Gösswein Csaba – a tájfutás életforma » 2005

Spring Cup

Csaba | 2005. március 28. hétfő

Az idei szezont úgy kezdtem, mint a a profik. Az első versenyem az északiak hagyományos idénynyitó versenye a Spring Cup volt. A versenyt megelőzően Silkeborgban edzőtáboroztunk a 2006-os VB edzőterepein, úgyhogy kicsit fáradtan álltunk rajthoz. Persze így szezon elején még mások sem voltak csúcsformában, úgyhogy ezzel nem veszítettünk sokat. Idei nemzetközi céljaimnak megfelelően mindenképpen az élmezőnybe vártam magam, noha a teljes cseh és svájci válogatotton kívül természetesen skandinávok is akadtak elegen.

A pályámat azonban nem kezdtem jól. Rögtön az egyes pontra hibával nyitottam, noha igyekeztem különösen odafigyelni rá. A hármas pont után aztán végre sikerült elkapnom a fonalat, a négyes ponton már harmadik voltam összidőben. Az ötösre volt benne egy kis bizonytalanság, de a sors fintora, mégis itt vettem át először a vezetést. Innen két nagyobb hibám volt, a 11-esre, és a 15-ösre, így kétszer elvesztettem ezt az előkelő helyet, de mindkétszer sikerült visszaszerezni. Végig jellemző volt, hogy fáradtan mozogtam, nem ment a futás, és sokszor voltam bizonytalan. Ugyanakkor sikerült nagyobb hiba nélkül lefutnom a pályát, és ez elég volt a győzelemhez. Befutásom után meg voltam róla győződve, hogy ezzel a futással nem fogok nyerni, de a többiek is hasonló szezon elei formában voltak, így végül nem kis meglepetésemre az élen végeztem.

A másnapi váltó már közel sem volt ilyen eredményes… Dani, Létra, és Kovács Robi után kerültem sorra, a négyfős váltó befutóembereként. Sajnos már nem az élmezőnyben futhattam ki, de ez befolyásolta legkevésbé a futásom.

A rajtbójáig nem ficánkoltam, futottam azokkal, akikkel együtt váltottunk, utána viszont hamar elléptem tőlük. Az első két pontot csont nélkül fogtam és sorban értem utol embereket. A hármas pont amolyan átfutó pont volt egy út mellett egy gödörben, a vasúton való átkelés biztosítására. Nos a nagy lendületben én egész egyszerűen megfeledkeztem róla, hogy a pontot is meg kéne fogni, elszaladtam mellette az úton. A négyes pontra érve egyszercsak nem stimmelt a bememorizált kód. Akkor döbbentem rá, hogy a hármast bizony nem fogtam meg… Na vissza a hármasra szembe a mezőnnyel, majd megint a négyesre. Ezzel 3 percet dobtam ki az ablakon egy apró figyelmetlenséggel… Az ötös egy jó hosszú átmenet volt, az útvonalat már volt időm kitalálni, úgyhogy csak rohannom kellett. Dühös is voltam, úgyhogy nagyon haladtam. Sorra értem utol, és hagytam el a futókat. A pont előtt nem sokkal azonban sikerült az év esését produkálnom, pattantam is egyet, akkorát zakóztam. A fejemet is sikerült bevágnom, úgyhogy kicsit kótyagosan próbáltam folytatni utamat. Hát persze hibáztam is egy kicsit, de ez igazán elhanyagolható volt. A következő pontra igyekeztem összeszedni magam, beálltam futni mások után egy kicsit regenerálódni. Közben meg sehogy sem sikerült rájönnöm merre járunk, de így is “vért izzadva küzdöttem a váltóért”, bár igazából csak a homlokom vérzett… Körülbelül az átmenet kétharmadánál jöttem rá, hogy én a 7-es átmenetet nézem, közben még csak a hatosra futunk… Ennek a plusz információnak a birtokában aztán már még a pont előtt sikerült megtalálnom magam. Aztán a hetesre már önállóan mentem, és a nyolcasra már ismét igyekeztem a sebességem is visszanyerni. A kilencesre aztán majdnem fatálisan rossz útvonalat választottam, de még idejében rájöttem, hogy az nagyon nagy hülyeség lett volna, úgyhogy végül sikerült egy nem túl rosszat választanom. Az átmenet elején végleg elszakadtam azoktól, akikkel az elmúlt pontokat futottam, és egészen a pontközelig egyedül haladtam. Ott utolértem valakit, akinek a futósebessége végre hasonló volt az enyémhez. A 10-11-es pontokat aztán végre ismét normális sebesség mellett hibátlanul fogtam. A 12-esre aztán már belecsúszott egy kis pontatlanság, a 13-asra egy nagyobb, és a 14-esre egy egészen nagyot hibáztam. A 15-ös egy hosszú átmenet volt, és már se kedvem, se erőm nem volt nyomni, ráadásul a jó útvonalat sem sikerült kiválasztani, és tök egyedül futottam végig. A 16-osra aztán megint hibáztam pontközelben, és végleg feladtam lelkileg… Már a futás sem ment, a következő pontokat leginkább a vánszorgás jelzővel lehetne jól leírni. Az átfutó előtt a 22-esre már alig tudtam magamról, eléheztem, és csak az vitt előre, hogy elvileg váltót “futok”. Ha egyéni verseny lett volna valószínűleg feladom… De így mentem tovább a kiskörre, de már csak vonszoltam magam, és rengetegszer belesétáltam. Sőt, az utolsó pontokon már csak néha “futottam bele”, aztán nagy nehezen teljesen kimerülve értem célba 101 perc rettenet után…

