“A Euromeeting versenysorozat a skandináv B válogatottak közép-európai terepen rendezett összecsapása, melyhez az utóbbi években egyre több nem-skandináv ország is csatlakozik, sokszor a legjobb csapatukkal.”
Ezt rendezték idén nálunk, és ehhez csatlakoztunk mi is. Jól szerettünk volna szerepelni, idén õsszel ez volt a legfontosabb verseny. Jó mezõny jön ide hozzánk, jó terepen, jó térképen, elméletileg minden ideális egy jó kis versenyhez! Istivel és Danival az “eredeti junior VB-s” felállásban akartunk futni a váltón (Én-Dani-Isti), ami már akkor megbukott, amikor kiderült, hogy Isti nem tud jönni szemmûtétje miatt. Helyette került a csapatba Kovács Ádám, aki végül klasszikuson a magyar fiúk közt a legjobb lett. Nade ne szaladjunk ennyire elõre. Elõször a sprint verseny várt ránk Hévízen.

A futam péntek délután volt, nekem pedig délelõtt még le kellett tudnom az elsõ egyetemi ZH-mat, szóval “jól” ráhangolódva érkeztem a versenyre. Szerencsére nem a rövidtáv izgatott a legjobban, a másnapi klasszikusra, és a vasárnapi váltóra sokkal jobban koncentráltam. Nem titkoltan nem a rövidtáv a kedvenc versenyszámom, ez a verseny azonban nagyon színvonalas feladatot állíthatott volna a versenyzõk elé, HA a térkép nem olyan lett volna, mint amilyen volt: rosszul olvasható, és egyébként is hibás. Több tucat hibával találkoztunk futás közben, melyek teljesen tönkretették a versenyt. Minden versenyen, de rövidtávúakon aztán igazán nagyon fontos, hogy jó legyen a térkép, itt a legkisebb pontatlanságok is kijönnek, ha meg olyan hibákat tartalmaz, mint ez a térkép, akkor ezek teljesen megkérdõjelezik a végeredményt. A gyõztesek útvonalában is szerepelnek olyan dolgok, amik miatt ki kellett volna zárni õket a versenybõl, – mint ahogy a mezõny tetemes hányadát – noha a térkép állította õket ilyen szituációkba.

Rögtön a rajt után egy jó kis útvonalválasztasos feladát várt a versenyzõkre, de ezt nagyban megnehezítette, hogy a “jó” útvonal kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy az ember észre vette-e, hogy az út mellett hosszan elhúzódó magas kerítésen van egy kis (1mm-es) törés, ahol be lehet jutni a parkba. Futás közben ezt nagyon nehezen lehet látni, szerintem ki lehetett volna emelni egy piros átjáró jellel.
Útban az egyes pontra a második útvonalválasztást befolyásoló kifogásolható tényezõ az elõbb említett park másik oldalán volt. Az ösvény betonútba torkolása elõtt az ÉNY-i karikával jelzett helyen egy komoly földletörés van, ami a térképen nincs ábrázolva. Ez a nyolcas pontra menet is útba esik, és ugyancsak befolyásolja az útvonalat. A DK-i karika pedig azt a helyet jelzi, ahol szintén semmi sem jelöli, hogy a ház sarkánál nem lehet elfutni, a kõfal vége és a ház közt benyúló utacskáról nem lehet a rétre ráfutva körbefutni házat. Ott is folytatódik a fal, és ez a térképrõl nem látszik. Más kérdés, hogy a legideálisabb útvonal nem erre, hanem a házat északról kerülve vezet. De én ezt nem vettem észre, és a kis utacskán – ami egyébként lejáró egy ajtóhoz – lévõ csempézett, vizes lépcsõn, majdnem kitörtem a nyakam. Ezután pedig további dél felüli kerülõre kényszerülve folytattam utamat. Részletes útvonal a az eredeti térképen.
