Hosszútávú OB

Dani a befutón. Első éves felnőttként több mint 11 perccel utasította maga mögé a mezőnyt – mint később kiderült: sérülten…

Egész jó alapozás után, és bíztató eredményekkel hátam mögött a Spring Cup-ról, és a Hegyisport Kupáról vágtam neki az idei HOB-nak. Jó formában voltam. Már péntekeken, meg szombaton is fantasztikusan jól éreztem magam! A rajtban melegítés közben is, ahogy futottam a repülőket, és éreztem, hogy “repülök”. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy kikapjak. Úgy terveztem, hogy a pálya elején csak közepes tempóban futok, és csak a második felében kapcsolok majd “utazósebességre”. Ennek megfelelően nyugodtan kezdtem. Útban az egyes pontra már megterveztem az útvonalam a 3-as átmenetre, ami majdnem 3km hosszú volt és több lehetőséget is kínált. Eközben azonban kicsit elfelületeskedtem a kettes pontot és nem a legjobb útvonalon közelítettem meg, aztán pontközelben hibáztam is rá egy kicsit. Ez nem zavart meg túlságosan, a hármasra szépen megcsináltam az eltervezett útvonalam, 1:14-et vertem Istire, aki a második volt ebben az átmenetben, és még ezt sem futottam maxra. De a pulzusom nagyon magas volt! A hármason lenyomtam egy részidőt, és 177-es átlagpulzust hozott ki erre az első 33 percre, és a maximális 196 volt!!! Pedig nem is nyomtam maxra…. Úton a hármasra már nézegettem a hatos átmenetet, de nem végeztem vele, mert a “tökéletes útvonalat” akartam kiválasztani. Ezért aztán a négyes pontra menet is folytattam az előre tervezést, de itt nem voltak igazán megfelelőek a körülmények erre, mert pl. nem volt elég hosszú az átmenet, és a terepen való haladásomat is akadályozta, hogy a térképpel bíbelődtem. Ezzel itt vesztettem jó pár másodpercet, aminek következtében utol ért Tóth Ádám, aki ugyan előttem indult, de kielőztem valahol a hármasra. Innen aztán egy “darabon” – kisebb megszakításokkal tulajdonképpen végig – együtt futottunk. Az ötös pont egy bozótosban volt, és a megfogását az is nehezítette, hogy határozatlan tisztás és erdőfoltok alapján kellett finoman tájékozódva megközelíteni a mélyedést. Ádám itt belerakott egy kis hurkot, így egy kicsit elszakadtam tőle, amit aztán a hatosra menet igyekezett ledolgozni.
Az útvonalat időközben már sikerült elterveznem, szerintem elég jól!
Ádám futott rajta 10:03-at, én 10:07-et, Zsebe volt a harmadik 10:40-el, a felnőttek hasonló átmenetében pedig csak Dani futott nálunk jobbat 9:56-ot, – egyébként itt vette át a vezetést – az élmezőny többi tagja 10:40 környékén futott. Úgyhogy azt hiszem ez elég jó választás volt részemről, de nem sokan vették észre, a legtöbben körbekerülték az egész zöldet (piros pöttyözött). Utólag azonban azt hiszem a legjobb mégis az lett volna, ha majdnem teljesen egyenesen átvágunk a zöldön, egy-két út és nyiladék felhasználásával (kék pöttyözött). Ez az útvonal az enyémtől eltérő szakaszon 10 méterrel kevesebb szintet vett volna fel, és nagyjából 300 méterrel lett volna rövidebb, cserébe egy kevés kettes zöld bozótért.
Aztán nem volt túl sok esemény a hetesig. Futottam elöl, Tóth Ádám mögöttem, és még mindig nem éreztem a fáradás legkisebb jelét sem. A nyolcasra aztán jött a “fekete átmenet”. A hetes után egy völgy oldalában kifordult a bokám. Persze nem az, amelyik tavaly ősszel a Euromeetingen ment ki, és azóta mindig bekötöttem, ha terepen futottam, hanem a másik, eddig jónak hitt bokám. Ez még nem volt olyan súlyos, némi bosszankodás után – noha azért fájt vele futni – mentem tovább. De ez még nem volt elég, párszáz méterrel arrébb, egy másik völgy oldalában újfent kifordult a bokám, és ez már csúnyább volt, pláne az előző után… Hát ez már baromira fájt is, ordibáltam egy sort, szegény Tóth Ádám pedig földbegyökerezett lábakkal nézett vissza rám. Mint később kiderült Kovács Robi, aki éppen a nyolcas pont előtti nagy gerinc másik oldalán futott… hát még ő is hallotta, hogy valami őrült ordibál az erdőben… Szóval szenvedtem egy kicsit, aztán lassan elkezdtem átkocogni a völgy másik oldala felé, föladni nem lett volna túl sok értelme, mivel a pálya lehető legtávolabbi csücskében voltam. A meredek emelkedőben nem nagyon lassított le a fájdalom egy nagyjából normális sebességhez képest, és aztán felérve a tetőre csak azért is elkezdtem újra futni! Itt az átmenet utolsó harmadában végül 1 perccel maradtam le Tóth Ádámtól, aki nagyon sportszerűen mindkétszer megállt, amikor kiment a bokám, és megkérdezte, hogy élek-e még. Zsebétől persze vagy másfél percet kaptam, de ez a kis időveszteség lett volna a legkisebb baj.
A kilencesre aztán megkezdtem a felzárkózást, és félúton a tízes felé újra meg is pillantottam Ádámot, aki időközben utolérte Kovács Robit is. Alakult a vonat. Még az átmenet utolsó harmada előtt teljesen felfutottam rájuk, majd pontközelben közösen hibáztunk egy szépet. Bevallom, egy az útkanyarban levett satnya irányon kívül nem sokat foglalkoztam a tájékozódással, leginkább csak a felzárkózásra koncentráltam. Amikor már egyértelművé vált, hogy valahova egész máshova érkeztünk, mint szerettünk volna, Kovács Robival nagyjából egyszerre eszméltünk, és csakhamar meg is fogtuk a pontot.
Aztán meglódult a vonat. Robi sebességet váltott, Õ vezette a vonatot, úgy megindult, hogy egyik pillanatról a másikra, nehezemre esett követni. A következő két átmenetet meg is nyerte. A 11-esre még nagy nehezen követni tudtam, de aztán a 12-es átmenet utolsó harmadában már túl nagyra nőtt köztünk a távolság, és elvesztettem szem elől. Hát persze azért ez annyira nem meglepő: minden lépésnél fájt a bokám, rengeteg energia ment el azzal, hogy minden egyes lépésemre koncentrálnom kellett. Ugrálni, hirtelen kanyarodni egyáltalán nem is tudtam, márpedig erdőben bizony elő-elő fordul ilyesmi. Szóval Ádámot még láttam a 12-esnél, de a 13-asra ő is otthagyott, igaz csak időlegesen. Néha-néha láttam magam előtt a feltűnni a távolban, majd pedig a 15-ösre kicsit rossz útvonalon ment, és ezért újra utolértem. Robi persze már sehol sem volt.
Innen szerencsére már csak négy pont volt hátra a pályából, amiket ugyan két kisebb hibával, de azért megfogtam. Mindezek után a befutó pontra menet a szememmel belefutottam egy ágba. Itt már komolyan azt hittem, hogy célba sem fogok érni, még az utolsó pár méteren Gánt utcáin elüt egy autó vagy ilyesmi. Ez csodával határos módon nem következett be, és nagy nehezen befutottam.

