15 év, 19 ország, több ezer futott kilométer 620 térképen. Tájfutó versenytérképeim csaknem teljes gyűjteménye helymegjelöléssekkel, Googlemaps-es alapon. Kijevtől Portóig, Alicantétől Tamperéig; 12C-től, 21E-ig; hétközi edzőversenyektől világbajnokságokig. Itt lehet böngészni!

Olvasd el ezt a bejegyzést

A múlt heti Postás házibajnokság után ma túrtam egy kicsit a kaskantyúi/bócsai borókást szezonzárás képpen. Hát mit ne mondjak, volt benne hiba, de azért soha rosszabbat. Az ötösre azt a 3-3 és fél percet azért megspórolhattam volna, és a pálya második felében is volt még egy-két fölöttébb buta hibám. Sebaj, majd jövőre! Azt hiszem, ez egy olyan terep, amit nem lehet megunni. Csak ne fáradtam volna el annyira a végére…
Olvasd el ezt a bejegyzést

Miután szeptember óra a BGF külkereskedelmi karán nemzetközi gazdálkodást tanulok, pályafutásom során másodjára ismét jogosulttá váltam arra, hogy elinduljak az Egyetemi/Főiskolai Bajnokságon, melyet 2004/05-el ellentétben ezúttal meg is tettem. Váltótársak híján a szombati versenynapot csak nézőként tekintettem meg, a délutáni Eger GP futamra meg már csak azért sem neveztem be, mert a Csipa SE TÁMOP-os pályázatának keretében tájfutással megismertetett gyerekek közül is elhoztunk majd 40-et a versenyre, és inkább nekik segédkeztem a rajtban, tekintve, hogy volt közöttük olyan, akinek ez volt az első éles versenye.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Két éve még csatáztam Ádámmal az első helyért, idén maximum a hátát nézhettem volna egy rövid ideig, ha elég közel rajtoltam volna hozzá a döntőben, hogy utolérjen. Ettől függetlenül az idei OB-t maximálisan sikeresnek kell, hogy értékeljem, azok után, hogy eleinte be se akartam nevezni az előre sejthető cirka 20km-es pályahossztól való – hát hogy is mondjam – egészséges viszolygásom nyomán. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy tudjam, ez bizony most fájni fog. Aztán mégiscsak beneveztem, valahogy úgy voltam vele, hogy a selejtező még biztosan menni fog, a döntőt meg majd maximum lerövidítem…
Olvasd el ezt a bejegyzést

Legutóbb ott hagytam abba, hogy esetleg elindulok majd a Pannonon. Azóta eltelt majd három hónap, és közben valóban elindultam a Pannonon, sőt, két szerdai versenyen, a MOM egy napján, és a Keleti Tájfutó Napokon is. Ami azt illeti, a Pannon óta viszonylag rendszeresen edzek is, ott még ugyan kvázi nulla edzésből futottam, azóta viszont a fokozatosság jegyében igyekszem beállni a kétnaponta egy futás nem túl tudományos, de egyelőre viszonylag jól működni látszó edzéstervére. Hogy lesz-e ebből igazi “comeback”, azt még nem tudom, de kezdetnek ez is nagy előre lépés. A sérülésem egyelőre úgy néz ki, hogy határozottan múlóban van, és ha most 2-3 hónap alatt vissza tudom magam tornászni a napi szintű edzésekhez, jövőre még akármi is lehet ebből…

Olvasd el ezt a bejegyzést

Próba: 1… 2… 3… Igen, azt hiszem még működik a honlapom.

Már több mint egy éve egyetlen betűt sem írtam ide, igazi versenybeszámoló pedig már talán másfél éve is megvan, hogy utoljára napvilágot látott tollamból. Nem véletlenül, tekintve, hogy a 2009-es ONEB óta – ha jól emlékszem – összesen három versenyen álltam rajthoz. Volt ugye egy “last minute” beugrás a tavalyi Tiomilára, egy elbukott döntőbe jutási kísérlet a KOB-on, és utána egy “könnyed, laza” futás a Jukolán. Semminek sok, valaminek kevés. Idénre vonatkozóan pedig már Harkányi Zoli is fontolgatta, hogy vadonat új, ingyenes, sportfogadásos weboldalára feltegyen-e olyan fogadási lehetőséget, hogy “vajon indul-e idén versenyen Gösswein Csaba?” – de végül nem tudta eldönteni, hogy mik legyenek az oddszok, így egyelőre még várat magára ez a játék lehetőség. Nem hiába, egy tájfutó útjai kifürkészhetetlenek.