A kettes pontra aztán akkor ért a következõ meglepetés, amikor a fürdõt kerülve a kerítés mellett egy utat találtam. A fürdõt csaknem körbe kerüli egy út, ami viszont olyan szerencsétlenül lett ábrázolva a térképen, hogy abból, csak egyetlen fekete vonal látszott, mivel a rajzolók nem hagytak ki egyáltalán helyet a kerítés és az út közt, így egyik szélük egybeolvadt. Egyébként itt ért utol a késõbbi harmadik, aki mögöttem indult. Az egyes pontra csaknem 50 másodpercet kaptam tõle, tehát valószínûleg már ott látott, amikor fogta a pontot.
A hármasra csak a csalán okozhatott gondot, ami nem a legjobb rövidtávú versenyen, de nekem, késõi rajtolónak ezzel már nem volt problémám a csapások miatt.
A négyesre viszont ismét gondok akadtak a térképpel. A logikus útvonalon ismét gondot okozott egy út észrevétele a térképen, amit a mezõny jó része így nem is vett észre, és egy dél felöli kerülõt választott. Ekkor azonban elfutott egy olyan helyzen, ahonnan látni lehetett a pontot, noha egy háznak kellett volna az ott lennie. Mivel a pont látszott, és egy alacsony kerítést leszámítva – amin át lehet kelni a szabályok szerint – semmi sem akadályozta a versenyzõket, hogy “átvágjanak a házon”, ezt meg is tették. A ház helyén egyébként építkeztek, és egy magas kapu volt a két ház között, ami azonban nyitva volt. A rendezõk szerették volna, hogy ezen a területen ne vágjunk át ezért egy kis félreértést követõen került oda a ház. Nyilvánvaló, hogy ezt ezer másféle képpen lehetett volna jelölni, vagy talán pontot sem kellett volna ide rakni… Egyébként én ebben az átmenetben teljesen elvesztem, de a saját hibámból. Aztán nem sokkal a négyes elõtt szedett össze Haresz, akit szintén utolért egy Svéd (a késõbbi ötödik), így hárman ugrottunk át a kerítésen.
Az ötösre az útvonal szintén a kerítésen és a “házon keresztül” vezetett, ezt csak egy-két ember nem erre futotta. Tehát ha azt vesszük, hogy “térképen jelölt házon” nem szabadna “átvágni”, akkor gyakorlatilag a teljes mezõnyt ki lehetne zárni…
Nade innen Haresszal folytattuk utunkat. Én mentem elöl, hiszen a keverésem után elég pihent voltam. A nyolcas elõtt az emelkedõben – miután felmásztunk a nem létezõ földletörésen – egy kicsit hátranéztem, hogy mégis megnézzem, ki fut mögöttem. Azt hittem Haresz az, de õ már egy kicsit leszakadt, és csak a Svéd lihegett a nyakamban. Úgy döntöttem inkább térképet nézek az emelkedõben, és megvárom egy kicsit Hareszt, hiszen nekem több mint 2 perc hibával már nem sok keresnivalóm lett volna rövidtávon, és amúgy sem ez a szám izgatott a legjobban, mint már írtam korábban is. Tehát gondoltam inkább neki segítek, meg persze az emelkedõben sem volt olyan kellemes felfelé futni. Ekkor elkezdtem térképet nézni és elõre megnéztem pár átmenetet. Viszont, miközben a térképet néztem kicsit letértem az útról, és fejjel elõre belesétáltam egy útszéli fába… :-) Haresz, aki ekkor nézett éppen fel, csak azt látta, hogy egyik pillanatban még a Svéd elõtt futok, a következõben pedig két lépést hátrálok felé, meg is jegyezte, hogy nem kell rá várnom. Kicsit még kába voltam, így erre nem tudtam reagálni… :-D
Ezután jött a kilences átmenet, ami szintén egy jó kis térképhibát tartalmazott. Az immár ismét erdei terep kelet felé lejtett. Az átmenet a térkép szerint tehát 3 szintvonalat (2,5m alapszintköz) keresztez felfelé. A valóságban azonban a kilences pont kicsit alacsonyabban, vagy majdnem szintben van, mint a nyolcas, de semmiképpen sem felfelé. Az útvonalból is látszik, hogy a szintemelkedésre arányosan futva jócskán eltértünk az iránytól, onnan pedig lefelé futottunk, míg a térkép szerint szintben kellett volna. A mezõny jó része szintén ezt rajzolta be. (meg lehet nézni a Euromeeting honlapján) Ebbõl egyébként az is látszik, hogy ilyen átmenetben – rövidtávú versenyen – nem irányt vesznek le a versenyzõk, hanem a domborzatot olvasva tájékozódnak.