Ráadásul mindez még a második helyre elég is volt. Zsebe megérdemelten nyert, harmadik végül Tóth Ádám lett, és a dobogóról lemaradva negyedik lett Kovács Robi, aki 3 percet tudott ránk verni, azután, hogy elváltak útjaink. Hát mit is mondhatnék, az áprilisom ráment, hogy rendbe rakjam úgy ahogy a bokámat, és sajnos nem is igazán sikerült. Fél éven belül még háromszor ment ki ugyan ez a bokám, és kétszer a másik is…

Részidők Térkép első fele Térkép második fele

Istivel a dobogón. Itt már be volt dagadva a bokám…

A Spring Cup után itthon is jól indult a szezon, a Hegyisport Kupán (eredmények; térkép) egy kis örömfutással készültem a rohamosan közelgő Hosszútávú OB-ra. Egész héten jól ment a futás, éreztem, hogy jól vagyok, és tudtam, hogy felkészültem a 2 órás futásra. Remek formában voltam!
Aztán elrajtoltam a OB-n, és a pálya felénél a hetes-nyolcas átmenetben kétszer ficamítottam ki a bal bokám. Az első még elment volna, de párszáz méterre rá a második már sajnos elég súlyos volt. De erőt vettem magamon, és folytattam a versenyt, noha végig fájt a bokám. Az egy dolog, hogy emiatt elvesztettem a bajnokságot, de ezen a héten még nem tudtam vele edzeni, kétszer voltam úszni, de ez volt a legtöbb, amit a pihentetés mellett tehettem. Úgy néz ki megráncigáltam a szalagokat, bedagadt meg még most is fáj, ha nem vigyázok rá. De szerencsére nem olyan súlyos, mint az októberi, amikor két teljes hetet hagytam ki a jobb bokámmal.
Hétvégén a Mecsek Kupa első napján már kocogtam egy kicsit. (Másnap aztán már nem volt jó idő, úgyhogy inkább csak nézőként vettem részt a versenyen – ennek eredménye ez a kép itt jobbra. :-) ) Remélem jövő héten már tudok majd vele futni, és nem túl sok kieséssel folytathatom a felkészülést…
Volt egy nagyon jó edzéstervem április végéig, azt most össze lehet gyűrni, és kezdhetjük előröl a tervezést. Szerencsére úgy érzem, hogy az idei alapozással tényleg sikerült egy jó alapot összeszednem, így igazából a VB miatt nem aggódom nagyon. Ez a kis botlás még nem szabad, hogy döntően befolyásolja az állapotomat, ebből még fel kell, hogy tudjak készülni! Szóval úgy fogom fel ezt az egészet, hogy csak egy kisebb nehézség, amit nem nagy kunszt leküzdeni, és enélkül amúgy is félő, hogy túlságosan elbíztam volna magam. :-) Túl sima lett volna, ha minden zökkenő nélkül tudok edzeni a VB-ig, valami mindig közbe jön. Most ezen túl vagyunk, tanultunk belőle, de előre kell nézni!
És legalább az itthoni mezőnyben is kicsit jobban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, amire mindannyiunknak szükségünk van, hogy “versenykörülmények” közt versenyezhessünk. Tél végén Kovács Ádám is sérüléssel bajlódott, de fizikailag így is nagyon erős lesz, amint újra csatlakozik majd hozzánk. Zsebe Isti a Hosszútávú OB megnyerésével és Mecsek Kupa elitranglista futamgyőzelmével bizonyította, hogy noha csak januárban kezdhetett el újra futni októberi szemműtétje után, így is képes volt már tavaszra utolérni a junior és a felnőtt mezőnyt is!
Remek kis váltónk lesz a Junior VB-n!

Csaba