött helyette mocsár, és kettes zöld. Ennek ellenére a kettesre futottam egy harmadik részidőt! Fantasztikus! Itt kellett volna befejeznem… A susnyás mocsár a négyes pontig tartott, majd pihentetőleg újra kaptunk egy kis fehér erdőt az ötösre. Na itt még jól álltam. Futottam egy 13. részidőt, és a 20. helyen álltam. Az ötös után aztán elkezdtem lefelé csúszni az eredmény listában. A kilences pont előtt utolért a mögöttem induló Michal Smola, aki végül ötödik lett. Igazából nem hoztam neki szerencsét. A 9, 10, 11-re sorban hibázott, úgyhogy jobbnak láttam elengedni. :-) Szegény elvileg tud tájékozódni, de mióta vele futottam képtelen volt megfogni a pontokat, így aztán a 12-esre nagyvonalúan – az első emelkedőben – szépen lassan lemaradtam. A 13-asra menet még láttam a távolban, de aztán eltűnt a szemem elől, és a következő átmenetet megnyerte. :-D A 13-asra egyébként én végül hibáztam egyet pontközelben, de ezen nincs mit csodálkozni, mivel az a rész ott valami félelmetes volt. A térképen volt ugyan valami sziklaszerű, de a terepen én csak sziklákat láttam. Az egyiken volt a pont… Ilyen tanácstalan már régen voltam, mint ott! Azért durván egy perc hiba után nagy nehezen megtaláltam. Igazából a pálya már eddig a pontig felőrölte erőtartalékaimat, pedig a 15km-es pálya több mint fele hátra volt még. Aztán a 23-as pontig nem sok esemény volt, szépen haladtam, hiba nélkül fogdostam a pontokat, és futottam a 30. és 40. hely közötti részidőket… Összetettben már a 37. helyre csúsztam le. Ekkor a 23-asra utolért egy teljesen tizedrangú futó, és úgy húzott el mellettem, hogy csak néztem. Szerencsére már nem volt túl sok hátra, szépen leküzdöttem a pálya utolsó részét is, és egy gyors befutó (4. részidő) után, 106 perces idővel érkeztem célba. Ez persze már csak a 39. helyre volt elég… Hibázás tulajdon képpen minimális volt benne, 100 percen belül akkor se jöttem volna, ha szalagozva van. Isti hasonló képpen jutott túl a versenyen. Hajtott, küzdött, majd teljesen kimerülve (lásd a képen) szintén 106 perces idővel ért célba. A másodpercek az én javamra döntöttek, így Õ lett a negyvenedik. Két embert verünk meg, az egyik a rajtunk kívüli egyetlen külföldi volt. 85 perccel nyerték, 21 percet kaptunk… Hát ennyit a szombati napról.