És, hogy a legdurvább térképhibára ugorjunk, íme a 11-12-es átmenetben elénk kerülõ szálloda és környéke. A térkép alapján az épületet délrõl félig megkerülve minden gond nélkül el kellene, hogy lehessen jutni a szemben lévõ utcához. De nem. A szürke rész nem tudom mit ábrázol, erre nem emlékszem, gondolom valami terasz szerûség. De ez nem is lényeges. Na az egész ott kezdõdött, hogy a pont után megkerülve a falat egy kis, derékig sem érõ kerítés volt keresztbe a “sikátorban”, de egy tárva nyitott kapuval. Ezen semmi kivetnivalót nem találtam, elvégre a térkép nem jelöli, és a mögötte lévõ terület is nyílt=”szabad” területként van ábrázolja. Aztán viszont a ház sarka elõtt szembe jött egy fickó, aki miközben elfutottunk mellette, félvállról, kicsit egykedvûen odavetette nekünk, hogy “az a kapu zárva van ám”. Persze mire ezt felfogtam már régen a ház másik oldala mellett futottunk. Itt azonban hamarosan jött a FAL. Igen, az a kis fekete. Már az gyanús volt, hogy közte és az épület közt nem lehetett elfutni. (Tehát a házkerülõs útvonal nem járható) A fal azonban nem volt túl magas, éppen hogy csak derék fölé ért. Már kicsit fáradt voltam, nem ugrottam át lendületbõl… Közelebb érve azonban feltûnt, hogy “nincs meg mögötte a talaj. A szálloda mélygarázsának lejárata volt a fal másik oldalán, potom 8-10 méter mélységben… Aki ezt a térképrõl leolvassa az jelentkezzen nálam, és magyarázza el, mit nem látok. Az elsõ megdöbbenés után aztán gyorsan körülnéztem, hol lehetne innen kijutni, így jutottunk a “libafoszöld” (elnézést a szóért :-D) területre, ami ugyebár tiltott. Arra kikerülve a mélygarázst végülis kijutottunk az utcára, ahonnan immár terv szerint futhattunk tovább. A Svéd egyébként kicsit elõttünk volt már a 11-es ponton, õ azonban északról kerülte az egész blokkot. (lehet, hogy neki már szóltak a csapattársak, hogy ne menjen keresztül) Szóval vele gyakorlatilag egyszerre érkeztünk az utcához még így is… Egyébként ezt szintén sokan mások is eljátszották, (az elsõ háromból is) tehát megint csak ki kellett volna zárni a fél mezõnyt a tiltott terület keresztezése miatt. Más kérdés, hogy amikor olyan helyre kerültek, ahonnan nem tudtak arra menni, amerre a térkép szerint lehetett volna, onnan már nem sok választásuk volt. Amúgy is az egész szálloda mögötti részt be kellett volna “zöldezni” és rögtön fel sem merült volna, hogy bárki a mélygarázsnak egyáltalán a környékére kerüljön. Na meg nem ártott volna rárajzolni sem…
Ezeket azért írtam le ilyen tételesen, mert mind olyan hibák, melyek tönkretehetnek, (tettek) egy egyébként nagyon színvonalas versenyt. Nem szabad ilyen pontatlanságokat megengedni. Sehol sem, de rövidtávú versenyen meg aztán pláne nem. A nagyobb méretarány miatt minden pici hiba jobban látszik, nagyobb futósebesség mellett olvasva a térképet pedig az egyébként is pici/vékony dolgokat még nehezebb észrevenni, és egy rosszul olvasható térkép tönkreteszi a versenyt. Kár volt érte. (Én egyébként ezzel az utolsó elõtti helyet szereztem meg Balabás Peti elõtt…)

