Éjszakai OB
Csaba | 2004. szeptember 20. hétfőIdén sikerült!!! Végigtaláltam! :-) 2002-ben rossz térképet vettem el, tavaly pedig egyszerűen meghaladta képességeimet a pálya teljesítése, így két éves “sorozatot” törtem meg idén azzal, hogy idén értékelhető eredménnyel értem célba. A tavalyi Éjszakai OB után elhatároztam, hogy többet nem indulok éjszakai versenyen, de az idők változnak, én pedig idén már azt határoztam el, hogy azért is felkészülök az idei versenyre. Szeptember elején el is indultam másik két éjszakain is, a Szentendrén, meg a Szélrózsán, igaz az utóbbit nem sikerült befejeznem. De én igazán mindent megtettem, és a rendezők is támogatták törekvésemet, nyílt terepre rakták az OB-t. Itt mennie kellett, még éjszaka is! Persze azért, hogy ne legyen már olyan jó dolgom besorsoltak első indulónak, nehogy esetleg legyen kivel futnom… Na nem baj, innen szép nyerni gondoltam, és egyébként is, az igen csekély induló létszám miatt úgy széthúzták a rajtidőközt, hogy amúgy is minimalizálták az együttfutásokat amennyire csak lehetett. Szóval 25-én este nekivágtunk az utolsó előtti bajnokságnak, hogy megmérettessük magunkat, és mind az éjszakai, mind az összetett bajnoki címért megküzdjünk.
Noha éjszaka kisebb szerepet kellene kapnia a futósebességnek, ezen a speciális nyílt terepen én mégis arra számítottam, hogy nagyon gyors lesz. Persze ez nem meglepő, semmi sem akadályoz, csak a sötét. Mostmár egy hónapja nagyjából rendesen edzettem, viszont ettől kicsit fáradt is voltam. Számítottam rá, hogy el fogok fáradni még a vége előtt, ezért lassabban akartam kezdeni. Hát ez szokás szerint nem igazán sikerült. Az eslő átmenetet nyertem, noha kicsit még bizonytalankodtam is, valamint első esésemet is begyűjtöttem. (amit később több másik is követett…) A kettes pont nagyon egyszerűnek nézett ki, és az is lett volna… nappal… De így este nehezebb volt, én meg elkönnyelműsködtem, és az első két perc hibámat máris elkövettem. Innentől már nem volt taktika, hogy könnyebben fussam az elejét, futottam, ahogy tudtam, lesz ami lesz. A hármast kifogtam, a négyesre viszont kicsit hibáztam, elég nehéz volt olvasni a térképet, mivel az laminálva volt, és a lámpafény visszaverődött róla, és amúgy is kicsit furcsák voltak a színei… Az következő pár pont viszont jól ment, gyakoroltam az iránymenetet, próbáltam olvasni a domborzatot, és futottam, ahogy tudtam. Ez a jó sorozat a 10-es pontig tartott, ahol hibáztam is egy kicsit, de igazából itt már kezdtem fáradni. A 11-re újabb hiba, de a 12-est viszont szépen megfogtam. Isti viszont nem, ő hibázott, így pont holtversenyben én is újra az élre álltam. A 13-asra egy kicsit eltértem az iránytól, de ezt viszonylag gyorsan fogtam, majd a 14-esre átvettem a vezetést pár másodperccel. Dani pedig itt már több mint 3 és fél perccel volt lemaradva. Innen azonban csináltam 3 olyan átmenetet, amikkel az első helytől elbúcsúzhattam, és majdnem Dani is elém került. Mindhárom átmeneten útvonalat kellett volna választani, de nagyon rosszul sikerült ezt megtennem, miközben egyre csak fáradtam. Isti elhúzott tőlem, Dani pedig Fodor Jocival futva sorra nyerte az átmeneteket és feljött a nyakamra. A 18-as könnyű pont volt, egész messziről láttam is már, mégis itt is nagyon sokat kaptam. A következő pont egy hatalmas útfutás volt, és itt szerencsém volt. Ugyanis én már rettenetesen lassan tudtam csak futni, és az, hogy itt nem előzött be Dani az csak annak köszönhető, hogy ő hibázott a pontra. Az átmenetben viszont még így is megvert… A befutón még összeszedtem minden erőmet, és beértem… a második helyre.
Isti begyűjtötte 10. bajnoki címét, és az összetett bajnokságban egy pont előnyre tett szert. Az egy hét múlva esedékes Nappali OB-n azonban még minden nyitott, és mindannyian nyerni akarunk az biztos! :-) Így jó versenyezni!
| Részidők | Térkép első fele Térkép második fele |





Friss hózzászólások