A vasárnapi napnak már rutinosabban vágtunk neki. De mielőtt elkezdeném ezt a napot ecsetelni, szólnék néhány szót az időjárásról. Szóval május eleje volt dúlt a tavasz… legalábbis valahol biztos. Minden esetre nálunk 2 fok volt, és hó esett. Első nap sem volt melegebb, de legalább hó nem volt. Ennek persze nem sok köze volt a versenyhez, csak gondoltam megemlítem. És két hófúvás közt néha még a nap is kisütött pár perc… másodpercre, és az olyan jó volt futás közben! Tehát visszetérve a versenyre: Egyszerűen fantasztikusan kezdtem! Engedjétek meg, hogy így fogalmazzak, de tényleg hihetetlen, hogy az előző napi ronggyá verés után, egész komoly távolságig versenyben voltam. Az ötös pontra például már az ötödik helyre jöttem fel! Magam sem értem mi történhetett. A csoda gyakorlatilag eddig tartott, bár 20-on belüli helyezésemet még a 14-es pontig megőriztem. És ezen a napon nem is futásban maradtam leginkább alul – mármint a középmezőnytől – mindháromszor, amikor komolyabbat csúsztam vissza az eredménylistában, hibázás okozta. Pontközeli hiba a hatosra, és a tízesre, valamint elrontottam a hosszú átmenetet a nyolcasra. Így voltam 18. a 14-es ponton. Na, aztán belezavartak minket egy mocsárba, ahol elvesztem. Előbb a 2 perc hiba a 15-ösre, aztán újabb 1 perc a 16-osra. Ez utóbbi lett volna több is, de ezen a napon is befogott Michal Smola, aki ezúttal nem 4 – mint előző nap – hanem 8 perccel rajtolt mögöttem, és kifogta nekem a pontot. Pechem volt, a 17-es rögtön egy mászás volt, úgyhogy nem zavartam olyan soká sem, mint előző nap, gyorsan lemaradtam tőle. (Meg is lett az eredménye, második lett) Aztán felérve a ponthoz elsőre elfutottam mellette, nehogy véletlenül ne szakadjak le végképp Smoláról. A 18-asra úgy támolyogtam el, mint egy félholt, egyszerre teljesen kimerültem. A 19-es barátságos átmenet volt, lefelé egy fehér erdőben, egész jól meg is oldottam. Nade itt hamarosan véget ért a versenyem. Ugyanis nem messze a ponttól egy úton futva egyszercsak egy lágy reccsenés kíséretében kiment a bal bokám. A vicc az, hogy a terep hemzsegett a kövektől, borzasztó egyenetlen volt, és nekem hol megy ki a bokám? Egy úton. Ráadásul úgy, hogy a “szuper biztos” magasszárú bokavédő cipőben futottam. Szóval lepörgött előttem az életem, nagyon megijedtem. Nem akartam, hogy úgy járjak, mint a HOB után, hogy egy hónapot gyakorlatilag ki kelljen hagynom, amikor ráadásul egyre csak közeledik a VB… Szóval inkább besétáltam a célba, nem akartam kockáztatni, hogy még jobban megterheljem. És, ami azt illeti, valóban egész jól megúsztam, másnap már futottam is vele itthon – persze csak könnyen.
Zsebe ezt a napot is végig küzdötte, és 118 perc futás után végül 27. lett. Ezzel egyébként megdöntötte leghosszabb pályán töltött idejét.

Hogy megérte-e kimenni? Nagyonis! Minden nehézség és probléma ellenére nagyon nagy élmény volt, és biztos vagyok benne, hogy sokat tanultunk is belőle. Hát ezt a bokaficamot jó lett volna elkerülni, dehát “semmi sem lehet tökéletes”.

A Hosszútávú OB-n elszenvedett bokasérülésemmel gyakorlatilag lenulláztam az áprilisi edzéseket. Rendesen edzeni csak a Thermenlandot megelőző héten kezdhettem, úgyhogy rövidre fogva, nem voltam éppen csúcsformában.

Sprint prológ – és Gábor
A Thermenland péntek reggel Bükfürdőn egy sprint prológgal kezdődött: Józsa Gabi lemosott minket. Kicsit bővebben kifejtve, Gábor bebizonyította, hogy a 15 percen belüli ötezres ideét tájfutásban is kamatoztatni tudja. Ötven másodpercet adott a második helyre érkező Szundi Attilának, harmadik egy másodperccel lemaradva Kovács Ádám lett. A pályák a bükfürdői golfpályán kezdtek, majd egy nem túl élvezetes, de szerencsére nem túl hosszú köztes szakasz után Bükfürdő üdülő területén folytatódtak, majd magában a fürdőben fejeződtek be. Szerintem alapvetően jó verseny volt! A legjobban az eleje tetszett a golfpályán, elvégre ritkán jár a magunkfajta halandó ilyen helyeken.