Azért kíváncsi lennék mi lett volna, ha az elején nem szaladok el a 3-as mellett, azt hiszem az alapvetően felborította a “lelki egyensúlyom”…

Hosszútáv részidők

Váltó eredmények

Hosszútáv térkép

Váltó térkép első fele

Váltó térkép második fele

Hozzászólások: Nincs hozzászólás »
RSS hozzászólások

Mentünk, láttunk, én pedig…

Csaba | 2005. március 28. hétfő

Itthon még javában dúlt a kései tél, amikor március 13-án dél körül Rajkánál elhagytuk Magyarországot, hogy másnap már Dániában, Silkeborgban edzőtáborozzunk a 2006-os VB edzőterepein, majd pedig hétvégén részt vegyünk a Spring Cup-on. A fiú csapatot Kovács Robi, Létra, Pelyhe Dani, és Én képviseltük, a lányokat Kelemen Detti, és Szerencsi Ildi. Egy héttel az indulás előtt még nem ez volt a felállás. Józsa Gabinak betettek pár ZH-t az egyetemen, így kénytelen volt lemondani az utat, az ő helyére ugrott be “last minute” Robi. Illetve még Zsigmond Száva jött volna harmadik lánynak, de ő meg lebetegedett az indulás előtt.
Így csak hatan vágtunk neki az útnak. Brno és Prága közt hóesés, Prágát elhagyva tiszta tavasz, majd a Cseh-Német határon több méteres hóval borított táj tette változatossá az utazást. Este 9 körül értünk Lipcsébe, ahol egy kinti magyar házában töltöttük az éjszakát. Persze a futás sem maradhatott el, így fél tíz előtt valamivel Danival nekivágtunk a “lipcsei éjszakának”. Jelentéktelen keringés után megtaláltuk a parkot, és belestünk a lóverseny pályára is, sajnos zárva volt. :-)
Másnap Hamburgon át egyenesen Silkeborgba kocsikáztunk, és bevettük magunkat a dán válogatott és a helyi klub közös edzőházába. Na emellett nem lehet csak úgy elmenni. Hát ez a ház a legvadabb várakozásaimat is felülmúlta. Tudtam, hogy nem a jól megszokott “edzőtábori körülmények” közé megyünk, de hogy az “erdőszéli klubház” definíció ezt takarja, arra nem számítottam. Az, hogy az öltözőkből a Skandináviában alapfelszereltségnek számító szauna nyílt még rendben van, de hogy erősítő terem, mindkét emeleten egy-egy tökéletesen felszerelt konyha, DVD lejátszós szélesvásznú TV, írásvetítők, meg sok minden egyéb is rendelkezésre állt, ami csak egy színvonalas felkészüléshez kellhet, az már egy kicsit sokkolt. Nem véletlen, hogy a dánok (is) előttünk járnak… És erős a gyanúm, hogy nem egy ilyen kis házikójuk van Dániában, valamely gyengus kis terep szélén. Egyébként a ház úgy működik, hogy a helyiek, ha kedvük támad egy kis mozgáshoz, csak kijönnek a házhoz, beütik a kódot egy kis dobozba, és máris szabaddá válik a kulcs. Beírják a nevüket meg, hogy mikor jöttek/mentek egy füzetbe és máris lehet sétálni, futkározni, bringázni, sífutni, – ki mit szeret – utána meg szaunázni kedvükre… (És akkor még nem is mondtam, hogy az egyik hálószoba közepén egy csocsóasztal állt, hogy kikapcsolódás végett se kelljen a szomszéd kocsmába menni. :-) )