Olvasd el ezt a bejegyzést

Na jó, igazából nem is… Magyarázhatnám a bizonyítványt, hogy meleg volt, hogy ez volt idén az első versenyem, meg hogy még eleve is gyenge vagyok, de igazából a középtávú OB selejtezőjét – mindentől függetlenül – alaposan elrontottam. Nem minthogyha akkora nagy kár lett volna a döntőért, úgyse tudtam volna megváltani a világot, de azért bejutnom legalábbis illett volna.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Visszatértem! A blog íráshoz legalábbis mindenképpen. Az igazi visszatérésre még azért sajnos várni kell egy kicsit, de minden esetre mostmár edzek annyit, amiről érdemes írni. Még decemberben írtam, hogy idén Uppsala is be fog kapcsolódni egy több svéd várost is érintő egészséges életmódra nevelő és tájfutást népszerűsítő programba, melynek lényege, hogy az egész város és annak környező zöldterületei megrajzolásra kerülnek tájfutó jelkulccsal, aztán pedig ezt a giga térképet állandó pontokkal megtoldva kipostázzák a város minden háztartásába. A projekt neve Hitta ut, azaz “Találj ki”, vagy “Mozdulj ki”, és december óta már elkészült az uppsalai térkép első fázisa is.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Már majdnem úgy nézett ki, hogy idén ki fogom hagyni a Tiomilát, hiszen a téli sérülésem után a formám még közel sem versenyképes, de aztán szombat délelőtt egyszercsak megcsörrent a telefonom. A Jan Troeng volt az, aki amellett, hogy az egyik legjobb futónk, egyben a csapatösszeállításokért felelős teamben is benne van, és rögtön a tárgyra is tért: az első csapatban az egyik futónk megbetegedett, és ugyan azt már korábban megbeszéltük, hogy egyelőre még nem tervezek versenyezni, de ha el tudnék jönni, hogy meglegyenek teljes létszámmal a csapatok, akkor átszerveznék a dolgokat, és a hármas csapatban kaphatnék helyet. Ráérek? Hát ráértem. Gyorsan összepakoltam a futócuccomat, és mielőtt még felocsúdtam volna, már úton is voltam Finspång felé, hogy részt vegyek a sorozatban ötödik Tiomilámon.
Olvasd el ezt a bejegyzést

Nos, aki a nagy csöndből, illetve az érdemi bejegyzések hiányából nem találta volna ki, annak elárulom, hogy sajnos valóban egész télen sérült voltam. A diagnózis sportsérv, vagy valami ahhoz hasonló volt (nem 100%-os biztonsággal), alhas/lágyék táji fájdalom, kiegyensúlyozottság illetve némi túlterhelés miatt. December közepén szedtem össze, és igazából azóta érdemben nem is futottam. Egy darabig sífutással igyekeztem karban tartani magam, mivel azzal nagyjából tünetmentes voltam, de aztán idővel, amikor már kezdett nagyon elhúzódni a dolog, és nem tűnt úgy, hogy a rehabilitációt a sífutás érdemben elősegítené, végül azzal is visszaálltam csak teljesen hobbi szintre (amikor épp olyan kedvem volt, kimentem). A teljes pihenő, úgy néz ki, végül meghozta a gyümölcsét, és a múlt héten megtettem első futólépéseimet, a botrányos izomláztól eltekintve, különösebb probléma nélkül. Ezekre az első lépésekre Dániában került sor, ahol edzőként/csapatvezetőként voltam jelen a nyári junior VB-re készülő fiataljaink mellett egy egyhetes edzőtáborban.
Olvasd el ezt a bejegyzést