Hatos átmenet részidők Kovács Ádám (piros pöttyözött) 1:45 Józsa Gábor (kék pöttyözött) 1:54 Gösswein Csaba 1:56 Szabó András (amerre én is) 1:49

A hatos átmenet technikailag is kínált ínyencséget, egy jó kis útvonalválasztást. Amint a részidőkből is látható Ádám “út”vonala bizonyult a leggyorsabbnak. Bevállalta az úszást, és bejött neki. Én még a második csatorna láttán is inkább a kerülés mellett döntöttem, Ádám meg átúszott a tavon is. Hát erre születni kell. Aki nem akart úszni, az alapvetően két alternatíva közül választhatott. Fölülről kerülni kicsit hosszabb volt, Józsa Gabi mégis ezt választotta.. Az ifi pályában is szerepelt ez az átmenet, nekik a 3-4-es volt, és Szabó Bandika futotta a legjobb részidőt, az alsó kerülős útvonalon. Mindössze 4 másodperccel maradt el Ádám úszó idejétől.
Összetettben Ádám ezzel ideiglenesen átvette a vezetést, Gábor VELEM holtversenyben 10 másodperc hátránnyal a második volt! :-) Nade innentől Gábor begyújtotta a rakétákat – vagy csak mindenki más fáradt el – és egyetlen átmenet kivételével az összes többit megnyerve fölényes győzelmet aratott.
Ami engem illet, én valóban elfáradtam úgy félpálya környékén. Az eleje elég jól ment, de aztán elkezdtem érezni, hogy nem megy a pörgés, már csak vonszoltam magam mire a célba értem. Nem véletlenül: semmi intenzív edzés nem volt még bennem a sérülésem miatt. Úgyhogy tulajdon képpen ezzel az adott körülmények között elégedett is vagyok. Ja, negyedik lettem. :-)

Első futam – majdnem középtáv

Péntek délután az eredetileg középtávnak beharangozott, majd később “rövidített normáltávra” változtatott futammal folytatódtak az események. A terepet két részre lehetett osztani: egy alapvetően jól futható, de szintes, és egy kevésbé szintes, de nagyon bozótos részre. Az első fele jobban tetszett… Fizikai problémáimat jól jelezte, hogy a kilences pontig három átmenetben kellett másznunk, technikailag ezekben semmit sem hagytam, viszont futásban összesen két percet kaptam. Aztán jöttek a hibák is, a 10-esre, és 11-esre. Összesen másfél percet kaptam ezekben. A 12-es downhill volt, és nyertem az átmenetet, de aztán a 13-asra egy majdnem vízszintes úton is belesétáltam, nagyon nem ment. Plusz a végén volt egy mászás: 48mp hátrány… Ezzel átértünk a terep tiszta oldaláról a susnyásba, amiről nem sok jót tudok mondani. A 14-15-re rögtön hibáztam is kettőt, aztán gyakorlatilag feladtam… A végét csak lekocogtam.

Második futam – ez nekem magas

Kettes átmenet részidők Vonyó Péter (piros pöttyözött) 8:00 (1) Jürgen Egger (kék pöttyözött) 8:26 (3) Baracsi Gábor (lila pöttyözött) 9:23 (22) Gösswein Csaba 8:53 (13)

Másnap a hosszútávnak harcosabban vágtam neki. Az egyesre jól kezdtem, de a kettesre utólag nagyon úgy néz ki, hogy rosszul választottam útvonalat. Létra útvonala két szempontból is jobb. Első ránézésre nem úgy néz ki, de megszámolás után bizony kiderül, hogy ha nem is sokkal, de kevesebb benne a szint. Azon kívül útonfutás is volt benne, míg az enyém egyetlen pozitívuma, hogy rövidebb volt. Szóval mivel az egész átmenet emelkeddett is, ami nem nagyon ment ekkoriban, amint az előző napból is látszott: 53mp-t kaptam.
A hármas egy relatív rövid, de szintén végig emelkedő átmenet volt. Itt is kaptam 20 másodpercet…

