Idén Szlovákiában Pezinok környékén rendezték az Ifi Eb-t. A Kiskárpátok erdejei nem hoztak túl sok meglepetést, tipikus középhegység, a parkot meg már kívülről ismertük, úgyhogy nagy várakozással vágtunk neki a versenynek. Az eredmények ezzel együtt is elég meglepőre sikeredtek, legalábbis számomra.

Előzetes elvárásaimmal szemben már a sprinten felálltunk a dobogóra Istivel az első két helyre, és csak Ádám szerencsétlenségén múlott, hogy nem arattunk hármas győzelmet… Ilyen kezdetre nem is gondoltunk, mivel én nem tartom magam jó futónak, és Isti is a hosszútávot kedveli inkább. A terep 30% park 70% városi rész volt. A városban igazi útvonalválasztásos átmenet sajnos nem volt, csak a park részben tudtak egy “melyik irányból kerüljem a tavat?” típusú átmenetet produkálni. Isti utólag meg van róla győződve, hogy át kellett volna rajta menni. Hát nem tudom… Egyetlen kategóriában sem tett ilyet senki. De valóban lényegesen rövidebb lett volna… Sajnos a kilencesre hibáztam, és a saját pontom előtt még megnéztem másik kettőt, de úgy látszik még ez is belefért. Ha ezt nem csinálom, még akkor sem tudtam volna megszorítani Ádámot, aki valami hihetetlen időt futott. Nézzétek meg a részidőket!!! Amúgy a szlovákok kicsit elügyetlenkedtek az eredményekkel, és a végén mindent egyszerre lehetett csak megtudni órákkal a befutás után, így jókora várakozás előzte meg többször is tíz perc múlvára ígért eredményeket. A csapat másik fele is remekül szerepelt. 5 éremmel zártuk az első napot, és, ha az Ádám is megfogta volna azt a fránya 13-as pontot…

Rövidtáv részidők

Ezt a 11 percnyi rohanást szombaton a hosszú távnak nevezett normál távú 50 percnyi futás követte kicsit arrébb Pezinoktól a Kiskárpátok közepén. Egy nagyon szép szálerdő volt a terep, és szint sem volt nagyon vészes. Mindez kedvezett nekem, aki nem tudok jól felfelé futni, és a bozótban rendszeresen hibázom. A pálya pörgősen kezdett, mégis rám abszolút nem jellemző módon óvatosan kezdtem, máig nem értem hogyan. Ennek köszönhetően elkerültem, azt, amit sajnos Isti nem tudott, és nem hibáztam a pálya elején. Az ötös pontig alig láttam valakit, ami arra ösztönzött, hogy kicsit gyorsítsak, mert egy spanyolt meg egy németet azért már utol kellett volna érni-gondoltam én. De akkorra már régen mögöttem voltak csak erről én nem tudtam. Mindenesetre a hatosra sikeresen elfutottam magam, ami szerencsére csak annyit eredményezett, hogy túl hamar értem ki az útra. Először nem is értettem, hogy hol vagyok. A hetes szerencsére egy mászás volt mielőtt még újabb hibát követtem volna el. A mászás előtti kis útfutás meg arra adott alkalmat, hogy szemügyre vegyem a pálya további részeit, így jó előre szembesültem a hosszúátmenettel, és a kilences pont előtt elhelyezkedő zöld részekkel. A terepbemutatók ismeretei alapján a kerülés mellett döntöttem a kilencesre, ami újabb alkalmat adott a hosszú átmenet útvonalának megfontolására. Mire a kilencesre értem már tudtam, hogyan megyek a 11-esre. Az idő közben hozzám csatlakozó (talán) bulgár srác ottragadt a tízesen gondolkozni, miközben én teljes sebességgel rohantam lefelé az oldalban végrehajtani a tervemet. Többet nem láttam a bulgárt. Sikeresnek ítélt útvonalválasztásaimon felbuzdulva a 12-est egy kicsit elkapkodtam több helyen is, majd a 13-as sem sikerült valami fényesen, hiába nem ittam a frissítő ponton. Viszont a soron következő térképhajtogatást követően feltűnt, hogy már csak pár rövid átment választ el a céltól, és eddig nem is hibáztam komolyabbat, ezért a “végső nagy hajrá” mellett döntöttem, de mindemellett sikerült megőriznem a gondolkodóképességemet is, hogy ahol kell, ott lassítsak, így végül az utolsó négy ponton mindent kifutottam magamból, és nem is hibáztam. A célba félholtan, de boldogan érkeztem, mivel a befutón már mindenki kiabálta, hogy “nagyon jó vagy” és én is tudtam, hogy nem hibáztam, és a futás is jól ment. Gondoltam meg lesz az első hat hely valamelyike. Másra gondolni sem mertem, hiszen a negyedik “blokk” még hátra volt a két évvel ezelőtti EB bajnokkal, bizonyos Zsebe Istivel a végén. Egyre csak jöttek be futók, de senki sem jött nálam jobb időt. És aztán lassan eljött az idő, hogy Zsebének jönnie kell, ha nyerni akar, és valaki mondott is valamit, hogy mintha mondtak volna valami részidőt, de nem tudtunk semmi pontosat, csak ott álltunk a befutó előtt, és a többi ott lévő külföldi drukkerek nagy csodálkozására kiabáltunk, buzdítottunk, meg minden, hiába volt teljesen üres az út. De Zsebe nem jött. És mi csak vártunk, és ő nem jött. Aztán jött, de akkor már késő volt. Viszont behozta dobogóra megint ugyanazt a mázlista lengyel srácot, aki már Csehországban is végig rá tapadva jött végig a pályán. Akkor is harmadik lett, csak akkor Zsebe nyert. És aztán bejött mindenki a pályákról és én maradtam első. Azt, hogy akkor mit éreztem, azt nem tudom elmondani. :-) És megint a kiegészítés egy bizonyos Kovács Ádámról, aki pont, mint a sprinten most is csak egy nagyobb hibának köszönheti, hogy nem az első hatban végzett. És Istiről, aki az első négy pont kivételével megint remekül versenyzett, kár, hogy ennek már csak a lengyel örülhetett… Ezúttal a többi kategóriában csak a Tas Kata ált tőlünk dobogóra, Lenkei Zsolti 11. lett, és szerintem még Péley Dorka futott remekül, aki 14 éves létére 18-ban lett 30.