Másnap aztán a klasszikus következett. A sprinten mutatott remek teljesítményem után méginkább szerettem volna egy jót futni. Mögöttem egy Emil Lauri nevû õrült, de nem rossz Svéd indult. A tavalyi junior VB-n egy 6. és egy 10. helyezést ért el, váltóban pedig ötödikek lettek, azt meg, hogy miért õrült, most inkább nem részletezném… :-) Szóval biztos lehettem benne, hogyha az elején hibázok, akkor utolér. Már a rajtban elkövettem az elsõ hibámat. (itt még nem ért utol) Nem néztem meg merre ment ez elõttem induló Dán. A rajtbója közel volt, rendes versenyhez híven pedig nem állt rendelkezésre egy perc térképet nézegetni, így gyorsan kellett eldönteni az egyesre az útvonalat, amit még az is nehezített, hogy az a kifutási irányra merõleges volt. Ezek következtében rosszul futottam ki a rajtból, de ezt még korrigálni tudtam, és az átmenet közepén már visszatértem az ideális útvonalhoz. Innen azonban érthetetlen módon elkanyarodtam ez iránytól, és szép nagyot hibáztam. Ez még nem volt két perc, így még nem lettem megfogva. A kettest hiba nélkül fogtam, majd a hármasra gyakorlatilag elkövettem ugyan azt a hibát, amit az átmenet közepén az egyesre. Elkanyarodtam az iránytól. Aztán a lapos semmiben bevillant egy pont is, ami még horpadásszerû is volt, így odafutottam, de nem az enyém volt. A pont egy határkaró volt, – mint kiderült, mikor odaértem – amibõl gyorsan leszûrtem, hogy hol lehetek, és már mentem is pontom felé. De a pontot már egyszerre láttam meg a jó irányból közeledõ Laurival, pár méterrel elõtte fogtam. Hát itt fogott meg. Nem baj, gondoltam, hogy ez lesz, ha hibázok. Most akkor vele kell menni, ûzni kell egymást, hosszú még a pálya (majdnem) semmi sincs veszve. Azt terveztem, hogy figyelek rá, de közben azért én is csinálom a saját dolgom, nem ragadok, de persze megyek vele, nem maradok le semmiképpen sem! Eleinte nem akarok majd neki vezetni, hagyom had menjen õ elöl, majd a vége felé próbálok jobb lenni nála. Részben ezt Õ is így gondolta, a pont után rögtön leelõzött, nehogy már egy vacak kontinentális futó menjen Õ elõtte. Innen gyorsan haladtunk, végre beértünk a domborzatos részbe, élmény volt a tájékozódás. Közben az emelkedõkben Emil barátom látványosan arra törekedett, hogy leszakítson, nyomta, és hátra-hátra nézegetett. De nem ment neki, jól bírtam a tempót, és míg az õ mozgásán látszott, hogy küzd az emelkedõvel, én nem éreztem túl megerõltetõnek. Ez is megerõsített abban, hogy a végét jobban fogom bírni. Az is feltûnt, hogy kis gerinceken ívelgetve én jobban haladtam, jobb íveket választottam, õ szinte egyenesen ment, egy csomó szintet vett fel és adott le, pazarolta az energiáját. Így haladtunk közel egymáshoz, jó tempóban, hiba nélkül. Azonban jött a kilences pont. A pont elõtt egy éles gerincrõl futottunk éppen le, amikor a völgy alján, lendületbõl, maximális sebességgel futva, ráléptem egy kõre, amin megcsúszott a lábam, és a bokám egy “lágy” reccsenés kíséretében kiment. A lendület vitt még pár lépést, de hamar a földön találtam magam. “Tudtam” hogy erõs a bokám, máskor is volt már hasonló eset, szóval azonnal felkeltem, és folytattam volna utamat. Pár lépéssel felfutottam a következõ kis, éles gerincecskére, de itt már tudtam, hogy ez nem olyan kis szokásos megbicsaklás. Ez sokkal komolyabb volt, nem bírtam ráállni. Borzasztóan fájt. Pár percig csak összeszorított