Aztán jött a négyes átmenet. Ez megint egy egész jó útvonalválasztós átmenet volt. Az útvonalakból azért kitűnik, hogy a legtöbben azt a megoldást választották, amit én is, hogy egy hosszú szakaszon a dózerút felhasználásával lefutni a völgy aljába, aztán felküzdeni a meredek oldalban a pontig. Eltérések leginkább a betonút elhagyásánál voltak, de ezek nem jelenthetnek komolyabb különbségeket. Az izgalmasabb különbség Létra és Ricsi útvonalában még az elején volt, amikor is Ricsi nem használta fel a szintutat, hanem rögtön átvágtatott ez erdőn. Az élmezőnyből Jürgen Egger választotta a felső kerülőt. Szépen végigfutott a szintúton, majd le a meredek oldalban a völgy aljára, és hátulról be a pontra. Ennek az útvonalnak az utolsó része egyértelműen barátságosabb, mint a mi útvonalunké, de a középső szakasza annyival lassabb a betonúton lefelé rohanásnál, hogy összességében másfél percet kapott Létrától és Ricsitől.
Én sajnos két helyen is belerontottam az útvonalba. Először még az elején az úton futásnál néztem el egy elágazást, és elfutottam egy metsződésben… Itt már éppen a hatos átmenetre próbáltam alternatívákat keresni – nem sok sikerrel – és eközben néztem útnak az egyébként mélyútnak is beillő metsződést. Aztán egyszercsak feltűnt, hogy nagyon emelkedik az út, miközben nekem szintben kéne futnom… Aztán korrigáltam, de szerintem ezzel majdnem egy percet is veszthettem. Aztán meg a pontfogás sem sikerült. Pontatlan irányban mentem fel az oldalba, aztán kotorhattam a pontot… Két és fél perc a mögöttem két perccel induló Ricsihez képes. Még szerencse, hogy előtte jobban álltam mint, Õ, így csak az ötösre fogott meg, amikor meg elfutottam a pontom mellett, és egy 45 másodperces kör után egymástól látótávolságban értünk oda két irányból.

Négyes átmenet részidők Vonyó Péter (piros pöttyözött) 12:54 (2) Jürgen Egger (kék pöttyözött) 14:20 (11) Baracsi Gábor (lila pöttyözött) 12:44 (1) Gösswein Csaba 15:15 (18)

Hatos átmenet részidők Vonyó Péter (piros pöttyözött) 17:18 (12) Jürgen Egger (kék pöttyözött) 16:48 (6) Baracsi Gábor (lila pöttyözött) 15:27 (1) Gösswein Csaba 15:36 (2)

A kifutásnál azt tartottam szem előtt, hogy minél gyorsabban kiérjek a betonútra, – és elszakadjak Ricsitől, nehogy végleg utolérjen – ezért rögtön a pont után felfelé vettem az irányt. De ahogy kiértem a betonút kanyarjába, azonnal belém hasított a felismerés, hogy az út bizony lejt egy kicsit, tehát fölöslegesen vettem fel szintet. Bevillant az a választás, amit Létra és Jürgen Egger is csinált, hogy innen elfutni tovább felfelé a beágazó úton, de ezt elvetettem, mert túl nagy kerülőnek tűnt, miközben nem kerül ki semmi szintet. Tehát inkább feldolgoztam magamban, hogy a rossz kifutással elpazaroltam 5-10 méter szintet, és nekiláttam lefelé futni a betonúton. Pár pillanattal később aztán egyszercsak kibukkant Ricsi az erdőből olyan 80-100 méterrel előttem. Õ jól futott ki a pontról… Nahát más se kellett még nekem, nem elég, hogy befognak, ha nem vigyázok még le is rak! Hát ezt nem hagyhattam, és nekiláttam úgy futni, ahogy csak bírtam. Persze hamarosan véget ért a betonútfutó szakasz, és következett az a rész, amely komoly szerepet játszott abban, hogy a pályánkban 750m szint legyen… 160 szintet kellett felvennünk a következő 800 méteren egy az egyben. Minden esetre Ricsi úgy nekiesett a hegyoldalnak, hogy csak pislogtam. Lemaradni semmiképpen sem szerettem volna, úgyhogy minden erőmet megfeszítve küzdöttem utána. Ricsi úgy ahogy van az egészet megfutotta, nekem néha muszáj volt egy-egy kis szakaszt megsétálnom és erőt gyűjtenem a folytatásra. Ennek következtében egy kicsit növeltem hátrányomat hozzá képest. De aztán nagy nehezen átbuktunk a nyergen a Kendig 725 méteres csúcsa alatt, és még hátra volt az átmenetből olyan 1200m lefelé. A különbség ekkorra már akkora volt köztünk, hogy a kanyargós út miatt el-elveszettem szem elől, gyakorlatilag a nyeregtől kezdve nem is láttam, egészen addig, amíg leértem a betonra. Ricsi itt elkezdett futni a beton júton, hogy egy kicsit pihenjen, de én nem láttam okot arra, hogy ne nyílegyenesen fussak keresztül az egyébként gyönyörű szálerdőn, úgyhogy irányban folytattam utam a pont felé. Nem sokkal előtte aztán egyszercsak ismét megláttam Ricsit, de nem előttem, hanem közvetlen mellettem. A betonon kerüléssel annyit vesztett, hogy ledolgoztam hátrányom. A pontot végül mintegy 9 másodperccel előtte fogtam.
Ezzel ő nyerte az átmenetet, és én lettem második. Harmadik pedig Dénes Zoli lett 15:57-el! Létráék egyértelműen vesztettek a kerülő útvonalukkal.