Hosszútáv részidők

Vasárnap pedig eljött a váltó. Részemről ezt az eseményt vártam a legjobban az EB előtt. Hiszen a csapatunkat nagyon jónak értékeltem, és szerettem volna kijavítani a 2001-es szereplésemet, amikor is második futóként második helyen mentem ki, de a pálya közepén miután felhoztam első helyre a váltót, egy nagyon nagyot hibáztam, és visszaestem kb. a 10. helyre. Végül 7. helyen váltottam Istit, aki remekül futott, és felhozta a harmadik helyre a váltót. Ha nem hibázok, nyertünk volna… Hát ezt akartam kijavítani, és sikerült is.
Ádám addigi szereplése miatt már-már a depresszió határán volt szombat este, amit még tetéztünk azzal, hogy Istivel folyamatosan azzal bombáztuk, hogy be kell hoznia a váltót a mezőnnyel, és nyernünk kell, hiszen már csak neki nincs aranyérme! Nagy súllyal a vállán ment ki a tömegrajttal, és helytállt! Második helyen adta nekem a váltót minimális hátránnyal, amit már a rajtbójára ledolgoztam. Ezúton is gratulálok neki! Miután az egyes pontot már elsőnek fogtam, úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy ez az ukrán srác nem tud velem eljönni, úgyhogy “beleváltogattam” egy gyors kétszázat, és ezzel állva hagytam ukrán barátunkat. Innen tökéletesen üres erdőben futottam, és nem is láttam senkit az ötösig, ahol hibáztam, és fölfutott rám egy lengyel. A hetesre miután szépen sorban megfogtam mind a három környékbeli pontot sikeresen megérkeztem, és lengyel futótársamnak nem jött ki ilyen jól a sorrend, így ismét egyedül maradtam. (átmenetileg) Az átfutó után nem sokkal sajnos ismét utolért, így együtt szaladtunk be a Vöröskővár alatti meredek, sziklás hegyoldalba. A 13-asra menet eltűnt az az ösvény, aminek a pont fölé kellett volna vezetnie, így kénytelenek voltunk belebonyolódni a sziklákba. A pont előtt nem sokkal egy kerítésbe ütköztünk, amit a mai napig nem találok a térképen, de némi tanácstalanság után átmásztam rajta és aztán fölfutottam a vár felé helyretenni magam. Elméletben jól csináltam, de gyakorlatban mindez hiába volt. Nem sikerült egyből fogni a pontot, így a lengyel ismét utolért, mivel a kerítésnél lemaradt. A második átfutón így ismét első helyen futottam át, ha azt lehet egyáltalán még futásnak nevezni, mert már alig éltem. A lengyellel a nyomomban futottam rá az utolsó előtti pontra, és amíg én egy újabb apró hiba után viszonylag hamar megfogtam, addig ő valahol eltűnt, és először azt hittem, hogy megelőzött, de aztán a befutóhoz érve rájöttem, hogy csak valahol bennmaradt az erdőben, és végül fél perc előnnyel adtam át a térképét Istinek. (Mivel váltáskor az előző futóknak kellett “kikeresni” és odaadni a társaknak az ő térképüket.) Isti kiment, és én már boldog voltam. A váltó első helyen, a hibámat kijavítottam, és innen rajtam már nem múlik. És hamarosan Isti jött az átfutón, és utána senki. Percekig. Két és fél perc múlva jelent meg előbb a lengyel, majd közvetlen a cseh, és csak aztán az orosz. Ezután átvonultunk a második átfutóhoz és ott táboroztunk le, de itt már elég soká nem jött Zsebe, már-már kezdtünk aggódni miután jött egy cseh, akiről szerencsére kiderült, hogy csak 16-os, de aztán jött Isti is és még mindig első volt! Lefutottunk a befutóra és vártunk. Sajnos nem maradtunk még egy kicsit az átfutón, mert akkor kiderült volna, hogy az orosz srác feljött második helyre és nem sok a hátránya… És ott voltunk a befutón, és Zsebe nem jött. De jött az orosz. Egy pillanatra megállt bennem a vérkeringés, aztán felbukkant Zsebe is és rájöttem, hogy másodikak lettünk, és az sem egy rossz eredmény! Persze azt nem mindenki látta így. Sajnos csak mi végeztünk dobogón a magyar váltók között, de a lányok negyedik helye sem éppen rossz eredmény. Főleg Dorka teljesítménye figyelemre méltó, 14 évesen behozta negyedik helyre a váltót a tömegrajtból.
Minden esetre ezekkel az eredményekkel minden idők legsikeresebb EB-jét zártuk, és azt hiszem nincs okunk szégyenkezni. Sajnos jövőre már kiöregszem ebből a kategóriából, de majd szurkolok a csapatnak, hogy jövőre Ausztriában döntsék meg ezt az eredményt!

Váltó eredmény
Váltó térkép