Szóval szállásfoglalás után felfedeztünk pár térképet a közeli terepről, így hát rögtön mentünk is átmozgatni. Reményeinknek megfelelően már csak pár apróbb hófolt hirdette a terepen, hogy itt is éppen hogy csak véget ért a tél. Aztán ezek is szépen leolvadtak a következő napokban.
Este a helyi klub valami összejövetelt tartott az alsó szinten, így végre mi is találkoztunk a vendéglátóinkkal (délután mi is a kód birtokában jutottunk be a házba). Sajnos kiderült, hogy a norvég válogatott, – akik ugyancsak itt edzőtáboroztak volna – az utolsó pillanatban lemondta az utazást, pedig feltett szándékunk volt, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Mindenesetre a norvégok által tervezett pályákat a helyiek ki is telepítették nekünk, úgyhogy nem volt más dolgunk mint, hogy kiválasszuk a bőséges választékból, hogy melyiket futjuk le. Nagyon nem akarok belemenni a részletekbe, kedden délelőtt egy hosszú pályát futottunk a Silkeborg Nordskov névre hallgató terepen. Ezen mindannyian nagyon elhasaltunk, nyílván bennünk volt még az utazás.
Délután egy felpörgető edzést csináltunk az előző nap már megismert közeli terepen. (Vesterskoven) Párosával, fél perces különbséggel indulva 2-3 pontos szakaszokon üldöztük egymást, azt hiszem mindenki nagyon élvezte.
Szerdán délelőtt egy 10 km-es pályát futottunk a Silkeborg Sonderskov terepen. Létra és Robi a pálya kétharmadánál előbb egy felnyergelt lóra lettek figyelmesek, majd párszáz méterre megtalálták a ledobott, enyhén megrongálódott utasát is, úgyhogy egy kis segítségnyújtást is beiktattak a pályába. Danival mi kicsit korábban elhaladtunk arra, úgyhogy a mi dolgunkat csak az akadályozta, hogy valami vihar egy csomó fát kidöntött ezen a környéken, és ezen az edzésen különösen sokszor állták utunkat ilyen területek.
Délután aztán átruccantunk Arhusba, és megszemléltük a majdani sprint szám terepét. (ízelítő jobbra, fent)
Csütörtökön a verseny közeledtével két rövidebb, de annál pörgősebb és technikásabb edzést választottunk magunknak. Ezek a Sletten című terepen voltak, ami szomszédos a majdani váltó terepével. Szerintem ez, különösen a délelőtti volt a legjobb az összes itt megismert közül. Mindkét edzésen Dani diadalmaskodott fölöttünk. Délelőtt fantasztikusat futott, nekem is csaknem hibátlan volt a futásom, mégis majdnem egy teljes percet kaptam tőle 20 perc alatt! Délután kicsit más volt a helyzet. Az egyes pontra két és fél perc hibával nyitottam, így Dani ki is előzött. Aztán utolértem, és a pálya kétharmadáig őrült sebességgel “nyulaztam” neki, és próbáltam elszakadni tőle. De én dőltem meg előbb, és egy rossz útvonalnak köszönhetően végül ő hagyott ott engem. Azt hiszem ez a középső szakasza a pályának, ahol együtt száguldottunk, nagyon hasznos edzés volt. Dani ezzel a futásával perceket vert (rajtam kívül) Létrára is, ami jól mutatja, hogy micsoda tempót tudtunk együtt megfutni! (mármint én csak egy darabig) :-)
Pénteken aztán átutaztunk, egy kis Koppenhágai városnézéssel megszakítva, Hillerödbe, a Spring Cup versenyközpontjába. Koppenhágában nem túl sok városnéznivalót sikerült találnunk, állítólag a kikötője szép, de ezt már csak később tudtuk meg. Hillerödben viszont a szállás elfoglalása előtt még körbesétáltuk a Frederiksborg névre hallgató igazán lenyűgöző kastélyt, és parkját. Aztán miután az iskolában lepakoltuk a cuccainkat a számunkra kijelölt osztályteremben, az átmozgatás helyszínéül is a kastélyparkot választottuk.
Futás után aztán Dani megfejtette a miénkkel szomszédos teremben lévő számítógépek belépési kódját, úgyhogy még internetezni is tudtunk. :-)
(Képesek voltak kódnak az iskola dán megfelelőjét a “skole”-t adni, és mivel Dani két szót tudott dánul, a Danmark-ot, és a skole-t, másodjára máris beléphetett… :-D )