A hetesre aztán különböző útvonalakat terveztünk el Ricsivel, így rögtön pontfogás után elváltak útjaink. Az átmenet közepén aztán találkoztunk egy pillantás ereéig, és ezzel sikerült is annyira megzavarnunk egymást, hogy végül egyikünk sem azt az útvonalat hajtotta végre, amit eltervezett. Minden esetre a találkozásunk után is különböző útvonalon haladtunk tovább egymástól függetlenül. Mikor rájöttem, hogy nem azon az útvonalon futok, amit elterveztem, meg voltam róla győződve, hogy Ricsi elém került, de mint később kiderült, Õ még több időt veszített ezen az átmeneten, és a pontot majdnem egy perccel előtte fogtam.
De aztán a nyolcasra sikerült mindezt az előnyömet eladnom, mert csúnyán elrontottam az pontfogást. A bozótos, aljnövényzetes oldalban elég rendesen elcsúsztam irányban, aztán nem sikerült helyretennem magam pontközelben. Persze, mivel nem is voltam a pont közelében. Szóval 3:43-at kaptam itt a legjobb részidőtől, ez durván 3 és fél perc hiba lehetett. Persze ezzel Ricsi is bőven elém került, de én erről mit sem tudva, kicsit letörve folytattam az utam a kilencesre. Az szerencsére egy C-s pont volt, nem is okozott gondot.

Tízes átmenet részidők Vonyó Péter (piros pöttyözött) 11:23 (3) Jürgen Egger (kék pöttyözött) 11:55 (8) Baracsi Gábor (lila pöttyözött) 10:42 (1) Gösswein Csaba 10:58 (2)

A tízes átmenet az utolsó komoly útvonalválasztást kínáló átmenet volt. Itt három alternatíva is felmerült bennem. A harmadikról, amit a zöld pöttyök demonstrálnak, sajnos nincs információm, hogy ki futotta, illetve milyen eredménnyel, de a legjobbnak minden esetre az általam is választott “egyenesen” útvonal bizonyult. Ebben a szintén sok szintet tartalmazó átmenetben ismét csak Ricsi futotta a legjobb időt, és nagy büszkeségemre ezúttal tőle teljesen függetlenül én futottam a második legjobb időt, nem túl nagy különbséggel. Úgy látszik, mióta a hatosra megmutatta, hogyan is kell felfelé futni, egész jól belejöttem. :-) Az útvonalunkban lényegében csak annyi a különbség, hogy az elején én a bozótos széléhez érve inkább úgy döntöttem, hogy illedelmesen kikerülöm azt, míg Ricsi átcsörtetett rajta. Létra és Jürgen Egger ismét csak veszített a kerülő útvonalukkal.
(ha van olyan, aki esetleg futotta a felső útvonalat, szívesen beleírnám az elemzésbe, hogy mennyit futott – ergo jelentkezz nálam -> e-mail cím a menü sávban)