fogakkal feküdtem, és azon gondolkoztam, hogy miért? Miért most, és miért velem? És egyáltalán, hogyhogy a bokám? Még soha semmi baja nem volt, ez egyszerûen nem lehet igaz! Lassan be kellett látnom, hogy sajnos igaz volt, velem történt, és lassan nem ártana felkelni, mert még meg is fázok itt az esõben feküdve. Merthogy természetesen ezen a hétvégén is esett az esõ, ha még nem említettem volna. Innen lassan besétáltam a célba, és jó mély depresszióba estem. Az õsz minden bizonnyal legjobb versenyén, az egyik legjobb terepünkön – amihez ráadásul nem sûrûn volt eddig szerencsénk – képes voltam kificamítani a bokámat, ami ugye ráadásul nem csak ezt a versenyt tette tönkre. Másnap sem indulhattam a váltón, sõt egy idõre egyáltalán nem futhatok. Éljen! Mély depresszióm azért kezdett múlnia, mikor a részidõket nézegetve kiderült, hogy Lauri sem jutott sokkal tovább, mint én, õ még eljutott a 10-es pontig, de onnan neki sincs több részideje… :-) Persze õ nem sérült le, legalábbis másnap futott. Nem tudom mi történt vele, de azért vicces!

Az eredményekre rátérve egyébként Oláh Kati mindkét napot nyerte, nálunk meg Kovács Ádám érte el a legjobb helyezést a klasszikuson a maga 11. helyével. Õ egyébként pont olyan béna volt az elején, mint én, õt is a hármasra fogták meg, csak õt a késõbbi harmadik norvég. Aztán hozzájuk csatlakozott még az Ádámék elõtt induló Svájci, akit kielõztek, amikor hibázott, majd utolérte õket a 14-esre. Aztán így hármasban nyargaltak tovább, a svájci elöl, utána Ádám, a norvég pedig hátul, aki ezzel végül harmadik lett… Ezt nem azért írtam le, hogy Ádám érdemeit csorbítsam, az már magában sem semmi, hogy el tudott futni velük, és még az útvonalat is be tudta rajzolni! :-D Jövõre jó társunk lesz Istivel a VB váltón, csak úgy mint két éve az EB-n! (Második hely…)

Vasárnap volt a váltó verseny, amin természetesen így nem tudtam résztvenni, tehát a junior váltó végleg befuccsolt. Errõl túl sokat már nem írnék, nincs is személyes élményem róla pusztán csak nézõként, és amúgy is írtam eddig már eleget. :-) Azt azonban megemlíteném, hogy Kelemen Detti elsõ helyen hozta be a nõi váltót a tömegrajtból! Valamint a “kiesett” fiú váltó helyén végül az ifi csapat, Lenkei Zsolti-Kerényi Máté-Szabó Bandi futott, és jól szerepeltek! Bandi a kiskörben például lehajrázta Dénes Zolit, akit elõzõleg a pályán ~1 perccel fogott meg. Hajrá fiatalok! :-D (Elnézést az elfogultságért!)

Ha két héttel ezelőtt megkérdeztek volna arról, hogy mi az erősségem a tájfutásban, egész biztosan benne lett volna a listában a bokám. Előfordult már, hogy rosszul léptem és kicsit megbicsaklott, de két lépésnél tovább soha nem volt vele problémám utána. Eddig.
A Euromeeting klasszikus versenyén, nem sokkal a kilences pontunk előtt, egy völgy alján, lendületből maximális sebességgel futva, ráléptem egy kőre, és a jobb bokám megbicsaklott. A lendület még vitt pár lépést, de hamar a földön találtam magam. Mire eljutott a tudatomig, hogy mi történt, már álltam is föl, hogy folytassam a versenyt, de pár lépés múlva be kellett látnom, hogy nem fog menni. Pár perc alatt sikerült összeszednem magam annyira, hogy felálljak, és szép lassan (50 perc) besétáltam a célba.