Másnap reggelre aztán a héten először a nap is kisütött, igaz az eddig kellemesnek mondható 5-10 fok közti hőmérséklet viszont 0-ra csökkent. De a versenyláz hevében ezen gyorsan túltettük magunkat és inkább a napsütésnek örültünk. Hát igen, a Spring Cup nem rossz verseny. Bár az igazat megvallva én egy kicsit többet vártam. Mindössze 800 induló volt, és az igazán nagy nevek hiányoztak a rajtlistából. Persze azért így is nagyon erős volt a mezőny (márcsak azért is, mert ennek a 800-nak a felét az elit kategóriák adták).
Az egyéni, de főleg a váltó terepe meg semmi extra. Nem állít olyan feladatot, amit ne tudnánk megoldani, csak menni kell és figyelni.
Így utólag az eredmények tükrében úgy néz ki, nekem ez három közepes és pár kisebb kivétellel sikerült is. Ugyanakkor verseny közben és utána is úgy éreztem, hogy se a kellő sebesség nem volt meg, se a tájékozódásommal nem voltam elégedett. Meg is lepődtem, hogy ez a futásom elég volt a győzelemhez, amikor a teljes cseh és svájci válogatott is rajthoz állt, és volt jónéhány svéd is. A részidőket böngészve kiderül, hogy egyetlen átmenetet sem nyertem, ami azért igazolja, hogy nem volt meg a sebességem. Persze az is igaz, hogy nagy hibám sem volt, én azonban úgy gondolom, hogy a 3 közepes hibámmal nem lehetek elégedett, így szezon elején ez még belefért, de nyáron a VB-n ez kevés lesz. Azaz pont, hogy sok! Szóval értitek, mire gondolok…
A többiek közül Danit emelném ki, aki az edzőtáborban egyértelműen jobb volt nálunk, de itt élesben sajnos semmi sem jött neki össze…

Vasárnap aztán a váltó következett. A lányoknak nem sikerült harmadik embert találni, így csak ketten álltak ki. Nálunk Dani kezdett a normál pályán (12km), Létra folytatta (12km), majd Robi jött a rövid pályán (7,5km), és nekem kellett befejeznem a hosszún (14km). Hát azt hiszem nem alkottunk maradandót… Daninak megint nem jött össze, Létra egy kicsit javított rajta, Robi is futott valamit, az én futásom meg egy külön történet.

De azokról bővebben olvashattok a versenyek menüpont alatt /Spring Cup.
A valaha volt egyik legjobb edzőtáborom volt ez, nagyon megérte kimenni!