Ezzel az átmenettel aztán túljutottunk a pályából hátra lévő komolyabb szinteken, még egy kicsi volt a 12, és 13-as átmenetekben, de ezzel mit sem törődve a 11-esre végre gyorsan tudtam futni. Ez többé-kevésbé szintben volt, és valahonnan sikerült előkerítenem erőtartalékaimat, és nyertem az átmenetet! Aztán egy kicsit megtorpantam, amikor a 12-esre kicsit több szint volt benne, mint ahogy korábban futólag néztem. A 300 méteres 40m szintet tartalmazó átmeneten hibátlan futással is 31mp-t kaptam. De aztán 13-as rövid átmenettel letudtuk az utolsó 15 méter szintet is, és jöhetett a downhill! Ide még kaptam 11mp-t, de innentől egyetlen szintvonalat sem kellett felfelé keresztezni! Az utolsó kilométerek végig lefelé voltak. Más se kellett nekem, a sajgó lábaim elkezdtek végre szaladni: A 14-es és a 15-ös átmenetet is én nyertem, 2 másodpercet kaptam a 16-osra, és a 17-est ismét én nyertem! Mitöbb, a 17-es előtt egyszercsak belebotlottam Ricsibe is! Volt egy elég nagy hibája a 15-ösre, hasonló, mint amit én csináltam a nyolcasra, így a pálya végére ismét összejöttünk. Nagyon megörültem neki, hogy sikerült utolérnem, úgyhogy a 18-asra meg is próbáltam lerakni, hiszen már közeledtünk a pálya végéhez, és mivel mögöttem indult, még mindig két perccel jobban állt, mint én. A 18-asra úgy futottam, ahogy csak tudtam, de pontközelbe érve annyira zavaros volt a térkép számomra, hogy nagyon le kellett lassítanom. Na persze, ha történetesen egyből rárohanok a pontra, akkor sem tudtam volna lerakni Ricsit. A következő pontra már ő vezetett, majd pedig a befutó pontra Velem falu utcáján úgy megindult, hogy nem tudtam követni. Mindkét átmenetet Ricsi nyerte. A célba teljesen kimerülve érkeztem, de jó verseny volt! (mint az a beszámoló hosszúságából is látszik)

Harmadik futam – ennyi is elég volt…

A vasárnapi verseny is jónak ígérkezett: Vadászrajt, pörgős futás egy egész jó rajtpozícióból. A terep is jó kis technikás, aztán egy kör Kőszeg középkori belvárosában, igazán remek kilátások. Egy dolgot nem kalkuláltam csak be, hogy nem sikerült kihevernem az előző napi futást…
Az elején belezavartak minket a lehető legdurvább részbe: árkokkal sűrűn szabdalt, legallyazott fenyőerdő. Hát én már ez első 50 méter után szenvedtem… Az egyest még hiba nélkül fogtam, de a kettesre már belecsúszott hiba is. A hármason ennek ellenére még a harmadik helyen álltam. De már itt úgy éreztem, hogy nagyon rosszul megy. A négyesre aztán beleraktam egy újabb hibát, viszont aztán az ötöst – az első lejtős átmenetet – megnyertem! Mindezek után, a hatos pont előtt láttam kifutni a nem sokkal előttem indult Ricsit a pontról, de ennek ellenére mégis belehibáztam. A 7-8 megint felfelé volt, és már tényleg nagyon fáradt voltam. A 9-esre aztán “végre” egy nagyobbat hibáztam, és láttam, ahogy kielőzött a mögöttem induló… A 10-es megint felfelé volt, és azt hiszem, itt adtam fel lelkileg… Már semmi erőt nem éreztem magamban. Még 3 pontot fogtam kocogva, aztán bejöttem a célba.

Azért sajnálom, hogy ezt az utolsó napot nem futottam le végig, dehát az áprilisi szenvedésem után szerintem ez is bőven elég volt. Összességében szerintem jó verseny volt ez a Thermenland, a térképek lehettek volna egy kicsit jobbak, de azért túl lehetett élni. (Sajnos futunk rosszabbakon is…) Szóval szerintem több ilyen verseny kéne, mint amilyen ez is volt!
Ilyen időtávlatból legalábbis így gondolom. :-D