Idén ez már a harmadik kényszerpihenőm, csak most nem térd, hanem boka. Szerencsére nem szakadtak szalagok, így belátható időn belül rendbe kell jönnie, aztán lehet nekilátni újra megerősíteni. Remélem ezzel mostmár letudtam egy időre a sérüléseket, és egy darabig végre zavartalanul edzhetek majd. Nyakamon az alapozás és jövőre nagy terveim vannak! :-)
Azt is nagyon sajnálom, hogy a szezonvégi jó kis versenyeket így érdemben ki kell hagynom. Se Eger, se Bükkfensík, se Szpari. (Ugye a Euromeetingről nem is beszélve…) Most hétvégén már jó lenne a Bükkfensíkon egy nyílt pályát legalább lesétálni, de persze az az első, hogy hosszú távon mi a legjobb a bokámnak. Ha minden jól megy, a Szparin talán megpróbálkozom egy könnyed kocogással Br-ben.

Egyébként a hónap jól indult. Terveimnek megfelelően szépen edzettem, és az eredmény sem maradt el. Az idei utolsó OB-t sikerrel vettem. Egy durung, futós pályán sikerült nyernem, és ezzel az összetett bajnokságban is én végeztem az élen. Sajnos azonban ezt a győzelmet nem csak magam hoztam össze. Istinek “kicsit” nagyobb problémái voltak, mint nekem a bokám. Az OB-ra következő hétfőn már műtötték a szemét, aminek előkészületei természetesen már kihatottak a hétvégi futására is. Remélem Õ is mihamarabb teljesen rendbejön, és jövőre is az ideihez hasonlóan szoros meccseket vívhatunk majd!

Egyébként a Euromeetingen (Isti helyett) indult “egy bizonyos” Kovács Ádám. Nem rossz a srác. :-) Meg lehet nézni az eredményeket, klasszikuson Õ lett a legjobb magyar, és egész jó helyen végzett, egy jó kis tempós futással (igaz voltak “nyulai”). Múlt hétvégén pedig nyerte felnőttben az Eger Nagydíjat is, pedig ő még csak nem is junior… Még “szerencse”, hogy mióta ő is nekilátott felnőttben versenyezgetni, nekem éppen kiment a bokám, így nem tudott megverni “rendes” (Euromeeting rövidtáv, de erről majd hamarosan írok részletesebben) versenyen. Nade jövőre… ha nem vigyázunk még a végén a fejünkre nő!!! :-D Persze ehhez nekünk is lesz egy-két szavunk! Hát nem ettől szép a sport?

Aki teheti, annak további jó versenyzést!

Csaba

Az idei utolsó OB-t ismerõs terepen rendezték. 2002-ben ugyan ezzel a célhellyel, és a selejtezõ térképén futottuk a középtávú és váltó bajnokságot. Akkor még csapatom is volt, és középtávon második lettem elsõ évesként, az akkor még erõs, és népes (!) 18-as mezõnyben! Ezt a második legjobb addigi eredményemnek tartom az elõzõ évi EB után. És a váltó OB versenyérõl is sok emlékem megmaradt, szóval a visszatérést erre a terepre nagyon vártam. A selejtezõ azonban egy kicsit kiábrándított.
A térkép nagyon nem tetszett. Szerintem pontatlan volt, a domborzat ábrázolása pedig aránytalan. Selejtezõrõl lévén szó nem futottam gyorsan, így a térképpel is többet foglalkoztam, mint normálisan. De még így is többször elbizonytalanodtam a térkép felületessége miatt, pedig jó helyen voltam. Másoktól is hallottam kritikákat, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez a térkép még elbírt volna kicsit több helyesbítést. Az erdõ egyébként nagyon szép volt, jó térképpel élmény ilyen terepen futni.
