Apróbb nehézségek után végül bekerültem a csapatba, és így pont két hete én is elutazhattam a Junior VB-re, Észtországba. Életemben először repültem, Észtország is nagyon tetszett, de most inkább ugorjunk magára a versenyre. 8-án kezdődött maga a verseny a rövidtáv selejtezőivel. A terep helyenként mocsaras, elég puha a talaj, a domborzata nagyon részlet gazdag, de azért nem túl apró, a növényzet pedig többnyire fenyves. A futás egész jól ment és kisebb hibákkal megúsztam egészen a kilences pontig. Majd a tízes pontra benne hagytam újabb 1,5 percet, és az a két hiba elég is volt, hogy csak a B döntőbe jussak.
A döntőket ugyanazon a terepen rendezték, mint a selejtezőket.
A döntőben szintén egész jól sikerült a pálya első fele, igaz ez most csak a hatos pontig tartott. Ott elég sok időt elvesztegettem, és az addigi viszonylag jó helyemről visszacsúsztam a 39. helyre. Onnantól már a futást sem erőltettem annyira, és a koncentrációm sem volt a csúcspontján. Viszont élveztem a terepet, és a látványt. Végül 37. lettem ami az A döntő 60 indulójával együtt adja ki a végeredményt.

a selejtező térképe

A hosszútáv szintén hasonló terepen zajlott, mint a rövidtávok, csak sokkal hosszabb volt :-) Az első két pont egy elég sűrű fenyvesben volt, és nekem ez akadályozó tényezőnek bizonyult, szemben a skandinávokkal, és egyéb csodabogarakkal, akik szinte átrepültek ezen a két ponton és aztán a fehér erdőben is gyorsítottak még egy kicsit. Úgyhogy az első két pontra rövidségük ellenére is kaptam a másodperceket rendesen. Aztán a harmadikra végre egy egész jót futottam, aztán pedig a négyesre is tűrhetően mentem. De jött az ötös. Egy ici-pici átmenet. Száz méteren futottam 3:45-öt. Ott utolért egy angolt srác, és onnantól váltott vezetéssel futottuk végig a pályát. Egy picit jobban futottam nála, így átmenet közben általában egy picit elfutottam tőle, de pontközelben mindig utolért. Pláne ha hibáztam. Mert sajnos elég sűrűn hibáztam. Főként a pálya vége felé. Végeredményben azzal, hogy ott volt ösztönzött engem a gyorsabb futásra, ami viszont hibákkal járt, úgyhogy elég hasznos tapasztalatokat szereztem. Ez a gyors futás az élvonalhoz képest még mindig lassú, és a tájékozódás sem megy úgy mellette. Hát ezt kell gyakorolni. Ami a mocsarakat illeti, a hetes pont előtt volt egy kis mocsaracska. Illetve agy nagyobb mocsárnak egy kis “kinyúló ága” Nem tűnt nagyon mélynek, úgyhogy nem kerültem ki. Ugrottam, és nem jött a talaj. Megbillent az egyensúlyom, és nyakig süllyedtem a vízben. Olyan hirtelen történt, hogy nem volt időm bezárni a számat, és egy jó nagyot kortyoltam a nem éppen ivóvízből… Nem volt jó íze. Aztán amikor helyreállt az egyensúlyom, megtaláltam magam alatt a talajt, és “csak” mellig ért… Kimásztam, egy jót nevettem rajta, és már rohantam is tovább mivel az angol látva ezt, gyorsan kikerülte a mocsarat, és egy kicsit elém került.

a hosszútáv első fele

A váltó már közel sem tetszett ennyire. A terep is árnyéka volt az addigiaknak, és a pálya sem mondható tájfutó, inkább csak futópályának. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a térképen megtaláljam, hogy hova kell menni, mert annyira olvashatatlan volt, hogy a tömegrajt lendületében már a rajtot is nehezemre esett megtalálni. Aztán az én egyesemet másodiknak fogtam egy svéd mögött. Majd a kettesre benne hagytam kb. 45mp-t és máris kb. a 30. helyen találtam magam. Innentől a több száz méteres útfutásokkal tarkított pályán, két embert tudtam megelőzni, és 4 perc hátránnyal a 30. helyen hoztam be a váltót. Ezen már sem, Dani sem Isti nem tudott javítani, így lettünk 29.-ek, mivel egy cseh váltót kidiszkóztak előlünk. Itt szerintem teljesen reális, hogy az orosz “futógépek” nyertek, az inkább tájfutást kedvelő nemzetek előtt. És ezzel nem az oroszokat akarom bántani!
Végül csak pár dolgot kell megtanulni, hogy jövőre vagy két év múlva jobbak legyünk: Futni, vagyis inkább terepen futni. Tájékozódni, gyorsan és pontosan. Végül pedig koncentrálni. És akkor lenne “élet” az ifi kategória után is.