Szóval nem erõltettem meg magam nagyon, szépen könnyedén lefutottam a pályát pár kisebb hibával, aztán pedig vártam, hogy mire lesz ez elég. Nagy meglepetésemre a többiek még lassabbak voltak. Isti és Dani szoros csatában nagyon rosszat jöttek, így még csak nem is közvetlen elõttem indultak a másnapi döntõn. (Istinek hétfõn már a szemét mûtötték, ezért már begyógyszerezve futott. Remélem mihamarabb teljesen rendbejön!)
Bogos Tomi, és Gyulai Peti mentek elõttem, akiket a pályán végül kielõztem, anélkül, hogy találkoztunk volna. A versenyen nem igazán történt semmi említésre méltó. Kétszer választottam rossz útvonalat, (5-6; 6-7) illetve a térképcsere után a susnyásban bénáztam egy-két kisebbet. (16; 17; 19) Kétszer a térképzacskó miatt vesztettem idõt (14; 21), és ezen kívül három kis bizonytalanságom volt még. (3; 9; 14) De ezek mind elég minimális hibák voltak, 34mp volt a legnagyobb hátrányom a legjobb részidõtõl a 7-es pontra. Szóval elég jól ment a verseny, a futásommal is elégedett voltam.

Az OB rendezésérõl: A döntõ térképe egy új javítású térkép volt, ami ugyan olyan pontatlanra sikeredett, mint az elõzõ napi. A különbség csak annyi volt, hogy ezúttal már a terep sem volt olyan szép. Ezt még tetézte, hogy ismét esõs versenyen kellett futnunk, ami magában még nem lett volna probléma, de a térképek nem voltak fóliázva, és a biztosított fólia minõsége is hagyott némi kívánnivalót. Azt még megértem, hogy a rajtban nem voltak fóliázva a térképek, elvégre elég sok versenyzõ térképét kéne befóliázni, (bár egy OB-n azért beleférhetne…) de aztán, hogy annak a pár kategóriának, akiknek térképcsere is volt, sem lehetett befóliázni, azzal már nem vagyok kibékülve. Persze nyílván én is béna vagyok, a teljes rajt elõtti egy percet eltöltöttem azzal, hogy a térképemet végre betuszkoljam a fóliába. Ezen felbuzdulva pedig a verseny közben már eszem ágában sem volt kiszedni a zacskóból, amikor hajtani kellett volna, egyszerûen forgattam miközben az átmenetben haladtam. Kicsit macerás volt, de kevesebb idõt veszettem, mintha elkezdtem volna szenvedni a vizes, vacak zacskóval. Aztán az egész kezdõdött újra a térképcserénél. Itt persze már azt sem sikerült felmérnem, hogy az egész hátralévõ pálya egyben beférne a zacskóba, úgyhogy nemes egyszerûséggel csak félbehajtottam a térképet, úgyhogy pálya közben ismét hajtogatnom kellett, amit a második ilyen átmenetnél ezúttal már meg is tettem. Már fáradtabb voltam annál, így négy ponttal a vége elõtt, hogy egy átmenetet két részletben olvassak. Amikor ezt a hajtogatást végrehajtottam (21-es átmenet) elég sokat kaptam.
Hát tessék: Képes voltam ennyit írni egy vacak térképzacskóról, kedves mindenkori rendezõk, igazán nem egy nagy dolog odafigyelni ilyenekre, és mégis mennyi bosszúságtól megkímélik a versenyzõket!
És akkor hogy még kritizáljak egy kicsit: A harmadik nagy problémám a pálya vonalvezetése. Sikerült kitûzni egy nagyon futós, durung pályát. Pontfogással nem sok probléma volt, útvonalválasztás sem volt sok. Tájékozódási feladatnak nagyon kevés a legrangosabb OB-nkra! És miért kellett bevinni a pályákat a “tisztásos” részekbe, ahol nekem is jóval a derekam fölé ért a gaz? Ráadásul nekem, mint egyik utolsó indulónak már akkora csapások voltak benne, hogy autózni lehett volna bennük, de mi lehetetet itt az elsõ rajtolóknak? Ez nem fair velük szemben.
Aztán, volt itt még más is. Egymáshoz közel helyezett pontok, különös tekintettel a selejtezõ két befutójára. Mire jó ez? Miért kell egymáshoz nagyon közelre kitenni több pontot is? Nem tudom kinek jó az, ha kizárat minden kategóriából egy-két tagadhatatlanul figyelmetlen versenyzõt egy OB-n. Ha egy kupaversenyen, ha a pályakitûzõ ilyenekkel akar szórakozni, ám tegye, legfeljebb többet nem megy az alany az adott versenyre, de egy OB-n ilyenekkel szórakozni nem elegáns! Nem annak kéne döntenie, hogy ki nem fog rossz pontot, amikor ~15m-re megközelíti a pontját, de hasonló jellegû pontra bukkan és azt fogja meg. Persze lehet úgy indokolni, hogy a két befutó közül az egyik árok volt, a másik meg forrás, tehát jellegében eltérõek, ergo szabályos, de mindannyian tudjuk, hogy mekkora a különbség. Ugyan abban a metszõdésben voltak, a régi térképen a forrás nincs is rajta, remélem nem csak ezért lett rá felvéve… Hát szóval gratulálok, sikerült egy “szép élményt” szerezni jópár embernek, akik így a döntõben nem is indulhattak.
Soha rosszabb OB-t, de jobbat azért lehetne!

Pont egy hónapja jelentkeztem legutóbb, akkor még előtte álltam első veszprémi hónapomnak, mostmár túl vagyok rajta. Hogy csak a tájfutással szorosan összefüggő dolgokat említsem meg szeptember történéseiből rögtön az egyik legfontosabb dologgal kezdeném. Ahogy reméltem, úgy is lett, az itthoninál sokkal jobb edzéskörülmények vártak rám Veszprémben. A VEDAC rekortános atlétikai pályájáról 5 perc alatt erdőbe lehet kifutni, ahonnan aztán a nyolcas utat átszelve pillanatok alatt hegyek közt lehet edzeni. (Ráadásul a VEDAC pályát is csak egy kerítés+egy utca választja el az egyetemtől, tehát ez sem egy nagy távolság.) És a kicsit messzebbi terepek is remekül elérhetőek busszal, pl. Eplénybe 25 perc alatt el lehet jutni, (Itthon ennyi idő alatt Budára sem érek át…) ahonnan aztán a Bakony bükkösei elég jó körítést szolgáltatnak egy kis terepfutáshoz. És ez csak két példa volt a sok lehetőség közül, amik itthon nem álltak rendelkezésemre a felkészüléshez. Tehát nagyon bizakodó vagyok az idei alapozást illtően! (Fölkerültek a szeptemberi edzések, lehet nézegetni, ez azért már kezd hasonlítani egy rendes edzésnaplóhoz.)
Időközben volt egy OB is a versenyprogramban, nevezetesen az Éjszakai. Az elmúlt két évi “Disk” után idén végre sikerült végigmennem, ez már nem egy rossz eredmény. :-) Szóval Istivel és Danival megint meccseltünk egyet, ezúttal Istinek jött ki legjobban a lépés, így begyűjtötte 10. OB Bajnoki címét. Én lettem a második, Dani a harmadik. Az összetett bajnokságban viszont természetesen még nem dőlt el semmi, jövő hétvégén az utolsó és egyben legrangosabb OB-n még mindhárman megszerezhetjük az összetett győzelmet. Isti éjszakai győzelmével egy pontnyi előnyre tett szert, így neki egy második hely is elég lehet, de egy harmadik hellyel még ő is lehet harmadik is. Szoros és mindhárman győzni akarunk az biztos! Jó verseny lesz, és aztán hamarosan itt a Euromeeting is. Remélem jó mezőny fog összegyűlni, és jót versenyezhetünk majd itt is egymással és az ideérkező külföldiekkel is!
Jó versenyzést mindenkinek, amint tudok, jelentkezek!

Csaba